2015. május 21., csütörtök

Mert érzékeny vagyok vizuálisan

És még az is egy nagyon fontos fejlemény (bár nyugodtan hívhatjuk egy helyben toporgásnak), hogy idén sem fogok nyári ruhát vásárolni a Promodban.
Így a kollekciót elnézve engem komolyan érdekel, hogy hol fogják megtalálni azt a pár százezer tökéletes lábú nőt, aki ezeket viselni fogja. Mert a legtöbb nő lábán szerintem egyáltalán nincs mit mutogatni térdtől fölfelé, fájdalom.
Vagy ójaj, ronda lábú nők fogják felvenni ezeket az egyébként is ronda ruhákat? Jesszusom!
És még az is lehet, hogy egyáltalán nem fognak a nők ezen a nyáron (sem) ruhákat hordani, hanem valami mást vesznek fel, ó borzalom, csak nehogy a shortra essen a választás, ó, add, hogy ne!

Műélvez (és anyák napja)

Én vagyok az ember, aki megszülte a saját társaságát a komolyzenei koncertekre:


Naszóval a Borcsi nagyon rendes gyerek, ha közben nyomogathatja a telefonomat, vagy bármi mással elfoglalhatja magát manuálisan, hajlandó engem elkísérni bármilyen koncertre. Most például a körmöspálcási pedagógus énekkar pünkösdi koncertjén voltunk az evangélikus templomban, a múlt héten meg egy orgonakoncertre jött el velem, mert van ám itt igazi Bach-orgona, bizony. Mondjuk az az ő biznisze volt, mert ötöst ígértek érte énekből, úgyhogy végül is arra a koncertre én kísértem el őt. 
Ha már gyerek, akkor ugorjunk is az anyák napjára. Hát meg lehet ezt szokni, kérem. Mármint lelkileg. Ugye én olyan anyuka vagyok, hogy megjelennek a gyerekek szép ruhában, angyalarccal, énekelve, és abban a pillanatban elindulnak a könnyeim, a huszonötödik másodpercben pedig már zokogok. Na most idén már egész jól tudtam uralkodni magamon, jó, könnyeztem, de a zokogást sikerült elkerülni valahogy. Egyébként Borcsi hegedűjátéka nyitotta a műsort, eljátszotta a Süss fel napot és még két, hasonló bonyolultságú opust, de legalább a körülményekhez képest tisztán. És még csak öt hónapja hegedül, hát zseni ez a gyerek. 

A másik ilyen anyák napi izé meg az oviban volt értelemszerűen. Azt úgy csinálják, hogy együtt tartják az évzáróval, méghozzá majd holnap. Mivel viszont mi holnap nem fogunk ráérni (nem azért, mert köcsög vagyok és nem vagyok kíváncsi a gyerekemre, de hát szerintem az anyák napja mégis csak egy családi esemény, az óvodai, ráadásul 3 héttel később, tekinthető nyugodtan ráadásnak, különben is, együtt leszünk Ákossal, sőt, az egész család együtt lesz, és nem lesz rossz, na.) szóval meghívtak minket az óvónők, mármint a Pét meg engem, hogy nézzük meg a főpróbát. Szerintem ez tök cuki tőlük. És akkor beültünk a csoportszobába a 30 centi magas kisszékekre, és végignéztük az okos és aranyos gyerekek évzáró, egyben anyák napi műsorát. Majd pedig az óvónő jelzésértékkel kiosztotta a kezükbe a virágot, amit majd én fogok bevinni az óvodába holnap reggel, és mondta nekik, hogy "és akkor most mindenki odamegy az anyukájához, és odaadja a virágot". És akkor odaszaladt hozzánk 24 kis ötéves, és lelkesen, rajongva nyújtotta felém a kis kezét, amiben légvirágot szorongatott, és addig egyik sem ment arrébb, amíg el nem vettem tőle a virágát és meg nem simogattam a buksi fejét. 
Na, akkor már zokogtam, meg röhögtem is egyben, hogy úristen, ez milyen szituáció már, és mennyire cukik, ezt nem lehet elviselni.

Amúgy a kutya még mindig bepisil örömében, ha megsimogatom, a múltkor meg a szomszéd kisgyerek, aki még nem igazán tud beszélni, meglátott az utcán, és rám mutatott: Anya. 
Mindig mondtam, hogy egy ősanya vagyok, csak ne szívnák annyit a véremet. 

2015. május 14., csütörtök

A régi idők gyermeke

Tegnap, életemben először vettem ilyen szivaccsal kitömött melltartót, vagy hogy hívják az ilyet.

Mondja már meg nekem valaki, hogy mért jó az, hogy a nők ilyen giga méretű atomerőművet hordanak a mellkasukon? Nézem, nézem, és csak az jut eszembe, hogy szilikoncici. Vagy szobor. Vagy mittomén, minden ez, csak nem női mellek.

2015. május 13., szerda

Azt hiszem, mégsem bírom olyan jól az egyedüllétet

Amióta vége az aranykalászos tanfolyamnak, már megint nincs körülöttem ember, akivel beszélhetnék. Hát én egy lelkileg kiegyensúlyozott nő vagyok, de azért a társaság, az néha hiányzik, és ez mindenféle ilyen viselkedési furcsaságokat okoz nálam.
Megpróbáltam beszélgetni például Konszival (Consuéla, a takarítónéni), de sajnos elég hamar kiderült, hogy egészen más dolgok érdeklik őt, mint engem, különben is mindig zúg a porszívó.
Aztán ma elbringáztam beszélgetni melltartót vásárolni a városba, a Triumph üzletben kb. fél órát beszélgettem a tulaj hölggyel a magyar demokrácia állapotáról a melltartókról. Majd pedig átmentem a kedvenc ruhaüzletembe, ahol alibiből vásároltam egy cuki rucit, alighanem ez lesz majd A Nyári Ruhám idén, az eladó hölggyel pedig másfél órát beszélgettem a magyar oktatás helyzetéről, különös tekintettel a gyerekeink jövőbeli kilátásaira a ruhákról.

Délben pedig szénné égettem az ebédet, mert gyorsan kellett cikket írnom, jött az ihlet, na. Ez követően pedig jött a nap fénypontja, a 20 perc rubintréka. A Rubint Réka egyébként nem csak tornázik, hanem beszél is közben, tök jó.

Ez után elmentünk a Pével a gyerekekért, az óvodában megállított a volt megbízóm, aki, ha jól értettem, arra akart kérni, hogy ne kutyázzam a politikájukat az ellenzéki Facebook csoportban. Mondtam neki, hogy jó, küldje hozzám nyugodtan, akinek baja van, én szívesen beszélgetek vele. És abban a pillanatban én tényleg úgy éreztem, hogy szívesen beszélgetnék bárkivel,sőt, még kedves is lennék hozzá, csak nehogy elmenjen.



2015. május 6., szerda

Emlékeztek még a triplán szopó iskolai versenyre? Lehet fokozni

Tudjátok, amikor estéken át origamiztam Borcsi teremtéses képéhez a tevét meg a pingvint, mert nagy mellénnyel bejelentkezett egy országos levelezőversenyre Biblia illusztráció témában. Aztán meg csak pislogtam, hogy ezt hogy is kéne megoldani.
Na, hát volt még két további forduló, megcsináltam azokat is mindet, ügyesen, egyedül.

Nos, Borcsi bejutott velük az országos döntőbe :D :D :D. Úgyhogy hamarosan, a változatosság kedvéért Borcsi fog Bibliát illusztrálni. Szerencsére a döntőben rajzolni kell, nem pedig mondjuk terrakotta hadsereget gyurmázni, vagy ilyesmi.

De legalább megpróbáltam

Úgy tűnik, mégsem sikerült leiratkozni a dán nyelvű weboldal hírleveléről.

2015. május 5., kedd

Akkor most lezárjuk a témát egy ötössel

Itt most egy hosszú és ömlengős poszt jönne az aranykalászos tanfolyamról, csak most már én sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Tulajdonképpen ötöst kaptam. Mármint tényleg ötöst.
Na most ha én ötösre teljesítettem, akkor mennyire kell fogalmatlannak lenni a négyeshez, vagy ne adj Isten, a ketteshez? De az is lehet, hogy csak a szokásos nagyszerűségem az, ami megcsillant már megint, és csak a maximalizmusom nem engedi, hogy tökéletesnek lássam, amit vizsga címén nyújtottam (not).

Szóval azt figyeltem meg, hogy aki bejárt az órákra, és több gondolata van a világról, mint mondjuk egy ékegyszerű traktoros gyereknek, az ötöst kapott. Az ékegyszerű traktoros gyerek meg négyest. Akik nem jártak be, csak vizsgázni jöttek (és többségében iszonyat hülyén néztek, de mindenki segített nekik) azok is átmentek valamilyen eredménnyel. Még az a csávó is, aki kiment a gyümölcsösbe szakszerű ágeltávolítást végezni, csak a.) először nem találta meg a gyümölcsöst, kóborolt ott vagy fél óráig, mert még sosem járt a tangazdaságban, és a fákról nem ismerte meg, hogy az lesz az, b.) amikor viszont odaért, kiderült, hogy nem vitt magával fűrészt. Nem tudom, biztos el akarta rágni az ágat, mint a szúbogár.

Na jó, nem igaz, hogy teljesen fogalmatlan maradtam mezőgazdasági téren, például tényleg tudom a gyomnövények nevét a kiskertemben, és azt is tudom, hogy nitrogén, kálium és foszfor kell a növénynek, hogy teremjen. Meg hogy mire jó a vetésforgó, és hogy a fű tömege négyszerese a szénáénak, meg még egy csomó mindent, de tényleg. Viszont sajnos nem tanultam meg, hogy mikor vetjük a kukoricát meg a cukorrépát, és azt sem, hogy mennyi vetőmagot kell szórni egy hektárra, mert ezek adatok, ezeket meg lehet nézni bármikor.

Egyébként meg tényleg jófejek voltak a tanárok, megtartották az órákat, és jól elmondtak dolgokat. Igaz, rend szerint 8 óra helyett csak 2-3-at tartottak, de én lettem volna a legjobban megsértődve, ha nem mentünk volna haza legkésőbb ötkor. Az megint más kérdés, hogy jegyzetünk ugyan nem volt, és korántsem érintettük az órákon az összes tantárgy valamennyi tételét, kereskedelem-vállalkozásból például két óránk volt összesen, de legalább kaptunk tételsort, amit kidolgozhattunk (volna) a net segítségével, bár én ezeket veszítettem el legelőször, nyilván. Közben meg kitavaszodott, aztán meg, mire bizonyítványt kaptunk, nyár lett.

Ami meg a társaságot illeti, szerintem fergeteges volt, rengeteget röhögtünk, mondjuk rasszista mind, de az itt vidéken egész máshogy néz ki, mint a XII. kerületből, vagy a belvárosból. Itt a cigányokat utálni a kultúra része, rá kellett jönnöm, olyan, mint mit tudom én, lerúgni a gumicsizmát, mielőtt belépnek a szobába. Mondjuk nem biztos, hogy mindig lerúgja, de ha nem, akkor csúnyán néznek rá a többiek. Szóval a rasszizmus itt konform. Úgyhogy egy ideig nyomtam a "felzárkóztatás", "többségi társadalom felelőssége", meg "egymillió honfitársunk" dumát, aztán feladtam. Megjegyzem, ugyanezek az emberek gondolkodás nélkül adnának pár liter tejet, ha bekopogna a cigányasszony, hogy nincs mit enni adni a gyerekeinek, segítsenek már.

Na, mi is volt még. Vegyes társaság, az biztos. Voltak ilyen egyhektáros fiatal gazdák, akik küszködnek, mint disznó a jégen, és voltak olyanok, akik csak EU támogatásból felkarmolnak évi harmincmilliót, plusz a termés.

És még az is érdekes volt, hogy a tanárok egytől egyig nagy hazafiak, és rajonganak a magyar fajtákért, habár termelésileg nem tudják megmagyarázni, hogy miért jó a magyar tarka, amikor bármilyen más állat többet ad, mint az. És egytől-egyig rajongnak a földért, a mezőgazdaságért, szeretik az állatokat, na nem úgy, mint a pudlikutyát, de nagyon gyengéden bántak a tangazdaság jószágaival. A lelkük békés, egyensúlyban van, senki sem volt idegbeteg, pedig azért a tanárlét egy mezőgazdasági iskolában, hát, tartogat kihívásokat. Szóval rendes, őszinte, csillogó szemű emberek tanítottak minket, érdekes tapasztalat volt megismerni őket is. Olyan jó, biztonságos közeg volt. Azt hiszem, hiányozni fog kicsit.
És most megyek, és visszaigénylem a tanfolyam árát, mivel az ötös vizsga bátran mondható sikeresnek.

2015. május 4., hétfő

Hogy lássátok, milyen sokoldalú vagyok

Nem is tudom, melyik volt a mai nap fénypontja, amikor mosogatás közben szolmizálva óbégattam a Borcsinak a Tüzet viszek... kezdetű opus-t, hogy tudja, mit kell fogni a hegedűn, vagy amikor egy dán nyelvű hírlevélről próbáltam leiratkozni végre.
Most mi van? Időnként feliratkozok dán nyelvű hírlevelekre. És?