2011. december 27., kedd

A Pé, McLuhan, meg az Amazon

Most pedig karácsonyra eljött a Kindle ideje, ami olyan, mint az a szerelem, amiről elhiszi az ember, hogy tartós lesz. Először ismerkedtünk egy kicsit, aztán kiderültek a jó tulajdonságai (például hogy rá tudom tölteni az Tűz és jég dalát), aztán a helyzet fokozódott (pdf helyett kindle formátumban is rá tudom tölteni a Tűz és jég dalát), szóval most izzok és lángolok, és Kindle-lel a kezemben alszom el (nem igaz, elalvás előtt fölkelek, és biztonságba helyezem, nehogy baja essen, agyonnyomjam, vagy valami), és azzal is kelek. Csak egy baj van vele, hogy nincs rajta angol-magyar szótár, csak angol-angol, amivel én azért annyira könyvolvasás tempóban nem vagyok kisegítve, és ha lenne is rajta, akkor sem tudom, hogy hogyan lehet, és lehet-e egyáltalán olvasás közben váltani a lapok között, szerintem nem. Úgyhogy most szótár nélkül olvasom a Tűz és jég dala 5. részét, de végül is ez már nem is olyan nagy baj, mert belejöttem.
Úgyhogy részemről most ért véget a Gutenberg-galaxis, meg az ötvenkilós könyves dobozok költöztetése.

2011. december 24., szombat

Akár mérnök is lehet

Poji áll az ajtófélfánál, a feje fölött tíz centivel, vízszintesen, Borcsi tartja a mérőszalagot.
Borcsi:  - Poji, most megmérem, hogy milyen magas vagy. Hm... 16 centi... Árnyékban 15.

2011. december 23., péntek

Most, hogy felmerült





Arra gondoltam, hogy megtanulom a "bench" szó mind a huszonöt jelentését, mint egy verset. Csak tudnám, mit jelent  a "gázgyári retortacsoport", de az "előresiető vágat" is magyarázatra szorul. A "kimosási padka" megvan valakinek?

alagútszelvény
alapárok
bakállvány
bírói szék
bíróság
előresiető vágat
fejtési lépcső
fejtési szelet
gázgyári retortacsoport
gépágy
húzópad
kimosási padka
kőfejtő pászta
lóca
munkaasztal
munkapad
mérőpad
nívó
pad
rézsűpad
szerelőpad
szint
szénpad
terasz
állandósított alappont
Egyébként a minap, úgy tíz éve azon töprengtünk (vidám este volt, na), hogy honnan származhat a "span" szó. Internetünk még nem volt az albérletben, etimológiai szótárunk meg pláne, úgyhogy leemeltük a polcról a német-magyar szótárt, és megtaláltuk a megfejtést: a span: a szomszéd szedő. De nem voltunk elégedettek a primér jelentéssel, ezért még forgattuk egy kicsit a dolgot. Végül a(z ezek után) leendő pasim benyögte, hogy a szó alighanem onnan ered, hogy Stan é' Span. Csak úgy eszembe jutott a bench kapcsán.






































































2011. december 19., hétfő

Még egy kis Trónok harca?

Egyébként kezdek eléggé kiművelt lenni a középkori harcászatban angolul, nyíl, számszeríj, dárda, pajzs, páncél, miegymás, na meg az állatok. Öcsém, ezek mindent ettek csukától a csigáig, tökjó. És az milyen  már, arra felébredni, hogy jaj, mi is az elk?

A feloldhatatlan ellentétekkel kapcsolatban

Sajnos megint meglódult egy kicsit a súlyom, nem vészes, de rögtön az elején kell megfogni az ilyesmit, és akkor nem lesz baj. Tudom is, hogy mit  tegyek. nem kell szénhidrátot enni, ennyi.
Na most az ilyesmi szerintem ott kezdődik, hogy az ember nem is gondol arra, amit nem akar enni, de sajnos mivel éppen karácsony jön, nekem hivatalból kell naphosszat törni a fejemet mindenféle édességeken és sütiken.
Nehéz dolog anyának lenni.

(Sajnos már elkezdődött, és sorakoznak a kamrában a sütis dobozok (kettő már sornak számít), de sajnos azóta tényleg nem tudok másra gondolni, mert törökmogyorós-aszalt sárgabarackos csillagok vannak bennük, a következőbe pedig kekszmorzsás csokiszivek (via csokimikulások) kerülnek egyrészt rumos-kókuszos, másrészt meggyes ízesítéssel, hol étcsokis, hol pedig tejcsokis túlsúllyal, eh, mi jöhet még.)

2011. december 16., péntek

Ismét egy trónokharcás post

Csak szólok, hogy újabb határozatlan ideig tartó postszünet jön, mert mégiscsak átjön Tyrion humora, bár a franc gondolta volna.
Valamint megtanultam angolul olyan szavakat például, hogy kócsag, fejsze, rokongyilkos. Sose tudni, még jól jöhetnek.

2011. december 13., kedd

Kevés szóval angolul

Kitaláltam, hogy mit kell tennem tavaszig* , hogy addig se legyek Tűz és jég dala nélkül. Elkezdtem angolul olvasni az ötödik könyvet.
Na most az elég hamar, úgy a harmadik mondatnál kiderült, hogy a szimpla élvezeti olvasáshoz nem lesz elég a szókincsem, de mire való a szótár?! És valójában ez is értem van, nem ellenem, mert alighanem így valóban kitart a könyv tavaszig.
Ennél motiváltabb meg már úgysem lehetek, hogy elkezdjek végre angolul olvasni. Vagyis megtanuljak. Megtanuljak.
Pepecs meló, de legalább ingyen van.
Majd időnként jelzem, hogy hogy haladok, és esküszöm, hogy szólok, ha megkerül Benjen bácsi, bár nekem van egy elméletem, hogy mi lett a sorsa.

*akkor jön a Trónok harca 2. évad a HBO-n, illetve az ötödik könyv magyarul.

Van egy kis update is, így az ötödik oldal után: az első pár bekezdésben valóban elég túláradóan bánik a szerző a jelzőkkel, na, azt bőven lehet szótárazni, de aztán megkegyelmez, úgyhogy most már haladok, és közelít a helyzet az élvezeti olvasáshoz.

2011. december 12., hétfő

További androidos post

Egyébként hónapok óta vinnyogok, hogy nekem tükör alkalmazás kell a mobilomra, milyen hülyék, hogy nem találták még fel, mert igény az lenne rá. Aztán láttam tegnap egy reklámban, hogy a csávó a mobiljában igazítja a nyakkendőjét, és akkor megnéztem, tényleg létezik tükör alkalmazás, vagy tizenöt.
Letöltöttem az egyiket. Basszus, ez egy akkora kamu, mint a galaxis. Nem tud többet, mint a kikapcsolt tévé. Igazítottál-e már sminket a kikapcsolt tévé képernyőjében? És szemöldököt szedtél-e már?

Akkor inkább a garnyier!

Bartos Erika témakörben többször visítottam már nyelvi lektorért, hovatovább a szarrágás csimborasszójának neveztem, hogy ilyen, százezres példányszámban kiadott irományokra sajnálnak kifizetni ötvenezret valakinek, aki megmondja, hogy hogyan kell egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Alighanem Pogány Judit is nagy szarban lehet anyagilag, ha a DVD-ken hajlandó elmondani többször is, dacolva a basic nyelvérzékével, hogy Bogyó és Babóca elindultak hógolyózni, sic. El bírom képzelni, amikor jelzi a szinkronstúdiónak, hogy gyerekek, elment lesz az, nem elmentek. Először finoman megjegyzi, majd egy kicsit határozottabban, mondja, hogy ez szar, ezt kisgyerekek tízezrei fogják megnézni, hát hogy fognak ezek a gyerekek beszélni, aztán végül már sír, siratja a nyelvet, meg a szakmai renoméját, de a stúdió ragaszkodik az eredeti szöveghez, mert kisgyerekek tízezrei mondják már fejből a tré szöveget, annyit olvasta nekik anyu rossz magyarsággal, de eredetiben.
De végül is nem ezen kaptam fel a vizet, hanem amikor Borcsi kikölcsönözte a gyerekkönyvtárból a sárga annapetigergőt, amiben a Margit-sziget (sic!) című borzalom van. Hát basszus, én elhiszem, hogy az alany-állítmány egyeztetésnek utánanézni bonyolult dolog, de a Margitszigetnél felütni a Helyesírási szótárt, hát ugyan férjen már bele!
Nem fért, így lett Bartos Erikánál Margit-sziget.
Sajnos azonban én is elkövettem egy hibát, az említett mese képeinél észrevettem, hogy Gergőke minden oldalon másik ruhában van, és bánatomban megjegyeztem, hogy biztosan azért kellett olyan gyakran átöltöztetni, mert összefosta magát tarkóig.
Borcsi azóta minden alkalommal megjegyzi, hogy Gergőke a Margitszigeten gyakran összefosta magát, míg elértek a Centenáriumi emlékműig.
Ez nem volt szép tőlem. De azt gondolom, hogy a csúnya szavakat előbb-utóbb némi önkontrollal képes lesz majd elhagyni a gyerek, azt viszont hiába dönti el, hogy mától helyesre cseréli a helytelenül berögzült nyelvtant. Tűzre minden bartoserikával!

(a cím egyébként nem egészen fedi a post problematikáját, bár a lényeg ugyanaz, ejtsük csak garnyiernek a Garnier-t, mer' az fekszik, jó lesz nektek az is, ma meg már ott tartunk, hogy még Veiszer Alinda is így ejti az "er"-re végződő francia szavakat, bár nem tanult franciául, de így hallotta a reklámban, és tud extrapolálni. Pedig ő okos.)

Szünetben csak a buta gyerek lesz beteg

Mondtam én, hogy a könyvolvasás, na jó, szűkítsük a Tűz és jég dala ciklusra, meg még néhányra, veszélyes addikció. Én például most iszom a levét, a szervezetem tiltakozik, mint heroinosé a székrekedéssel, vagy füvesé a szorongással: szombat estére begyulladt a fél fejem, a mandulámtól a szememig mindenem fájt, na jó, a hajhagymáim nem.
Egyébként nyilván nem az olvasás ellen lázadt föl a szervezetem, hanem az abból következő krónikus alváshiányra. Na, de szerencsére azért élünk a 21. században, hogy a modern farmakológia méltó választ adjon a kihívásra. Milyen rossz lehetett Westeroson, belehaltak egy felületi sebbe, mert nem volt még antibiotikum. Hogy csak egy példát említsek, a Khal Drogo is élne még, ha lett volna, és nem akarok itten spoilerezni, de még jó sokan így járnak a negyedik részig, nem mondok neveket. Háború van, na. Mármint ott.
Az antibiotikum tehát a barátunk, és én már megismerem az érzést (jelentős tapasztalatot gyűjtöttem az évek során ugyanis mandulagyulladásban), hogy mikor van itt a helye. Most. A kúra folyományaként a féloldali fejfájásom (úgy értem, a fejemen lévő minden, fül-, szem-, íny-, és kiterjesztve mandulafájásom) szétfolyt az egész fejemre, és eltompult: jelenleg egy takonygyár beteg, de már gyógyulóban lévő kis nőci benyomását keltem, és alighanem az is vagyok. Mondjuk tegnap kicsit megrémültem, amikor elkezdett nyomni a tüdőm, jesszus, meghalok, tüdőgyulladást kaptam az antibiotikum ellenére, most mi lesz, ki neveli fel a gyerekeimet, de rájöttem, hogy ha kinyitom az ablakot, és beengedek a lakásba némi oxigént, na meg párásítok, sokkal jobb lesz a helyzet. Egyébként azért van szükség öngyógyításra, mert egyelőre nincs háziorvosunk itt Körmöspálcáson, mivel nem volt még rá szükség, és különben is hétvégén jött a baj, ügyeletre meg felnőtt nem megy mandulagyulladással. A gyerek más, őket szirénázva vinném. Felhívhatnám még a tesóm férjét, hogy mit javasol, de hát végül is már jobban vagyok. Biztos megdicsérne.

2011. december 5., hétfő

Borcsi és az egója

És hogy legyen most már Borcsis sztori is, meg kell, hogy jegyezzem, hogy anyukám összes unokaféltés által generált piszkálódásával ellentétben (hogy ugyebár gyereket nevelni ő tud, mi meg itten csetlünk-botlunk, hátunk mögött dermedt hullahegyeket hagyva) kiderült, hogy Borcsika a legmasszívabb lelkületű kisgyerek a világon. Na jó, az óvodai csoportjában.
Kitalálták ugyanis az óvónők, hogy nosza, rajzoljanak családrajzot ezek a gyerekek, amiket majd jól kitűznek a faliújságra. Na most ez szerintem jó nagy tapintatlanság, mert gondolom, nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki hallgatott legalább fél év fejlődéslélektant, ahol is majdnem az első óra témája: a gyerekrajzok. Vagyis nagyjából bárki, akinek nyolc általánosnál több van, egy családrajzból simán visszagöngyölíti, hogy ki kivel harcol otthon, és milyen eredménnyel. Mondanom sem kell, én azóta a Borcsi csoporttársainak a kis lelkét és családját boncolgatom várakozás közben, szememet a faliújságra meresztve, érdekes.
Na, a Borcsin nincs mit boncolni, ő tiszta ügy. Ennek a gyereknek akkora az egója, hogy hat másik is sikerrel tudna gazdálkodni belőle. A többiek miniatűr (szorongó) alakjaihoz képest Borcsi képén nagyjából akkorák a szereplők, hogy lelógnak a lapról, de főképp Borcsi, aki a főalak. Mellette egy kicsivel kisebb, ám térdig érő hajú (wtf?) és nyakláncos (wtf?) alak vagyok én. A fiúk hát, hm, nem olyan nagyok, de ott vannak hiánytalanul. Mindenki cuki, lila, és mosolyog.
És mostanában néhányszor közölte, hogy ő a legszebb gyerek a világon, úgyhogy lehet, hogy most, hogy felépítettük kősziklából az egója masszív erődítményét, ideje lenne némi realitásérzéket is belecsöpögtetni. Vagy ez még korai?

További Poji, a jógyerek történet

Tart még ugyan a Tűz és jég dala, de azért ezt most leírom.
Ez is eljött, nem hiába féltünk tőle: a Poji öles léptekkel megkezdte a ház lebontását. Azt úgy volt.... hát igen, a Poji. Meg én is egy kicsit. Na jó, eléggé benne voltam.
Szóval a kölkek közfelkiáltással berendelték a puszedlisütést. Itt most négy kölökre kell gondolni, mert a tesóméi is nálunk voltak ketten.
Egész gördülékenyen menedzseltem a folyamatot, amíg csak a legkisebb (2,5), és a legnagyobb (7,5) volt otthon, tették a dolgukat, szaggatták a tésztából az üstökös, szívecske és fenyőfa formákat, én meg karba tett kézzel álltam felettük, tudok én feladatot osztani, ezt csináljátok utánam! A zűrzavar akkor kezdődött, amikor hazaértek a négyévesek az autómosóból (tuti program, meg a téli gumi szerelés is), mert akkor egyszer csak mindenkinek baja lett. A négyéveseknek segíteni kellett kezet mosni, ami ugye lelki segítséget jelent, noszogatást és ösztönzést, meg drukkolást, de anélkül sajnos kevés az esély a sikerre. A Poji elkezdte a szájába tömni a nyers tojásos tésztát, ami ugyan az ő baja, de ha jobban belegondolok, ha szalmonellás lesz véletlenül, akkor abból én sem tudnám kivonni magam, úgyhogy végeredményben az én bajom is lenne. A legnagyobb meg elkezdett nyígni valamiért, alighanem azért, mert nem rá figyeltem. Aztán a nagy zűrzavarban szépen lassan feketedni kezdett a sütőben lévő puszedli széle, na, nem folytatom, azt sem tudtam igazán, hogy hol áll a fejem, közben huszonöt négy gyerek sivalkodott megállás nélkül. És akkor a Poji megjelent a kezében egy parkettadarabbal. Gondoltam is, hogy mit keresett kint ez a gyerek a fáskosárnál, de megrántottam a vállam, és egy jól irányzott mozdulattal bevágtam a parkettadarabot a cserépkályhába. Aztán a Poji beriszálta a kis seggét a nappaliba, a többi gyerek utána, lett egy kis csend és égett süti szag, amikor is a nappaliban kezdődött elölről a sivalkodás. Bementem rendet vágni köztük, amikor is megláttam a padlón a parkettahiányt, és akkor összeállt a kép, hogy a Poji alighanem mégsem a fáskosárnál járt, hanem csak felszedte a parkettát a nappaliban. Én meg eltüzeltem, baszki. És akkor szépen feddőleg elkezdtem neki magyarázni, hogy a parkettát nem szabad felszedni, mert látja, most egy csúnya lyuk van itt, mennyivel szebb volt a folytonos parketta, de nem mertem tovább fokozni a helyzetet irodalmilag, nem tettem hozzá például, hogy és nem tépjük le a tapétát a falról, és nem hasogatjuk fel az ülőgarnitúra kárpitot, és nem esünk neki kalapáccsal a márvány lépcsőburkolatnak, meg ilyenek, mert rettegtem, hogy ebből is csak ötleteket merítene. Úgyhogy most gondolkozunk, hogy mi legyen, alighanem mestert hívunk kijavítani.

2011. december 1., csütörtök

Az úgy volt...

Mostanában azért nem tudok írni, mert sajnos az összes időmet leköti a Trónok harca néven ismert Tűz és jég dala ciklus. Szerencsére már csak egy könyv van hátra, az utolsó kettőt pedig még meg sem írta a Martin nevű, de tervezi. Ezzel kapcsolatban két dolog merült fel, de alaposan:
1. feltétlenül szükségem van egy e könyv olvasóra, vagy egy tabletre, vagy akármire, ami elfér a ridikülömben, és alkalmas az ilyesmi megjelenítésére, valamint
2. tiszta szerencse, hogy a könyveknek egyszer vége lesz, mert különben nagyjából olyan függőséget tudnak okozni, mint a szerencsejáték, vagy más ilyen mumus. Én például két hete semmi másra nem gondolok, csak Tyrionra, a törpére*.
Na jó, közben úgy látszik, hogy külsős szerzője lettem egy újságnak, megnyertem.
Az a másik állás meg, amit felkínáltak, hát csak éppen azt nem kérdezte a hapsi a munkamegbeszélésen, hogy mikor dugunk, de elég egyértelművé tette, hogy nem lenne ellenére, úgyhogy azt nem fogom elvállalni. Hát ezek vannak  most.

* említettem már, hogy Borcsinak van egy törpe csoporttársa? Nem nagyon érti ugyan, hogy miért vagyok vele olyan kedves, de majd húsz év múlva, ha ő is elolvassa a Tűz és jég dala ciklust, megérti.