2015. szeptember 26., szombat

Összeállt az éves program, szerintem még javítunk rajta

Amikor próbáltam időpontot szerezni a lovagláshoz a gyerekeknek, olyat, 1.) ami állandó, vagyis nem kell minden alkalommal újra egyeztetni, 2.) ahová mind a ketten beférnek, és 3.) amit be tudunk illeszteni a táncrendünkbe, hát akkor ott volt a tesóm is, és mindig bólogatott helyettem a kettő-három óra körüli időpontokra, mert szerinte azok tök tutik. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy neszóljonmárbele én olyankor vagyok a legtermékenyebb, akkor tudok a legjobban dolgozni, én akkor nem fogom elhozni a gyerekeket, mert nem érek rá egész nap gyereket nevelni Borcsinak meg különben is egész napos iskola van négyig.

Ehhez képest a táncrendünk a következőképpen állt össze:

Hétfőn 3-kor Ákosnak logopédus majd 5-kor mindkettejüknek lovaglás
Kedden Borcsinak 5-kor zeneiskola, ugyanebben az időpontban Ákosnak valószínűleg iskola előkészítő foglalkozások, majd megoldom valahogy, hogy mindketten odaérjenek, osztódok, vagy mi.
Szerdán 3-kor Ákosnak logopédia, 4-kor Borcsinak lovaglás, 5-kor Ákosnak zeneovi
Csütörtökön nincs semmi
Pénteken viszont 2-re megyek Borcsiért a suliba, és fél háromra viszem hegedűórára.
Fél hétre meg én megyek énekkarra, de szerencsére az már nem iskola- és munkaidőben van.

Szerintem jól sikerült, egy logisztikai zseni vagyok.

2015. szeptember 25., péntek

Jóléti baszkolódás, nem érdekes

Végezhetnének már a nádarató munkások a  nádaratással a patak parton, ahová futni járok, mert marhára kínos. Nem az, hogy vörös fejjel, a seggemre tapadó cicanadrágban vonszolom el magam előttük, fújtatva, mint egy gőzgép. Hanem hogy nekem jódolgomban futni kell mennem, hogy ne növesszek akkora valagat, mint egy parabolaantenna, miközben ők nap mint nap kaszálni kénytelenek, hogy egyáltalán legyen mit enniük. 
És nekem ne mondja senki, hogy ők tehetnek róla, miért nem tanultak. Mert ebben az országban az határozza meg, hogy futsz-e, vagy kaszálsz, hogy hova volt szíves lerakni az a nyomorult gólya.

2015. szeptember 24., csütörtök

Valószínűleg mégis a természet gyermeke vagyok, vagy valami

A mai napban két szuper dolog volt, az egyik, hogy voltam futni, és már nem volt olyan szánalmas az egész, mint legutóbb. De nem ez a lényeg, hanem, hogy baszki, gondolnátok-e, a futáshoz egyáltalán nem kell telefon. Zenét hallgatni úgysem szoktam közben, mert akkor nem hallom a madarakat a patak parton, a távolságot tudom, mert mindig ugyanazon az útvonalon megyek, az meg kurvamindegy, hogy mennyi idő alatt futom le, egyszer úgyis hazaérek, ha jó irányba megyek. Ez milyen szabad érzés már!

A másik meg az, hogy magot hozott a vinca, úgyhogy jövőre elvetem és lesz nekem saját vinca ültetvényem.
A vinca az egy virág.
Amúgy meg már egészen király génbankom van itthon, egy pöttyös papírzacskóban.

2015. szeptember 22., kedd

Sosem késő

Azt hiszem, az anyaságnak egy nagyon fontos mérföldkövét sikerült elérnem. Már nem röhögöm el magam azonnal, ha komolyan akarok beszélni a gyerekekkel.

2015. szeptember 20., vasárnap

Mostanában ez van nálunk

Amikor este nyolckor derül ki, hogy még nincs kész a matekházi.


Konkrétan innen loptam, és roppant találó. Vannak itt még más gyöngyszemek is ám, kattintsatok!


2015. szeptember 14., hétfő

"Vegyél fel szép ruhát, rajtam ing lesz és nyakkendő"

Ákosnak délután ötkor randija lesz egy nála három évvel idősebb lánnyal. Tegnap ismerkedtek meg, és már elcsattant az első puszi is. Az árokparton beszélgettek kettesben, Ákos elmesélt róla részleteket is, de én meg diszkrét vagyok viszont vinnyogva röhögtem, annyira cuki. Aztán este tollba mondta nekem az első randira hívó/szerelmes levelét, szintén, amit ma Borcsi kézbesített az iskolában.
Jobban izgulok, mintha én mennék randira. A szülők ugyanis kicsit furcsák, itt laknak két házzal arrébb, de anyuka valamiért sosem hajlandó köszönni. Visszaköszönni sem. Mi lesz ebből, ha bekopogtat a hatéves, ovis fiam ingben, nyakkendőben, és közli, hogy jött udvarolni? Jajistenem, jajistenem.

2015. szeptember 11., péntek

Fejben dől el minden

Ja, és még azt akartam mondani, hogy tulajdonképpen nekem semmi bajom ezzel a nyálkás, gusztustalan időjárással, ami beköszöntött nem rég. Hanem helyette Hollandiát játszom, bringával megyek a postára, meg ilyenek, természetesen a megfelelő öltözékben, kesztyű, meg minden.

Már csak Borcsinak kéne szerezni egy csinos, ámde vízhatlan és szellőző átmeneti kabátot. Ha tud valaki ilyet, szóljon.

Amikor az oroszlán típusú kényelmem és a sváb vérem összecsap a fejem fölött

Az a baj, hogy visszajöttek a divatba a tíz évvel ezelőtti, enyhén trapéz szárú marketingeslány nadrágjaim. Pont egy nappal az után, hogy megbékéltem a gondolattal: kihajigálom az összes lánykori ruhámat, mert minek azokat tartogatni már.

Csakhogy tíz évvel ezelőtt tíz évvel fiatalabb, és tíz kilóval könnyebb voltam, hm. Na most vagy visszafogyok 58 kilóra, vagy kénytelen leszek új trapéz szárú nadrágokat venni.

Mi legyen, mi legyen?

2015. szeptember 10., csütörtök

Az élet további nagy kérdései

Vettem a teszkóban 7 pár zoknit összecsomagolva az Ákosnak. Az van ráírva, hogy "pamutban gazdag". Ez vajon mit jelenthet?

Mondjuk ez még mindig jobb, mint a csokibonbon öntőforma, aminek viszont az volt  a termékmegjelölése, hogy: Szilikon penész. Megnéztem nagyítóval is, mert nem hittem a szememnek, az volt. Biztos elírták, vagy valami.

A rohanó időkkel kapcsolatban

Az érdekelne egyébként, de nagyon, hogy azok a pdf file felhasználók, akik mondjuk nem öregek, mint az országút, honnak a picsából tudják, hogy a floppy ikonra kattintva tudják elmenteni a dokumentumot. Egyáltalán mit gondolhat egy jelenlegi húszéves, mi lehet az az ikon?

2015. szeptember 8., kedd

A beszélgetés, ami tökéletesen leírja a mostani életemet

Összetalálkoztunk a tesómmal az egyik ruhaüzletben, válogatunk.

Én: - Hú, jó ez a blézer. Nem veszed meg?
Ő: - Á, nem jó rám. Vedd meg te!
Én: - Oké, szuper. Vagy... nem is. Hová vegyem fel? Nem is járok emberek közé, pláne nem blézerben.
Ő: - Hát, majd felveszed szülői értekezletre.

2015. szeptember 5., szombat

Khm...

Én: - Ákos, hogy szarhat valaki, aki nem is eszik semmit, ilyen hatalmasat?
Ákos: - Úúúgy..., hogy kevés tej, sok müzli.

😁😁😁😁😁😁😁

Én: - Borcsi, nem tudod, hol van Ákos?
Borcsi: - A vécén. Énekórát tart a kis kakikáinak.