2012. július 27., péntek

Bonyolult világunkkal kapcsolatban

Van egyébként itt Körmöspálcáson egy gyár, és habár a fél város ott dolgozik, senki se tudta még nekem elmondani, hogy mit is gyártanak. Na jó, mérnökökkel még nem beszéltem, csak mondjuk egynek a csajával, de ő se tudta elmagyarázni. Pontosabban bele se kezdett, feltartott kézzel jelezte, hogy már sokszor próbálta megérteni, de még sose sikerült.
Na most ennek tükrében szerintem 1.) tényleg nem olyan nagy gáz, hogy továbbra sem tudom, hogy mi a Higgs-bozon, 2.) nem kell ahhoz a CERN-nél dolgozni, vagy a NASÁ-nál, hogy a világ nagyobbik részének gőze se legyen róla, hogy mit csinál az ember.
Mi lenne, ha felvennének egy sajtóst, akinek az lenne a dolga, hogy ezeket a köz számára elmagyarázza? Engem tényleg érdekelne.
Oszd meg és lájkold, ha te is így gondolod. Vihihi. Nehogy!

2012. július 25., szerda

Nyárközépi kerthelyzet

Amióta
Kiskertemben, kiskertemben,
Megérett a paradicsom
Bogyója,
azóta Norbi update parasztdiétán vagyok, karéj kenyereket tolok négyzetméter szalonnákkal, paradicsommal. A gyerekek is, csak ők nem diétából.
Az a helyzet, hogy most, hogy saját paradicsomom nő a kertben, eszembe jutott, amin már évek óta csak szörnyülködni tudtam, hogy miért is szerettem annyira gyerekkoromban a szalonnát paradicsommal. Mert finom, ha jó a paradicsom. Ha rossz a paradicsom, akkor meg szar, ennyi. 
Pillanatnyilag egyébként a paradicsomfán növő koktélparadicsomom a legédesebb, három növény élte túl az áprilisi kiültetést, ami szerencse, mert ha mind a tíz életben marad, eltapossák egymást, akkorák már. És minden reggel éppen annyi paradicsomot tudok leszedni, na jó, most már egy kicsit többet, amennyi a fogyasztásunkat fedezi. Vagyis mindig friss paradicsomot eszünk. Királyság. És a többi fajta még nem is érik, lesz itt befőzés, meg pizzaszósz, hej.

A másik aktuális kaland pedig a rukkola másodvetés, ami szintén fogyasztható állapotban van már. Az úgy volt, hogy miután lemarattam vele a Pé nyelvéről az ízlelőbimbókat, utánaolvastam, és kiderül, hogy a felmagzott rukkola alkalmatlan a fogyasztásra. Úgyhogy kitépkedtem, hagytam megszáradni, a földjét megkapáltam úgy nagyjából, aztán hozzácsapkodtam a pergőre száradt növényeket, odacsépeltem mintegy. És akkor locsoltam, és vártam, és most meg megint van rukkolánk, csak lyukas. Én nem tudom, mi bújt bele, lehet, hogy a macska karma lyuggatta ki, de minden levélen van egy csomó pici lyuk. Még szerencse, hogy a levelek háromdimenziós kiterjedése elhanyagolható, így aztán ha mégis kukac lenne az okozó, nem tudott benne tanyát ütni. Ízre finom, pont mint az előző rukkola, ami nem olyan nagy csoda, mivel annak egyenesági leszármazottja.

És idén csodát várunk még a másodvetésű borsótól, a kelbimbótól, és a paprikák is kibontakoznak hamarosan, lesz jó erős is. A tököm viszont here, csak kukivirágok vannak rajta (a tök hímnős, vannak fiú és lány virágok is egy növényen), már majdnem kitéptem az egészet, amikor észre vettem rajta egy darab kb. két centi nagyságú tökembriót, hát végighullámzott a gerincemen a gyengédség.

Kiskertem tájáról szóban ennyit, fotók jönnek.

 Háttérben a kuka, ofkorsz
Zöldparadicsom, napraforgó, egyebek
Virágom, virágom
A rukkolavész

Viszontlátásra, mára ennyi.





2012. július 20., péntek

Az új szokásokkal kapcsolatban

Nos, lassan a napi rutin része lesz az Edgármentés. Tudod, mosakodás, öltözés, kifliért menés, Edgár leszedése a fáról, reggeli, satöbbi. 
A dögi persze ma is kiszökött a kapun, ma is felmászott a szilvafára, és szokás szerint ott vernyogott a fa tetején, amíg érte nem mentünk. Már tornacipő sem kellett, csak Ákos kezébe nyomtam a kiflit, belepöktem a markomba, felugrottam a legalsó ágra, és felhúztam magam a fára. Majd kiakasztottam az Edgár karmait a fa kérgéből, mert annyira fosik, hogy nem merte elengedni.
Csakhogy a Borcsi ma a jó sósapukánál élvezi a családi örömöket, ezért nem tudtam odainteni, hogy elvegye tőlem az állatot. Szóltam Ákosnak, hogy helyettesítés van, de kénytelen voltam szembesülni vele, hogy a hároméves vasgyúró kisfiam nem pont olyan magas, mint az ötéves ropi kislányom, és nem érte el a feléje nyújtott jószágot.
Ekkor szerencsére arra lépdelt a szomszéd, Sándor bácsi, aki hetven körül van, számos csodálatos rózsa nyílik a kertjükben, a ház előtti füvük mindig zöld, és torzsára nyírt, életük meg mint Wilson bácsié, csak Dennisük nincs, akire vigyázzanak. Mondjuk most ördögi ötlet fogant meg az agyamban.
Úgyhogy szóltam Sándor bácsinak, hogy mentsen már meg, legyen szíves. Egy kicsit nézelődött, hogy ugyan honnan jöhet a hang, mire mondtam neki, hogy itt vagyok a szilvafán. A szeme se rebbent, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, hogy az a mosolygós fiatalasszony a szomszédban a szilvafa tetején ácsorog egy macskával a kezében. Mondta, jól van, csak akkor amarról megy, és megkerülte az árkot a kocsibejáró felől. Elvette a macskát, odaadta Ákosnak, szépen elköszönt, és folytatta az útját.
Aztán én is leugrottam a fáról, leporoltam a nadrágomat, majd mintha mi sem történt volna, bementünk a házba, kezet mostunk, és megreggeliztünk. Folytatódott a napi rutin.

2012. július 17., kedd

Edgár a pácban

Nos hát, amióta anya vagyok, várom, hogy eljöjjön az a feladat, amire soha sem gondoltam volna, hogy képes leszek abszolválni, majd pedig magamon is megdöbbenve tapasztaltam, hogy de. Az anyák mindenre képesek! A gát egyébként egyáltalán nem fizikai, vagy mentális volt, sokkal inkább tudati, a jó öreg "hülyevagy???" típusú akadályt küzdöttem le. Mármint amire így reagál az ember, ha szóba kerül. Szóval lehoztam a macskát a fáról.

Az úgy volt, hogy az a rühes dög nem tud fára mászni. Vagyis fölfelé tud ügyesen, lefelé meg nem, mert fosik. Egyébként nem is rühes a Masni, aki Edgár, csak utálom, mert feladtam ma érte az elveimet.

A köcsög macskája kiszökött a kapun, amire csak nyitott állapotban van esélye, mert még ahhoz is béna, hogy rendes macska módjára a kerítésen, meg a háztetőkön mászkáljon, nem tanul ez semmit, tök röhej a mozgása, benyaltunk egy hülye macskát. Szóval nem tud átmászni a kerítésen, viszont mindig kiszökik a kapun, ha kinyitjuk, és elindul kóvályogni. Ma például fel, a szomszéd szilvafájára.

Hallottam ám én, hogy ott nyivákol, de kit érdekel, azért macska, hogy felmásszon. Különben is, tűzoltó mániás gyerekeimnek az első volt, amit elmondtam, hogy a mesékkel ellentétben meg ne próbáljanak macskához tűzoltót hívni, először is a macska megoldja az ilyen mászós feladatokat, másodszor meg az adófizetők nem kevés pénzén, veszély esetére fenntartott apparátot nem fogjuk büdös macskákhoz ugrasztani. Akkor meg majd sajnálkozunk, ha közben leég a Putrisarki erdő, mert a tűzoltók agysérült macskához vonultak nagy erőkkel.

Az Edgár viszont még másfél óra múlva is ott vernyogott a fa tetején. Nem oldott ez meg semmit az élethelyzetén a rendelkezésre álló időben. Akkor érintőleges, és nagyon csendes, kifelé egyáltalán nem hallatszó kurvaanyázás kíséretében lerúgtam a papucsomat, felhúztam a tornacipőmet, és elindultam megmenteni életem allergénjét. Én, Pé Kalib, 37 éves, kétgyermekes, középosztálybeli édesanya, felmásztam a szemközti szilvafára, és leszedtem onnan a macskát. Majd odahívtam Borcsit, hogy vegye el tőlem, mert a rühes döggel a kezemben nem tudok lemászni, elengedni viszont nem akarom, mert akkor semmivel sem járna jobban, mintha önállóan próbálkozott volna. Max. rájön, hogy nem is fáj az esés, kivéve a landolást. De éppen kegyes hangulatomban voltam, különben föl se másztam volna érte.

Szóval aki anyának áll, az kalkulálja bele, hogy olyan dolgokat is meg fog tenni a gyerekeiért, ami ellen egész addigi életében tiltakozott. Ha nem macskát ment, akkor más jön, tök mindegy, megteszi.
Azért a hétvégén a Pé takarította el az udvarról annak a békának a hulláját, aminek a macska tépte le a lábát, majd pedig jóízűen falatozott belőle, mit csináljak én ezzel az állattal?
És még azt is akartam mondani, hogy eztán lesz mivel indokolni a vernyogó kölyköknek, hogy miért megyek el tornázni. Azér', hogy szükség esetén legyen fizikumom felmászni a szilvafára, leszedni a retkes macskátokat, azért!

Vasárnapi grillezés: amikor a férfi főz

(dramatizált változat)

Most, hogy megérkezett végre a várva-várt hidegfront, és az ember nap közben is kidughatja az orrát a szabadba anélkül, hogy elszenesedne, gondoltuk, grillezzünk ebédre. Nem csinálunk belőle nagy ügyet, minden van hozzá itthon (természetesen, nekünk mindig minden van itthon egy grillparty-hoz), gyorsan megsütjük a kolbászokat, aztán mojitoval a kezünkben sziesztázunk egyet.

Csakhogy kiderült, hogy még sincs itthon minden: elfogyott a tűzgyújtó folyadék. Először is elkezdtük csodálni az ősembereket, hogy nekik nem csak grillbenzin, de még gyufa nélkül is ment a tűzgyújtás, az után pedig a Pé elkezdett lázasan alternatív megoldásokat keresni. Első körben egy három éve a konyhaszekrényben kushadó Ouzóra esett a választás, ha valaki tudja, hogy milyen finom long drinket lehet keverni Ouzóból, ne legyen rest idekommentelni. Mi nem tudjuk, szerintünk semmilyet sem lehet, úgyhogy ment a grillszénre, sajnos azonban begyújtani sem lehet vele. A következő próbálkozásként a Pé  - tudtomon kívül - elővette a körömlakklemosómat, ami állítólag fokozottan tűzveszélyes, nem úgy, ha grillszénre öntik, mert akkor nem. Ez után a saját Adidas márkájú eau de toilette-jével próbálkozott, de azzal sem járt sikerrel, viszont a grillszén már olyan illatot árasztott, mint egy bordély.

Amikor a Pé hosszas tanakodás után előhúzta a konyhaszekrényből a Szilva 2010 feliratú üveget, azért már megérdeklődtem, hogy komolyan gondolja-e, hogy cukorsziruppal fogja begyújtani a grillt. Válaszul elég keresetlen stílusban felhívta a figyelmemet a helyes és aktualitásoknak megfelelő üvegcímkézésre, ha már mániám a házi készítésű étel-ital. Különben is hagyjam békén, mert ma ő főzi az ebédet.

Időközben a következő, nagyon értelmes beszélgetés hangzott el:
Ákos: - Mit eszünk ebédreeeee?
Pé: - Éhkoppot!
Kalib: - Á, égkompót! Az nagyon finom lehet!
Ákos: - Mi az az étgombóc?

Közben én vidáman megfőztem a húslevest, elkészítettem a krumplipürét, leszedtem a kertben a madársalátát, a petrezselymet és a paradicsomot a salátához (öntet nem kell, ezekhez az ízekhez elég lesz az extra szűz olívaolaj, és a jó féle modenai balzsamecet), majd megtöröltem a kezem, beparancsoltam a gyerekeket a kocsiba, hogy hagyjuk apát egy kicsit rekreálódni, és elhajtottam a három percre lévő benzinkútra tűzgyújtó folyadékért.

Nem azért, mintha mindenen rajta akarnám tartani a kezemet, nincs nekem semmi bajom azzal, ha a férjem főz, csak elkaptam a pillantását, amint a fehér rumos üveget méregeti. És ha azzal is megpróbál begyújtani, akkor nem csak az ebédnek lőttek, amibe már kezdtem beletörődni, de a mojitós sziesztázásra is keresztet vethetek.

2012. július 16., hétfő

Az egyik pillanatban még, a másikban már (nyári szünet)

A továbbiakban képek mesélik el, amint a gyerekek játszanak. Borcsi befogja a lovat a szekérbe, békésen utaznak rajta, míg Ákos meg nem kísérli kifogni a lovat. A végkifejlet egy fájdalmas, és egy ördögpofi.
Majd pedig kezdődik elölről, más kontextusban.


2012. július 12., csütörtök

Borcsi szerteágazó gondolatvilágával kapcsolatban

Családunkban egyébként elég erős a Gorcsev Iván-i vonal, szerintem hamisítok is egy családfát, amelyben tőle származtatjuk magunkat.
Aki nem ismerné Rejtőnek ezt a méltán híres figuráját, a fő tulajdonsága az, hogy mindent kimond, ami éppen eszébe jut, függetlenül annak relevanciájától, vagy valóságtartalmától.
És Borcsi se másképp:
az imént:
- Anyaaa, én nem tudok gyönyörű arcokat vágni
(???)

Az előbb meg megvarrtam a kedvenc szoknyáját, ami kissé széthasadt tegnap. Hát nem vagyok egy Coco Chanel, ezért úgy oldottam meg a feladatot, hogy a szoknya aljáról pár csodálatos flittert odavarrtam a résre. Mire a gyerek:
- Anya, de ez a szoknya így olyan mohón néz ki.
- Tessék?
- Olyan, mint egy ogre szoknya.
És itt már végleg elvesztettem a fonalat.


Máskor meg úgy gondolom, hogy mégis inkább a Laár Andráshoz, bár leginkább Besenyő Evetkéhez van köze, gyakorlatilag teljesen összefüggéstelenül tud dolgokat mondani. Na mindegy, remekül szórakozom rajta.

2012. július 11., szerda

A nyár örömeivel kapcsolatban

Beérett a fokhagyma, learattam, befontam, kiakasztottam:


Ezt egyébként így kell? Úgy értem, ez most itt szárad, vagy dísz, vagy miért fonják be és akasztják ki a fokhagymát? Sose tudtam.
Mindazonáltal elég büszke vagyok rá.
Posted by Picasa

A háromévesről

Az a helyzet, hogy Ákos a harmadik szülinapjáig rohamléptekkel, vagyis nagyjából az utolsó hónapban abszolvált mindent, ami egy háromévestől elvárható. Na jó, nem csak úgy általában "az elvárásokról" beszélek, hanem az elengedhetetlen tudományokról: például nagyon nem lett volna jó a strandon pelenkával bajlódni, a cumi meg szerintem eléggé gázul áll egy hároméves, a cumija mögött egyébként folyékonyan, hosszú tömött mondatokban, tökéletes nyelvtannal beszélő gyereknek.



És nem csak az ilyen tudományokban fejlődött nagyot, hanem most már aztán végleg szinte minden babaságot maga mögött hagyott. Igaz, a termete még mindig eléggé babahusis, nem beszélve a hordó méretű pocakjáról, meg a pufók arcáról, amit viszont mond, az - láss csodát - szinte komolyan vehető. Egészen adekvát megjegyzései vannak, látszik, hogy szellemileg is közelít a föld felé, amin persze lehet vitatkozni, hogy jó-e, vagy rossz, maradjunk abban, hogy nem feltétlenül negatívum, ha információt hordoznak valakinek a szavai. Egyébként meg imád bohóckodni, és rend szerint szétröhögjük magunkat rajtuk - mert hát akkor a legjobb fej Ákos koma, ha a tesójával játszik. Hihetetlenül összenőttek, elmélyülten és egyenrangúként tudnak játszani. Tényleg vicces látni, hogy mennyire komolyan veszik egymást. Borcsi nagy húzóerő persze, ami bizonyos szempontból jó, más szempontból viszont nem annyira. Van ugyanis ez az utánzás dolog, ami eléggé erős még, így történhet, hogy Ákos időnként Borcsi csuda rózsaszín ruháiban perdül elő a szobájukból, vagy valami hasonló kislányruhában. Ezen persze ráérek majd akkor idegeskedni, ha majd egy év múlva is így cselekszik, bár úgy döntöttem, hogy akkor sem fogok, legfeljebb egy kicsit nehezebb lesz az élete, de hát nem mindig az egyszerű a szép, na.

Természetesen továbbra is rendkívül határozott és önfejű, sőt, szerintem egy kicsit kényszeres. Eléggé ragaszkodik a rituáléihoz, például a bölcsibe csak úgy hajlandó bemenni, ha előtte becsönget, és valaki kinyitja neki az ajtót. Úgyhogy gyakran kérjük meg az ajtóban álló anyukákat, hogy lesznek szívesek bemenni, vagy felfüggeszteni a beszélgetést addig, amíg becsukjuk az ajtót egy pillanatra, mert mi most csöngetünk. Pont a kicsit kényszeres természete miatt egyébként elég könnyű őt kezelni: ha valamire rákattant, én meg valami mást szeretnék elérni nála, akkor semmi baj, várni kell két percet, és akkor kell visszatérni a dologra. Menni fog.

Nagyon önálló.kisgyerek, tulajdonképpen meg van győződve róla, hogy bármit képes egyedül elintézni. Tortasütés? Házépítés? Kertásás? Ide vele, majd ő megcsinálja. Egész sokáig képes egyébként elbíbelődni bármivel (tortasütés, házépítés, kertásás), majd hirtelen vált. De ez normális az ő korában.

Hát nem is tudom, mit mondjak még róla. Imádja a verseket, kire ütött ez a gyerek? Rám biztos nem, mert az ilyesmi nekem eléggé elkerüli az érdeklődési körömet (egyszerűen nem értem őket, ahogy pl. a kémiát is feladtam már a kovalens kötésnél), és eléggé khm... befogadó: Varró Dánieltől Bartos Erikáig bármi jöhet. Előbbin nagyobbakat szokott röhögni, úgyhogy van remény. És ragaszkodik a sérójához, hetek óta mindenki (bár én ugyan nem) azzal szekálja, hogy vágjuk már le, de nem hagyja. Káposztafej kisfiam.Egyébként pedig meg van róla győződve, hogy ő szuper, bátor, okos, kedves és szép, és természetesen így is van, mi is így tudjuk.

Szóval igen cuki gyerek, imádni való, mókás, okos kis hapsi. Eléggé bírjuk őt ám.
A kedvenc étele a spagetti.

2012. július 8., vasárnap

Ákos fesztivál - második nap

Ez a mai volt a családi ünnep, űrhajó tortával. A torta közepén a szkafanderes asztronauta természetesen maga az ünnepelt, klikkelve nagyul.
Talán lesz rendes post is, de most így egy babazsúr és egy családi grillparty, plusz két saját sütésű torta 35 fokban történő abszolválása után most eléggé ki vagyok purcanva.

2012. július 7., szombat

Ákos hároméves

A fotón látható, amint Ákos elfújja a szülinapi tortán a gyertyákat. Ez itt egy igazi tűzoltóautó torta sofőrbácsival, a fényezés piros zselé, az ajtók-ablakok marcipánból vannak, a kerekek csokiszórásból, a villogók pedig  a gyertyák.
Kalib: - Ákos, a tűzoltóautó elejéből, vagy a végéből kérsz?
Ákos: - Létra!

A Higgs bozonnal kapcsolatban

Alighanem a végtelen tudatlanságomat fogom most itt szégyenszemre kipostolni, de el tudná nekem mondani valaki úgy, hogy még én is megértsem, hogy mi a Higgs bozon, és mi a jelentősége? Miért beszél róla az egész világ (azon túl, hogy hopp, megvan), és mondjuk miért fontosabb, mint a Szemerédi-féle regularitási lemma?
Nem mintha az utóbbiról el tudnám mondani, hogy micsoda, de nem is szövi bele mindenki a mondandójába, mintha a világ legegyértelműbb dolga volna.
Szóval mi az a Higgs bozon?

2012. július 6., péntek

A tortasütés kapujában

Mert én, ha beledöglök is, olyan anyuka leszek, aki ötven fokban is saját kezűleg süti a gyerekei szülinapi tortáját. Kettőt.

Kalib: (felhúzott szemöldökkel nézi a romantikus piros zománcos tepsijét) - Ajaj, alighanem kénytelen leszek ebben megsütni a tortaalapot.
Pé: (röhögve) Miért, most jöttél rá, hogy nincs tűzoltóautó alakú tepsid?

Mert az van, hogy tűzoltóautó torta lesz a holnapi babazsúrra, a vasárnapi családi szülinapi grillparty-ra pedig űrhajó (mi más?), viszont úgy emlékeztem, hogy még mindig itt dekkol anyám teflonos tepsije, csak sajnos tegnap visszaadtam, a legjobbkor.

A pillanatnyi fejlődéssel kapcsolatban

Pár hétre világváros lesz Körmöspálcás: a tönkre ment belvárosi nagycukrászda helyén nyílik egy Subway étterem.
És azért csak pár hétig lesz itt Subway étterem, mert alighanem tönkre fog menni az is. Na nem baj, a rövid ideig tartó élvezet is élvezet.
Miért nem jön ide egy Promod is pár hétre? Vagy nyissak egyet én a szabadságom idejére?
(mert ugyanis én már feladtam, hogy valaha is ki tudom tenni a lábam ebből a városból, és shopizhatok egyet kedvemre, bah.)

2012. július 2., hétfő

Szeretünk Aldi, tényleg!

Egyébként az Aldi tényleg egy jó cég, komolyan gondolják a garanciát, nem cirmognak rajta. Vettem pár hete a gyerekeknek egy élménymedencét, egy hét alatt szétugrálták, visszavittem, megkérdezték, hogy cserélem-e, vagy a pénzt kérem. Mondtam csere, jó a cucc, így meg pláne. Mire mondta a bácsi, hogy vigyem nyugodtan, a garancia (ami nem tudjuk mennyi, mondjuk örök élet, meg egy nap) most elölről indul, őrizzem meg a blokkot.
Ezt a medencét is szétugrálták a kölkök, holnap visszaviszem. Ez is ugyanott szakadt ki, mint az előző, szerintem konstrukciós hibás, vagy a kölkeim taposása ilyen speciális és megátalkodott. Úgyhogy ezt most becserélem inkább három kisebb medencére. De most már akkor veszek hozzájuk egy kompresszort is, mert az oké, hogy most már nekünk amíg a világ világ, lesz új és kifogástalan kerti gyerekmedencénk, csak én azt nem fogom minden csere után, hetente tüdővel felfújni.

További kajablogba való post

Amúgy szerintem itt a lecsószezon, onnan tudom, hogy az volt nálunk vacsorára. Vagyis inkább ratatouille, mert ahhoz volt itthon alapanyag. Na jó, nem padlizsán, de cukkini és paprika már terem anyám kertjében, hagyma, fokhagyma az enyémben, paradicsomot meg vettem a hétvégén, üvegházit, de magyart, finom volt.

Felvágom apróra a hagymát, olajon megfonnyasztom. Keményvonalas lecsóbarátok szalonnával indítanak, úgy finomabb, csak nekem most kiment a fejemből a nagy francia vonalon (a Pé francia cégnél dolgozik, és délután az asztalán fekvő francia kajákról értekeztünk telefonon). Közben julienne-re vágom a cukkinit, hozzáadom a hagymához, keverem, sózom. Kinyomom a paprika csumáját, és felvágom, mármint a paprikát, nem a szárát, előbb négybe, aztán fél centis csíkokra. A paradicsomot nagyobb kockákra. Aztán konstatálom, hogy már megint nincs itthon fokhagyma, ja, de van, a kertben, uzsgyi. Abból is megy bele egy gerezd, szépen apróra vágva. Egyébként én azt a tudományos tételt dolgoztam ki a fokhagyma feldolgozásának kérdésére, mármint a "vágni vagy nyomni" problémára, hogy ha amúgy is ott a vágódeszka meg a kés, mert ilyen vágós kaját csinálok, akkor nem fogok még foghagymanyomót is mosogatni, ha meg mondjuk a mélyhűtőből került elő a vágott zöldbab, akkor a franc fogja vagdosni a fokhagymát. És akkor megy még bele kicsi bors, meg vágott petrezselyem, mert az valahogy mostanában mindig van a pulton, mindenbe teszek*. Rotyog párat, és kész a vacsora. Borcsi reklamálta a kolbász hiányát, de végül is mindegy, úgysem evett belőle egy falatot sem, mi meg parmezánnal és parenyicával ettük, hm. Hol lehet a kajablogom?

* tegnap például az almaszószba, basszus, vettem két kiló vajalmát a piacon, mert megsajnáltam a nénit az ütődött almáival, utólag már bántam, mire azt mindet megtisztítottam, huh, mindegy. Abból készült almaszósz rúd fahéjjal, szegfűszeggel, kis csillagánizzsal, borókabogyóval, gyömbérrel, és került bele egy lime is kifacsarva, majd utána vágtam a  héját, cukor az nem nagyon kellett a vajalmába. A sima tepsiben sült husi-krumpli, meg az almaszósz ízét harmonizálta össze a sok petrezselyem mintha evidencia lenne, próbáljátok ki, én eztán már nem is csinálom másképp.


2012. július 1., vasárnap

A szezon végi árleszállítással kapcsolatban

Ja, és a Springfieldnél olyan a szezon végi árleszállítás, hogy a hatására négy forinttal drágább lett a póló. Nem akartam az üzletben matricákat kapargatni, de azért itthon megtettem, és némá.
Amúgy szerintem szíp. Mármint a póló.

A szerepekkel kapcsolatban

Éreztem már magam Titának is, Gaby Solisnak, meg Francisconak, de tegnap, amikor felmásztam a víz fölé majdnem vízszintesen benyúló fűzfa törzsén, és elhelyezkedtem az egyik ágon párduc pózban, akkor kimondhatatlanul Maugli voltam. Vagy Bagira, ahogy vesszük.