2014. szeptember 24., szerda

Csak szólok

Hogy ezt én csináltam. Meg ezt is.

Az életem egy film legyen, azt kívánom (mert kényelmes vagyok)

A filmekben szeretnék élni. Nem, nem híres és szép, valamint kőgazdag színésznő szeretnék lenni, nem érdekel a mindig selymes és lobogó haj, az állig érő keblek, a darázsderék meg a tűsarkúban lefutott kilométerek (valamint a dugás közben is makulátlan smink). Az is pont hidegen hagy, hogy az életem olyan szép és finom legyen, mintha éppen egy fotózásra készülnék az ELLE magazinba. Nem, ezek engem mind nem érdekelnek.

Megmondom, hogy mi igen viszont.

Hogy amikor megérkezem valahová biciklivel, akkor csak letámaszthassam a gépet, és ne kelljen megfelelő lelakatoló helyet találnom, megkeresni a kulcsot, majd tíz percig szarakodni, mire sikerül fixálni a dolgot.
Hogy amikor azt mondom a kocsmában, hogy kérek egy Cuba Librét, akkor ne kérdezzenek vissza, hogy sima vagy light kólával? Sok vagy kevés jéggel? Mehet a Bacardiból? Hanem csak úgy elém tegyék.
Hogy amikor beállít hozzánk valaki, akkor mindig készen álljak vele csevegni egy fél órát a nappaliban, és ne kelljen félbe hagyni valamit éppen, ne legyen hónaljig maszatos a kezem, valamint hogy a kávéval való megkínálása ne jelentsen negyed óra szarakodást a konyhában, hanem hopp, ott teremjen a kávé. A végén pedig hosszas búcsúzkodás meg "mennem kéne" felkiáltások nélkül egyszerűen felálljon és hazamenjen.
Hogy ha dolgom van, akkor simán elmehessek itthonról, úgy, hogy amikor hazajövök, kiderül, hogy itthon vannak a gyerekek, mint a filmekben, de az nem gond, hogy eddig nem vigyázott rájuk senki. Ezzel kapcsolatban van még az is, hogy amikor beszélgetek éppen, akkor a gyerekek szintén tegyenek úgy, mint a filmekben, és eszükbe se jusson megszólalni, viszont ha kérdezik őket, készen álljanak válaszolni. Bár ebben az esetben a valóságos életemben alighanem meghalnék az unalomtól. És még az is, hogy úgy mehessek el itthonról, hogy lendületből letépem a kabátomat a fogasról, és helló. Ne kelljen még előtte száz kört lefutni a lakásban, mert cipő, meg kulcs, meg hol a telefonom. Meg bezárni a házat. Meg kinyitni a kaput, kilépni rajta, majd azt is bezárni.

És természetesen ha megyek valahová, mindig irányba álljon az autó, és ne kelljen megkerülni hozzá a háztömböt. Zuhanyzás után ne kelljen felmosni a fürdőszobát, hanem szexin, a vizes hajamat törölgetve, fehér fürdőköpenyben leülhessek reggelizni. Mert a reggeli készülődésbe simán belefér a zuhanyzás, a hajmosás és a kényelmes reggeli is, mégis világos van már, télen is.
Esti mese után pedig a gyerekek engedelmesen, kicsi zombik módjára lépkedjenek befelé, ellenállás nélkül a szobájukba.
És úgy általában, flottul menjenek a dolgok. Ne kelljen mindenért megküzdeni meg kitalálni, meg összebénázni, meg kigazsulálni, meg ilyenek. Hanem ha felugrok a bringára, hogy indulok, akkor mehessek, és ne jelenjen meg hirtelen egy kilométeres autósor, amit el kell engedni. Értitek. Hogy ne legyenek mindig körülmények.

2014. szeptember 23., kedd

Isten hozta a Lipóti Pékséget a paleó világában

Mindenkit óva intenék...

Nem, ez így nem jó, elölről kezdem.

Akinek kedves az élete, az semmiképpen se egyen a Lipóti Pékség paleó bacon-ös muffinjából. Szúrós hajfesték (ammónia) szaga van, az állaga meg a hullafáradt gépzsírba mártott fűrészporra hajaz. Ilyen szálakat húz benne a zsiradék, mint a baklavában a szirup, és belülről bevonja a szájat. Én minden esetre egy falat után nem mertem megenni, mert ilyen kaja nincs a világon, szerintem ez valami tévedés, amúgy meg mérgező. Pedig én általában elég elszánt vagyok, ha a kajámról van szó.
560 forint volt.

(nem azért vettem meg, mert paleó, hanem mert nem volt más cukor és fehér liszt nélküli termékük, én meg már nagyon éhes voltam, hát ráfanyalodtam)

2014. szeptember 11., csütörtök

A jó barátság alapja a pontos elszámolás

A tavalyi adózási tevékenységemmel kapcsolatban ma befizettem a NAV-nak 161 forint késedelmi pótlékot. Istenem, de szánalmas.

2014. szeptember 9., kedd

Hüpp

Délután a parkban Borcsi virágot tűzött a hajamba. Most még vissza kell mennem egy sajtótájékoztatóra. Akinek nem tetszik a virág a hajamban, majd nem nézi.

2014. szeptember 8., hétfő

Szeretetnyilvánítások családunkban

Ákos: - Anya, nagyon szeretlek. Meg a cicidet is szeretem!
Kalib: (röhögve) - Ezzel, kisfiam, apa is így van
Ákos: (elképedve) - Apa, te tényleg szereted anya cicijét?
Pé - Ööö, igen.
Ákos: (helybenhagyólag) - Meg az orrodat is szeretem. Meg a popsidat. Szép görögdinnye.
Kalib: - Én is szeretem a popsidat, szép fokhagyma.
Ákos: - Az kisebb, mint a görögdinnye. A görögdinnye akkora, mint a te popsid.

De napközben még így is van nyolc órám dolgozni

Egy élmény úgy vezércikket írni este fél hétkor, hogy közben percenként odapenderülök és elmagyarázom a matematikai egyenlőség mibenlétét a szerencsétlen másodikosnak, aki a napköziben való leckeírás helyett táncórán volt.
És aki csak néz rám hülyén, amikor az egyenlőséget egy mérleghez meg a serpenyőihez hasonlítom, a digitális mérlegek világában. Hát elvont egy tudomány ez a matek.
Amúgy van egy olyan érzésem, hogy neki van nehezebb dolga, mert én rutinból odabullshittelek valamit a monitorra, de másodikosnak lenni nem lehet rutinból.

2014. szeptember 1., hétfő

x

Elmentem az okmányirodába diákigazolványt intézni a gyereknek (mert baszki, ránézésre nem hiszik el a vonaton, hogy a 130 centis gyerek az diák, és nem mondjuk lógós bányaigazgató).
Magammal vittem az iskolalátogatási igazolást. A lakcímkártyáját. A születési anyakönyvi kivonatát.

Csak a gyereket nem. Pedig kellett volna.

Hát ezt is megérhettük aranyoskáim

Igazi slow food-ot ebédeltünk tegnap, pizzát sütöttem. A paradicsomot hozzá májusban ültettem el, a fokhagymát meg még tavaly októberben.
Bár ha jobban belegondolok, mégis a paradicsom nyert, mert annak még a nagyszüleit is ismertem, én vetettem őket ugyanis, ez meg már a harmadik generáció itt.

Na de az, hogy van időm ilyesmin elmélkedni, mert - halljátok? csönd van! - megfizethetetlen. Éljen szeptember elseje, ez az igazi munka ünnepe. Amikor végre lehet dolgozni rendesen.