2011. november 14., hétfő

Ma sem keltem fel hiába

Minden rendben van az implantokkal, kaptam úgy ínyformázót, pedig le sem nyeltem a régit. Mindazonáltal furcsa érzés, amikor az ember ínye a lépései ütemére lüktet.
Valamint elméletben kidolgoztam, hogy hogyan lehet terepjáróba elegánsan beszállni miniszoknyában, működött.
Este meg kaptam egy állásajánlatot. Habár az utóbbi négy évben úgy képzeltem el, hogy mackónadrágban ülök majd itthon a gép előtt, és leadok 5 kilót heti 3-5 cikket, nagyon úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. Alighanem kár volt kidobni a régi munkaruhámat, nem beszélve a második terhesség alatt kinőtt magas sarkú cipőkről, eh.

2011. november 12., szombat

Az implant-szotori folytatódik

Most jött el igazán a kefirek ideje, mert rágni azt nem nagyon merek, a kefir meg pont átfér a szívószálon.
Az úgy volt, hogy a múlt héten, az implant-ügy következő adekvát lépéseként meglátogattam Pesten a fogorvosomat. Még szomorkodtam is egy kicsit, hogy semmi különös nem történt, hogy fogok én ebből sztorit rittyenteni, erre most tessék!
Az egész fogorvos látogatás alatt csak kétszer vert le a víz, először akkor, amikor közölte, hogy a két hónappal ezelőtti röntgen alapján az alsó implant (implant 1) az off, nem csontosodik, gyulladt, ki kell venni. Tegyük hozzá, frontális metszőről beszélünk, (konkrétan nem nőttek ki, a tejfogak voltak még bent). Egy ilyen implantáció egyrészt nem az a kimondottan fájdalommentes dolog, de legalább jó drága, úgyhogy ez a hír most úgy hiányzott nekem, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Szerencsére a mondat úgy folytatódott, hogy most meg úgy néz ki, hogy mégis rendben van minden implant 1-gyel, ügyesen becsontosodott. Vegyük le gyorsan a lenyomatokat, aztán jövő héten próba, csütörtökön meg lezárjuk az ügyet a végleges felépítmény beillesztésével, szuper.
Na akkor lépett fel az a problematika, hogy idő közben a jó Camlog cég, amelyik az implantomat gyártotta, átdizájnolta a rendszerét, és most valami apró kis basz eltérés van a legfrissebb, és a nekem öt hónapja beültetett szerkezet között. Mivel a kettő természetesen nem kompatibilis, miért is lenne,  a fogorvosomnak nem volt megfelelő alkatrésze a mintavételhez. Habár ez már már űrtechnika, meg minden, a fogorvosom elég tökös hapsi, mert sufnituning módszerekkel nekiállt szobrászni egyet, és végül megoldotta a problémát, kalap le.
(Kicsi intermezzó: most érkezett Borcsi, kezében egy baba cserélhető hajfonatával, és megkért, hogy gumizzam be újra a végét, mert kicsúszott, ugyanis be akarta csatozni a pepit Ákos hajába, hogy feldíszítse őt, mire megérkeznek a Kíráék :D)
Na, lényeg, hogy le is vette a mintát, mármint a fogorvos. Másodszor akkor vert le a víz, amikor visszatekerte az ínyformázót, fájt, mint az állat, de nem azért pánikoltam be, hanem azért, mert mi van, ha az implantom fáj. De kiderült, hogy nem, hanem az ínyem. Ez az állapot, mármint az ínyfájás meg is maradt egész nap, de kit érdekel, ha az implantok meg állnak, mint Katiba' a gyerek.
Erre tegnap észre vettem, hogy a másik implantom (implant 2, szintén tejfog helyett lett beépítve) ki-be jár. A hírre azért egy kicsit megszivacsosodott a sípcsontom, mert nem igazán kívánom még egyszer végigcsinálni a műtétet. Jó volt, jó volt, de azért annyira mégsem. Végül, amikor már szembe mertem nézni bajjal, és jobban megvizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem mégsem az implantom lötyög, hanem csak a kupakja, az ínyformázó. A Pé gyorsan és együtt érzőn felskiccelte nekem az implant szerkezeti rajzát, és bemutatta rajta, hogy az  lehetetlen, hogy kilötyögősödjön a kupak, de szerintem meg nem, én például már meg is találtam rá a műszaki megoldást.
Úgyhogy most nem merek sem enni, sem aludni, nehogy véletlenül lenyeljem az implantomat (implant 2), vagy a kupakját, aztán kifúrja a belemet, vagy valami, de ami még ennél is jobban izgat, hogy ha lenyelem, és mondjuk szükség van rá a végleges felépítményhez, akkor honnan szerzek másikat, mivel a most használatos Camloggal nem kompatibilis az én implantom. Egy vesszőfutás az életem.

Update: aztán a végigizgult éjszaka után felhívtam a fogorvost, és mondta, hogy nyugodtan lenyelhetem, ha úgy jön ki a lépés, nem fog hiányozni, és valójában a beleket sem tud lyukasztani, úgyhogy nyugi.

2011. november 11., péntek

Szolgálati a freeblogos kollégáknak

Azt szeretném mondani Oui-nak, Sixxty-nek, Létezőnek, és  a többi freeblogos barátomnak, akinek olvasom a blogját, viszont a rendszerkarbantartás során elveszett vagy három hónap összes bejegyzése, hogy van megoldás.
Ezt ugyan nem egészen tudom, hogy mit jelent, mármint a readerből exportálás, de nyilván ha megkérdezitek az admintól, megmondják (leírják), és akkor olvashatom a friss bejegyzéseiteket, amit egyébként roppant mód fájlalok, hogy pillanatnyilag nem, és visszatérnek az elveszettnek hittek is.
Csók mindenkinek.

Update: közvetlen link a megoldáshoz, Isolde küldte, köszi!

2011. november 5., szombat

Amelyben kevéssé elegánsan kutyázok más embereket (?)

Most, hogy a jó sósapuka egész pályás támadást indított annak érdekében, hogy - klasszikussal szólva - minél többet elvegyen a gyerekétől, konkrétan nagyjából a negyedére csökkentse a gyerektartás összegét, egy váratlan fordulattal Sopronban kötöttünk ki a Pével. Tulajdonképpen nem kirándulni mentünk, hanem a tárgyalásra, úgyhogy sajnos nem is tudtam eldönteni, hogy örüljek-e az utazásnak, vagy sem, mert egyrészről ez a tárgyalás nekem konkrétan háromhavi gyerektartásba került, csak hát nem volt más választásom, mert ugyebár bepereltek, másrészről viszont mégiscsak láthattam éltem szerelmét, Sopront, ahová életem fő szerelme, a Pé is elkísért. Végül úgy döntöttem, hogy inkább örülök, mert a tárgyalást gyorsan lezavarjuk, még érdekes is lesz, azután pedig miénk lesz Sopron.
Tulajdonképpen tényleg elég érdekes volt, ahogy a jó sósapuka ügyvédjének sikerült úgy beállítani a szituációt, hogy én a full gazdag családból származó lány, aki ez után a gyerekszüléses sztori után még jól is házasodott, a vérét szívja ennek a szegény, munkanélküli apukának, aki mindent megtesz a kislányáért, adna ő, csak nincs miből, de minek is adjon, ha amott nincs is rá szükség. Jó tanácsom egyébként hasonló helyzetben lévő anyukáknak (mármint nem a full gazdag családból származó, ráadásul jól is házasodott anyukáknak, hanem a magamfajtának, aki szeretne normális körülményeket biztosítani a családjának, és nem venné rossz néven, ha ebből valami minimális terhet a gyereke vér szerinti apja is vállalna), hogy nem kell a bíróságot odaillő öltözékkel megtisztelni, és az elegáns aktatáskát is otthon lehet hagyni, helyette megteszi a teszkós nájlonszatyor is, mert a felperes úgyis úgy fog kinézni, mint egy homeless, és akkor eléggé hihetővé válik az ügyvédje által előadott sztori. Na, meglátjuk, mi lesz a vége.
Ezek után valóban a miénk lett Sopron, mint a két rendelkezésünkre álló órában. Legfontosabb észrevételem ezzel kapcsolatban, hogy imádom, még mindig imádom (mármint a Pét is, meg Sopront is).  Valamint továbbra is az enyém, olyan otthonosság érzésem volt, mintha sosem költöztünk volna el onnan (mármint Sopronból, de persze a Pé is az enyém). Nyilván eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszaköltöznénk, de elég gyorsan lezongoráztuk, hogy ennek nincs gazdasági realitása, mondhatni, egyszer megpróbáltuk, de nem tudjuk finanszírozni. Pedig most már az is eljutott az agyamig, hogy tiszta hülye vagyok, hogy egyedül bénáztam mindig a gyerekekkel. Csak a mi házunkban legalább hárman bármikor bevállalták volna őket egy-egy órára, ha kértem volna, csak én sajnos a felnőtt életemben Budapesten szocializálódtam, ahol még akkor is odatelefonálnak egymásnak az emberek, ha éppen a szomszéd lakásban laknak, hogy nem lenne-e alkalmatlan becsöngetni, de akkor sem egészen biztos, hogy tudja a másik, hogy ki hívja, mert a franc figyeli azt, hogy ki lakik a szomszéd ajtó mögött. Szóval nem akartam alkalmatlankodni, na. Hülye voltam, az én bajom.
További nagy felfedezésem a soproni kirándulással kapcsolatban, hogy a város csodálatos és mellbevágó szépsége arra mindenképpen jó volt, hogy felnyissa a szememet az építészeti csodák iránt, mert ma már Körmöspálcást is alapvetően szépnek látom a klasszicista és parasztbarokk házaival, bár Sopron titokzatossága, és a sok évszázad emléke hiányzik. (Sopron a 17. században égett le, Körmöspálcás meg a 19. közepén, ezért az újjáépítés, vagyis a mai városkép kialakulása is ezekre a századokra tehető, bár Sopronban azért a gótikus alapok is egész jól megmaradtak, nem folytatom ezt a vonalat, mert beleveszek a végén, és sosem lesz vége ennek a postnak).
Ittunk forralt bort a Fő téren, ettünk pizzát a Fórum pizzériában (gótikus alapon 17. századi falak, stb, stb.), pótoltuk a fogyóban lévő Herendi Rooibos tea készletet, majd felültünk a vonatra, és hazajöttünk, és én nagyon-nagyon hálás vagyok Csavardi Samunak, a Pének, hogy most sem hagyott magamra, hanem velem volt végig, és ezt a köcsög pert is segít cipelni, nélküle már rég kiborultam volna, bár még mindig nem pihentem ki a vele járó stresszt.
Sosem hasonlítom össze a két gyerekem apját, de azért itt megjegyezném, hogy az elsőé meg még terhesen is simán elhagyott.

A kefirgombával, és egyéb állatfajtákkal kapcsolatban

Úgy kezdődött, hogy a nagybátyám írta, hogy küld nekem kefirgombát, és mivel ez a szó, hogy "kefirgomba" elég veszélytelenül hangzik, de legalább is a "tigrispitonnal" való összehasonlításban mindenképpen ártalmatlanabbul, (tudom, kicsit gyanakvó vagyok), bólintottam. Még örültem is neki, mert én amúgy szívesen elbíbelődöm az ilyesmivel, volt nekem tenyérnyi kombucha gombám is, míg el nem pusztult, de amióta gyerekeim vannak, kicsit magabiztosabb vagyok a gondoskodásomra szoruló élőlények életben tartásával kapcsolatban.
Küldött hozzá a nagybátyám leírást is, ami szerint a kefírgombával készült kefír mindenre jó a stroke-tól a tyúkszemig, aki azt issza, örökké él, természetesen rendbe hozza a meglévő bajokat, majd pedig konzerválja az egészséget. Ez egész pontosan úgy szerepel a leírásban, hogy két hónap múlva jelentős javulás áll be az ember állapotában, egy év múlva pedig tökéletesen egészséges lesz a test.
Na most én úgy tudtam, hogy ezt éppen a tejmentes paleolit diéta csinálja, mármint az örök életet, de mivel megbizonyosodni úgysem fogok egyikről sem, kipróbálom ezt is. A megbizonyosodás egyébként szerintem azért nem lehetséges, mert sajnos nem tudom letenni a garast, mert mi van, ha életem végéig paleózok, és mégis meghalok, vagyis akkor nyilván a kefirgomba lett volna a jó választás, hát cefetül érezném magam, hogy a franc, ott volt a kefir, én meg nem ittam, most meg meghalok. Ha meg a kefirt iszom mindennap, a halálos ágyamon ugyanígy fogok érezni a jó paleó iránt, hogy elszalasztottam életem legnagyobb lehetőségét. De valószínűleg az az én bajom, hogy hitetlen vagyok, nemigen bízom én az örök élet ígéretében, mármint ezen a sárgolyón, a jelenlegi testben.
Lényeg, hogy egyszer csak megérkezett a kefirgomba. Hát elég hülyén nézett ki, ilyen karfiolrózsaféle volt, ami kefirben úszott. Két nap múlva rászántam magam, hogy bevetem, de csak azért, mert féltem, hogy meghal itt nekem a szemem láttára, ha nem gondozom. A leírásban ugyanis az is szerepelt, hogy naponta meg kell mosni, majd pedig le kell önteni tejjel, és különben is, bánjunk vele úgy, mint egy kis élőlénnyel (ami azért nem egy hülye ötlet, mert mégiscsak élőlény), különben beszürkül, majd elpusztul.
Azóta én lelkesen gyártom és iszom az élőkultúrás kefirt, finom. Nem mondom, jól vagyok, bár eddig is jól voltam.
Lelkesen ajánlgatom is mindenkinek, itt volt például két napig az anyósom, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg mi hivatalos ügyekben járunk a Pével (majd írok arról is, vagy nem), és gondoltam, felajánlom neki a szaporulatot, mármint a gombáét. Mert ugyebár az élőlények szaporodnak is. Az mondja, nem kell neki. Anyósomról tudni kell, hogy élete során körülbelül százötvenféle állatot tűrt meg a lakásában a nagyobbik fia jóvoltából, aki nem ugyanaz a személy, mint a férjem (hál' Istennek). Köztük mindenféle csúszómászókat, kígyót, békát, pókot, még tán egy baglyot is. Többnyire hidegvérrel kezelte a helyzetet, amikor például a belvárosi lakásuk lépcsőházában meglátta a szökésben lévő kígyót, szemrebbenés nélkül visszaterelte a lakásba az esernyőjével. Ehhez képest a kefirgombára nemet mondott, pedig megesküdtem neki, hogy nem fog megszökni, mint a kígyó, nem fogja megcsípni, mint a pók, és nem fog köpetet hányni a szőnyegre, mint a bagoly, de még csak nem is hullajtja a szőrét, mint a kutya. Igaz, hogy nem is kéredzkedik fel az ölébe, mint a macska, de cserébe nem is nyalja arcon, ami szerintem pozitív, bár nem sminkeli magát, úgyhogy végül is inkább semleges. Alighanem ott szúrtam el a kefirgomba píárolását, hogy valahogy kikívánkozott belőlem, hogy bakker, amióta kefirem van, úgy érzem, mintha született volna egy harmadik gyerekem: tisztába kell tenni, és tejecskét kell neki adni, különben elpusztul. Még szerencse, hogy nem bőg, mikor felébred.
Mire az anyósom csak annyit talált mondani, hogy aham, jó neki az aludttej is.
Úgyhogy ha valaki igényt tartana a kefirgomba szaporulat egy részére, jelezze. Remélem, a közelben lakik, mert nem tudom, hogy lehet-e postázni, vagy zárt üvegben megfullad szegény, vagy ilyesmi. Szerencsére vonatjegyet nem kell neki venni.

2011. november 2., szerda

Survivor

Ákos ma talált egy csavart, majd céltudatosan elindult vele a konnektor felé. Még szerencse, hogy éppen abban a korban van, hogy mindent kommnetál, közölte, hogy ezt most ő becsavarja. Erre azért már én is felkaptam a fejem.
Rávetődtem a gyerekre, elnavigáltam a konnektortól, és közöltem vele, hogy ezt azért nem kéne, mert ha megpróbálja, az bizony halállal jár. Alighanem derenghetett neki valami, mert ezen túl csak a teregetőkosár lyukain dugdosta át a csavart.
Azt hiszem, hatékony szülő vagyok.