2018. december 23., vasárnap

Bréking

Mindent visszavonok, amit a macskáról írtam. Tegnap éjjel elejtett egy egeret. Ügyes macska ez. Mondjuk, most itt egy egérhulla a teraszon, azzal vajon mi legyen? A macskának, úgy látszik, nem kell.

2018. december 21., péntek

Így tudta meg

Borcsiék (12) beszélgetnek a gimi folyosólyán az osztálytársakkal, a téma: ki hogy tudta meg, hogy nincs is Jézuska.

A lányok sorra mesélik vihogva a sztorikat, egyikük meg csak áll ott, egyre sápadtabban. Végül kibukik az ártatlanból: "Ne basszatok ki velem, tényleg nincs Jézuska?"

:D

Ákos szerint a transzcendens

Kalib: - És az hogy van, Ákos, hogy Istenben nem hiszel, de a Jézuskában igen? Mégiscsak az egyikből következik a másik.

Ákos: - Úgy, hogy én a tudományban hiszek. És a Jézuska létezésére van bizonyíték, Istenére meg nincs.

Kalib: - Milyen bizonyíték?

Ákos: - Az ajándékok!

2018. december 6., csütörtök

Az anyák mindig a leggyengébb gyereküket szeretik a legjobban

Szörnyű gyanúm, hogy a macskánk gyengeelméjű szegény.

Már eleve furcsa, sőt, igazából értelmezhetetlen, hogy még mindig itt van velünk. Nekünk télen nem szokott macskánk lenni, amint ivaréretté válnak, vagyis legkésőbb ősz végén mind lepattan, hívja őket a szél, meg a vadászmezők. Erre ez meg még mindig nálunk van, decemberben.



Mindegy, ha már így alakult, jobb híján elkezdtem megszeretni, ma meg már egyenesen gyengédséget éreztem iránta amikor észrevettem, hogy mentálisan segítségre szoruló macska.

Az volt ugyanis, hogy ludaskását főztem, és a liba lábát odaadtam a neki. Oké, a hideg miatt bejöhet a házba. Fogta a zsákmányt, és odavitte a konzolasztalhoz, elkezdett vele játszani. Ez már egy kicsit sok volt nekem, fogtam a libalábat, és a macska szeme láttára kivittem a teraszra, a hivatalos etetőhelyére.

Erre, a macska, mintha mi sem történt volna, ugyanott, a konzolasztal alatt csapkodta tovább a levegőt, mintha a láb még mindig ott lenne, aztán rájött, hogy nincs, mire totál értetlen fejet vágott: némá, az előbb még itt volt, most meg nincs. Hö.
Megsajnáltam szegényt, felnyaláboltam és kivittem a teraszra, letettem a libaláb mellé, akkor meg úgy nézett, mintha most látná először: nocsak, itt egy libaláb, nahát!

Szóval szegény, tényleg egy nagyon buta macska, nem csoda, hogy még a kerítést se tudja átmászni, miközben az udvarban jönnek-mennek a szomszéd macskák. Ez meg egyszer mászott fel a tujafára, akkor is majdnem sírva fakadt, ott vernyogott nekem szívet tépőn, mert nem tudott lejönni. Mondjuk én azt pont leszarom, macska csontvázat még sosem találtak fa tetején.

Meg néha játszani akar, nekifutásból neki akar ugrani a lábunknak, de rend szerint elvéti, és akkor felkenődik valami tereptárgyra. Ilyenkor úgy lépked tovább, mintha mi se történt volna.

Furcsa egy jószág ez a Pöri, de most már kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a sztori vége. Tavasszal megyünk, levágatjuk a golyóit, akkor már se esze nem lesz, se töke, mint fog ez csinálni egész nap?