2013. május 30., csütörtök

Végül is a késekkel kapcsolatban

Habár megfogadtam, hogy soha nem fogom hagyni, hogy az örök és halhatatlan lelkem a körülmények fogságában vergődjön, mindazonáltal be kell látnom, hogy hihetetlen mértékű javulás állt be az életminőségemben azáltal, hogy meg tudom élezni a késeimet.

Megjegyzés: igen, eddig is volt késélezőnk, csak úgy döntöttem, hogy nem tudom használni. Aztán az élet rávitt, hogy mégis.

Megjegyzés 2.: a Pé eddig is szíves-örömest megélezte a késeimet, de az azért mégiscsak más.

2013. május 28., kedd

Azt mondják, szegény, szegény magyarok, de én nem

Ennek a napnak pedig több fénypontja is volt, az egyik, amikor későn vett észre a juhász, és már nem jutott ideje elterelni az utamból állatokat, ezért békésen keresztülfutottam a patakparton legelésző nyájon. Merthogy a csorda is odajár legelni, nem csak én futni. Meg van egy utcasarok, ahol nagyon durva rózsaillat árad, ott lassítani szoktam. Az a rész viszont nem tartozott a fénypontok közé, amikor futás után a törölközőn feküdtem a saját levemben, próbáltam nem meghalni, közben felhívott a megbízó, hogy mégsem 1800, hanem 3500 karaktert kéne írni, demostazonnal. A cikk persze már készen volt 1800 karakterrel. Meg volt még valami jó, de azt már elfelejtettem, viszont a Borcsit beírattam jövőre szorobánra*, mert hiszek a módszerben. Meg a szülői értekezleten imádkozni is kellett, mert ez egy egyházi iskola, és nézd már, a reformátusok nem állnak fel, se nem térdelnek le, csak lehajtják a fejüket. Még a szöveget is tudtam. A tanítónénik pedig rám mosolyogtak.
Ja, eszembe jutott. A Pé regisztrált a Facebook-ra, de nem hagyta a szisztéma, hogy bejelöljön a feleségének, mert én már kapcsolatban vagyok, házas. Ezen aztán jót kacagtunk.

*angolra, tehetséggondozásra és leánytornára is beírattam, mind az iskolai kereteken belül van.

2013. május 26., vasárnap

2013. május 25., szombat

A házastársi együttműködéssel kapcsolatban

Hát itt meg most ma volt a Pének az élete legboldogabb napja, mert kapott sufnit. Én egyébként totál megértem őt, az újságban is olvastam, hogy a férfinek sufni kell, mondjuk ő valamilyen megmagyarázhatatlan okból ragaszkodik a "műhely" megnevezéshez, és reszel. Én meg azóta Éder mesternek szólítom magamban, de ez őt nem zavarja, mivel nem mondom neki. Így aztán nyugodtan önmegvalósíthat, be is rendezte magának a műhelyt egy hétvége alatt, kipakolt belőle száz tonna plafonig szart, és bepakolt vagy ötven tonna egyebet, szerszámot meg mindent, mellesleg szép, régi bútorokat is, amiket lecsiszol nekem, mert rendes, én meg majd lefestem öregre, mert mostanában shabby chic mániát kaptam. De tényleg nem ezért örülök a műhelyének, nem önös érdekből, dehogy! Hanem mert ez a hobbija, és nem mondjuk a világ nyolcezreseit megmászni, mert az kurvaszar lenne.
Én egyébként azt gondolom, hogy a mi házasságunk azért működik ilyen jól, mert nem akadályozzuk, hanem ellenkezőleg: támogatjuk egymás elképzeléseit. Ő biciklit épít, én scrapbook-ot csinálok, ilyenek, és nem mondjuk egymásnak, hogy ne csináld már, mert ebből a pénzből vehetnénk öt négyzetméter csempét, vagy új padlószőnyeget, vagy mit tudom én, mert nagyjából fel tudjuk mérni, hogy egy tízes skálán mondjuk kettőnk átlagában hármas lenne az új szőnyeg, a bicikli viszont nyolc*, úgy, hogy én ebből mondjuk egyes vagyok, na jó, ötös, amennyiben mégiscsak jó az nekem, ha ő elégedett, mert akkor megmasszírozza a talpamat. Most is, de ez mellékszál. De igazából arra akarok kilyukadni, hogy láttam ezt az interjút az Erőss Zsolt feleségével, és elsőre marhára nem értettem, hogy mi van? Ez a nő él egyáltalán? Egy könnycsepp nélkül beszél arról, hogy a férje alighanem meghalt a hegyen, vége, nincs remény? Aztán valahogy szépen lassan leesett, hogy ő az, aki támogatta a férje ambícióit végig, szívből. Ő az, aki megértette őt. Rövid volt a házasságuk, de alighanem nagyon boldog. Én meg veregettem itten a vállamat, hogy én egy igazán jó kis feleség vagyok, mert nem bánom, hogy a férjem ilyen furcsa hobbikat űz, hogy bringát épít, meg időnként maratont fut, meg mit tudom én, még gyereket is szülnék még neki, ha nagyon akarná, mert most kit kérjen meg rá, ha azt akarja, a szomszédasszonyt? Mit meg nem tennék érte (elméletileg)! Hát szóval most már tudom, hogy az én támogatásomnak van határa, és nem, nem a gyerekek miatt, ezt most nem is akarom rájuk fogni, hogy apa kell nekik, hanem nekem kell a férjem. Eléggé megkedveltem őt az utóbbi időben ugyanis. Úgyhogy maradjunk inkább a műhelynél.
Mondjuk szerintem ez az asztaloskodás ez tényleg nagyon romantikus dolog, nem csoda, hogy az Örkény István is ettől tért meg kommunistává. Az asztalosműhelyben látta, és szeretett bele a jól végzett fizikai munka örömébe, és nem mondjuk egy vágóhídon. Bár annak is van romantikája, gondoljunk csak egy három kilós bőrös karajra.
Kellett nekem vágóhidat emlegetnem, máris elkezdtem félteni az uram ujjait a flextől.
Azért a ma délutánunk már nagyon hasonlított az idillhez, mindenki elmélyülten foglalatoskodott valamivel, amit szeret, ő reszelt, én a kertet baszkuráltam. Mondjuk a nap fénypontja az volt, amikor a hátamra hajítottam* a lenyírt füvet tartalmazó hatalmas zsákot, és átvittem*** a szomszéd lovának. Bámulatos, hogy megfér ez a hétköznap magas sarkú cipős, fullsminkes újságíróval, aki szintén én vagyok.

A múlt héten meg ezt csináltam:


*megjegyzem, egy hőlégfúvó is legalább nyolcas lenne már, mert anélkül nem tudok hődomborítani
**megjegyzem, talicska is kéne egy
***csak az udvarban lenyírt füvet viszem át a lónak, mert az tiszta, az utcafrontit meg továbbra is szétszórom  a veteményesbe mulcsnak, vagyis továbbra is organikus a kert, a kinti fűből humusz lesz, a bentiből meg lovaglás a Borcsinak.

2013. május 22., szerda

Hozzáállás kérdése

Zuhog az eső, az emberek lehajtott fejjel, talpig esőkabátban, zombiként szivárognak be az óvodába. Jön a holland csávó, fülig vigyorral, baseball sapkában, keresi a kertészt:
- Áááá, van egy jó hírem: nem kell locsolni!
Majd felpattan a bringájára, és integetve hazateker.

2013. május 21., kedd

A befőzési szezon kezdetével kapcsolatban. Szamóca

Végül a hat kiló szamócából lefagyasztottam kettőt, meg lett három üveg szamócalekvár, és melléktermékként, lekvárfőzés közben keletkezett két liter szamócaszörp is. Éppen a dunsztban vannak, kivéve a fagyasztott, mert az a mélyhűtőben.
Szokjuk meg, szamóca, mert az eper a fán terem.
Valamint megállapítottuk, hogy kellemesebb munka hat* kiló szamócát megpucolni, mint hat kiló csirkezúzát. Utóbbival ugyan még nem volt dolgom, de el tudom képzelni.
Szóval idén is jól telt a piros pünkösd napja.

*na jó, lehet, hogy csak öt, mert a többit felfaltam, meg lett belőle crumble. (Magyarul morzsasüti, 30 deka lisztet, 20 deka vajat és 18 deka cukrot összemorzsolunk, rászórjuk a jó sok szamócára, majd betoljuk a sütőbe, és összesütjük fél óra alatt. Öt perc munka kézmosással, mosogatással, és őrületesen finom süti. Némi vaníliát is elbír szerintem.)

2013. május 20., hétfő

Csak másképp

Délelőtt játszottunk Borcsival, én voltam Henrik, a csiga, ő meg a Borsmenta király. Alighanem nagyon tréfásan hozhattam a szerepemet, mert ebéd közben Borcsi elgondolkodva megszólalt:
- Anya! Te vagy a vicces ördög. Az olyan, mint a parkett ördöge.

És ma még magától* megtanulta elzongorázni a Boci, boci tarkát, igaz, hogy csak a laptopján, de végül is azon nehezebb, mint nincsenek fekete billentyűk a miheztartás végett.

*na jó, kis segítséggel, amit szerintem ő beleugatásnak értékelt, mert ment volna az egyedül is a próba-szerencse vonalon.

Szomszédünnep

Pillanatnyilag arra várok, hogy a lovas szomszéd megérkezzen a 6 kiló szamócámmal, amit tud jó olcsóért. Közben a másik szomszédból itt játszik a két Borcsi-korú kislány, tegnap a mi gyerekeink játszottak náluk, és megérkezett az utca végéből a régi barátaink kisfia is. Hol itt voltak, hol ott, önállóan jártak-keltek a gyerekek a házak közt (ez egy nagyon kis utca, felháborító forgalommal: napi három autó is erre téved), majd pedig este egy  másik szomszédnál vettünk részt a szokásos hétvégi esti evős-ivős-beszélgetős party-n. Egy évig tartott, de lassan úgy alakulnak a dolgok, ahogy szerintem élni kell.
Ja, nincs szomszédünnep, ez ilyen spontán cucc, mert mindenki kint van a jó időben.

2013. május 17., péntek

Eper mártogatós citromfű pesztóval

Azt azért még elmondom (mert nincs kedvem még takarítani), hogy milyen menő mártogatós lesz a bulin.
Eper citromfű pesztóval. Ami úgy készül, hogy citromfű (ez a bazsalikom), mandula (ez a fenyőmag), marcipán (ez a parmezán), narancslé (ez az olívaolaj), és Amaretto (ez az öööö fokhagyma, na jó, nem). Én persze az Amarettót kihagyom, mert a gyerekeknek lesz, de lehet, hogy magunknak majd löttyintek bele egy kortyot a maradékba. Ha lesz maradék. És akkor ebbe mártogatjuk a szamócát. Kész van egyébként, isteni finom. Köszönet érte Kaldeneker Gyurinak.

Még egy kicsit az óvodai ballagással kapcsolatban

És most, hogy hazahordtam a fél város étel- és italkészletét a boltokból, kezdődhetnek a ballagási pizzaparty előkészületei. De most tényleg, mi lenne akkor, ha rendes ünnepi ebédet terveztem volna? És mi lesz majd a diplomaosztón?
És kartonvagdosás közben arra is rájöttem, hogy miért kell nekem bazinagy kétoldalas BORCSI feliratot készítenem a party-ra dekorációnak: szaranyaság ellen. Mert a vagdosás az nekem nehéz. És én akkor érzem, hogy tettem valamit  a gyerekeimért, ha olyat csinálok, ami nehéz, mert jót főzni, meg finom sütit sütni olyan könnyű, meg verset mondani, meg énekelni, meg elmagyarázni dolgokat, meg beszélgetni, az csak úgy jön, magától. De kartonból kivágni, hogy BORCSI, az kurvanehéz, és sokáig is tart, és egyáltalán nem élvezetes.
A következő lépés (közvetlenül az ÁKOS felirat után) alighanem az lesz, hogy ruhát kezdek varrni nekik.

2013. május 16., csütörtök

Kész

Nos hát, kedves barátaim, elkészültek az albumok, na jó, a felirat még nincs kész az elejükön, de az érzékeny adatokat tartalmaz majd, úgyhogy azt inkább majd csak eztán írja rá a barátnőm, mert én kézzel ugye nem. Remélem, egy óvónéni vagy daduska sem olvassa a Petrezselyem szigetet, mert akkor lebuktunk. Ez lesz a ballagó ajándék (vagyis hat különböző, nincs köztük két egyforma, de most csak kettőt fotóztam körbe a saját kis korlátozott lehetőségeimmel.)
Kemény meló volt, baszki.













Eredeti ötlet innen.

2013. május 15., szerda

Ismét a scrapbook-kal kapcsolatban

Megígértem magamnak, hogy most már tényleg befejezem a hétvégi ballagásra az óvónők és daduskák ajándékát, az albumokat, ami egyáltalán nem kreatív feladat már: beragasztani a fotókat, 24-et. Úgyhogy előtte adok magamnak motivációs cukorkát, csak akkor kell hozzákezdenem, ha már ide föltettem az utóbbi idők termését. Mondjuk ennél sokkal több volt, de ezeket szeretem a legjobban.


 Ezt a Borcsiról csak úgy, mert szép. A fotó éppen egy éve készült, kacsint. 

 Szintén Borcsi, a hajasbaba. Kissé más megközelítésben

Ez pedig itt mi vagyunk idén húsvétkor


Ákosról egy egész album készült, de azt most nem fotózom ide, mert akkor soha nem készül el az óvónők ajándéka.

2013. május 14., kedd

Nyerjünk albumnak valót (vagyis inkább én)

Szóval még mindig tart nálam ez a scrapbook mánia, küzdök vele, mint disznó a jégen, mert türelmetlen vagyok, mint Matolcsy György megtanulni az alapokat, ellenben valami olyat akarok alkotni, amit előttem még soha senki. Ha sikerül, biztos unortodox stílusnak fogom elnevezni. A Pé meg nem csak azért a legjobb férj a világon, mert amikor megjegyzem, hogy bakker, már megint csupa pókháló a konyha, akkor nem azt mondja, hogy asszony, takarítani kéne, hanem azt, hogy azért drágám, mert olyan otthonossá tetted a lakást, hogy még a pókok is nálunk akarnak lakni. Szóval nem csak ezért a legjobb férj, hanem mert nem csak eltűri, hogy elfoglaltam a dolgozószobát a millió szirszarommal, amiket mind-mind fényképek köré helyezek, sőt még biztat is, meg bekeretezteti az oldalaimat, és soha nem néz rám görbe szemmel, amikor hozza a postás az újabb pizzás dobozt, amiben már megint papírok, meg festékek, meg mindenféle kellékek vannak, hanem kedvesen érdeklődik. Szóval szerintem ez tök rendes dolog tőle. Úgyhogy hálából most megpróbálok a változatosság kedvéért nem vásárolni, hanem nyerni profi scrapper által összeállított csomagocskát innen, hú, hát lapozgassatok, érdemes.
Képek is lesznek majd, csak sajnos mostanában mindig elemproblémával küzdök, tudom, vennem kéne négyet, de már vettem vagy tizenhatot, még sincs. Vagy vennem kéne egy akkus gépet, de annak meg nincs itt az ideje.

2013. május 13., hétfő

A jogaimmal kapcsolatban

Én a magam részéről végtelenül elkötelezett és odaadó híve vagyok a jogállamnak, ugyanakkor ha kapok egy levelet, amelyben jelzi az önkormányzat, hogy nem kell többé kommunális adót fizetnem a lakástulajdonom után, majd jogszabály szerint hozzáteszik, hogy ha ezzel nem értek egyet, akkor ötezer forint illeték lerovása után fellebbezhetek, nos, ez azért megmosolyogtat.

2013. május 12., vasárnap

Az élet újabb apró örömeivel kapcsolatban

Engem tényleg végtelenül elégedetté tudnak tenni az élet apró örömei: kitakarítottam a fürdőszobát és a fiam, mélyen a szemembe nézve közölte, hogy "anya, te olyan gyönyörű vagy". Mindezt a takarítás kellős közepén, amikor izzadt, kócos és dzsuvás voltam. De azért én biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolta, és nem változna meg a véleménye akkor sem, ha meglátna egy kerekebb fenekű nőt, vagy ilyesmi. Na, hát mondom én, hogy az élet szép, a rigók meg fütyülnek, és ideszoktak a kertembe.

Hálából leírom Ákos kedvencét, a szuperegészséges túrógombóc receptjét (bár tulajdonképpen nem is a kedvence, hanem az egyetlen étel, amit megeszik a joghurton kívül). Negyven perces verzió*.

Hozzávalók:
Fél kiló túró
10 deka zabpehely kávédarálóban durvára őrölve
2 tojás sárgája
a 2 tojás fehérje habbá verve
burkolatnak 20 deka mogyoró (a csonthéjas, nem az amerikai) szintén durvára őrölve, megpirítva
hozzá tejföl, gyerekeknek vaníliás porcukorral, esetleg mézzel kikeverve, aki meg nem hisz a szénhidrátban, annak xilittel.
Opcionálisan eper, vagy más gyümölcs

Tegyük fel forrni a főzővizet. Az első három hozzávalót összekeverjük, pici sót is adjunk hozzá azért. Verjük fel a tojás fehérjét, és keverjük bele a masszába. Vizes kézzel gömbölygessünk golyókat, és forró, kissé sós vízben főzzük ki a szokásos módon. A kinek nincs szokásos módja, az várja meg, míg felugrik a gombóc a víz tetejére, majd várjon még két percet, és akkor szedje ki. Amikor az első adag gombócot behelyeztük a vízbe, pont ráérünk megdarálni, majd száraz serpenyőben megpirítani a mogyorót. Roppanjon, amikor ráharapunk, de ne legyen azért égett. Ha nincs kutter, vagy ilyen gyors mogyoró durvára vágó készülék, akkor egészben tegyük a sütőbe, süssük olyan tíz percig 170 fokon, vagy amíg le nem dobja a vékony héját. A vastagot előtte azért nem árt leszedni. És akkor mozsárban is megtörhető ügyesen. A megfőtt gombócokat helyezzük bele a pirított tört mogyorós serpenyőbe, forgassuk meg benne, szedjük ki egy másik tálba, hogy helyet csináljunk a következő adagnak. Édes tejföllel jól meglocsoljuk, prémium kategóriában kis darabokra vágott epret is adhatunk hozzá nyugodtan, nem fogják visszautasítani bizonyára.

* kezdőknek. Nekem 20.

2013. május 11., szombat

Borcsiról, amint kikerül az ellenőrzésem alól

Burokban született Daenerys Borcsi a napokban megvilágosodott a szomszéd nő által. Egyrészt most már ő is tudja, hogy az borzalom, ha valahol sok a "barna" (itt mifelénk, mint megtudtam, a cigányokat hívják így), bár mi, olyan fővárosból szakadt nyafogó értelmiségiek módjára kitartóan próbálunk úgy tenni, mintha ez nem lenne téma. Kevés sikerrel amúgy.

Valamint szintén a szomszéd nő, illetve az egyik lova által, a szexuális felvilágosítás népi formájában is részesült Borcsi. Elmentek ugyanis lovagolni, és "Mariann megnézte, hogy sárlik-e még a kanca. Sárlott". Vihihi, Charlotte. Na mindegy. Ezt egyébként Mariann úgy magyarázta, hogy kiscsikója fog születni, de én esküdni mernék, hogy ez annak még csak az előszobája. Le is rajzolta Borcsi az esetet, és valami gyanús dolog jött ki a lóból, már kezdtem megijedni, de végül kiderült, hogy az ott belülről a hasa, abban pedig a köldökzsinór. Ez volt az a perc, amikor megengedtem neki inkább, hogy a kezébe vegye és használja az új, akvarellizálható színes ceruzáimat. Csuda találmány az ám!

2013. május 8., szerda

A tudatos vásárlással kapcsolatban

Pár napja akartam írni, de aztán mégsem, végül rájöttem, hogy engem tényleg érdekel a kérdés, hogy mikor cselekszem helyesen? Ha a sarki kisboltban vásárolok, és a helyi vállalkozót támogatom, ám a sarki kisboltjában lengyel tejet, ukrán olajat és szlovák sót kapok, vagy ha a Coop-ba megyek, ahol honi termékeket árulnak, de a hasznot tutira kiviszik Körmöspálcásról? Ha olvassa ezt a bejegyzést valaki gazdasági szakember, aki ennek a dolognak az erkölcsi, lokálpatrióta, ugyanakkor gazdasági vetületeit is képes és hajlandó felelősséggel áttekinteni, az ne habozzon válaszolni.
Tegyük fel, hogy a távolság és a parkolási lehetőség nem számít. Amúgy tényleg nem, mert egyforma távolságra vannak, és mind a kettőbe gyalog járok. Na jó, az egyikben lehet Böskével (Erzsébet utalvány) fizetni, de a másikban több hírt szed fel az ember, ami vagyon értékű szerintem.

Amúgy elég baj az nekem, hogy nem a Lidl van itt mellettünk, mert akkor rögtön eldőlne a kérdés, azt ugyanis bojkottálom.