2012. május 31., csütörtök

Az apró, szépséges, hófehér pillékkel kapcsolatban

Kicsit aggódtam, miután letoltam a karalábéimat Biokillel, mert ilyen kis hófehér pillék lepték meg tömegesen, hogy úristen, remélem nem valami szent állatot öltem meg nagy mennyiségben, vagy mit tudom én, ebből kel ki az unikornis, jaj nekem, oda a karmám, de nem. Hanem utánanéztem, és molytetűről van szó. Hát nem nyugodtam meg.
Jajmileszmost, oda a kertem. Pedig ma már bébirépát ettünk vajas kenyérrel, a borsófőzelékbe pedig saját petrezselymet vágtam a petrezselyem szigetemről, és egyáltalán! Az én kertem az én büszkeségem.

Nyelvbotlással kapcsolatban

Alighanem lehet valami közös a fiamban, és Edgárban, a házimacska-kölyökben, utóbbit ugyanis véletlenül rendszeresen Ákosnak szólítom.

2012. május 28., hétfő

Edgárral kapcsolatban

A konyhabútor beszerelés vége felé, amikor már túl voltam az aznapra beosztott munkán (szombat), a hétvégi bevásárláson, némi takarításon, és úrrá lettem a szétbombázott lakás feletti pánikon, mert másnap vendégeink érkeznek, jajmilesz, és a házinéni is bekopogott, hogy rendezze a számlát (mármint az új konyhabútorét az asztalossal), megérkezett hozzánk Sopronból Masni, aki főleg Edgár, de leginkább Valér, bár Macskajancsi.

Edgár házi macska. Ifjú jószág, úgy  hathetes, és fekete. Elvileg már nem szopik, de gyakorlatilag csak tejet hajlandó magához venni. Edgár olyan kicsi, hogy a gyerekek babakonyhájának az aszeszorájából kapja a tejet, mert még egy kávéscsészébe is belefulladna. Amúgy rendkívül stramm jószág, zokszó nélkül tűri, hogy Ákos emelgesse, lóbálja, és cibálja a fülét, Borcsi pedig látványosan imádja, és még akkor is csak bizonyos késleltetéssel eredt fedezékbe, amikor három kölök indult felé rohanva.Szokva van hozzá, háromgyerekes családtól kaptuk.
Edgár minket tart a szüleinek. Elég csak felé nyújtani a kezem, máris dorombol (Ákos szerint dorombozik), és hanyatt vágja magát, hogy simogassuk meg a hasát. Időnként azon kapom a Pét, hogy munka közben fél kézzel a macskával játszik, ami lelkesen harapdálja és paskolja a kezét.
Edgár elvileg nem jöhet be a házba. Gyakorlatilag a mellkasomon alszik éjjel (nincs súlya), a hűtő mögött sziesztázik, lepisilte a paplanomat, lerántott egy tál cseresznyét az asztalról a terítőnél fogva, és két nap alatt háromszor vörösödött be tőle a szemem valami éktelen viszketés közepette, alighanem allergiás vagyok rá.
Edgárral most úgy vagyunk, mint Lord Eddard Stark, aki nemcsak a gyerekeiért, hanem a birtoka összes lakójáért aggódott: bevállaltunk egy harmadik apróságot, akit a nap minden percében félteni kell a másik kettőtől (vö. járókában landoló fajátékok), holott imádják és rajonganak érte. Valamint még egy lény, akit folyamatosan korlátoznom kell, nem, nem jöhet fel az ágyra, hogy aztán tíz perc múlva már itt aludjon a hónom alatt.
Mondtam már, hogy szerintem egyáltalán nem normális, hogy a gyereknevelés kilencven százaléka abból áll, hogy meg kell tiltani dolgokat a gyereknek csak hogy be tudjon illeszkedni társadalomba? Pfúúúj.

2012. május 24., csütörtök

Az elhavazott dolgozó anyukával kapcsolatban

Olyan tempóban terem a spenót, hogy nem győzöm szedni, és már két paradicsombogyót is detektáltam az egyik tövön, de ennél sokkal fontosabb, hogy elvittük Ákost a kritikus, harmadik szülinap előtti szemészeti vizsgálatra, és minden rendben. Mondjuk kapott tapaszt, hogy erősödjön a bal szeme, de azt csak időnként és opcionálisan kell használni, vö. kalózos játék. Szerintem főleg azért írták fel, mert anyuka elmebeteg, izgul, hiába mondják tagoltan, hogy a GYEREK SZEMÉNEK SEMMI BAJA.
Helyes.
Valamint Ákos koma a héten szinte szobatisztává vált, éjjelre és nappalra egyaránt, úgyhogy nem veszek több pelenkát soha ebben a büdös életben, hurrá! A múlt héten ugyebár elvitte a kukásautó az utolsó cumiját, tegnap meg háromszor jelent meg a nappaliban a kis kerek fejével, miután letettem aludni a rácsos ágyába, úgyhogy alighanem hamarosan rendes gyerekágyat kap, most már úgyis mindegy, és viszlát babafej, Ákos nagyfiú lett.
Szombaton meg jön az asztalos, beszereli az új konyhabútort, és bár 22 helyett csak 18 fogantyú volt a boltban, esküvel ígérte az eladó, hogy a jövő héten jön további négy. Remélem, már híre ment, hogy milyen egy bosszúálló némber tudok lenni, ha megszívatnak, és remegő kézzel rendeli a négy megfelelő fogantyút.
Amúgy meg el vagyok havazva, marha sok dolgom van, és az sem javít a helyzeten, hogy a jó albérlőim felmondtak, úgyhogy ha valakit érdekel hosszú távra újszerű állapotú, másfél szobás zuglói penthouse lakás, akkor írjon.

2012. május 17., csütörtök

Amint Kalib nevelni próbál

Kalib: - Borcsikám, nem szeretnék több kaki-pisi viccet hallani! Lehet, hogy ti ezt az óvodában viccesnek tartjátok, és nevettek rajta, de itthon ne halljak többet, mert ezek szerintem szar viccek.
Hupsz.

2012. május 16., szerda

További büszke anyás post

Az infó, hogy Borcsi gyorsabban tanulja a szövegeket, mint a végzős csoporttársai, tegnap odáig fajult, hogy közölte, ő lesz a cica a ballagási műsorban (vegyes korosztályú csoport, és a kicsiket is beveszik a műsorba).
Mondtam, jaj, de jó, pont cica.
Ma reggel viszont kiderült, hogy a darab címe: A kiscica meg a mittudomén mi, vagyis képességei okán az ötéves lányom kapta meg a hétévesek ballagási műsorának a főszerepét.
Öcsém, ez a gyerek az anyja összes álmát beteljesíti szépen lassan, anélkül, hogy tudna róla, bár én is csak most jöttem rá.

(Ami persze anyaként már fölveti azt a problémát, hogy alighanem elő kell állítanom valami cica jelmezt, úristen, valamint világ csúfjára már megint végig fogom zokogni más gyerekeinek a ballagását, ezt is megérhettük, aranyoskáim, meg hogy milyen pici és milyen ügyes, brühühü, szégyen.)

2012. május 15., kedd

A szobatisztaságra szoktatással kapcsolatban

Kalib: - Ákoskám, nem kell pisilni?
Ákos: - Deeee!
K: - Akkor gyere, csücsülj a bilire, és pisiljél!
Á: - Neeeem, a vécébe pisilek!
K: - Jó, akkor itt a szűkítő, csücsülj a vécére, és pisiljél!
Á: - Neeeem, állva pisilek!
K: - De Ákoska, ez nagy vécé, nem olyan pici, mint a bölcsiben, föl sem éred!
Á: - Deeee!
Erre Ákos szakértő mozdulattal, biztos kézzel elővette a brét, és ráakasztotta a vécécsésze peremére.
Á: - Na ugye, mondtam!

Mondjuk ettől még fél órával később összepisilte a gatyáját, (ma a harmadikat), de jól állunk, jól állunk, nekem például ma egyszer sem pisilt be, csak a.) a gondozónőknek, b.) a tesómnak.

A mechanikai védelemmel kapcsolatban

Most, hogy túl vagyok a tagadáson, az alkudozáson és a depresszión, kénytelen vagyok elfogadni, hogy nőtt a nagylábujjamon egy tyúkszem. Vagyis kettő. Egyelőre nem tudom visszapörgetni, hogy hogy történt, melyik cipő volt az oka, de ott vannak, nem vitás. Valamit tenni kell.
Mivel én hiszek a ráolvasás / fokhagymával bedörzsölés szintű megoldásokban, legugliztam az elváltozás természetét, mielőtt lézeres beavatkozásra adnám a fejem (lábujjam). Hát mit ad ki minden oldal? A mazsolát. Eleinte azt hittem, hogy szívóznak, vagy ilyen tök idióta babonás népi gyógymóddal próbálnak megröhögtetni, mintegy feszültségoldásként, mint a teliholdas éjjel gyűjtött macskaszőre békanyállal keverve, de nem, a mazsolát minden oldal ajánlotta. Na jó, tudom, hogy az interneten szabadrablás folyik még mindig, valaki feltesz egy infót, és ha elég érdekes, két perc múlva valaki lelkes felwebkettőzi még a NASA honlapjára is, de ez a gyakoriság azért tényleg feltűnő volt. Mazsola meg pont van itthon, úgyhogy bemazsoláztam a tyúkszememet.
A recept a következő: vágj félbe egy mazsolát, majd ragaszd a tyúkszemre. A mazsolát naponta cserélni kell. A többit nem tudom, hogy ettől majd leesik a tyúkszem, felszívódik, és beépülnek a csontomba az alkotóelemei, vagy mi történik, minden esetre a mazsolából baj nem lehet.
Először is én lelkesen és higiénikusan minden reggel és este kicserélem a mazsolát a lábamon, nehogy valami izé képződjön alatta. Valamint rájöttem, hogy alighanem nem a mazsolában lévő értékes anyagokra bazírozik a gyógymód, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a gyümölcs szépen megduzzad a leukoplaszt alatt, és puha kis párnát képez a kényes bőrfelületen. Így aztán, mivel megszűnik a tyúkszemet kiváltó nyomás, megszűnik maga a tyúkszem is, vagy valami hasonló. Minden esetre roppant kényelmes dolog odaleukoplasztozott mazsolatappancsokon járni, ajánlom mindenkinek, aki kényes a komfortérzetére, mindjárt ragasztgatok még hármat-négyet a talpam különböző pontjaira, macska egy érzés, nem mondom.

2012. május 14., hétfő

Vigyázat, büszke anyás post

Csak úgy elmondanám, hogy ma tisztára életközeli élményem volt. Amíg sercegett a hús, amit a serpenyőbe dobtam, és kimentem a kertbe rukkolát szedni hozzá, a Borcsi megterítette a vacsoraasztalt, méghozzá tökéletesen. A tányéralátéttől a szalvétáig mindent föltett, mindenkinek a megfelelő eszközöket, a helyes irányba és sorrendbe.
Lehet, hogy az életem lassan nem abból fog állni, hogy ötfelé szakadva próbálok egyszerre vacsorát főzni, asztalt teríteni, gyerekkezeket mosni, szandált lábra adni, pisiltetni és szörpöt készíteni?
Egyébként megjegyzem, hogy Borcsit megdicsérte az óvónéni, mert gyorsabban tanulta meg a verset az oviban, mint a nagyok, a Poji gondozónénije meg jelezte, hogy ideje, hogy kis bugyikat vigyek a bölcsibe, meg sok-sok nadrágot, mert leveszik a gyerekről a pelenkát. Ó, be szép is lesz ez a nyár!

2012. május 13., vasárnap

A fejlődés újabb állomásával kapcsolatban

A mai napon Ákos cumi nélküli kisgyerek lett, ami úgy történt, hogy ébredéskor kivette a szájából az eszközt, és megkért, hogy dobjam ki. Soha életemben nem pattantam még ki ilyen lelkesen az ágyból reggel 6 óra 19 perckor, mint most, hogy teljesítsem a kérését. Majd pedig azt hazudtuk neki 1.) elvitte a kukásautó, 2.) kétéves kor fölött már nem adnak a boltban új cumit.
Ez utóbbival persze már hónapok óta tisztában volt, mert figyelmeztettük rá minden alkalommal, amikor szétrágta egy cumiját. Hát most vége.
A délutáni alvásnál eszébe se jutott, hogy cumizni kéne, este viszont szegényke zokogásban tört ki a hírre, hogy a kukásautó véglegesítette a kidobási procedúrát, ami vasárnap lévén ugyan eléggé átlátszó hazugság, de nem egy majdnem háromévesnek, akinek kellő átéléssel még bármit be lehet adni, és ma valahogy nem volt kedvem azt magyarázni neki, hogy de értsd meg kisfiam, maholnap óvodás leszel, ott úgysem cumizhatsz majd, de legalább is a totális megaláztatás lenne az osztályrészed, ha mégis, hát kell ez neked? Különben is, örüljél, hogy a két nagy akadályból egyet most megugrottál, már csak a szobatisztaság van hátra, és már mehetsz is oviba, örülsz?
Szerintem nem lett volna őszinte a mosolya.
De szerencsére jött Borcsi, aki megvigasztalta a zokogó gyermeket (ja, persze apa ilyenkor nincs itthon, igaz, hogy munka ügyben járt el, de akkor is magamra maradtam a feladattal, még jó, hogy itt volt a Borcsi, gyalázat, az ötéves kislányomba kapaszkodom), és mint a téma szakértője, közölte a testvérével, hogy nyugi, hamar megszokja majd a cumi nélkül alvást, ő például már nem is emlékszik a cumis korára, és különben is ott van helyette a kulacs. Azt persze elfelejtette, hogy az ő cumitlanná válásakor még cumisüvege volt, azzal aludt el, és nem is tudtuk leparancsolni róla vagy négy és fél éves koráig. Majd pedig a Poji kezébe nyomta a kedvenc tűzoltós könyvét, erre Poji közölte, hogy most már ő boldog. Úgyhogy ebben maradtunk. Végül megérkezett apa is, hozott nekünk ajándékot, és előkerült egy-egy világító lufi is, csak sajnos a Pojié zöld, amitől a Borcsi pont fosik, mert az olyan, mint a Demona zöld fénye, ami a romlásba bájolta Csipkerózsikát. De mivel a Poji ragaszkodott a lufija jelenlétéhez a szobájukban, építettem díszpárnákból egy tornyot, ami eltakarta Borcsi elől a rálátást.
Hát így trükközünk mi mostanság.

2012. május 11., péntek

Kérdezzetek, és megválaszoltatik

Ami azt illeti, feltettem a munkahelyemen a kérdést, hogy vajon hogy is gondolják a Darányi Ignác tervet, mármint hogy legyen mindenkinek kiskertje, és termeljen benne sok jó minőségű ennivalót, ha nem lehet locsolni, mert olyan picsadrága a víz, hogy az árából teli rakhatnám a  kétszáz literes mélyhűtőt hússal, akkor meg minek a kert, mire azt válaszolták, hogy szereltessél fel locsoló almérőt, és akkor csak harmadannyiba kerül a locsolás, mert nem kell kifizetni a csatornadíjat. Minthogy nem a csatornába, hanem a rukkolára megy a víz.

Ja? Az más. Akkor szereljen fel mindenki locsoló almérőt ötezerét, egy hónap alatt visszajön az ára.
Szívesen segítettem, szóra se érdemes, tényleg.

További jó minőségű hazai dolgok

Elkezdődött a nagy rukkolabiznisz, csütörtökön eladott a srác egy ládával a termésemből, az ellenértékét pedig becseréltem nála zöld spárgára, sárgarépára, zöldhagymára és piros paradicsomra. Csupa jó minőségű, honi biocucc. Azt nem mondom, hogy meggazdagszunk belőle, de elég jó órabérben hajladozom itt a kiskertemben a ráérős délelőttjeimen.
Most pedig begyorsulok, elhozom Borcsit az oviból, átadom a jó sósapukának, elrohanok meetingre, kidolgozunk pár stratégiai tervet, majd felveszem a munkát, végül elrohanok Ákosért a bölcsibe, és akkor elkezdődik a hétvége. Szerintem lazításként megiszunk egy pohár bort megkapálom a répát, jobb stresszoldó, mint a Xanax, majd pedig eszünk diós Carte d'Ort, ami a kedvencem, én Amarettóval, Ákos pedig anélkül. És megengedem neki, hogy ő is gyomlálja a fokhagymaültetvényt, mert ma kegyes hangulatban vagyok.

Megjegyezném, hogy a kiskertemnek köszönhetően ez a nyár eséllyel pályázik a "gyerekkoruk legszebb nyara" címre, tegnap ugyanis Ákos csinált egy szimpatikus dagonyát a petrezselyem és a spenót közti ösvényen, amibe először gatyástól ült bele, majd miután leparancsoltam róla a ruhadarabot, meztelenül. Két perc múlva a másik három gyerek (a tesóméi is itt voltak) követte őt, amiből óriási sarazás lett, majd slaggal való lecsapatás elől visítva és röhögve menekülés, végül közös fürdés a kádban, és pizsama party fagyival. Tegnap meg a kiásott cserebogár lárváknak örvendeztek határtalanul, na ezt csinálja valaki utánam kert nélkül. Az igaz, hogy Ákost tegnap elütötte a hinta, és most hatalmas seb van az állánál, viszont megmaradt az összes foga. Szerintem ezúttal bevésődött neki a lengő hintával kapcsolatos, eddig csak hárommilliószor elhangzott anyai intés, bár bírtam volna, ha ez inkább vér nélkül történik.

Bizonyos sorozathősökkel kapcsolatban, akik én vagyok

Ha bárki megkérdezi, én természetesen Lynette vagyok a Született feleségekből. Aztán mostanában mégis mindig Gaby Solis-os dolgokat művelek, de ez nem olyan furcsa, mert annak idején meg szerintem Rachel voltam a Jóbarátokból, csak felvilágosítottak, hogy jó lesz az Phoebe-nek is, büdös macska, bűűűdös macska, ha értitek, mire gondolok.
Úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy nem olyan gáz, ha az ember mestere Gaby Solis. Az például egészen kiváló ötlet volt tőle szerdán, hogy a fagyira Amarettót kell önteni, így történt, hogy Ákos előtt gyakorlatilag letagadtuk, hogy van még a madártejes Carte d'Or-ból, mert nem akartunk adni. Joey doesn't share his food. Tudom, szemétség, de értsétek meg, nagyon, de nagyon finom, Amaretto nélkül meg úgyse értékelte volna kellően a gyerek. Na jó, második adagot nem kapott.

De nem is ezt akartam elmesélni, hanem a ma reggelt, amikor is felöltöttem magamra a legcsinibb nyári ruhámat, amiben hát... tényleg igen nőiesen nézek ki, plusz kiegészítők, mínusz tűsarok. Majd megérkeztünk a szintén cuki, szőke, tüllszoknyás kislányommal az ovi elé a reggeli csúcsban. Autók jönnek-mennek mindenfelé, én rutinosan beparkoltam a kapuba, minthogy az ovinak úgysincs autója, amivel ki-be lehetne ott állni, mindegy. A helyzethez képest viszonylag zárt térdekkel sikerült kiszállnom a kocsiból, büszke is voltam magamra nagyon, leeresztett váll, felszegett áll, és már pont ki akartam szabadítani a Borcsit is, amikor észre vettem, hogy gurul a kocsi. Éppen bele a csúcs miatt tyúklépésben parkolóhelyet kereső másik autó oldalába, a távolságuk akkor olyan húsz centi lehetett. És akkor én desperate housewife módjára teljes erőmből belekapaszkodtam a lehúzott ablakba, az addig viszonylag zárva tartott térdeimet szétvetettem, kitámasztottam, és úgy próbáltam visszatartani az autót. Ha szépen akarom mondani, a felvett testhelyzet a balett második pozíciójában végrehajtott plié mozdulat volt, valójában egyméteres terpeszben, büdösbogár módjára roggyantott térdekkel, vörösödő fejjel az ablakba csimpaszkodva próbáltam stoppolni az autót, mielőtt belegurul az anyatárs kasztnijába.
Van egy olyan érzésem egyébként, hogy ezen a világon senki sem figyel a másikra, a veszélyben lévő anyatárs oda se nézett, hanem a megürülő parkolóhelyeket pásztázta, anyám meg, aki a tesóm fiát hozta az oviba, vidáman integetett, majd elsuhant. Csak a Borcsi kérdezte meg, hogy mikor szállhat már ki végre.

2012. május 8., kedd

A jó minőségű magyar élelmiszerekkel kapcsolatban

Egyébként a munkahelyemen van némi KGST hangulat, ma vittem az egyik kolléganőmnek estike palántákat, mert már nem férnek a virágládákban, mire ő meg adott nekem tizenkét tojást a kapirgálós japán tyúkjaitól.
Úgyhogy szedtem a kertben spenótot, és vacsorára biospenót volt házi tükörtojással, priceless.
Gondolom, így értették a Darányi Ignác tervet, meg a jó minőségű magyar, házi élelmiszert. Mondjuk azon eltöprengtem, hogy lennék-e ekkora kertész, ha napi nyolc órát kéne dolgoznom a két gyerek mellett, hogy ki tudjam fizetni a vízdíjat, amit szétlocsolok a termésre. 





A maguktól megoldódó problémákkal kapcsolatban

Nagyjából egy hete stresszelek rajta, hogy mit csináljak a Pojival, amíg az oviban zajlik az anyák napi ünnepség, anyám ugye nagymama státuszban ott lesz, tesómék Barcelonában vannak, mindenki más pedig mindenhol máshol. Volt egy olyan "ha minden kötél szakad" megoldás, hogy magammal viszem az önfejű kis fúriát, de már a gondolatra is kivert a víz, hogy milyen mélységesen és megbocsáthatatlanul fog engem gyűlölni élete hátra lévő részében az az anyuka, aki gyerekének a verse közben kezd el a Poji ordítani, hogy odamegyeeeeeek! És természetesen beáll az ovisok közé táncolni, mert ő olyan.
A B jelű izgalom (hátrébb csúszott eggyel) pedig az volt, hogy én az anyák napjákat rend szerint végig bőgöm, de nem úgy kell elképzelni, hogy moderáltan könnyezek, hanem viszont zokogok. Végig. A cipőm körül pedig könnytócsák gyűlnek, de persze nem csak az anyák napjákon, hanem a barátnők esküvőjén, a keresztelőkön, sőt legutóbb a Tánc világnapja című rendezvényen is, ahol vadidegen gyerekek táncoltak, agyrém.
Aztán, mivel tényleg minden kötél szakadt, úgy döntöttem, hogy nem leszek jófej anyukája az egyik gyerekemnek a másik rovására, és nem bízom rá a Pojit a takarító nénire, úgyhogy a hónom alá csaptam a gyereket, és magammal vittem az oviba. És most nem az jön, hogy bár ne tettem volna. Ugyanis Pojika bemászott a homokozóba, én meg megkértem a másik csoport óvónénijét, akivel együtt járunk pilatesre amúgy, hogy figyeljen rá, én meg vidáman bementem a műsorra. Ahol körülbelül tizenöt kistesó csápolt nagy lelkesen, Ákoshoz hasonló istencsapások  meglehetősen eleven kisgyerekek is, akik egyébként jövőre szintén csatlakoznak a csoportba, üzenem az óvónőknek, hogy innen szép nyerni.
Hát természetesen bőgtem, mint a záporeső, de senkit sem érdekelt, és természetesen Borcsi volt a legszebb és legügyesebb kisgyerek, minden verset és dalt tudott, és a szemembe is mondta, nem csak úgy a falnak ám. Van érzéke a drámához, bár ezt eddig is tudtuk. Félidőben megérkezett Ákos is, de az sem zavart senkit, mert a hangulat egyébként is olyan volt, mint egy egyiptomi mecset női szakaszában, csak a szendvics hiányzott, meg a szoptatás. Nem kamuzok, ott tényleg a földön ülve szoptatnak amúgy a nők, közben csevegnek, eszegetnek, láttam. Aztán a fiam ledobta a gumicsizmáját, és elvegyült.
Nem azért, mert ilyen anyagias lennék, de azért az ajándékkal kapcsolatban meg kell, hogy jegyezzem, hogy Borcsi egy képregényt rajzolt a szívecskés papírra, méghozzá az Aranyhajat, születéstől a szabadulásig. Még serpenyő is volt a rajzon, ügyel a részletekre. Én egyébként tényleg bírom a rajzait, nagyon viccesek, egyszer például megkérdeztem, hogy görkorcsolyázik-e a karakter, mire közölte, hogy nem, azok a lábujjai.
Este pedig a Poji énekelte el nekem puszta kedvtelésből végig az "Ablakomba, ablakomba besütött a holdsugár" c. népdalt, amit ugyan a hétvégén sokat énekeltettek velem Kecskemét felé az autóban, de hát Kecskemét innen csak harminc kilométer. Gyorsan tanulnak.
És egyébként igen, az a helyzet, hogy én tényleg érzem, hogy amióta dolgozom, a velük töltött idő sokkal minőségibb, de ehhez nyilván az is nagyban hozzájárul, hogy csak napi két órára kell betolnom a képemet, de az se nagy baj, ha nem jön össze, végül is a mobil kommunikáció korát éljük.

2012. május 7., hétfő

Az Annapurna expedícióval kapcsolatban

Aki lát engem a Facebook-on, az nagyjából tudja, hogy a Trónok harcán és a kertemen kívül mostanában lelkesen figyelemmel kísérem az aktuális "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciót, vagyis amint Erőss Zsolték az Annapurna meghódítására törnek.
Egyrészt szerintem tényleg egészen döbbenetes az Erőss Zsolt megszállottsága, (Földes András, a blog szerzője szerint: életigenlése), amivel annak idején, egy ilyen durva mászós baleset után azt mondta, hogy választhat, hogy marad egy örökké fájó, használhatatlan lába, vagy nyissz, és akkor spéci műlábbal mászhat tovább; az utóbbit választotta, és nocsak, tényleg mászik, nyolcezer méteresnél magasabb hegyeket.
De hát az én lelkesedésemet mégiscsak a Földes András beszámolói horgasztották fel. Egyébként vagy tíz évvel ezelőtt a csajával közösen albéreltünk a Károly körúton, és ha András is ott volt, akkor biztos, hogy marha jó buli kerekedett, szakadtunk a röhögéstől. Ők már akkor is másztak, bár akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyra fordul majd. Na nem úúúúúgy mászik, ahogy Erőss Zsolt, arról szó sem volt, hogy az András is feljut a csúcsra, de mondjuk valameddig velük megy, és ír. Én meg olvasok és lelkesedek.
Ma pedig jött a hír*, hogy a csapat egyik tagja, Horváth Tibor meghalt, elsodorta egy lavina. Nem keresik, semmi remény az életben maradásra, és a derékig érő hóban arra sem, hogy a holttestét megtalálják. De ha meg is találnák, lehozni lehetetlen.
Azóta itthon gyászhangulat van. Ezek az emberek a barátaimmá váltak, míg az expedíció blogját olvastam.
Aztán megy itt párhuzamosan a szájkarate az egri szdsz-es zsidózásról, amint a nagyhatalmú sündisznócskák a nagy hasuk mögül a biztonságos melegben beszólogatnak, és basszus, ezt emberek komolyan veszik. Teljesítmény. Sértés. Lázban tartja a közvéleményt. Húha.
Miközben vannak emberek, akik derékig érő hóban, hétezer méteres magasságban olyan fizikai teljesítményt visznek véghez, amit én mondjuk még elképzelni sem tudok, ezek az egri hülyék meg kb. az autójukig is elektromos biciklivel mennek, csak a szájuk jár, és arra a bravúrra képesek, hogy sértegessenek valakit. Szerencsétlenek. Mások meg hogy foglalkozzanak vele. Hülyék.
Horváth Tibor megpróbált egy nagyszerű dolgot. Szerintem aki odamegy a Himalájára, az tudja, hogy ez is benne van a pakliban, hogy meghal. Szerintem számolnak vele. Szerintem aki odamegy, és út közben meghal, azt nem kell sajnálni, hanem tisztelni kell.

* durván brékinges hír volt, sms-ben kaptam valami hivatalos forrásból még az Index cikke előtt, de még mindig nem tudom, hogy kitől, és miért. 

A háziállatokkal kapcsolatban

Megszületett a gyerekek jövendőbeli macskája, egyelőre csak fényképen láttuk, pici és fekete. Hosszas brainstorming után eldőlt, hogy a neve Masni.
Most már tényleg szeretném tudni, hogy a jószág fiú-e, vagy lány.

Ahogy jön fel az óvoda megítélése

Na, végül csak bementem az ovi irodájába megtudni, hogy felvették-e a Pojit a Borcsi csoportjába, ami persze puszta formalitás, mert ugyebár tudtuk, hogy igen.
Az úgy zajlott, hogy a Borcsi szólt, hogy ne felejtsem már el elintézni (pénteken a lelkére kötöttem, hogy szóljon, és ő híven teljesítette a feladatot), én meg odamentem a lenti épületbe, de nem volt senki az irodában, ezért segítségért fordultam az éppen lekváros kenyeret kenő daduska nénihez. Megtörölte a kezét, bement az irodába, odabökött a papíron Ákos nevére, és mondta, hogy akkor itt tessék aláírni, és itt a határozat, gratulál.
Végül is az nem olyan nagy baj, ha a formalitások nem kapnak akkora hangsúlyt egy oviban, ha cserében még a csak jövőre kiscsoportos gyerekek nevét is tudja a másik épület daduska nénije is.

2012. május 6., vasárnap

A gépszíjjal kapcsolatban

Habár meglehetős készségem van a kispolgári életmódra, aminek a nyomvonalát csupa megszokás, napi rutin, és ismert események jelölik ki, van egy olyan érzésem, hogy ez nem elég, de az utóbbi időben robotpilótára kapcsoltam.

A múlt héten, bár beírtam a naptáramba, elfelejtettem az irodában megkérdezni, hogy fölvették-e a Pojit az oviba, mert jelzett ugyan a telefonom, hogy "ovi", csak nem nagyon értettem, hogy ez most hogy jön ide, persze, hogy ovi, minden nap megyünk.

Valamint bébiszittert kerestem a gyerekeimnek arra az időre, amíg anyámmal együtt az ovis anyák napi ünnepségen leszünk. Aztán anyám szólt, hogy nyugodjak meg, a Borcsi felügyelete már meg van oldva, mert ő adja majd a műsort.

Aztán pár hét múlva jön az asztalos beszerelni az új konyhabútort, és én nagyon, nagyon, de tényleg igazán izgulok, hogy - ha már kipakolom a konyhaszekrények tartalmát, nehogy újságpapírba csomagoljam és bedobozoljam puszta megszokásból, hanem elég lesz majd a tizenkét személyesre kihúzott étkezőasztalra hordani. Szóljatok, légyszi, vagy dugjatok el minden újságpapírt, illetve akadályozzatok meg, ha szerzésbe kezdenék.

2012. május 5., szombat

A munka frontjával kapcsolatban

Bizonyára elégedettek lehetnek a munkámmal a megbízóim, ugyanis meg akarják hosszabbítani a június végéig szóló szerződésünket.
Én a magam részéről persze örülök, mert hát mégiscsak sikerélmény, hogy öt év láblógatás után kapásból ekkora király vagyok a szakmában, és hát bírom én ezt a munkahelyet nagyon, de azért sokkal jobban bírtam volna, ha a véglegesítést inkább csak augusztus közepén döntik el, nem most mindjárt. Mert hát mi mégiscsak hetekig nyaralni akarunk abból a pénzből, amit fizetnek, és ez nem luxus, hanem alapszükséglet, mert nagyjából egy éve nem volt együtt a család négy napnál tovább, de a hétközi átlag napi 1, azaz egy óra, amit apával töltenek a gyerekek.
Nem beszélve arról, hogy nagyjából június 20-tól augusztus 12-ig, tehát kb. egész nyáron bölcsi- és oviszünet lesz. Ezt hogy oldom meg? Bizonyára sokat fognak lepkét üldözni anyám tanyáján, és csokibarnára sülnek, valamint kiöntik az összes ürgét a környéken a lyukából. Meglátjuk.
Az uram meg már eddig is ki akart venni a munkából, esküszöm, rosszabbul veszi az "anya dolgozik" akadályt, mint a gyerekek. Pedig vacsora most is van, a gyerekek meg ezelőtt is felfordították a lakást, mire hazajött, mi a különbség?

A technikai, és egyéb fejlesztésekkel kapcsolatban

Az uram ma nyélbe ütötte a kapát.
Úgyhogy komoly kertépítési tevékenységbe kezdtünk, ő ásott, én megkapáltam mindent, amit értem, hamar belejön az ember. Remélem, nem végeztem nagy pusztítást, bár van egy olyan érzésem, hogy egy-egy tapasztalt kapavágással kiegyeltem a répát is egyben.
Valamint fölszedtem az utolsó hónapos retkeket is,  (bizonyosak közülük elérték a szőlőszem nagyságot, mármint a most divatos kecskecsöcsű szőlőét, de finom volt), hogy a helyükre paprika és paradicsom palántákat ültessek. Hát nagyon izgi, vannak saját nevelésű, és piacon vásárolt palánták is, most versenyeznek, hogy ki tud többet a paradicsom (paprika) érlelésről. Az enyémek biztos nagyon strapabírók, túlélték Ákos iszapfürdőit és Borcsi esztrádműsorait (mert a növényeknek beszélni, énekelni kell), valamint a sivatagi klímát bizonyos hosszú időn át tartó napon való kint felejtés folyományaként.
Tapasztalt harcosok egybehangzó állítása szerint jó kis pihent földem van, amiben minden megterem majd, és így is lehet, mert egyrészt a házinéni jelezte, hogy ők huszonöt éve szántatták fel utoljára, lóval mentek rá, nem szaroztak, valamint felfedeztem, hogy kinőtt a madársaláta, amiről pl. már rég elfeledkeztem, hogy elszórtam a magját. A répa már öt centis, mármint a föld fölötti része, és a petrezselyem, ami nem a metélő, hanem a gyökértestet is növeszt, szintén látszik már, pedig még csak most vetettem el. És elültettem tíz karalábé palántát is, mert azóta röhögök, hogy a River Cottage-ban bemutatta a csávó: ez itt a karalábé, nálunk még nem honos, de Kelet-Európában már évszázadok óta fogyasztják. Milyen aranyos, ufószerű növény, és az íze, az csodálatos. Na, gondoltam, ha ez tényleg a color local része, akkor nekem is kell.
A nap híre egyébként a kapán kívül, hogy találtam piacot a rukkolának, az egyik biotermelő srác átveszi, és hetente egyszer kiviszi a nagybanira, más napokon meg eladja a helyi piacon. Megkísérli. Bár nincsenek illúzióim, hogy errefelé bárki is tudja, hogy mi az a rukkola. Valami ződ. Nem baj, nekem minden ezzel kapcsolatos bevétel sikerélmény, mivel magunknak, na jó, magamnak vetettem, de rengeteg a felesleg. A család fogyasztása ugyanis kijön öt uszkve tíz bokorból, és van most itt vagy háromszáz.
És a rózsáim száma is egyre gyarapodik, ahogy az Aldi egyre nagyobb pánikhangulatban próbál megszabadulni a felhalmozott készleteitől.
Ja, és hát sajnálatos módon megjelentek a kártevők is, valami rágja a málna levelét, valami hernyó, ami utána magára hajtja a friss hajtás leveleit, és lepetézik. Én ezt pusztán biológiai úton, letépés által tartom karban (vagyis a növényhez nem beszélni kell, hanem nézegetni, és ha ott a girnyó, akkor el kell távolítani, pofázni opcionális), és a spenót levelei is pöndörödnek itt-ott, szintén petéket találtam, na most ezzel mi a teendő? Szintén eltávolítottam, és a komposztra vetettem, de azért remélem, hogy ennél gazdaságosabb megoldás is van, mit tudom én, fokhagymával bedörzsölés, vagy valami. Help.

2012. május 4., péntek

A kávézással kapcsolatban, valamint kakaó

Megint bekrepált a kávéfőzőnk, pedig az elmúlt fél évben nem is használtuk.
Szerintem mi olyan gyakran veszünk kávéfőzőt, mint más normális emberek kávét.
Mindazonáltal a török kávé nem olyan finom, ha az ember nem szereti közben rágcsálni az apró kávédarabkákat.
Ja, és lehet ám kapni kávékapszulás kiszerelésű Nesquick kakaót, 160 forintra jön ki egy adag, muhaha, annyi pénzből én egy évig holland kakaóztatom a gyerekeimet. De persze egy percig sem kétlem, hogy a terméknek van helye a piacon, mert lesz, aki megveszi. Hát ő kapszulából csinál kakaót a gyereknek, nem kiskanállal, mint az állatok, na.

2012. május 3., csütörtök

A nagy elhatározásokkal kapcsolatban

A nap tippje a kapa.
Holnap megyek, és veszek egy kapát. Gépesítem mintegy a gazdaságomat.

Mindazonáltal a mulcs azért hülyeség, mert alatta derékig nő a gaz, viszont nem lehet rámenni a mulcs miatt a fűnyíróval.
Kecske kell.

Ismét a gazdaságomról

Én egyébként érzékelem ám, hogy milyen unalmas lehetek már a kertemmel, de hát sajnos ez a blog nem tör népszerűségre, viszont engedélyezett benne mindenféle parttalan fecsegés. Mármint nekem.
Szóval a mai ebéd úgy készült, hogy kimentem a kert végébe, és szedtem egy nagy tál spenótot. Gyönyörű, és főleg romantikus. Majd pedig főztem belőle egy fazék derék, klasszikus napközis spenótot (és most jön Szeress Mexikóban-osan közbeszúrva a recept)
A spenótot jól meg kell mosni az átszedéses módszerrel, vagyis két nagy tál kell hozzá. Ebben a percben a háziasszonynak eszébe jut, hogy a vízszámla várhatóan akkora lesz, mint egy kevésbé jól szituált család havi költségvetése, úgyhogy beállít a konyha sarkába állandóra egy vödröt, amiben az ilyen vegyszer nélküli, locsolásra alkalmas mosóvizeket gyűjti össze ahelyett, hogy a csatornába eresztené. Titá büszke volt magára. Ebben a pillanatban csörgött a telefon, a WWF-től hívták, hogy miért nem sikerült az állandó megbízás szerint leemelni a múlt hónapban a támogatást, mire Titá dadogott valamit a gyes-gyed és a lakástörlesztés összegének az összefüggéseiről, majd ígéretet tett, hogy a jövő hónapban jobban odafigyel a dátumra. Bár most, hogy a zöld lelkiismeretét mostantól nem a WWF, hanem a locsolóvíz összegyűjtése testesíti meg (elhitte, bár tudja, hogy csak a pénztárcája miatt csinálja az egészet), már nem érzi olyan fontosnak a dolgot.
Aztán leforrázta a spenótleveleket, forrázóvíz is mehetett a vödörbe. Majd készített egy könnyű rántást, addig apróra vágta a spenótot és egy gerezd fokhagymát. Utóbbit rádobta a rántásra, majd felöltötte tejjel, ráhelyezte a spenótot, öntött még hozzá tejet, sózta, és hagyta kicsit rotyogni, hogy a liszt megfőljön. Ha így írják ezt a szót, de lehet, hogy nem.
Egyébként tudom, hogy az lett volna az igazi, ha a fokhagymát is a kertből szedem hozzá, de azt azért még nem mertem megnézni, hát akkor most pótolom is. És milyen jó lenne egy kecske is, hogy adjon tejet, és lenyírja a füvet. Lehet, hogy ebben az esetben a munkahelyemen is felmondanék, kinek állása, kinek kecskéje van, meg kertje.

2012. május 2., szerda

Aztán jött a vízóra leolvasó

És a figyelmembe ajánlotta, hogy olyan kurva drága (sic!)a víz, hogy azt javasolja, hagyjam a kertet a picsába, mert hát elég sok köbméter fogyott az elmúlt két hónapban, izgi lesz majd kifizetni.
Mondtam én, hogy a kert az egy költséges hobby! Aztán amikor elkezdtem szüretelni, már azt gondoltam, hogy ez is egy befektetéssel járó tevékenység, ami a végén megtérül. Most meg úgy érzem, hogy alighanem piacot kell keresnem a rukkolának, hogy fenn tudjam tartani a hobby-mat. Hát zöldséget azt nem veszek többet az idén, legeljen mindenki rukkolát, hónapos retket meg spenótleveleket, esetleg paradicsomot, ha idő közben el nem baszom rontom valamivel.

A grillpartykkal kapcsolatban

Pedig azt a főszabályt állítottam fel, hogy legyen otthon sok cukorszirup.
Marha gyorsan átlényegíthető mojitová, absztinenseknek pedig limonádénak*.
Mondjuk az ilyesmit jó tudni, mert a rukkolát lassan kaszálni kell, a málna meg már térdig ér, úgyhogy érik a Rukkola és málna fesztivál.

Mindazonáltal hozzátenném, hogy a hónapos retek már fogyasztható, és láss csodát, csodálatos retek íze van, még csíp is, gyerekkoromban ettem ilyet utoljára. Mondjuk nem tudom, hogy lehet elrontani, mert én nem csináltam vele semmit, csak locsoltam meg gyomláltam, vásárolni meg mégis csak teljesen íztelen retket lehet.
És a spenótból is készült már saláta az idén.
Kiskertem ontja a terméseit.

*nálunk éppen rózsavizes limonádénak, de nyilván vannak más változatok is.