2017. február 23., csütörtök

Milyen furcsa a világ!

Lehet valami szokatlan összetevő az Advilban, mert miután bevettem belőle egy szemet, annak ellenére, hogy ma migrénem volt (melegfront), egész nap nagyon vidám voltam. Mondjuk fájni nem fájt kicsit sem, csak úgy láttam, mintha beLSD-ztem volna, és nem tudtam gondolkozni, na jó, ez enyhe kifejezés, valójában nem is értettem, hogy mit olvasok, bár igazából nem is láttam a betűket, szóval inkább lefeküdtem aludni.

Aztán, amikor felébredtem, továbbra is vigyorogtam, de lehet, hogy ez inkább már azzal állt összefüggésben, hogy kitaláltam, hogy ha már úgyis migrénem van a melegfront miatt (bár nem fáj, csak minden olyan furcsán vibrál), akkor itt a tavasz, úgyhogy veszek magamnak egy ezüst színű cipőt. A minap ugyanis, életemben először bementem a szerkesztőségbe, ami nagyon tanulságos volt, például most már egészen biztos vagyok benne, hogy ezüst színű cipő nélkül nincs élet.

Holnapután meg megyek Paksra, az atomerőműbe. Tényleg. Azt írták, hogy lapos sarkú, zárt cipőt kell felvenni, meg nadrágot, de nők lehetnek szoknyában is, csak hosszú ujjú felső legyen rajtunk. Lehet, hogy veszek egy ilyen szobafestő szkafandert, bár nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy valóban megvédene egy atomvillanás esetén, vagy ilyesmi, amennyiben a betonszarkofág is kevésnek szokott bizonyulni.
Lehet, hogy csak azt akarják, hogy kellő komolysággal lépjünk be az atomhasadás hazai szentélyébe. Mondjuk elérték, már most be vagyok szarva, azon gondolkozom, hogy merjek-e cikket írni róla, vagy kérdezzem meg előbb, hogy szabad-e? Úgy látszik, az atomenergia azért elővigyázatossá teszi az embert.

2017. február 11., szombat

Félreértés

Másfél éven át azt hittem, hogy Borcsi valami szupergéniusz egyházi ének tantárgyból, mert az összes jegye mellé oda volt írva, hogy dicséret.

Erre baszki, másfél év után tegnap rájöttem, hogy az nem a gyerekem képességeit, hanem a tananyagot jelenti. Mármint 235. dicséret, meg ilyesmi.

Egy világ omlott össze bennem.




Na jó, nem :D.

2017. február 1., szerda

Fején találta a szöget

(régebbi sztori)

Kalib: - Ákos, volt ma a suliban megemlékezés?
Ákos: - Micsoda?
Kalib: - Hát, nemzeti gyásznap van, mert történt az a szörnyű buszbaleset Veronában.
Borcsi: (ijedten) - És meghalt valaki?
Ákos: (rezignáltan) - Igen. Különben nem lenne gyásznap.

Mondtam már, hogy a lányom olyan okos, mint a Nap?

Ma egy dolgot vagyok hajlandó megírni (na jó, ezen kívül a poszton kívül): Borcsi jelentkezési lapját a nyolcosztályos gimibe.

Állati büszke vagyok ám rá (lágy zene indul) a gyerek ugyanis, azon kívül, hogy maximális pontszámot visz az iskolából, olyan felvételit írt, hogy a gimnázium igazgatóhelyettese könnybe lábadt szemmel kérdezte, "ugye eljön hozzánk szóbelizni?".

Elmegy.

Körbekérdeztem egyébként az ismerős felvételizőket*, hogy nekik hogy sikerült az írásbeli. Jelenleg ott tartunk, hogy ketten értek el a Borcsinéál kicsivel  jobb pontszámot, a többiek meg mind úgy hússzal kevesebbet.

Úgyhogy most már aztán tényleg el kell gondolkozni rajta, hogy valóban akarjuk-e ezt a nyolcosztályos gimnáziumot, mert azért az elég ütős érv a jelenlegi általános iskola mellett, hogy két perc sétára van tőlünk.

A nyolcosztályos gimnáziumból ezzel szemben átlag két középfokú nyelvvizsgával kerülnek ki a gyerekek, szinte mindenkit felvesznek az első helyen megjelölt főiskolára/egyetemre, és még szuperdíjnyertes lánykórusa is van. Országosan a kisgimibe járó gyerekek jóval a PISA felmérés átlaga fölött teljesítenek, és Borcsinak jelenleg oda jár két unokatesója is. Idén négyszeres a túljelentkezés. Az objektum egyébként 10-15 perc sétára van tőlünk, és úgy néz ki, mint egy kastély. Menő.

Mondjuk nem tudom, hogy min gondolkozom, ha felveszik :D.

Ja, és még azt szeretném mondani, hogy igen, járt a gyerek felkészítő tanárhoz, heti ezerötszáz forintot költöttünk rá, de nagyjából minden második óra elmaradt, szóval úgy nagyjából egy középkategóriás pulóver árába került az egész felkészülés.

*tisztára klub jellegű volt a felvételi, a szülők, úgy százan, kétszer negyvenöt percig csevegtek és tréfálkoztak egymással ráérősen. Mikor van ennyi ideje egy anyának trécselni? Amúgy meg ez egy kisváros, és bizonyos körökben azért jórészt ismerik egymást az emberek, szóval mindenfelé ismerősök voltak.