2012. június 29., péntek

Újabb kiváló minőségű hazai élelmiszerek

Végül is semmi különös, bruschetta* volt a vacsora, ám a paradicsom, a bazsalikom meg a fokhagyma a saját kertemben termett** hozzá. Kell-e mondanom, hogy elképesztően finom volt? 
Viszont a macska megoldotta az öngyilkos merénylet kivitelezését, már ami a saját eszköztárából kitelik: fűnyírás közben rágcsálja a kábelt. Veszélyesen él, de még él. 

* sajnos semmi máshoz nem volt itthon alapanyag, mivel ma még arra se maradt időm, hogy friss kiflit vegyek a boltban. Így utólag nem bántam meg.
** természetesen tettem el a paradicsom magjából a tavaszi újrakezdéshez: magvetés, palántanevelés, kiültetés, karózás, stb.

2012. június 28., csütörtök

A nyári hétköznapokkal kapcsolatban

Lassan kezdem sejteni, hogy falusi környezetben miért várják olyan örömmel a telet. Érintőlegesen elmondom a napomat.

- Elvittem Ákost a bölcsibe
- Elmentem a képviselő-testületi ülésre
- Elmentem a papírboltba, vettem új tollat, és meghívókat Ákos szülinapjára
- Hazamentem, megírtam a testületi ülést
- Bekopogtam a szomszéd nénihez, és letárgyaltam vele, hogy eltakarítják a házunk elől a lószart.
- Elmentem tankolni
- Elmentem a bankba
- Elmentem ebédelni
- Bementem a munkahelyemre, dolgoztam
- Elmentem Ákosért a bölcsibe
- Hazamentünk, megírtuk a szülinapi meghívókat
- Meglocsoltuk a kertet, aztán Ákos meglocsolt engem, én meg őt, átöltöztünk
- Elmentünk anyámhoz megjavítani a netkapcsolatát
- Hazamentünk, lenyírtuk a füvet a ház előtt*
- A lenyírt füvet szétterítettük mulcsnak a másodvetésű borsóra
- Elmentünk a Péért az állomásra
- Hazamentünk, leeresztettük a medencét,
- Esti rutin: vacsoráztatás, fürdetés, mese**, fektetés.

Ja, és a macskát is megetettem kétszer.

Amúgy ma egy laza nap volt, mert nincs itthon Borcsi, kényelmesen, egy gyerekkel vagyok, és bölcsi is van még.

* a fűnyírás hármas eredményű cselekedet: alkalmat teremt a szomszédokkal való kapcsolatápolásra, hipp-hopp eltűnnek a meztelen csigák, és még a fű is ápolt lesz. Ha egyszer a végére érek valaha, de olyan, félek, nem lesz. Viszont holnap ünnepi vacsora lesz: vajas kifli saját termésű paradicsommal. Három is megérett.

** valójában a Pé fürdetett és mesélt, amíg én elmosogattam

2012. június 27., szerda

Kiskertem zöld terméseivel kapcsolatban (pesztók)

Petrezselyemből öt család tizenötévi fogyasztását tettem már el a mélyhűtőbe, száradjon ki az articsókám, ha még egyszer nekiállok petrezselyemzöldet aprítani.

Úgyhogy most petrezselyempesztós tészta lesz az ebéd. Sütőben megpirítok tíz deka törökmogyorót, lemorzsolom a héját. Fogom a kuttert, beleteszek ipari mennyiségű petrezselyemzöldet, öntök hozzá olívaolajat, vágok bele parmezánt, beleteszem a pirított törökmogyorót, sózom, borsozom, kutterelem. Ja, fokhagyma. Szedek is a kertből. Spagettin finom, ezzel várom az uram.

Az olaszok szerint állítólag az a jó nő, az a lány kel el legkorábban, aki a legtöbbféle pesztót tudja előállítani. Na most az elkelés vonalon én már érdektelen vagyok, de a jónőség az nem árt, bármerről is jöjjön a dicsőség. Ha nem lenne molytetves a karalábém, én annak a leveléből is tudnék pesztót csinálni (ki nem?)

Pic. Karalábé levél, molytetű:














Karalábé természetes szemszögből:


2012. június 26., kedd

Az alvó kisdedekkel kapcsolatban

Nem elég, hogy allergiás vagyok rá, de Edgár még a kanapémat is elfoglalta. Nem, nem a rövidebb kanapén, vagy a fotelban durmol a húsz centis testével, hanem amelyiken én szoktam elnyúlni, az én helyemen.
Ráadásul lábujjhegyen járok, mert valaki alszik.
Na, ezért nem akarok én több gyereket. Mert így is belecsavarodtam már.
 Edgár:

2012. június 24., vasárnap

A nyári szünettel kapcsolatban

Kitört a nyári szünet az oviban, Borcsi mostantól itthon van, habár én továbbra is dolgozom. Megjegyzem, az utóbbi három hétben, az évzáró óta az ő csoportjából összesen négyen jártak oviba, abból ketten ugyebár ikrek. Ezek szerint a Borcsi csoportjában összesen három gyereknek van dolgozó, de nem pedagógus anyukája a 25-ből? Furcsa. 22 meg nyilván most szült, (vagy pedagógus) vagy mi? Vagy mindenhol van hadra fogható, ámde már nyugdíjas nagymama?
Azért el bírom képzelni anyám fejét, ha közölném vele, hogy mostantól nyolc hétig az ő feladata Borcsi nappali felügyelete. Két hét múlva Ákos is csatlakozik, örülsz?
Amúgy nyilván nem az a bajom, hogy "a gyerekeimmel kell lennem", hanem hogy ilyen körülmények között elég izgalmas lesz szövegeket gyártani nagy mennyiségben, elfogadható minőségben.

Életünk szerelmével kapcsolatban

Most kipróbáltuk a hétvégén élesben is, és jelentem, az érzelmeink nem változtak, Sopron továbbra is életünk szerelme, és bármikor hajlandók lennénk visszaköltözni, ha a realitások megengednék - ebben például legalább annyira egyetértünk a Pével, mint abban, hogy nem szeretnénk több gyereket. De sajnos a realitások nem engedik meg, mert akkor a Pének Bécsbe kéne járnia dolgozni, vagyis nagyjából ugyanannyira nem látnánk őt, mint most, csak legalább a család sem lenne ott, hogy segítsen, ha bármi történik. Úgy meg azért elég kemény volt, főleg, hogy ott még mindig hazavágják ebéd után a gyerekeket az oviból.
Vannak viszont barátaink, hú, de mennyien! Pedig most csak egy családnak szóltunk, hogy megyünk egyáltalán, mert egy hétvége az nagyon rövid idő, és ez most legyen a gyerekeké, de így is lépten-nyomon ismerősökbe botlottunk, én voltam a legjobban meglepve.
Na, szóval marha jó volt a mi kis soproni hétvégénk, és augusztusban újra megyünk, kicsit ottlakósat játszunk, ha már igazából nem csinálhatjuk. 
Az oviból való ebédutáni gyerekhazavágással kapcsolatban azért megjegyezném, hogy találkoztunk Borcsi régi óvónénijével is, aki nagy pedagógus és ceremóniamester, ugyanakkor sajnos náci. És nagyon kedvesen közölte velünk, hogy milyen jó, hogy hazaköltöztünk, milyen nehéz volt ez itt nekünk. Éppen csak hogy hozzá nem tette, hogy eszünkbe ne jusson visszajönni! Pedig nem csak én dobtam hátast a március 15-re büszkén felárpádsávoszászlózott csoportszoba hírére, vagyis más szülők is kissé khm, mérsékeltebbek, mint az óvónéni, mindegy. Most már mindegy. Lényeg, hogy a régi barátok még mindig barátok, a Fő tér még mindig a Fő tér, nyáron meg megnézzük, hogy Fertőrákos is ugyanaz maradt-e, és persze Schattendorfra és Rusztra is számítunk nagyon.
Alighanem kurvajó lesz!
Amúgy tündérfesztiválon voltunk, meg Kékfrankosok éjszakáján, meg pizzáztunk a Fórumban, a többi meg magánjellegű program volt, de csodálatos az első perctől az utolsóig.

2012. június 21., csütörtök

Egy pozitív sztori a magyar egészségüggyel kapcsolatban

Ma már marha sok szöveget gyártottam, unom is, meg kivagyok, elolvadok, de ezt azért még el kell mondanom.
Na szóval visszamentünk a kórházba Borcsival gipszcserére. Hát délelőtt nem pont olyan a kép, mint délután, hanem tömve volt betegekkel a sürgősségi, nyócvan fok, pad sehol, szétmarcangolt emberek viszont meglehetős sűrűségben. De én azért hősiesen mosolyogtam, nem nekem kell kiborulni, nem én vagyok beteg, amúgy meg nem fesztiválra jöttünk, hanem kórházba, na. És akkor kijött a gipszelő bácsi, aki a múltkor is olyan rendes volt velünk, meglátott, és közölte, hogy mégis inkább az ortopédiára jelentkezzünk, mert levajazta az orvossal, hogy megnézi a Borcsi kezét, mielőtt kicseréli a gipszet. Elkérte az ambuláns lapot, hogy majd ő lepapírozza nekünk. Aztán elkísért az ortopédia rendelésre, ahol a lecseszős doki volt, viszont ma különösen jó passzban. Soron kívül, öt perc alatt végeztünk is, Borcsi keze szépen alakul. Aztán a gipszelős bácsi visszakísért minket a posztjára, betessékelt, és kicserélte a gyerek kezén a rögzítést narancssárga, víztűrő műanyagra. Nem negédeskedett, nem közvetlenkedett, csak békésen gipszelt.
Aztán fizettem, mert a műanyag gipsz egy önköltséges megoldás, jattoltam egy nagyot, és nagyon megköszöntem a figyelmességét, az együttérző kedvességét, meg a sok segítséget.
Fél óra alatt végeztünk.
És azóta ezen rugózok, hogy mi lehetett ez? A kisgyerekeket előreveszik? A cuki kisgyerekeket veszik előre? És kísérgetik, meg protezsálják? Az egész teljesen szürreális, annyira figyelmes és segítőkész volt a gipszelős bácsi. Nekem, a Praxis blogon szörnyülködőnek meg különösen, ahol csak a retteneteket meg az anyázásokat lehet olvasni a magyar egészségügyről mindig. Mondjuk azok a betegek biztos nem örültek annyira, akik ott ültek már egy fél napja a folyosón, na jó, még csak fél 11 volt, szóval órák óta, és akkor jön a cuki szőke kislány a mosolygós anyukájával, és hopp, kinyílnak előttük az ajtók... na mindegy, megkérdezem a sógoromat, a dokit, hogy odaszólt-e (nem kértem rá), de ha nem, akkor én egy nagyon meggyőző nonverbális tárgyaló vagyok, kérem szépen.
Gipszelő bácsi neve áldassék, mindazonáltal. Csak nem tudom, mi az.

2012. június 19., kedd

A nyári vakáció veszélyeivel kapcsolatban

Nos hát a mai napon Borcsika megkapta élete első gipszét. Soha jobbkor, mint a nyári szünet előtt két nappal.
Az úgy volt, hogy délben telefonáltak az oviból, hogy leesett a mászókáról, és fájlalja a csuklóját, de nem kell odarohanni, csak azért szólnak, hogy tudjam. Délután szép nyugodtan elmentem a gyerekért az oviba, látom, hogy nem játszik, hanem a fa alatt ül, karján borogatás. Hű, ennek fele se tréfa, a gyerek csöndben van. Nem szenved, nem nyafog, csak csöndben ül, irány a baleseti.
Egyébként egészen emberi volt mindenki, hát nem vagyunk tökéletesek, na. A pultban egy eléggé életunt néni ült, de nem szólt be, és az orvos se cseszett le nagyon, amiért enni adtam Borcsinak, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy kell-e műteni a kezét, mondjuk ezt mondhatta volna akkor is, amikor előhúztam az ischlert a feneketlen táskámból, és nem utána. És a röntgenes néni is megkérdezte, hogy anyuka ugye nem terhes, igaz, hogy csak a felvétel után, hát elfelejtette, na, ő is ember.
Kiderült, hogy van egy repedés a csonton, tipikus kitámasztásos sérülés, leteszi a kezét, roppan, de semmi komoly, csak három hét gipsz.
A gipszelő bácsi is nagyon rendes volt, ő tényleg, megkérdeztem, hogy nem lehet-e a gipsz helyett valami gyerekbarátabb dologgal rögzíteni a kart, nem akarok akadékoskodni, meg beleokoskodni a munkájába, de hát mégis nyár van, meg harminchat fok, a gyerekek álló nap medencéznek, a hétvégén meg elutazunk, na, érti. Mire közölte, hogy most frissen nem tesz fel színes műanyag rögzítést, mert nem tanácsos, de egy hét múlva úgyis kontroll, majd akkor. Ja, ha pénteken utaznak, akkor nem is, akkor jöjjünk vissza holnapután, és akkor lecseréli egy könnyű, vízálló, színesre.
Régi parám egyébként, hogy olyankor történik velünk baleset, amikor mondjuk éppen a kertben kapirgálok, és sáros bakancsban, felhajtott szárú vászonnadrágban, büdösen és csapzottan kell berobogni az ambulanciára, ahol nem vesznek majd komolyan a lepattant külsőm miatt, és mindenki genyó lesz. Hát most ezt sikerült megúszni, mert ugye munkából jöttem, talpig csiniben és felcicomázva, sminkben és illatosan. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetekben egyébként az a trükköm, hogy mindenkire nagyon kedvesen mosolygok, akkor is, ha genyó, sőt, akkor különösen aranyos vagyok, úgyhogy általában a következő mondatával már mindenki nagyon kedves inkább, szépítenek mintegy. Tulajdonképpen ez most is bevált, tényleg nagyon gyors és szakszerű ellátást kapott Borcsi kis pálcika karja, még a lecseszős dokibácsi is rászánta az időt, és elmagyarázta neki, hogy szép, mosolygós repedése van, mert nem mozdult el, és nem kell vele csinálni semmit, csak rögzíteni.
A kis rózsaszín tündérgyerekem egyébként elképesztően büszke a gipszére, mondtam én, hogy beteljesíti minden vágyamat, mert én is egész gyerekkoromban gipszre gyúrtam, csak nem jött össze sose. Közölte, hogy ez élete legboldogabb napja, és holnap mindenképpen elmegy az oviba, hogy megmutathassa a többieknek a harci sérülést. Aztán egy fél óra múlva felbukott a saját lábában, és lezúzta a térdét, amiért viszont volt ám ordítás, és vicces volt, hogy fürdéskor is a térde miatt bőgött, a törött kar meg kit érdekel. Hát ezért tudtam én, hogy baj van, és el kell őt vinni a balesetire. Minden esetre azt gondolom, hogy hálistennek elég szerencsésen megúsztuk a kalandot, bal kar, repedés, huhh.

Mellesleg

Emellett persze azt is bírnám, ha így huszadika táján megkapnám végre a fizetésemet.

Hírek a kiskertem tájékáról

A tervezett rukkola- és málnafesztiválnak egy kicsit ellene szól, hogy a rukkola felmagzott, tehát ilyenkor már fogyasztásra nem alkalmas, a málna viszont még mindig nem akar érni.

Hírek a kiskertem tájékáról.
A fokhagyma kb. megérett, hamarosan fel is lehet szedni. A répa nem különben, gyakorlatilag répa méretűre hízott, pedig három sort még ki se egyeltem. De az őket nem érdekli, azokban is répa méretű a répa. A petrezselyem gyökere egyelőre értékelhetetlen, de a zöldből egyeléskor egy sorról lejön kb. egy család éves fogyasztása, már boldog-boldogtalannak petrezselyemzöldet ajándékozok. Mert nekem ugye még itt van a petrezselyemsziget is, amin metélőpetrezselyem nő, és ez is bőven elég a családnak, sőt!
A spenót leérett, felmagzott, úgyhogy kiszedtem, helyére babot vetettem. A madársaláta kösz, jól van, most az helyettesíti a rukkolát, csak az sajnos nem olyan finom, ezért petrezselyemmel keverem.
A rukkola csávók kétharmadát felszedtem, a helyükre borsót vetek, már belocsoltam a földet büdös csalánlével talajerő utánpótlás céljából, holnap ásunk, vetünk. Mármint én. A maradék rukkola azért maradhat, mert az termeli nekem a magot. Vetni nem szándékozom, ugyanakkor aspirálok az önként elszórt magokra, és az októberi rukkolatermésre.
Karalábé hapsikák jól vannak, de olyat többet nem ültetek, egyrészt nem valószínű, hogy egy hét múlva egyszerre lesz szükségem tíz fej karalábéra, másrészt akkora helyet foglal a nagy lapát leveleivel, hogy az nékem ásásilag luxus itt a tarackerdő közepén.
Hát a paradicsom fiúkák a kedvenceim. Van három paradicsomfám, akkorák, mint egy kezdő tölgy. Úgy három hete detektáltam, hogy kicsi lesz nekik a bot, úgyhogy seprűnyéllel karóztam meg őket, benőtték. Azt azért még mindenképpen szeretném tudatni ország-világgal, hogy ezeket én csináltam, magról vetettem, azóta nevelgetem őket, és még az áprilisi kiültetést is túlélték, ők hárman a tízből. A piacon vett paradicsompalánták is jól vannak, sok szép bogyó van rajtuk, és a saját nevelésű palántácskáim is folyamatosan növik ki a karójukat, vannak vagy tizenöten, úgyhogy lesz itt paradicsom befőzés, meg caprese. Kár, hogy nincs itthon olajfa, se bivaly.
Virág fronton jól vagyunk, bár egyelőre, ha megkérdezik, mi van a kertemben, azt tudom mondani, hogy potenciál. Ugyanis még semmi se virágzik (na jó, a ház eleje egy buja virágeső, de azokat, leszámítva az estikéket, készen kaptam/vettem), de lesz majd rézvirág, meg dália, meg krizantém, meg körömvirág, meg madármályva, meg büdöske is, csak még minden tíz centi közelében van, bár némelyik már bimbózik. Van remény.
A paprikapalánták nem csinálnak semmit, azok elhéderelnek a kert végében, mint egyszeri főiskolás a koleszban. A tök, mind az egy tő, ami kikelt, szépen növöget, és a fészkes borsó is reményteli ott a komposzt tövében.
A barackfa is él még, ősszel viszont két kőrisfát is telepítek ide, hogy jövő nyáron rögzített árnyékolással kalkulálhassak, mert ami ma történt, az skandalum, elvitte a szél a pavilont (biztos rögzítve volt, muhaha), és ráfújta a szent paradicsomokra, le is törte kettő csúcsát. Köcsög szél, köcsög pavilon.

Azt hiszem, hamarosan fotókat is készítek, és augusztusban majd röhögünk rajtuk, amikor már tényleg minden szép lesz és virágos.

2012. június 18., hétfő

Napi tutifrankó (kacsamell egresszósszal)

Tegyetek az egresszószba ti is limehéjat, elképesztően finom lesz tőle. Vagyis mifelénk piszkeszósznak hívják. Mojito-fanok előnyben.
Fél kiló egresnek lecsippentem fülét-farkát, megmosom, fölforralom annyi vízben, hogy ellepje. Közben (gyorsan kell dolgozni, mert öt perc az egész) teszek bele egy kis limehéjat, cukrot (mézet), sót, darab fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót. Amikor felforrt, tejföllel-liszttel behabarom, kész.
Minálunk a sült kacsamell kapta, mellé meg a zsírjával megöntözött újkrumpli került, és csodák csodájára a gyerekek öt percen túl is az asztalnál maradtak, ettek, nézd már! Borcsi különösen lelkes volt, mert mint tudjuk, Hófehérke azért maradhatott a törpéknél, mert beígérte nekik az egresszószt.
Éppen szezonja van, csináljatok ti is!
A kacsamell meg annyi, hogy a hentes kezét csókolomot köszön, beirdalja a kacsamell bőrét, vagyis nekem igen, de végül is aznap kaptam árengedményt a sajtos embertől is, és a szívószálat is féláron adták, nem tom, lehet, hogy máskor is vállpántos blúzban megyek a piacra*, vagy mosolygok, de azt úgyis mindig, szóval aznap különösen kedves volt hozzám mindenki, érdekes. Aztán a kacsamellet besózom, bőrével lefelé behelyezem egy serpenyőbe, aztán körbe kérget sütök rá(juk). Az irdalásnál szétnyílt bőrbe fokhagymát teszek, na honnan? Hát a kertből, ofkorsz, majd tepsibe teszem, kis vizet öntök alá, és alufóliával lefedve kb. kétszer annyi ideig sütöm, mint amennyi a súlya. Mivel mértékegységekben nem vagyok nagy, a hetven deka kacsamellet másfél óráig sütöttem, a végén kicsit még rápirítottam. A kacsazsír egy része bögrébe került, a másik fele meg ment a főtt krumplira.
Finom volt nagyon, máskor is csinálok ilyet. Kár, hogy a kajablogot meg nem találom, egyébként ezt oda írtam volna.

*Ebédünk elkészítéséhez kizárólag helyi termelők áruját használtuk, beleértve a mézet, és kivéve a fűszereket, mert itt senkinek sincs fahéjfája. A lime fűszernek számít most.

2012. június 15., péntek

A túlérzékenységgel kapcsolatban

Valamire allergiás vagyok, félek, a macska az. Amióta Edgár megérkezett, főleg viszketek. Viszket a szemem, amire beszereztem jó drágán egy tuti szemcseppet. Azóta a szemem nem viszket, hanem csíp.  Ezen kívül viszket még az orrom is, ezért pollenfogó zsírréteget kenek rá. Itthonra jó a gyerek megmaradt seggkenőcse is (leszokott a pelenkáról, gatyába nyilván nem krémezünk, minek), ami nagyon jól működik, csak sajnos fehér. Ezért ha elmegyek itthonról, először is fehértelenítem az orromat, majd szőlőzsírt kenek rá azzal a céllal, hogy beleragadjanak a pollenek, ami persze nyilván hülyeség, mert macskapollen nincs, de még reménykedem, hogy mégsem az Edgár okozza a panaszokat, hanem mondjuk a lándzsás útifű. A szőlőzsír is jól működik pollenfogónak, viszont azóta gyanúsan csillog az orrom. De jobb ötletem most nincs, az arcmaszkhoz még nem elég komoly a helyzet.
Ezen kívül van a torokkaparás, amit Tantum verdével kezelek, erre tegnap mit látok? Ákos odasettenkedett, és majdnem meghúzta az üveget, már éppen csavarta le a tetejét.  És még tüsszögök is, de ez nem panasz, mert tüsszögni szeretek.
Úgyhogy Edgár most kezd kegyvesztetté válni, meg harap és karmol is, úgyhogy Borcsinál is kezd kiesni a pixisből. A gyerekeknek még píárolom az állatot, hogy a miénk, felelősek vagyunk érte, őket se dobtuk ki csak azért, mert ordítottak és toporzékoltak, a macskát is inkább megneveljük, de én már nem szívesen megyek a közelébe. Választott is magának szőranyát helyettem: befészkelt az estike ládájába. Csak sajnos azt meg megöntöztem.
Nem baj, Ákosra még számíthat, bár nem biztos, hogy az neki jó.
Szegény Edgár, az élete egy vesszőfutás.

2012. június 11., hétfő

Újabb mechanikai védelem(mel kapcsolatban)

Amikor a kezemben légycsapót lengetve szórakozottan sétálok fel-alá a lakásban, és száz százalékos találati aránnyal irtom a legyeket, akkor azért úgy érzem magam, mint a vitéz szabócska. Bár inkább Francisco az Isaurából.

(a helyzet az, hogy az új házban még korántsem mondható teljesnek a szúnyoghálózottság, úgyhogy most eső után köpönyeg módon, mechanikailag védekezünk. A légycsapó ugyan legalább olyan gusztustalan, és egy ideális világban nem létező eszköz, mint a fogpiszkáló, viszont legalább olyan hasznos)

2012. június 10., vasárnap

Még nem egészen érti

Ákos foci EB-t néz apával, olaszok a spanyolok ellen, és drukkol:

- Hajrá meccs! Hajrá meccs!

2012. június 9., szombat

A süti receptje (Eta és Kriszta figyelmébe)

Amikor a frissen kisült csokis-mogyorós sütit falatozom, és hozzá saját készítésű epres joghurtot kortyolok, akkor elég erős bennem a "háziasszonyok igazgyöngye" érzés önmagam irányába. De azért jó lenne, ha jönne már valaki, és elvenné előlem a tálat, mert így el fogok hízni, fájdalom.

A süti az olyan, hogy mindig másképp sikerül, nyilván mert mindig más kerül bele. A csoki mondjuk fix pont, mármint hogy valamilyen csoki, van úgy, hogy húsvéti csokinyúl, máskor meg 68 százalékos Choceur, a zabpehely meg időnként müzli, törökmogyoró helyett meg mandula lesz, vagy aszalt vörösáfonya, de mogyoróval a legjobb, szóval semmi sem örök, sem állandó, csak az, hogy mindig nagyon finom a végeredmény, és aki csak megkóstolta, egyrészt megeszik belőle alaphangon harmincnyolcat, valamint elkéri a receptet. Nem írom le, linkelem.

Az epres joghurt meg úgy készül, hogy egy liter tejbe egy kanál élőflóra kerül, értsd: bóti poharas joghurt. Később erre már nincs szükség, mert az elkészült joghurt ugyebár szaporodóképes. Szobahőmérsékleten ebben a dögmelegben egy nap alatt megjoghurtosodik a tej (én UHT-vel dolgozom, mert az van itthon), ha hűvösebb van, kettő. És akkor kerül bele 20-30 deka eper, meg négy evőkanál cukor/xilit/méz egy evőkanál Norbi Nyírédes, botmixel, kész.
Az ára eperszezonban nagyjából a legolcsóbb gyümölcsjoghurtét súrolja alulról, a minősége, vagyis a gyümölcstartalma viszont olyan prémium kategóriás, amilyet gyakorlatilag nem lehet kapni a boltban, a legjobb, amit eddig láttam 15 százalékos, ez meg 20-30.

És most már a jóságomtól és nagylelkűségemtől is könny szökik a szemembe, hogy ezt megosztottam veletek.

2012. június 8., péntek

Bizonyos célzásokkal kapcsolatban

Reggel Ákos megjelent a nappaliban pizsamában, álmos káposztafején huncut vigyor ült, valami olyasmi, hogy "na figyelj, ki tudok mászni egyedül a kiságyból", majd elment a vécére, és tök önállóan belepisilt.
Szerintem felnőtt.
A felnőtt férfiak után is percekig takarítja az ember a vécét?

2012. június 7., csütörtök

És még az is van

hogy hivatalos papírok aláírogatása közben észre vettem így három év után, hogy az én tollam fekete, azzal pedig nem lehet. Az egyetlen kék toll, amit a házban találtam, a gyerekeké, és micimackós. Úgyhogy most, miközben vérkomoly bevallásokat, meg mérlegbeszámolókat írogatok alá, a kezemben lévő sárga műanyag toll vége időnként pirosan villog. Mondjuk ez a legkisebb bajom ahhoz képest, hogy egy héttel lekéstem a határidőt.

2012. június 4., hétfő

A bentragadt szokásokkal kapcsolatban

Megfigyeltem, hogy a férfiak, ha otthoni környezetben találkoznak - mármint az egyik otthon van - tisztára úgy viselkednek, mint a gyerekek: elkezdik mutogatni a játékaikat. A Pé mostanában a készülő biciklije alkatrészeit szokta lobogtatni, a vendég férfiak meg csillogó szemekkel hű meg háznak, némá, bordásékszíj. Én ezen mindig jókat röhögtem, egészen addig, amíg tegnap rá nem jöttem, hogy alighanem a nők sem viselkednek másképp. Megmutassam a kertemet?

2012. június 3., vasárnap

Ákos macskát altat

(Edgár az ölében, ringatja)

Bim-bam, bim-bam,
Szól a cica,
Harang, harang,
Bim-bam!


A fogalmakkal kapcsolatban

Borcsi: - Jaaaaaj, lehorzsoltam a bokámat!
Kalib: - Gyere ide, megpuszilom!
B: - Ez legalább olyan komoly seb, mint amikor a Csabi eltörte a szempilláját!
K: - A szempilláját? A szemöldökét!
B: - Itt, ezt, a szemgolyójának a kuckóját.
K: - Aham. A szemhéját.
B: - Igen.