2012. február 26., vasárnap

A Borcsi ovis farsangja pedig olyan volt, hogy beléptünk a csoportba, és megláttunk öt darab különböző hercegnőt, vagy hasonlót, hosszú selyemruhában, aztán csatlakozott hozzájuk a hatodik, az Aranyhaj:

A kezében ott a serpenyő, amivel kupán vágja a Flynn-t, benne pedig ott figyel a  schööön schwäbish Chamäleon, Pascal, amit én gyurmáztam neki saját kezűleg, és aminek a csodájára jártak a többiek. Hát szóval ennyit a bolti jelmezekről.

2012. február 22., szerda

Etának

De akkor már mindenkinek, akit érdekel a sorsunk.

Jelen pillanatban az a helyzet, hogy el vagyok havazva, mint a kint felejtett homokozólapát '86 telén. Az van ugyanis, hogy berántottak némi előmunkára, de ez valójában bagatell annak tükrében, hogy találtunk egy házat, úgyhogy a jövő hétvégén költözünk, bár tudom, hogy ebben semmi újdonság nincs a mi életünkben. Ennek, mármint a költözésnek a folyományaként a hétvégén festünk, méghozzá falat, emellett itt meg zsákolok és dobozolok, szólítsatok Tótnénak. Valamint készülünk Borcsi farsangjára, vagyis nekem ma még kell szobrásznom gyurmából egy kaméleont, hogy péntekre kiszáradjon, és Aranyhaj vállára tudjuk ültetni. Alighanem sütit most nem sütök az ovis farsangra.
A kaméleongyártásra mondjuk este pont rá fogok érni, úgyse megyek pilatesre, mert az anyukám megbetegedett (alighanem a szívére vette, hogy elköltözünk tőle, bár eddig úgy tudtuk, hogy valójában alig várja), vagyis a festés idejére sem tud gyerekfelügyeletet vállalni, a tesómék meg nyaralni mennek, úgyhogy ők sem, az ő gyerekeik sorsa még bizonytalan, mert ők nem mennek nyaralni. A mi szaporulatunkra a Nagymama fog vigyázni.A következő hétvégén meg Borcsi szülinapja lesz, hát gyanús, hogy fornetti lesz a menü.
Esetleg ha van még valami, amit meg kéne oldani, akkor a tökömön még elfér egy viharlámpás. Talán.
Én meg itt blogolok, ahelyett, hogy mennék ablakkeretet leragasztani, de a tizenötödikei partink az evidenciában van tartva, kikacsint.

2012. február 21., kedd

Farsang, kép, és jutalmul slusszpoén

És elérkezett végre a várva-várt farsang a bölcsiben. Ákos már hetek óta készült rá, az első pillanattól fogva tudta, hogy ő tűzoltó lesz, mi más. Úgyhogy vettünk neki sárga gumicsizmát, a tavalyit úgyis kinőtte, meg sárga széldzsekit (a kínaiban, ofkorsz), amire szintén szüksége lesz tavasszal, most pedig tűzoltózubbony lesz egy napig. Aztán feladtam rá a kantáros farmerját, a kiegészítőket pedig, úgy is, mint sisak, fejsze, és tűzoltó készülék, ezerháromszázé' vettem a százforintos boltban. Büszke kis tűzoltónk  azóta azokkal alszik, ki se tudjuk csavarni a kezéből. Egyébként pedig időnként ábrándos szemekkel bámult ki az ablakon, és amikor megkérdeztük, hogy mit csinál, közölte, hogy várja a farsangot.
Ma reggel pedig, az ünnep tiszteletére apa is bejelentette a munkahelyén, hogy késik, mert ő bizony saját kezűleg* adja be a kisfiát a bölcsődébe. Így is történt, csak aztán úgy kellett utánaszaladni, hogy legalább egy fotó készülhessen, mert az én gyerekem, aki reggelente csak úgy hajlandó belépni a csoportszobába, hogy először rituálisan becsönget, majd kinyitják neki az ajtót, örülnek neki egy sort, és a 16 kilójával, (egyszer tuti leszakad alatta a karom) kegyes mosollyal  az arcán átcsimpaszkodik az enyémből a gondozónő nyakába, na szóval az én kisfiam ma úgy tűzött befelé a csoportszobába a saját lábán, hogy az apja csak úgy lihegett utána. És ezt a fotót készítette:

* Volt egy másik eset is, amikor apa szintén szokatlan módon velünk tartott. Az úgy volt, hogy Ákosnak begyulladt a kukija, és fájt is, a Pé meg éppen szabadságon volt, úgyhogy közösen vittük el a gyereket az orvoshoz. Előadtam, hogy mi a panasz, mire a mi öreg doktorbácsink huncutul csillogó szemmel megjegyezte: apuka meg bepánikolt... hogy odalesz a szerszám! Asszem akkor felnyerítettem a röhögéstől. 


2012. február 20., hétfő

Hamar felnőnek

Tegnap reggelinél Borcsi bemutatta nekünk, hogy hogyan kell szépen enni, és mindannyiunk bámulatára késsel-villával, szabatosan elfogyasztott egy tükörtojást. Csak megjegyzem, hogy még nincs egészen ötéves.
Valamint este önállóan fogat mosott és megfürdött, ami tudom, hogy nem nagy kunszt, mindenki így szokta, kivéve mi, mert én ilyen izé anyuka vagyok, hogy legalább naponta egyszer, tetőtől talpig át kell simogatnom a kisbabáimat. Még akkor is, ha már nem kisbabák, hanem ügyes kisgyerekek.

2012. február 16., csütörtök

A farsangi készülődéssel kapcsolatban

A magam részéről a farsangot a legviccesebb és legkreatívabb ünnepnek tartom, méghozzá azért, mert soha nem voltam hajlandó készen vásárolt jelmezt húzni a gyerekeimre, viszont remekül szórakoztam a viselet kitalálása és elkészítése közben. Szegény gyerekeim kénytelenek voltak elszenvedni az anyjuk agymenéseit, emlékezetes például az az eset, amikor a nem egészen kétéves Borcsi még azt sem nagyon tudta, hogy miről van szó egyáltalán, de Harisnyás Pippi lett a bölcsődében, mert pont volt itthon egy öt számmal nagyobb harisnyája, szeplőket rajzolni meg még én is tudok. Kicsit furcsa volt ugyan, hogy a gondozónő se tudta, hogy miről van szó, mert ő meg visszakérdezett, hogy mi? Harisnyás csirke?
Aztán volt még a Borcsi Eperke, mert azt is meg tudtam oldani a ruhásszekrényből, kalapot meg csináltam hozzá epres-szalagosat, cuki volt, és idén pedig tűzoltó lesz a Poji, ami szintén kijön a ruhásszekrényből, plusz a kiegészítő szett ezerháromszázér', amit a gyerek azóta nem ad ki a kezéből.
Borcsi viszont feladta a leckét, közölte, hogy ő sellő lesz. Egészen pontosan diszkósellő, mert a sellő jelmezre még egy diszkó övet is fel akart tenni, na ennél a variációnál tiltottam le az önálló brainstormingot, sellő oké, diszkósellő nem oké. De azt meg hogy? Hát kölcsön kérjük a Kíráét! - vágta rá határozottan Borcsi. Mondanom sem kell, Kíra nem adta a sellőjelmezét, mondjuk erre számítottam is, de hiába vakartam a fejem, semmi sellős nem jutott eszembe. Felmerült, hogy egy halpikkely színekben tündöklő kötött pulóvert (ez állt a sellő külsőhöz a legközelebb a szekrényben)  lényegítek át sellőfarokká, de nem egészen bíztam a sikerben, úgyhogy megalkudtam, és elsunnyogtam jelmezt vadászni az angol second hand boltokba. Mert azért szabtam egy lélektani határt, és természetesen arról szó sem lehet, hogy hétezer forintot kiadjak egy interneten rendelt, egyszer használatos jelmezért, még magamnak se veszek annyiért ruhát, na jó, igen, de az más.
Mondanom sem kell, így február közepére minden turkáló kiürült jelmezileg, nagyjából egy bohócsipkát, meg egy mikulás rugdalózót találtam mindössze. A százforintos boltban viszont volt egy pompás rózsaszín hercegnőruha, megvettem, ki tudja, mire lesz az még jó. Mire hazaértem, kész volt a terv, alighanem épp annyival nagyobb a ruha, hogy ha az alsó negyven centi fölött összefogom gumival, kicsit megszabom, éppen kiad egy sellőfarkat, elöl fölszabom, hogy ki tudja dugni Borcsi a lábát, mert medencét azért mégse viszünk hozzá, annyira azért nem nyomjuk autentikusban, farsang lesz, nem Balaton Sound, és rajzolok a szoknyára alkoholos filccel pikkelyeket. Azért elkészítettem a B tervet is, ami úgy nézett ki, hogy nem szabok semmit, és nem rajzolok pikkelyeket, hanem legyen a gyerek tündérhercegnő, ahhoz ugyanis mindig van itthon mindenféle kiegészítő, mondhatni tündérségben folyamatosan up to date-ek vagyunk, kap egy rózsaszín koronát, kezébe jogart, hátára tündérszárnyat, meg valami virágos parfümöt, hogy illatozzék, kész.
Amint beléptünk a házba, Borcsi lefülelte a ruhát, és csillogó szemmel kijelentette, hogy megvan, Aranyhaj lesz farsangkor. Közölte, hogy majd magával viszi a játék serpenyőt, amivel leüti a Flynn-t, a haja is éppen alkalmas a feladatra (legalább is nem tudunk vele mit csinálni, a színe jó, a mérete nem annyira, de ez van, belátta). Már majdnem elömlött a képemen a diadalittas vigyor, így kell ezt csinálni, amikor is önkéntelenül lefutott az agyamban az Aranyhaj-féle megjelenés kiegészítőszükséglete.
Jelen pillanatban vállra ültethető méretű és súlyú kaméleont keresünk.

2012. február 13., hétfő

Mintha húznák

Ákos koma három hónap alatt öt centit nőtt. Jelenleg 96 centi, majd szólok, ha eléri az egy métert.
Mindazonáltal kinőtte a síoverallját, soha jobbkor, mint harminc centis hóban. A három hónapja még ideális méretű gatyái most bokavillantósak, a harisnyája feneke a térdéhez konvergál, a pólóiból kivillan a pocak (még mindig Döbrögi-képzős a termete), az ujjuk a könyökéig ér, a body-k hónalja pedig valahol a cicik magasságában (mélységében) feszül szexisen. Konkrétan ez utóbbi jelenti a problémát, mert ebben a méretben (ajánlás: 3-4 éves korú gyerekre) a gyerekek általában már szobatiszták, úgyhogy nem is nagyon kapni már nagyobbat. Nem úgy Ákos, aki továbbra is készségesen belepisil, és -kakil a bilibe, majd mindenhová máshová is, hacsak nem adok rá pelenkát.
Szerencsére a tudomány mai állása, és a bölcsőde véleménye szerint nem kell azt erőltetni, majd megérik rá magától a gyerek.
Mondtam már, hogy a tudomány mai állása kimondottan lusta anyuka-barát?

Ja, és egy aranyköpés. Orvosi rendelő várójában.

Poji: - A bácsinak van szakálla?
Kalib: - Nincs szakálla.
Poji: - Annak a bácsinak van szakálla?
Kalib: - Neki sincs szakálla.
Poji: - Akkor mije van?
Kalib: - Bajusza.
Poji: - Ő a Magilla Gorilla? Magilla Gorillaaaaaaaaa! MAGILLA GORILLAAAAA!

Mondjuk ez elég égő volt.

Na, megyek havat lapátolni.

2012. február 10., péntek

Egyik szemem sír, a másik nevet

Most meg az van, hogy kiolvastam a Dance with Dragons-t, és ezért egyrészt marha büszke vagyok magamra, mert mégiscsak ez az első könyv életemben, amit angolul olvastam el, és nem is voltam kispályás, mert rögtön olyan* ezer oldallal indítottam. Másrészt viszont borzalmas érzés, mert jelen pillanatban nincs tovább, a hatodik könyv ugyanis még nem íródott meg.
Most azon gondolkozom, hogy elkezdem az első könyvet angolul, mert azt nem olvastam egyáltalán, csak láttam a tévésorozatot, viszont nem biztos, hogy ez szolgálná a nyelvi előrejutásomat. Nem vagyok ugyanis meggyőződve róla, hogy bármikor az életemben előállhat egy olyan helyzet, amelyben frappáns lenne bevetni a "useless, as nipples on breastplate"**  szólást. Magyarul meg még hülyén is hangzik.
A kedvenc új tanulású szavam pedig a crawl, aminek a jelentése, csúszik, élőhal-tartály, illetve dél-afrikai bennszülött falu.

* azért nem lehet tudni pontosan, mert Kindle-nél nincs oldalszámozás, hanem százalékban adja meg, hogy hol tart az ember. Amúgy meg nincs is rá szükség, mert automatikusan ott nyitja meg a könyvet, ahol utoljára jártam. Azért még időnként kiver a víz, ha véletlenül lecsukódik a Kindle tok teteje.

** haszontalan, mint mellbimbó a mellvérten

Mit hozott a január?

Tankoltam a minap az autóba.
Anyukám megkérdezte, hogy mennyiért. Mondtam: ötezerért.
A képembe röhögött. Láttam, hogy vissza akarja fogni magát, de nem sikerült neki. Ezt csak úgy a dízel árakról.
Valamint kivetették a zuglói lakásra a kommunális adót, tizennyolcezer. A magyarázat: az elmúltnyócév.
A lakás akkora, hogy nem férünk el benne négyen.

2012. február 7., kedd

Január, február, itt a nyár

Szerintem az azért elég sokat elárult az elmúlt napok időjárásáról, amikor az oviban az egyik anyukával mosolyogva nyugtáztuk, hogy ma reggel kimondottan enyhe az idő. Mínusz hét volt.

2012. február 6., hétfő

Amelyben nem akadunk fenn az időjáráson. Tél van, na

Most itt az volt, hogy a Borcsi megtaknyosodott, itthon volt velem egy hétig, ezért nem jutottam gépközelbe. Este meg azért nem lehet blogolni, mert ha bejövök a dolgozószobába, a gyerek alvás helyett kiszaladgál, hogy "de anya azt akartam mondani, hogy adjál puszit meg ölelést", én meg mondom neki, hogy tessék, puszi, ölelés, de kint meg mínusz tizenöt fok van, úgyhogy most inkább ne szaladgáljon ki. Ami mondjuk tök irreleváns infó, mert elvileg mi köze van a gyereknek a kinti hőmérséklethez, gyakorlatilag viszont itt nincsenek fűtve a folyosók/lépcsőház, úgyhogy éppen hogy nem fagynak meg a virágok, meg a gyerek, amikor kiszaladgál. Ezért nem volt most post.
Hír viszont, hogy  alighogy behordtam a fáskamrába az utánpótlás tüzelőt (friss levegőn végzett könnyű fizikai munka, romantikus vidéki hangulattal) leesett a hó, amit várva vártunk, és ki kell használni, és pont jókor jött, mert úgyis készültünk a Bakonyba Etáékhoz. Úgy volt, hogy szombaton hatalmasat fogunk szánkózni meg hógolyózni a Bakony lejtőin, ezzel tartottam sakkba a gyerekeket egy hétig, hogy aki nem viselkedik rendesen, az nem hógolyózhat, de a végső ítéletet a természet mondta ki, mert ott meg szinte egyáltalán nem volt hó. Másnap viszont itthon, Körmöspálcáson, laza futólépésben kikocogtunk szánkózni a Gerje-partra, ami nagyon vidám dolog volt. A gyerekeket szánkón húztuk magunk után, ők nem futottak.
A Gerje-part a környék legnagyobb lejtője, hossza kb. tíz méter, a szintkülönbség pedig egy, de mondjuk ez a gyerekek korában nem is olyan nagy baj, a miénkben viszont igen; magamban azért megjegyeztem, hogy Etáék bakonyi házának a kertje majdnem kétszer akkora szánkópálya lett volna, mint ez, mindegy. Kárpótlásul viszont megkaptuk itthon az idei legnagyobb havat, és most meggyőződésből beszélek, mert szombaton tényleg végigautóztunk az országon, de csak itt, Körmöspálcás belterületén volt igazán nagy hó az utakon. Amúgy egyszer látni véltünk elsuhanni egy hókotró autót, szigorúan felemelt lapáttal, nehogy beleérjen a hóba, és még a végén elkotorja a havat. Már eléggé egy óra felé járt, amikor hazaértünk a szánkózásból, Poji csöndben kókadozott a bobon, gondoltuk, álmos már szegény. Itthon viszont megjegyezte, hogy hú, hát elég hideg volt kint. Akkor vettem észre, hogy szerencsétlen gyerek teljesen át van fagyva, mi meg hatalmas lelki nyugalommal húztuk őket magunk után, mert mégiscsak profi sícuccban indultunk el szánkózni, és nem köszvénytérdű mackónadrágban az itteni divat szerint, fenekük alatt párna, a szél sem érheti őket. Ehelyett még délután kettőkor is kék volt a Poji szája, én nem tudom, miért nem szólnak ezek a gyerekek, mielőtt a klondike-i csávók sorsára jutnak, bezzeg ha nem kap cukrot, azonnal kész egy órahosszás zokogásra.
Aztán mi is volt még? Ja igen, reggel a riasztó sípolására ébredtünk, ami azt jelenti, hogy nincs áram (valamint központi fűtés és meleg víz). Hú, bepánikoltam nagyon, hogy lesz ebből kávé, hogy lesz ebből felébredés? De aztán szerencsére találtam tegnapi maradék kávét, sőt szerencsére emlékszem még a tűzön melegítés fortélyára is, emellett még gyufa is volt itthon, hogy begyújtsam a gázt, mert ugyebár a szikra is elektromos. Mindezt felhúzott redőnnyel, az utcai világítás mellett, amit viszont háromnegyed hétkor lekapcsoltak, mert szerintük elég világos van most már. Biztos úton volt már amúgy az áramszolgáltatós ember, hogy kijavítsa a hibát, csak nyilván összefutott a hókotróval, azért nem ért ide időben, mondjuk reggelre, amikor kel a níp. Na mindegy, végül megoldottuk, sőt, még a gyerekeket is sikerült eljuttatni a bölcsibe-oviba, most jött el igazán a terepjáró ideje.
Amúgy meg itt a szörnyű nagy, húszcentis hóban már a vonatok se járnak, én nem tudom mi lenne mondjuk Svájcban, ha ott is így állnának az emberek a hóhoz. Hát nem lenne se Milka, se óra, az tuti, mert nem lenne idejük megcsinálni. Mert azért lássuk be, itt, a Kárpát-medencében azért évi egy-két havas hétre biztosan lehet számítani, oszt' rögtön megáll az élet, vonat nincs, hókotrás nincs, csak csempe a francba van. Szerintem itt arra használják az emberek a havat, hogy pár napig ne kelljen semmit se csinálni. Mondjuk én most Stannis Winterfell ostromára haladó seregénél vagyok gondolatilag (tessék egy kis Trónok harca, aki hiányolta már), akik hatalmas hófúvásban, méteres hóbuckák közt vánszorognak, napi átlag három kilométert haladnak, amire az északi urak röhögve mondják, hogy megcsókolta őket az ősz, a déli urak viszont már meghaltak. Mi lesz itt, ha valóban beköszönt a tél?
Na, erre eleredt a hó itt is.
És még azt szeretném mondani, hogy a Norbi-féle Nyírédes nevű termék nem helyettesíti a xilitet, az az egy százalék szukralóz ugyanis, amitől ugyan csak negyedannyit kell használni belőle, elrontja az ízét, pfuj. Ez akkor derült ki, amikor mínusz tizenkét fokban nem volt kedvem a Norbi bolttól eldideregni a DM-ig. Amúgy nyitni kéne a Tesco üzletsoron is egy rubintrékázót, biztos lenne forgalma, csak most meg már nem lesz időm, mert márciustól dolgozom, mondtam már? Ingyen adtam az ötletet, viheti, aki akarja.