2013. január 31., csütörtök

Legyen már végre tavasz!

Avagy hogyan tüntessük el a karácsonyi girland által a falba ütött lyukakat.


Hát így.

Szerintem tavasz. Vagy tavaly nyár

Most én tényleg nem felvágni akarok, mert alapvetően egy kedves, szerény lány vagyok (nem), de azt azért szeretném elmesélni, hogy ma reggel vágytam már egy kis zöldre, és mivel olyan szépen sütött a nap*, hátramentem a kertbe, és szedtem egy marék rukkolát a reggelihez. Január utolsó napja van amúgy. És ha már ott voltam, szedtem két marék kelbimbót is.

És ha már írok, akkor azt is elmesélem, hogy tegnap este, amíg én megsütöttem Zenóbia hülyebiztos kókuszos sütijét, Borcsi rendet rakott az evőeszközös fiókban. A csoportosítás a következő lett: virágos evőeszközök, copfos evőeszközök, sütivillák, kések-egyéb.Végül is ő bármivel meg tudja enni a tésztát, csak kacsás legyen.

Lényeg, hogy amióta nincs tévénk, az életünk vidám és színes, sokat táncolunk, mer hifink az van. Még.

* a nap még mindig süt.

2013. január 28., hétfő

Ez is megvolt

Nálatok történt már olyan, hogy a gyereketek beverte a fél falnyi LED tévét a kisszék lábával? (figyejj, Bojci, jakéta!) És mit csináltatok? Visszavittétek a boltba nagy boci szemekkel, hogy valami lett vele, vagy benyeltétek a kárt? Vagy mi van ilyenkor? Nem, nem kötöttünk rá baleseti garanciát, mert még soha senki nem vert be tévét a családunkban. Eddig.

Megtörtént hát

Érzitek-e a stílusomon, hogy mostanában esténként Trónok harcát nézek?

Na, de hát a lényeg az, hogy kiesett a fog. Mondanom sem kell, hogy az első foga nem akkor esik ki az én gyerekemnek, amikor péppé tudjuk magunkat örömködni rajta, hanem amikor a terhesenelhagyó genetikaiapukánál tölti a gyermek a hétvégét, havonta egyszer, ugye, de hát az ilyesminek, felvilágosult nő lévén nem tulajdonítok különösebb spirituális jelentőséget, na. Hogy keretes szerkezete legyen a bekezdésnek.

Na jó, de, egy kicsit igazságtalannak tartom a sorstól. De azért a Fogtündér az én lehettem, mert híven hazahozta a gyermek a fogát a markában (nem igaz, egy mobil képkeretbe csomagolták neki, abban hozta), amin el is lelkendeztünk, még az utcán is, köszönés helyett "képzeld, kiesett a fogam" volt a szomszédoknak, akik szintén kellő mélységében átérezték a dolog jelentőségét. Na és akkor éjjel be kellett készíteni a Fogtündérnek egy tál fehér ételt. Ez nálunk egy kis pohár tej lett, mert nem voltam hajlandó tükörtojást sütni a Fogtündérnek, Borcsi szerint meg a borsos tokány nem elég fehér. Mondjuk ebben nem is téved, bár mondjuk egy birkapörkölthöz képest mégiscsak fehérebb. A Poji is segített, lelkesen kimosta a gyűszűnyi kis bögrét, majd megtöltötte szappanos vízzel, hogy akkor ez most már fogyasztható, reggel meg méltatlankodott egy sort, hogy hogy mertem kiönteni. Hát elmagyaráztam neki a szappanos víz meg a tej tápanyagtartalma közti különbséget, és nyomatékul megkérdeztem tőle, hogy menne-e oda még egyszer, ahol szappanos vizet adnak neki inni? Márpedig nekünk még szükségünk van vagy 39 alkalommal a Fogtündérre. Azt mondta, oké, és ebben maradtunk.

A fogacska annak rendje és módja szerint az éjszaka közepén kicserélődött egy pengő kétszáz forintos érmére, bekerült a mobil képkeretbe, amit Borcsi nem is mulasztott el reggel 4 óra 46 perckor lelkendezve közölni velünk, de visszaküldtem aludni. Reggel pedig örültünk, megcsodáltuk a kiürült kis bögrét, és elhelyeződött a pénz a perselyben.

Na mindegy (hogy folytatódjék a keretes szerkezet, na), a lényeg az, hogy a gyerek fogzása jól indul, az esett ki először, ami nekem utoljára, vagyis tulajdonképpen ki sem esett, úgy kellett kihúzni, mert nem volt helyette maradandó fog, úgyhogy eléggé megnyugtató, hogy neki meg van, és nem implanttal kell megoldani 36 évesen a helyzetet. Mert az azért nem olyan kellemes, na.

2013. január 24., csütörtök

Ha nincs kert...


Na most drágáim, az van, hogy belevágok egy online scrapbook tanfolyamba, NőiCsizma tartja, nagyon izgi. Mert nekem ambícióim vannak, most például ügyesen és szakértő módon befejezni a családi fotóalbumot (2012.) Ízelítő az eddigi, hályogkovács módon készült oldalakból alant.








A további képek mutogatásához szülő engedélyeket kell beszereznem.

Az idő vasfogával kapcsolatban

Történelmi időket élünk amúgy, mozog a Borcsi egyik foga.
Pedig még csak nemrég született.

2013. január 23., szerda

Újabb Borcsiduma

Kalib: - Borcsikám, nem tudod, hol lehet Ákos zoknija?
Borcsi: - Nem tudom. Arra emlékszem, hogy összehajtottam, és amikor legközelebb odanéztem, akkor hirtelen nyomavész lett.

2013. január 20., vasárnap

Azt mondja Borcsi

Az állatkerti Varázshegy felé igyekszünk.

Borcsi: - Már alig várom, hogy halljam a bálnák énekét. Rákenroll!!!

Ideje, hogy másképp gondoljak magamra

Egészen mostanáig kemény nőként* gondoltam magamra. Aztán észrevettem, hogy a tündér/hercegnő identitású lányommal egyforma bugyikat hordunk.





* azt leszámítva, hogy még egy Disney rajzfilmen is képes vagyok bőgni. De csak amióta gyerekem van, mert felborítottak hormonálisan.

2013. január 17., csütörtök

A foglalkozásommal kapcsolatban

Én komolyan mondom, annyira szeretem a Fideszt, hogy nagyon. Egy korrekt cég. Állásban voltam náluk egy hónapig. (Nem vagyok egyébként fideszes, meg semmilyenes, hanem zsoldos vagyok, annak dolgozom, aki fizet, a takarítónő fideszes-e, aki a Simicska Lajos házát takarítja, vagy a bébiszitter, aki a gyerekére vigyáz? Na ugye.) Befizették utánam a tébét, december 27-én a számlámon volt a januárban esedékes fizetésem, majd amikor egy hónappal az állásba lépésem után felmondtam, nem azt mondták, hogy Kalib, a nénikéddel szórakozzál, hanem megkérdezték, hogy segíthetnek-e valamiben. Aztán rendben visszaküldték a tb kiskönyvemet, majd pedig a mai napon megjelent a számlámon a januári tört hónapra szóló fizetésem is, mert ki az, aki január elsején postára szaladgál felmondólevelet feladni, úgyhogy becsúszott itt még pár nap. Hát erre a pénzre én egyáltalán nem számítottam, de nagyon örülök neki, és nagyon szeretem a Fideszt ma. Mondtam én, hogy zsoldos vagyok. Vagy a kurva az, aki pénzért szeret?

2013. január 13., vasárnap

Hát ezért vidám alapvetően a mi életünk

Borcsi: - Anya, hány óra van?
Kalib: - (WTF?) Fél öt.
Borcsi: - De hát négyre oda akartunk érni!
Kalib: - Hát szerettünk volna.
Borcsi: - Hm... szerettünk volna... Egyszerű kis magyarázat.

2013. január 10., csütörtök

Kalib újabb agylövésével kapcsolatban

Most az van, hogy érdekes kísérletet folytatok, aminek az a lényege, hogy nem veszek semmi édességet, sütit, kekszet, meg ilyesmit, hanem helyette dióféléket meg aszalt gyümölcsöt kínálok. Szerintem még nem vette észre senki. Na jó, a Pé lehet, hogy igen, de ő nem szól, mert ő önrendelkezik. A gyerekek viszont nem. Ez van, nekik ilyen anya jutott.

Egyébként a dolog mögött az áll, hogy nem tudtam nem észrevenni, hogy a bevásárlások felét az ilyen izék tették ki, és ne gondoljuk már, hogy ez normális.

2013. január 9., szerda

A Gorcsev Iván-féle gyermekkel kapcsolatban

Borcsi: (óvodába menet a kocsiban. Én vezetek, ugye, ő meg néz ki az ablakon.) - Döntsük el, hogy melyik ménesben van a több ló. A bal oldaliban, vagy a jobb oldaliban.
Kalib: - Borcsikám, ahhoz tudni kéne, hogy melyik a jobb és melyik a bal oldal. Úgy értem, látni kéne a méneseket. Vagy elképzeljük?
Borcsi: - Jó, képzeljük el!
Kalib: - Oké, akkor a balban.
Borcsi: - Igen!
Kalib: - De jó, akkor ugyanúgy képzeltük el a méneseket.
Borcsi: - Igen... csengettyűfarkú kis halfajtám.

2013. január 8., kedd

Ilyenkor mintha hájjal kenegetnének

Megkérdezte ma az iskola előkészítős tanítónéni, hogy melyik az én gyerekem.
- Ja, a Borcsi?! - azt mondja - őt már kinéztem magamnak. Nagyon okos, megfontolt, feladattudatos gyerek. Az ilyenre mondjuk, hogy iskolaérett.

Két hónap múlva lesz hat éves. 

2013. január 2., szerda

A tavalyi évvel kapcsolatban

Nem vagyok valami ihletett állapotban, mert bár a fehér rum elfogyott, a szilveszteri afterparty-s pezsgő még tart, ennek meg az évösszesítő postnak kéne lenni, meg ráadásul testileg is fogyatékos lettem, mert már megint elvágtam az ujjamat (most a bal kezem van soron), ezért nem tudom leütni az r meg az f betűket, mert a mutatóujjam végén cicás ragtapasz van, szóval halmozottan nehezített pálya ez nekem, de van mondanivalóm, úgyhogy belekezdek.
Az idei év olyan volt, hogy élveztem. Szerintem soha életemben nem volt még olyan, hogy ennyire a helyükön lettek volna a dolgok, és ennyire jól éreztem volna magam. Én persze tudom, hogy mindezt szegény Pé hátán felmászva, sőt a fejét a víz alá taposva csináltam, de mondjuk ez akkor is így lett volna, hogyha egy fikarcnyit se éreztem volna jól magam, mármint akkor is ingázott volna napi 150 kilométert Körmöspálcás-Budapest viszonylatában, ha nekem kicsit se lett volna jó, de jó volt. Mármint nem az, hogy ingázott, hanem a többi.
Mert ugye kibéreltük a zöld házat, ahol lett nekem kertem. Na nem csak úgy lett, hanem kőkeményen megdolgoztam érte, ástam meg gereblyéztem, meg tájékozódtam és növényeket társítottam, ültettem és gyomláltam meg kapáltam, végül lett nekem olyan kiskertem, hogy egész nyáron nem kellett venni kb. semmi növényt, de nem ám. Mert volt salátának rukkolám, meg egy csomó paradicsomom, hogy még mindig tele a paradicsomlével a biedermeier polc az étkezőben, és tudok úgy pizzaszószt főzni, hogy még a fokhagyma meg a bazsalikom is saját benne, csak a só meg az olívaolaj van máshonnan, bizony. És voltak szép virágaim, nyíltak még a hó alatt is, és készült mérhetetlen mennyiségű pesztó törökmogyoróval, petrezselyemmel, illatos volt és zamatos. És volt a gyerekeknek medence a kertben, amiben nagyokat hancúroztak, szóval paradicsom volt itt, a szó bibliai értelmében. Ősszel meg fásítottunk, úgyhogy jövőre árnyék is lesz vidámfűzből, ja, jut eszembe, grilleztünk is egy csomót. Vicces volt.
És még öt év után visszaálltam dolgozni is, ami nagyon jól sült el, mert pont annyit kellett dolgoznom, amennyi még éppen jól esett, és maradt mellette elég időm a családra, a házra, a kertre, és basszus, magamra. Mert öt évig ilyen nem volt, hogy időm lett volna magamra. Ráadásul nem csak a munka vált be nekem, de én is a munkáltatóimnak, na jó, megbízóimnak, mert hát állás az nem lett, vagyis igen, egy hónapra, csak most majd mindjárt felmondok, ilyen az én formám, 37 év alatt egyszer van állásom, az is csak egy hónapig, mert ez nem az én világom, de a megbízás az eddigi munkákra marad, jó lesz ez így.
De a legfontosabb, hogy amióta gyerekeink vannak, ez volt az első olyan nyár, amikor elmehettünk rendesen nyaralni, mert már akkorák a gyerekek. Úgy értem, rendesen, hogy élvezzük is, és nem ugrálás az egész, hogy megóvjuk az életüket, hanem élveztük. Voltunk Etáéknál a Bakonyban, meg Sopronban, és annyira de annyira jó volt, hogy utána hetekig post vacation blues-ban szenvedtem. Mert már nagyjából van józan belátásuk a gyerekeknek, viszont nincs pelenkájuk, meg cumisüvegük, ilyenek. Lehet velük nyaralni, na.
Meg még volt egy csomó minden, de a Pé indítja a Gyűrűk urát, úgyhogy mennem kell, csak még annyit, hogy Borcsi meg már iskolaelőkészítős, okos nagyon, az Ákos meg egyenesen zsenizik az óvodában, szóval jó kis élet a miénk, és minden kedves olvasómnak kívánom, hogy legalább egy ilyen következzen az életében, és akkor a petrezselyemszigetnek csupa boldog olvasója lesz.

Az élet egyéb örömeivel kapcsolatban

És az mekkora cukiság már, hogy ülnek a konyhaasztal mellett, Borcsi markolót fest Ákosnak, Ákos pedig szurkol: hajrá Borcsi, hajrá Borcsi!

2013. január 1., kedd

A természetes örömökkel kapcsolatban

Robi, aki civilben félisten, az ünnepek alatt megcsinálta a régi laptopomat. Amiről egyrészt kiderült, hogy egy szuper darab (bár ezt már akkor is sejtettem az árából), másrészt viszont most van egy laptopom, ami kb. olyan gyors, mint Legolas íja (igen, A hobbit után kénytelenek voltunk újrakezdeni a Gyűrűk urát, ez van), viszont ez most már mindegy. Végtelen bánatomra ugyanis a férjem nem engedi, hogy a két év után visszakapott, villámgyors gépemmel torrentezzek, mert szerinte arra ott van a másik gépem is, ami nyilván attól lassult le annyira, mert benyaltam vele egy csomó izét. Vagy a harmincnyolc letöltött formátumkonverter miatt, de mit tehetnék, ha a tévé csak az avit játssza le?
De mit is kezdjek egy villámgyors géppel, amikor mostanában minden ráérő időmben analóg, ollóval és ragasztóval csinálom a családi fotóalbumot, papírcsipkék, organzaszalagok, miegymás. Jól állunk, már négy oldal készen van a negyvenből, ha így haladunk, decemberre befejezem. Nem baj, az örökkévalóságnak készül.
Lesznek majd fotók is ám, mert szörnyen büszke vagyok ám rá.