2013. augusztus 29., csütörtök

Faris album

Emlékeztek, hogy volt az a családi fotózás a nyár első napján? Na most itt az utolsó tájékán megcsináltam az albumot, amit az ott készült fotók egy részéből készítettem, a fehér inges-faris képekből.
Majd belinkelem, ha lesz időm, most megyek, és csinálom a Prága albumot. Belendültem, na.












2013. augusztus 28., szerda

2013. augusztus 26., hétfő

Hát ilyen köldöknézegetés

Tulajdonképpen én egy szerény blogger vagyok, nem nagyon mondom senkinek, hogy van ez a blog már izé, éppen nyolc éve (mármint másikkal kezdtem, aztán jött egy megint másik, aztán ez, de az mindegy, mert egyrészt összefügg, másrészt meg az enyém mind, csak költözni kényszerültem mindig), meg amúgy is a saját szórakoztatásomra írogatok itten, mindazonáltal meg kell, hogy említsem, hogy a Mörbisch.lap.hu hivatkozza a vonatkozó postomat, mint most legutóbb rájöttem, mert valahogy rátévedtem a statisztikára. Na ebből is látszik, hogy mennyire nem foglalkoztat az olvasottság, minthogy azt a postot két és fél éve írtam, és csak most vettem észre, hogy híres lettem általa. Azért persze örülök minden olvasónak, és egyenként szeretem mind, természetesen. Valamint naponta többen olvassák az én saját kis életem apró-cseprő dolgait, mint azt a weblapot, amit én pénzért szerkesztek, vö. munkahely. Mondjuk szerintem ez így oké, mert érdekesebb is. Csak úgy mondom.
Mindazonáltal most inkább felteszek pár fotót a legutóbbi csinos kis scrapbook oldalamról, íme:







2013. augusztus 24., szombat

Pergola, zakuszka recepttel

A héten épített egy pergolát a Pé az udvarra, én meg főztem ma zakuszkát, úgyhogy racionális döntésnek tűnt a pergola alatt megvacsorázni a zakuszkát, meg még vettem ilyen termelői bort az egyik poncichtertől helyi borásztól, hát megint megerősödött a meggyőződésem, hogy a panasz, az röhejesen hangozna a számból. Úgyhogy nem is teszem. Helyette leírom a zakuszka receptjét.
Úgy kezdődik, hogy 1 kiló árdéj, 1 kiló gogos, de ezt nem annyira értjük, az LD erdélyi anyósa írta le így a receptet, szerencsére később elmondta, hogy mi micsoda. Kár, hogy Frida Kahlo már nem él, így tőle nem tudok tanácsot kérni a receptjeiben szereplő harmincféle paprikára nézvést, nem is fogom megfőzni a kajáit. 
Na szóval kell egy kiló kápia, meg egy kiló pritamin paprika, jó édes. Ebből kell csinálni egy lecsót, zsír, hagyma, só, bors, ilyenek. Az ilyesminek jó délután nekiállni, én négy órát szarakodtam vele, míg mind a dunsztba került. Előtte azonban, még reggel beáztattam fél kiló babot, majd elmentem a piacra megvenni a paprikákat. Délután meg megcsináltam a lecsót, de előtte föltettem főni a babot. Aztán ráparancsoltam Ákosra, hogy a húsdarálót semmilyen körülmények között nem szabad kibontania a dobozából, így aztán lett emberem is, aki tekerje, akkora érdeklődést generáltam a tiltással. A lecsóba még beledobáltam egy kiló paradicsomot, azzal is jól összefőztem (ezt persze a paprikával együtt is bele lehet hajigálni, csak nekem nincs akkora fazekam, és meg kellett várni, hogy előbb összeessen a paprika, és beleférjen a paradicsom), és az egészet, babbal együtt ledarálta az Ákos, plusz némi hagyma meg fokhagyma, a bukéja kedvéért. Akkor tettem még bele zellerzöldet, babérlevelet már korábban, mást viszont már nem. A ledarált cuccot még egyszer felforrósítottam, aztán sterilizált üvegekbe töltöttem, dunszt. 
Két csatos üveggel nem megy a dunsztba, az egyik a Petőfi szomszédéké lesz, a másik felét meg bevacsoráztuk a pergola alatt, de hát ezt már mondtam, éljenek a zakuszkák. 

2013. augusztus 23., péntek

Kellene már egy nehéz gyerek

Szóval az iskolai anyagbeszerzés egyik utolsó lépéseként Borcsi kapott egy széket is, mivel a Díványon agyonfikázták az anyukát, aki egy sima faszéket tolt a gyereke alá, mint az állatok, hát minek az ilyennek gyerek. Úgyhogy gyorsan elmentünk, és vettünk egy rendes forgós-görgős irodaszéket Borcsinak, nehogy gerincferdülést kapjon, amíg hason fekve olvasgat az ágyában tanulás címen. Mert nincsenek illúzióim, én se voltam különb.
Na most azóta a legfontosabb játékká lépett elő a szék. Ma volt még családlátogatás is, a tanítónénik megkérdezték, hogy na és Bori, melyik a kedvenc játékod itt a nagy tündérvilágban, ami a ti szobátok, erre Borcsi töprengett pár másodpercig, és rámutatott a székre. Hogy az. És tényleg, azóta Ákos nem akar elektromos quadot, pedig előtte mindig azt akart, szerintem meg neki mindegy, csak guruljon.
Én meg azóta percenként kell, hogy ráüljek a székre, hogy lesüppedjen, és már majdnem leérjen róla a lábuk, mert egyelőre egyik gyerekem sem elég nehéz ahhoz, hogy a saját súly alatt lesüppedjen  a szék, az enyém viszont bőven elég sajnos. Viszont bármikor odanézek, a szék a legmagasabb  állásában van éppen, mert a kart rángatni az király. Hát nem igazán tudom, hogy fog ezen ülve tanulni a Borcsi önállóan, lehet, hogy mégiscsak jobb lett volna egy sima faszék.
Ezt meg szivecskézhetem neki majd agyon, mert azzal a feltétellel egyezett bele a szürke székbe, hogy kraftolok rá otthon rózsaszín szívet csipkeszegéllyel. Meg minden egyes jócselekedetekor plusz egyet.
Tud valaki rávasalós szivecske matrica beszerzőhelyet?

2013. augusztus 22., csütörtök

Az István, a királlyal kapcsolatban szerintem

Hát szóval nekem tetszett, engem lecövekelt a tévé elé, ami azért nem egy gyakori dolog. 
Szeretném megjegyezni ugyanakkor, hogy szerintem nem a színészek hangjával volt a gond - azt ugye nem tudtam nem észrevenni, hogy eléggé halványka volt - hanem a hangosítással, ami ez esetben inkább halkítás volt. Mert az oké, hogy Stohl Buci nem egy Vikidál Gyula, de azért hogy a Novák Péter hangja se működjön, az gyanús. 
Amúgy pedig nem igazán értem a Tompos Kátya nagy éltetését, és most nem a Sebestyén Mártáéhoz hasonlítom a hangját, mert rendes vagyok, a játékáról meg elismerem, hogy igen, jelen volt a színpadon. De szerintem messze nem ő volt a legjobb, hanem a László Zsolt, aki az Asztrik főpapot játszotta. Alighanem ha én lennék István, és ilyen fejjel, mint a László Zsolté, elém állna egy főpap, hogy most akkor te fiam megtérsz Rómához, akkor először is összeszarnám magam, másodszor pedig úgy megtérnék, mint Rozi a moziba. Nem annak a fajtának néz ki ugyanis, aki tűri az ellentmondást. 
A metaforák meg a szimbólumok szerintem teljesen rendben voltak. Kicsit még gyakorolni kell, és összeáll az előadás, nem kell izgulni. Szerencsére ma már, amikor részecskét gyorsítunk, meg minden, egy tévéfelvétel nem olyan nagy kunszt, hogy ne férjen bele még egyszer, amikor már megy. 
Amúgy meg szerintem ez egy tök visszafogott rendezés volt, láttam én már Stohl András ágyékát fedetlenül Alföldi-rendezte Machbetben, na. Az nem volt visszafogott, ez meg igen. Ennyinek simán bele kell férnie a művészetbe. Szerintem.

2013. augusztus 19., hétfő

Alighanem tényleg kipurcantam

az előbb éppen azon kaptam magam, hogy végignéztem egy videót a "hogyan csináljunk otthon deszkából meg régi mikrohullámú sütőből hegesztőgépet" témakörben. Angolul.

Scrapbook tanfolyam, egyebek

Na, hát a scrapbook tanfolyam csodálatos volt, azóta is olyanokat mesélek róla, amit senki sem hisz el, például hogy Edit négy kislánya mellett* nyugi van, mert nem izgágáskodnak, nem tűnnek el, meg nem akarnak mindig valamit, nem beszélnek mindig egyszerre, és nem kell őket mindig levadászni, hanem szót fogadnak, meg nem törik össze, meg borul ki mindig valami, pedig kicsik. És elképesztően cukik.

Ami a tanfolyam szakmai részét illeti, azt sajnos senkinek sem tudom mesélni, mert egyetlen scrapper barátom sincs itt Körmöspálcáson, senkit sem érdekel igazán a téma. Nem mintha találkoztam volna körmöspálcásiakkal, ahogy hazaértem, Sopronból jöttek barátaink, aztán mi mentünk családi ebédre Budára, mert itt vannak az ámerikai rokonok, utóbbi eseményen azt kérdezgették, hogy na, milyen volt a photoshop tanfolyam, mondjuk kedves, hogy érdeklődnek. Hát jó volt nagyon.

Úgyhogy most teljesen ki vagyok purcanva, és még péntek óta dolgozom is újra, vége a szabadságnak, úgyhogy most már megint lehet írni, csak nincs kapacitásom sajnos. És még mindig van egy csomó minden, amit el kell intézni, hogy mást ne mondjak, első nap az iskolában, hej! A kertben meg virágzik a parlagfű, hullik a paradicsom, rágondolni se merek, jaj. Ja, a gyerek meg azzal nyaggat, hogy új kistesó kell neki, de kutya is jó, a tökömre meg egy viharlámpást, ha szabad kérnem.

* mert ez az ajándék úgy volt, hogy közben Editéknél laktam.

képek






2013. augusztus 9., péntek

2013. augusztus 7., szerda

2013. augusztus 6., kedd

A kedvenc nyarammal kapcsolatban

Egyébként én marhára bírom ezt a nyarat, voltunk Sopronban, meg LD-ék balatoni nyaralójában, ahol elkezdődött, aztán Etáéknál tetőződött a dolog, szóval ez smink és melltartó nélküli nyár. Lazulunk, nagyon.
Valamint még ez az a nyár, amikor a gyerekeim megtanultak kétkerekűvel biciklizni, mind a kettő, nagyjából egyszerre. Meg itthon van a Pé is, hát ilyen se volt már évek óta, hogy mi heteket együtt töltünk, nahát. És még mindig nem akarunk elválni.
A hőséggel elvagyok, amíg a lakásban 30 fok alatt van a hőmérséklet, rólam akkor kezd el csordogálni az izzadság, amit utálok, de ott azért nem tartunk még.
Egyébként meg azért nem írok mostanában blogot, csak képeket csűrök fel ötletszerűen, mert szabadságon vagyok, de annyira, hogy még blogot sem írok most. Semmit. Na jó, egy cikket írtam naiv stílusban, mert felháborodtam, meg minden, de az nem számít, mert... izé... mert mit tudom én, jót cselekedtem vele.
Amitől viszont lassan kezdek kiborulni, az az állandó kajacsinálás és konyhaszolgálat, basszus, hat napja jöttünk haza Etáéktól, azóta előállítottam vagy húszféle kaját, és a hideg reggeliket és vacsorákat most nem számoltam ide. Nem azért, én tényleg szeretek főzni, meg jó kajákat készíteni, és mondjuk mikor máskor csinálnám a napon szárított paradicsomot, mint most, amikor érik a paradicsom és süt a nap, meg a kovászos uborkát (alá természetesen a nagy pörkölteket, hiszen most nő a lestyán, meg ilyenek), de azért az, hogy kétóránként etetek, hát ezzel az erővel akár szoptathatnék is, bár annak nem lenne vége szeptemberrel, úgyhogy mégiscsak jobb ez így.
Amúgy meg olvassa mindenki a Kazohiniát, én megvilágosodtam és rájöttem, hogy alighanem mégsem én vagyok a nemnormális.

Tesók