2017. május 19., péntek

Büdös kölkök

Na, megvolt a rádióinterjú. Nem kis logisztikát igényelt, a Pé ugyanis éppen úton van Krakkóba, az időpont pedig mi más, mint amikor Ákosért kell menni az iskolába, mindegy, megoldottuk, Borcsi ment el érte.

Na most én utálok szerepelni, de ilyen fóbiásan, rettegek tőle. Ezt is csak azért vállaltam el, mert már marhára zavart, hogy a Pé olyan profin meg flottul tud nyilatkozni mindenféle tévében meg rádióban, én meg be vagyok szarva a szituációtól. Mondhatnám, hogy én a mikrofon másik végén állok, de nem, hanem én egy monitorhuszár vagyok.
A másik okom meg az volt, hogy szerintem nagyon is fontos témát feszegettünk, és szerintem terjeszteni kell az igét, hátha nem pusztul ránk a Föld még a mi életünkben. Talán.

Na és akkor megtörtént a rádiófelvétel (egész összeszedett voltam magamhoz képest, leszámítva a tulajdonképpeneket meg az ööööket), amit egy óra múlva le is adtak. Szóltam a kölköknek, hogy jöjjenek gyorsan, hallgassuk meg együtt, milyen kis ügyes voltam, erre leordított mind a kettő az emeletről, hogy kösz, őket ez nem érdekli. A szülőanyjuk, amint átlépte a saját árnyékát, és hős lett! Büdös kölkök!

Mondjuk annyira nem is baj, hogy nem hallgatták, mert így továbbra is abban a hitben lehetnek, hogy környezetbarát életet élni a világ legtermészetesebb dolga, nem pedig tudatos döntés eredménye.

Hetem

Miután ezen a héten szereztem újabb megbízót, valamint az összes többitől behajtottam minden kintlévőséget (az utóbbi nehezebb volt), valamint belefogytam a 38-as gatyáimba, úgy gondolom, most már akkor ezen a héten nem csinálok semmit.

Ja, de, még adok egy rádióinterjút, de csak azért, mert attól szupervumennek érzem magam, annyira komfortzónán túli nekem. Legalább annyira, mint a kemény sport, amire hetente két alkalommal járok (plusz egy pilates, de az nem kemény sport).

A fogyásról annyit, hogy nem eszem fehér lisztet meg cukrot, és egyébként sem tömök mindenféléket a számba, és eljárok tabatára meg funkcionális stepre, lásd fent. Sajog is a térdem rendesen, viszont nagyon, nagyon hatékony. Izzadok közben, mint a ló, és állandóan attól félek, hogy a következő percben hirtelen szívleállásban meghalok, de egyelőre szerencsére mégsem.

A rádióinterjúról meg annyit, hogy remélem, senki sem fogja hallgatni.

Az ebéd a most kezdődő szabadnapom tiszteletére (11-ig azért még dolgoztam) sajtos tészta lesz. Vagyis hivatalosan aglio-olio-pepperoncino sok parmezánnal, de a lényegét tekintve mégiscsak sajtos tésza az. Durum, de kiböjtöltem azt is.

2017. május 8., hétfő

Édes, drága kis gyerekeim

Nem szeretném megérni, hogy a gyerekeim a facebookon köszöntsenek fel anyák napján, vagy ott posztolják, hogy mennyire szeretnek. Jó lesz az hatszemközt is.

És valójában azt sem szeretném, ha én érezném úgy, hogy posztolással kell emelnem a köszöntésük fényét. Valószínűleg ugyanezért utálom az iskolai/gyülekezeti/nemtommilyen anyák napjákat, mert senki másnak nincs köze hozzá, hogy mi hogy csináljuk. Ne kelljen már őket pedagógusoknak felkészíteni arra, hogy átöleljenek és megpusziljanak!

Azért most (erős kontrasztként) itt mégiscsak leírom, hogy idén mit fundáltak ki a gyerekek.

Reggel hétkor érkeztek a szobába kis csattogó talpakon, énekelve, Orgona ága, barackfa virága (rajtam új pizsama volt :D ). A kezükben meg egy hatalmas tálca, a reggelimmel. Készítettek nekem szendvicset, kakaót, szeleteltek paradicsomot, és kaptam mézes gyümölcssalátát is.

Utána meg odabújtak mellénk az ágyba, és szeretgettük egymást kicsit.

A kakaó kicsit hideg volt, mert "nem akarták, hogy felébredjek a mikró sípolására". Úgyhogy helyette úgy oldották meg, hogy konyharuhába burkolták a tejes dobozt, úgy melengették.
Meg kell a szívnek szakadni.

Jó, én egyébként is elég magabiztos vagyok, de ilyenkor azért határozottan úgy érzem, hogy ha a gyerekeimnek ekkora szíve van, akkor nagyon jól csinálom ezt a gyereknevelés dolgot.

(és persze, lesz iskolai meg gyülekezeti anyák napja is, én ott leszek szép ruhában, mosolyogva, de hát az már nekünk a kötelező kör, az őszinte már megvolt).

(ja, és a Pének ehhez semmi köze, ott aludt mellettem, amikor megérkeztek a gyerekek énekelve)


2017. május 3., szerda

Az élet nem aprózza el

Ül rajtam egy átok: ha megtalálok egy terméket, amire azt mondom, jó, tökéletesen megfelel, akkor azt rövid időn belül kivonják a forgalomból.

A minap elfogyott az arckrémem. DM saját márkás arckrémet használok, tök jó, tele van hialuronsavval, karbantartja a fejemet rendesen. Ma egy kicsit félve indultam el itthonról bevásárolni, ugye még mindig lehet kapni, nem szüntették be?!
Hát baszki, nemhogy a terméket, de az egész DM-et bezárták.



(Szerencsére csak felújítás miatt, és pár hét múlva újra kinyit állítólag)

2017. május 1., hétfő

Ami a fogyókúrás posztból kimaradt

Írtam ma pénzért posztot a fogyókúráról, és végtelen bánatomra a valóban elmés meglátásaimat a témáról sajnos nem szőhettem bele. De mivel ezzel a bloggal itt a világon semmi, de semmi célom nincs, majd akkor ide.

1. Ma már ugye tudjuk, hogy a fogyókúra értelmetlen, hanem viszont az életmódváltás! Na, az kell mindenkinek, ha igazán tartós eredményt szeretne elérni. Megfigyeléseim szerint ugyanakkor mindenki csak addig vált életmódot, amíg fogyókúrázik, aztán vissza az egész.

2. Egészen furcsa és megmagyarázhatatlan módon 20 évenként ilyen járványok ütik fel a fejüket a magyar népesség körében, 20 éve mindenki candidás volt, most meg mindenkinek inzulinrezisztenciája van, magic.
És valami csoda folytán mindkettő betegség gyógymódja ugyanaz: ne egyél cukrot meg fehér lisztet.
Mondjuk erre mindenféle képzelt vagy valós betegség nélkül, magától is rájöhetett volna már az emberiség.
Olyan ez, mint a robbanómotoros, kontra elektromos autó, tudjuk, hogy miért használjuk az előbbit, holott az utóbbi mellett azért garantáltan sokkal több érv szól.

Úgyhogy a magam részéről megyek, és életmódot váltok, száműzöm az életemből a cukrot és a fehér lisztet, úgyis fogyókúrázok.

Azt mondta az edző lány egy hete egyébként, hogy az életmódváltás tök jó dolog, és nem is fáj. Na most ezek után egy héttel úgy megtornáztatott, hogy utána három napig alig mertem elmenni pisilni, annyira fájt a combizmom (is), hogy el sem tudtam képzelni, hogy ülök rá a vécére.