2016. február 29., hétfő

Sokat számít az a két és fél év

Borcsi kérdez: Hogyan egyesültek az Egyesült Államok?

Ákos kérdez: Hogy néz ki az Hot wheels ötösosztag jelmez? Jövőre Zoom leszek.

(nekem meg tök vicces, hogy idejön Ákos bámulni a monitoromat, és hiába nézi, egy kukkot sem ért belőle, mivel nem tud még olvasni).

Mi lesz még itt?

Hajjaj, a tanárok lázadnak, a diákok támogatják. Merkel elutasította Orbán népszavazását, a választási iroda befogadta az MSZP-s népszavazási kérdést a vasárnapi boltzárról, ráadásul ott van még a salgótarjáni zakó is.
Figyeljétek meg, feleim, szörnyű lesz a bosszú, ezek után mi, a nép, olyat kapunk az arcunkba, amire még gondolni sem mertünk. Én szóltam.

Ahogy arról is, hogy 2020-tól borítékolható, hogy már nem igazán ad az EU fejlesztési pénzeket Magyarországnak, na, az lesz az a pont, amikor Orbán kilépteti az egész országot a picsába az EU-ból.
Feltéve persze, hogy behúzza 2018-at. Hát, kedves barátaim, szerintem ez a tétje a következő választásnak. Hogy marad-e az ország az EU-ban, marad-e még az illiberális államhatalom fölött bármiféle kontroll, vagy végképp megérkezünk Észak-Koreába.

És azt szeretném, hogy ne legyen igazam.

2016. február 24., szerda

Nagy idők járnak 2.

És most az is van, hogy a Pé elindította a Nagy Bringalámpa Bizniszt, vagyis konkrétan a crowfounding kampányt a Indiegogo-n.
Aki nem hallott még crowfoundingról, annak röviden elmesélem, hogy ezek a frissen induló vállalkozások, amiket most ilyen trendi szóval startupoknak hívnak, ha nagyon ügyesek, csinálnak egy jó kis gyűjtést. Vagyis, aki akarja, támogathatja pénzzel a vállalkozás céljait (ami nálunk a kapacitásbővítés), és cserében kap valamit, ez esetben menő bringalámpát.
Úgyhogy ez most itt a Nagy Lelepleződés ideje is egyben, erről van szó, hű meg házzatok, és ha akarjátok, támogassátok a nagy magyar dizájnlámpa projektet, mert az menő. És mert ebből szándékozunk élni a következőkben, mert a Pé feladta érte a csodásan gyümölcsöző banki karrierjét, úgyhogy most izgulok egy kicsit, viszont jó lesz nagyon, tudom.

Erről van szó:







Nagy idők járnak

Végül is vettünk egy házat.
Vagyis még nem bonyolítottuk le a manővert, (mivel még csak ma pacsiztunk le, most jön a szerződéskötés, miegymás), de már tudjuk, hogy melyik lesz a mi házunk a következő, reméljük, húsz évben. Úgyhogy végül is eldőlt a kérdés, idén nem vetek semmit a kiskertembe, mivel szüretelni itt már nem én fogok.
Mondanom sem kell, nekünk eléggé bejön ez a ház, azért vettük meg, ugyebár. Van benne lent, fönt, és hátul.
A lentben van előszoba is, amit eddig nélkülöznünk kellett, ugyanis jelenleg egyenesen a nappaliba lépünk be. És van speiz is, ami szintén nem volt eddig.
És lesz a gyerekeknek külön szobájuk fönt, ami ugyan eddig is meg tudtunk volna oldani, csak a bútorok miatt kényelmetlen lett volna, mert valahogy nem volt kedvünk a két hatalmas szobát a két gyereknek odaadni, mi pedig egy nappalban és egy kis hálóban élni és tárolni a cuccokat. Hogy ők meg babákkal, gyerekkönyvekkel és legókkal pakolják tele a rendelkezésre álló négyzetméterek felét.
Aztán lesz még két fürdőszobánk, meg gardróbszobánk is, valamint a gyerekeknek külön klubhelyiség, bár ha jobban belegondolunk, tkp. az egész fent a gyerekeké lesz. Kivéve a gardróbot.
Meg van két terasz is, az egyik egészen tekintélyes méretű, és lehet, hogy megnyerjük a házzal a kutyát meg a macskát is, mivel nincs hová tenni a néninek, ha lakásba költözik.
Az udvaron vö. hátul vannak szép fák, dísz- és gyümölcsfák is, meg rengeteg rózsa, és giga mennyiségű hagymás tavaszi virág, már jól látszik. Meg egy szép nagy fügefa, és egy csomó melléképület.
A jelek szerin május végén-június elején költözünk, vagyis egy kis mázlival még a szamócámat is leszedhetem itt. Ott meg júniusban még ki lehet ültetni a paradicsompalántáimat, amikkel kapcsolatban különösen nagy terveim vannak, most, hogy lesz speiz.
Az egyik gyerekszobából pont a templomtornyokra lehet rálátni, elég jól néz ki. Ebből egyenesen következik, hogy a ház nagyjából a városközpontban van, az iskola olyan 2-3 perc gyalog, na jó, a reggeli csúcsban lehet öt is, ha sokat kell várni, mielőtt átjutnak az úttesten. Az óvoda júniustól meg már úgysem számít. És úgy általában minden öt perc sétára van, ideértve például a piacot, a gyülekezeti házat (ahol az énekkari próbák vannak többek között), a zeneiskolát, a legközelebbi bankfiókot és ATM-et is. Mármint gyalog öt perc.
Úgyhogy most eléggé boldogok vagyunk, a gyerekek már a dobozokat méregetik, hogy mibe mit pakolnak majd.
A negatívum pedig az, hogy nagyjából a szíjjártópéteri értelemben vett családi összefogás utolsó fillére is rámegy a házra, felújításra nem marad egy fitying sem, holott azért egy burkolatcsere minimum ráférne. A többi hiba meg úgyis menet közben, lakva derül ki, úgyhogy lehet, hogy még jó is, hogy most, ha akarnánk se tudnánk hűbelebalázs módjára felújítani.
Mondjuk jelen pillanatban az sem egészen egyértelmű, hogy miből fogunk megélni ezután, de ezt tökre nem függ össze a házvásárlással.

2016. február 18., csütörtök

Ezek mennek mostanában

Voltam ma délután futni, mert azt találtam ki, hogy nem kell nekem mindig három és fél kilométereket bevállalni, hogy a végén kipurcanjak, és a utána nagyon meggondoljam, hogy mikor megyek legközelebb, hanem lehet ilyen negyedórásoknak is nekivágni, ha azt akarom. És akkor az jól esik, nem halálozok el a végén, és másnap is megyek, mert tényleg jó volt. Éééés, ami határtalan előny, a közeli parkban felállítottak néhány kondigépet, jó, nem állíthatóak, vagy ilyesmi, de a célnak megfelelnek, a futás közepén meg lehet állni pihenni kondizni kicsit, ami egyrészt tök jól esik, másrészt két legyet ütök egy csapásra. Remek. Egyébként közben kicsit esett az eső, meg nyolc fok volt, de szerintem ez teljesen rendben van, még kellemes is volt, sapkát kell fölvenni, ennyi.

Aztán az volt még, hogy két hét múlva, nem kamuzok, szóval húsvét előtt két héttel, bőven a nagyböjben, lesz ovibál, ahova mi el fogunk menni. Most már muszáj, habár amikor el kell indulni, már egyáltalán nem szoktam olyan jó ötletnek tartani, mint akkor, amikor az óvónők kérdezik, hogy ugye akkor jövünk. Mert akkor mindig lelkesen bólogatok. De most meg már vettem új báli ruhát, úgyhogy nincs mese.
A báli ruhával kapcsolatban egyébként megfigyeltem, hogy egyrészt így, hogy elmúltam negyven, már nem is tudom, hogy mi van. hogy vagyok én ezzel. Utoljára, amikor ilyesmit vásároltam, még egyértelműen nyakba polcoló, csipkés melltartót vettem volna hozzá, meg tangát, de hát én ilyeneket már nem hordok, úgyhogy ott álltam meglőve, hogy most akkor hogyan tovább, a ruha megvan, (szigorúan csini, elasztikus, és semmiképpen sem ilyen páncélruha), és most? És akkor elmagyaráztam az eladó hölgynek, hogy én már semmiféle kényelmetlenséget nem vagyok hajlandó elviselni, nem azért lettem negyven, hogy bevágó cicifixekkel, meg elnehezült szempillákkal bajlódjak, mert attól csak hisztis lesz az ember, én meg ilyen kiegyensúlyozott vagyok, rosszul áll, ha nyafogok. Úgyhogy adjon valamit, amit el lehet viselni egy egész estén át, és nem kandikál ki hülyén a báli ruha alól. Nem tudott olyat. Végül is nem olyan nagy baj, van itthon bontatlan csomag fekete combfixem, és fekete, mindenféle helyzetbe állítható pántú, fekete push up melltartóm is. Kérdés, hogy meddig bírom elviselni magamon. Ennyit az elveimről, hogy nem hordok többé kényelmetlen cuccokat.
Na és akkor a végén beletették a szajrét ilyen zsinór fülű, hófehér papírtáskába, tök elegáns volt, meg minden, csak nem volt rajta márkajelzés, és máris úgy éreztem magam, mintha nagy SALE feliratú táskával mentem volna végig a városon. Hát. De szerencsére arra is rájöttem, hogy sokkal jobban örültem volna az estélyi ruhánál egy olyannak, amit hordani is lehet mindig, amikor kedvem tartja. Én tényleg nem értem a műgyűjtőket, mi az istent élveznek azon, hogy van valamijük, amit nem használhatnak?

Aztán volt még az is, hogy már megint kinéztünk egy házat, amire jó lenne, ha sikerülne megalkudni, úgyhogy szorítsatok nagyon. Mert ez tetszik is mind a kettőnknek, meg jó helyen is van, és amúgy is minden oké vele, csak az árával vannak problémáink jelenleg.

És még kiválasztottuk Ákosnak a tanítónénijét, mivel szeptemberben ugye iskolába megy. Mondjuk tudtuk, hogy kihez szeretnénk adni, de sajnos a célszemély az angolos osztályt viszi majd, Ákos meg eléggé mérnökagyú. Viszont a matekos tanár, aki sakkal és szorobánnal dobja fel a tanítást, egy köcsög. Az első suliváró órán lebaszta Ákost, ami, hát, nem lett egy csodálatos barátság kezdete. Aztán lebaszott engem is, hogy másképp kéne nevelni a gyerekemet. Magyaráztam neki, hogy de hát ott van Borcsi, aki egy mintagyerek, szóval nem biztos, hogy a neveléssel van a baj, lehet, hogy ő egy olyan kisfiú, aki hadilábon áll a szabályokkal, megjegyzem, igaza van, nehogy már egy hatéves gyereknek egy seggel végig kelljen ülni 45 percet, és még jól is érezze magát, és ne dumáljon. Aztán tegnap megnéztük a bemutató óráját, és megbicsaklottunk, mert annyira penge volt. Odamentünk megkérdezni, hogy mit gondol, együtt tudna-e működni Ákossal a következő két évben, vállalható-e ez neki, mert hát az órája, az kurvajó volt, és a gyereknek mégiscsak tehetséggondozás jellegű lenne ez a sakk-szorobán osztály. Nem mondta, hogy nem, de addig csűrte-csavarta, míg egyértelmű lett nekem (a Pének nem, de hát akkor én már eléggé tudtam), hogy nem akarja ő az én gyerekemet tanítani, ő nem bajlódik senkivel, adjanak hozzá előnevelt kis kockákat, akiket majd beilleszt a rendszerébe problémamentesen. Aztán a biztonság kedvéért, nehogy meggondoljuk magunkat, még délután, a suliváró foglalkozáson is lebaszta Ákost, és engem is, amiért evett a gyerek a kint hagyott apró kekszből. Magyaráztam, hogy igen, tudtam róla, és nem, ilyesmiből mi nem csinálunk problémát, mert a szarrágásnak is van határa, ne tessék kint hagyni a kekszet a hatévesek előtt, ha nem ehetnek belőle. És akkor elmagyarázta, hogy ő csak együttműködő gyerekekkel tud olyan órákat tartani, amit láttunk délelőtt, ezt is vegyük figyelembe a döntésünknél. Hát ez legalább egyértelmű volt, én meg elárultam neki, hogy most már megnyugodhat, már döntöttünk. Aztán bementem az Ákos által kiszemelt aranyos (ám szintén határozott és penge) tanítónénihez, megkérdeztem, hogy ő mit gondol, szívesen látná-e Ákost az osztályába, és azt válaszolta, hogy igen, figyeli egy ideje a gyereket, menni fog ez. Aztán elbeszélgettünk egy kicsit, és teljesen megnyugodtam a döntésemben, mert jó helyen lesz Ákos az angolos osztályban, még akkor is, ha nyelvérzéke, az marhára nincs neki. Majd kialakul, vagy mittudomén, nyelvvizsgázni meg úgyis kell neki előbb-utóbb, szóval.
Legfeljebb ha négy év múlva úgy látom, hogy itt nem fejlődik a tehetsége szerint, felvételizik a nyolcosztályos gimibe, hát, majd valahogy azt is kibírjuk.

Ezek vannak mostanában, meg a Pé, aki stresszel, mert hétfőn indul a Nagy Lámpabiznisz, úgyhogy hétfőn lesznek itt még hírek.

2016. február 13., szombat

A gyerekeimről

Annyira imádom egyébként, hogy a gyerekeim az iskolában/óvodában bár aranyosan játszanak, és bénán játszmáznak a társaikkal, tanulják mintegy az életet, aztán hazajönnek, és még be se léptek az ajtón, de már játsszák a közös szerepjátékukat, amiben nincs se játszmázás, se ki kit nyom le, se csoportdinamika, csak a határtalan ősbizalom, a tudás, hogy itt lesznek ők egymásnak holnap is, meg amíg a világ világ, mert ők összetartoznak, még ha nem is lehetnek mindig együtt.

Na jó, persze, szoktak veszekedni meg harcolni verbálisan, de például soha nem bántják egymást fizikailag, nincs egymás verése meg tépése, soha, soha. Eleinte büszke voltam erre, de ma már tudom, hogy ez egyáltalán nem az én érdemem, hanem egyszerűen ők így vannak egymással. Borcsi szerint Ákos hihetetlenül aranyos, Ákos szerint Borcsi szerintem a világ fundamentuma, maga az evidencia. Végtelen szeretet és ősbizalom van köztük. És ennél csodálatosabb dolog nem igazán létezik a világon, szerintem, most is könnybe lábadt a szemem, ahogy írok róla.

(Most is együtt játszanak, áthallatszik a szövegelésük, őrülten aranyosak, félszavakból is megértik egymást, befejezik egymás gondolatát és énekét.

Freud-i

Borcsi: - Mi az az "oktatás deformja"?

2016. február 7., vasárnap

Ez is a szeretgetés egy formája

Kalib: - Ákos, kiszúrja a térded a combomat, olyan hegyes. Inkább üljél le. Bár, ha jobban belegondolok, a feneked is kiszúrja a combomat. Szerencsére én jól ki vagyok bélelve fókazsírral.
Ákos: - Mi az a fókazsír?
K: - Hát a szép, kövér hájam.
Á: - Nem is vagy kövér... csak a segged.
K: - Mit csináljuk a kövér seggemmel?
Á: - Hát... hízzá'!