2012. február 22., szerda

Etának

De akkor már mindenkinek, akit érdekel a sorsunk.

Jelen pillanatban az a helyzet, hogy el vagyok havazva, mint a kint felejtett homokozólapát '86 telén. Az van ugyanis, hogy berántottak némi előmunkára, de ez valójában bagatell annak tükrében, hogy találtunk egy házat, úgyhogy a jövő hétvégén költözünk, bár tudom, hogy ebben semmi újdonság nincs a mi életünkben. Ennek, mármint a költözésnek a folyományaként a hétvégén festünk, méghozzá falat, emellett itt meg zsákolok és dobozolok, szólítsatok Tótnénak. Valamint készülünk Borcsi farsangjára, vagyis nekem ma még kell szobrásznom gyurmából egy kaméleont, hogy péntekre kiszáradjon, és Aranyhaj vállára tudjuk ültetni. Alighanem sütit most nem sütök az ovis farsangra.
A kaméleongyártásra mondjuk este pont rá fogok érni, úgyse megyek pilatesre, mert az anyukám megbetegedett (alighanem a szívére vette, hogy elköltözünk tőle, bár eddig úgy tudtuk, hogy valójában alig várja), vagyis a festés idejére sem tud gyerekfelügyeletet vállalni, a tesómék meg nyaralni mennek, úgyhogy ők sem, az ő gyerekeik sorsa még bizonytalan, mert ők nem mennek nyaralni. A mi szaporulatunkra a Nagymama fog vigyázni.A következő hétvégén meg Borcsi szülinapja lesz, hát gyanús, hogy fornetti lesz a menü.
Esetleg ha van még valami, amit meg kéne oldani, akkor a tökömön még elfér egy viharlámpás. Talán.
Én meg itt blogolok, ahelyett, hogy mennék ablakkeretet leragasztani, de a tizenötödikei partink az evidenciában van tartva, kikacsint.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Tóthné, csupa jó hír :)

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁ nem is tudtam hogy "házasodási" szándék van, sok minden kimaradt a röpke 3-4 óránkból. :-D Vagy nem volt szándék, csak spontán buli? Tök jóóó, no majd írok privit is ha egyszer hagynak.

    VálaszTörlés