A háromévesről

Az a helyzet, hogy Ákos a harmadik szülinapjáig rohamléptekkel, vagyis nagyjából az utolsó hónapban abszolvált mindent, ami egy háromévestől elvárható. Na jó, nem csak úgy általában "az elvárásokról" beszélek, hanem az elengedhetetlen tudományokról: például nagyon nem lett volna jó a strandon pelenkával bajlódni, a cumi meg szerintem eléggé gázul áll egy hároméves, a cumija mögött egyébként folyékonyan, hosszú tömött mondatokban, tökéletes nyelvtannal beszélő gyereknek.

És nem csak az ilyen tudományokban fejlődött nagyot, hanem most már aztán végleg szinte minden babaságot maga mögött hagyott. Igaz, a termete még mindig eléggé babahusis, nem beszélve a hordó méretű pocakjáról, meg a pufók arcáról, amit viszont mond, az - láss csodát - szinte komolyan vehető. Egészen adekvát megjegyzései vannak, látszik, hogy szellemileg is közelít a föld felé, amin persze lehet vitatkozni, hogy jó-e, vagy rossz, maradjunk abban, hogy nem feltétlenül negatívum, ha információt hordoznak valakinek a szavai. Egyébként meg imád bohóckodni, és rend szerint szétröhögjük magunkat rajtuk - mert hát akkor a legjobb fej Ákos koma, ha a tesójával játszik. Hihetetlenül összenőttek, elmélyülten és egyenrangúként tudnak játszani. Tényleg vicces látni, hogy mennyire komolyan veszik egymást. Borcsi nagy húzóerő persze, ami bizonyos szempontból jó, más szempontból viszont nem annyira. Van ugyanis ez az utánzás dolog, ami eléggé erős még, így történhet, hogy Ákos időnként Borcsi csuda rózsaszín ruháiban perdül elő a szobájukból, vagy valami hasonló kislányruhában. Ezen persze ráérek majd akkor idegeskedni, ha majd egy év múlva is így cselekszik, bár úgy döntöttem, hogy akkor sem fogok, legfeljebb egy kicsit nehezebb lesz az élete, de hát nem mindig az egyszerű a szép, na.

Természetesen továbbra is rendkívül határozott és önfejű, sőt, szerintem egy kicsit kényszeres. Eléggé ragaszkodik a rituáléihoz, például a bölcsibe csak úgy hajlandó bemenni, ha előtte becsönget, és valaki kinyitja neki az ajtót. Úgyhogy gyakran kérjük meg az ajtóban álló anyukákat, hogy lesznek szívesek bemenni, vagy felfüggeszteni a beszélgetést addig, amíg becsukjuk az ajtót egy pillanatra, mert mi most csöngetünk. Pont a kicsit kényszeres természete miatt egyébként elég könnyű őt kezelni: ha valamire rákattant, én meg valami mást szeretnék elérni nála, akkor semmi baj, várni kell két percet, és akkor kell visszatérni a dologra. Menni fog.

Nagyon önálló.kisgyerek, tulajdonképpen meg van győződve róla, hogy bármit képes egyedül elintézni. Tortasütés? Házépítés? Kertásás? Ide vele, majd ő megcsinálja. Egész sokáig képes egyébként elbíbelődni bármivel (tortasütés, házépítés, kertásás), majd hirtelen vált. De ez normális az ő korában.

Hát nem is tudom, mit mondjak még róla. Imádja a verseket, kire ütött ez a gyerek? Rám biztos nem, mert az ilyesmi nekem eléggé elkerüli az érdeklődési körömet (egyszerűen nem értem őket, ahogy pl. a kémiát is feladtam már a kovalens kötésnél), és eléggé khm... befogadó: Varró Dánieltől Bartos Erikáig bármi jöhet. Előbbin nagyobbakat szokott röhögni, úgyhogy van remény. És ragaszkodik a sérójához, hetek óta mindenki (bár én ugyan nem) azzal szekálja, hogy vágjuk már le, de nem hagyja. Káposztafej kisfiam.Egyébként pedig meg van róla győződve, hogy ő szuper, bátor, okos, kedves és szép, és természetesen így is van, mi is így tudjuk.

Szóval igen cuki gyerek, imádni való, mókás, okos kis hapsi. Eléggé bírjuk őt ám.
A kedvenc étele a spagetti.