És hogy legyen most már Borcsis sztori is, meg kell, hogy jegyezzem, hogy anyukám összes unokaféltés által generált piszkálódásával ellentétben (hogy ugyebár gyereket nevelni ő tud, mi meg itten csetlünk-botlunk, hátunk mögött dermedt hullahegyeket hagyva) kiderült, hogy Borcsika a legmasszívabb lelkületű kisgyerek a világon. Na jó, az óvodai csoportjában.
Kitalálták ugyanis az óvónők, hogy nosza, rajzoljanak családrajzot ezek a gyerekek, amiket majd jól kitűznek a faliújságra. Na most ez szerintem jó nagy tapintatlanság, mert gondolom, nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki hallgatott legalább fél év fejlődéslélektant, ahol is majdnem az első óra témája: a gyerekrajzok. Vagyis nagyjából bárki, akinek nyolc általánosnál több van, egy családrajzból simán visszagöngyölíti, hogy ki kivel harcol otthon, és milyen eredménnyel. Mondanom sem kell, én azóta a Borcsi csoporttársainak a kis lelkét és családját boncolgatom várakozás közben, szememet a faliújságra meresztve, érdekes.
Na, a Borcsin nincs mit boncolni, ő tiszta ügy. Ennek a gyereknek akkora az egója, hogy hat másik is sikerrel tudna gazdálkodni belőle. A többiek miniatűr (szorongó) alakjaihoz képest Borcsi képén nagyjából akkorák a szereplők, hogy lelógnak a lapról, de főképp Borcsi, aki a főalak. Mellette egy kicsivel kisebb, ám térdig érő hajú (wtf?) és nyakláncos (wtf?) alak vagyok én. A fiúk hát, hm, nem olyan nagyok, de ott vannak hiánytalanul. Mindenki cuki, lila, és mosolyog.
És mostanában néhányszor közölte, hogy ő a legszebb gyerek a világon, úgyhogy lehet, hogy most, hogy felépítettük kősziklából az egója masszív erődítményét, ideje lenne némi realitásérzéket is belecsöpögtetni. Vagy ez még korai?
:))) Nem tudom, de nálunk is hasonló a szitu. Hatalmas, lapról lelógó, vigyorgó családtagok. Bár nálunk mindenki zöld, csak én vagyok lila. N. azzal magyarázta, hogy az anyák lilák. Csak hogy tudd. :D
VálaszTörlésEgyébként most van a Család Hete, vagy valami hasonló? Itt ma családi fotókat kellett vinni az oviba, mert pár napig most az lesz a téma.
Nyihhihi én meg a helyi általános iskolában jártam az elsősök tantermében ismerős családokon röhögni. Az egyik kedvenc kiscsajom okán tévedtem oda, aki a rajzára egyenesen a fényes Nap helyére rajzolta magát, onnan süt a világra :-D Végülis 7 éves korig gyökércsakrára gyúrunk nes't pas?
VálaszTörlésszerintem korai. és amúgy sem a család, napláne nem az anyukák dolga ez. Majd az iskola és az élet intézi ezt a tantárgyat, bár ne tenné. Jó lenne, ha így maradna.:)
VálaszTörlésJin a nevem, nem vagyok névtelen, csak nem tudtam semmilyen profilt beállítani, és én már nem rendelkezem akkora hittel önmagamban, hogy tovább próbálkozzam a névtelen kategóriánál. az olyan reális választásnak tűnt.
Szerintem meg egy veleszületett nagy egot nincs az az isten, aki letörjön. (mondatja velem 14 év tapasztalata...)
VálaszTörlésHát nem tudom, minden lehet. az én gyerekeim az oviban azt mondták és rajzolták, hogy a legszebbek és a legokosabbak, az iskolában meg már látták, hogy másokat sztárolnak, van aki jobban tudja a matekot és kezdik magukat reálisabban szemlélni. Én meg igyekszem azt mondogatni, hogy mindenki legjobb valamiben, csak meg kell találni miben és nekem ők a legszebbek... erre gondoltam.
VálaszTörlésJin
Úgy látszik ez a központi feladat minden oviban mostanság :-), nálunk múlt héten volt családrajzolás. De miovinkban igen tapintatosak, nem tették ki egyiket sem a falra, mindenki csak a sajátját nézhette meg az óvónéninél délután - meg se kaphatjuk, csak majd év végén, egyben az összes alkotást.
VálaszTörlésHát a rajz láttán én is megnyugodtam, még az óvónéni is röhögve állapította meg, hogy elég gyerekcentrikus családnak tűnünk: Borka elfoglalja a lap felét középen, mellette picit kisebb méretben, de még mindig igencsak nagyban a húga, mi szülők meg a lap felső két sarkában mosolygunk bájosan - nagyjából diónyi méretben. :-D De mind fogjuk egymás kezét, állítólag ez is jó. :-)
A Borcsi egóját meg hagyjátok csak, addig jó, míg szárnyal, úgyis letörik később. :-( Vagy ha mégse, hát az a legjobb! :-)
Lepkevár: hm, lehet, hogy a karácsony miatt. Ebben az oviban már úgy mondták Borcsinak, hogy a karácsony a család ünnepe. Érdekes, Tarsolylemezkében még Krisztus urunk születésének ünnepe volt :). De úgy látszik, nyomot hagyott benne, mert mondta, hogy ő majd karácsonykor mondja a Jézuskának, hogy boldog születésnapot :D.
VálaszTörlésgirosz: igaza van ennek a gyereknek :D
Jin: te az a Jin vagy, a Sá és Li anyukája?
Zsófi: sztem az a szerencsés eset, mármint ha igazi a nagy egó. Az pedig a legrosszabb, amikor pökhendiséggel próbálja leplezni a szorongását a gyerek. Akkor inkább legyen magabiztos, az nem jár együtt rosszindulattal.
Panka: ld. girosz hozzászólását, vö. a fényes nap helyéről ragyogó szülők :D
Igen én vagyok a Sás és Lis anyuka.
VálaszTörlésSzerintem tananyag az oviban az önarckép rajzolása,emlékszem, amikor a kislányomnál volt, és ott álltam az öltözőben és olvasgattam a kitett rajzok alatti mondatocskákat, össze is szorult a torkom.
( nálunk az óvónéni mellékelt is szöveget a rajzokhoz, valami foglalkozás is volt és megkérdezte az összes gyereket, mit gondolnak magukról)
Úgy éreztem, ezek az édes kis ovisok még tudják, milyen sokat érnek, még teli vannak önbizalommal és aztán ez hova tűnik. Mert az én tapasztalatom szerint a nagyjánál eltűnik ( tisztelet a nagy egókkal született valódi önbizalmasoknak)
Én ezeket a rajzokat bekereteztettem ( mert van egy párja, anyák napjára rajzolt le engem a kislányom, ott is van szöveg mellé), gondoltam majd emlékezzünk.
Li azt mondta magáról: " Szép Vagyok. Szép a szemem. Okos vagyok. A legjobban az anyukámat szeretem a világon és a pónimat."
Rólam: " Szép. Szép a szeme. Szeretem ahogy beszél. Szokott puszit adni."
Még azt is gondoltam, hogy Györgyi néni, a világ legtündéribb ovónénije jó, hogy levelezget itt a szülőkkel, mert azért sok volt nálunk, aki nem nagyon tudta, mit gondol a gyereke, és az anyák napos verziónál szintén volt torokszorítás, csak ott nem a pozitiv, hanem a negatív irányba. Igaz ez egy nehéz sorsú gyerekekkel teli ovi volt, egy zűrös városrészben.
Nem tudom mi ütött belém, hogy ilyen jól esik itt elmerengeni az ovin, nyilván, hogy az enyémek már a kamaszkor felé haladnak. Bocs a túltengésért.
Csók
Jin
(mi ez a csodálkozás, azt hittem tudod, hogy titkos olvasó vagyok:)
Tudtam régen, csak azt nem tudtam, hogy ilyen kitartó is :).
VálaszTörlésEzt a bejegyzésedet most nagyon jó volt nekem olvasni (a többit is persze, csak erről a témáról nekem is vannak élményeim)! Én kb 2 hónapja raktam fel a legnagyobb lányom (5 éves lesz) családrajzát a blogomra (a gyerkőcösre), mert kíváncsi voltam, ki mit lát benne, vagy hátha van valaki hozzáértő. Próbáltam neten okosodni, mert Én nem tanultam fejlődéslélektant, a Gyermeklélektanban meg édes kevés van róla.
VálaszTörlésNa szóval most eléggé megerősítettél, hogy nálunk sincs gond (Én folyton görcsölök, be sérüljön a kis lelkük) és hogy Tamarának is elég nagy lehet az egoja...
Azért persze érdekelnének a részletek is...
Amúgy nekem az a meglátásom, hogy az ego letörésében vagy megtartásában a szülőknek nagy szerepük van. Ha a szülő biztosít egy egészséges értékrendet, ha elfogadja a gyermekét olyannak, amilyen - a hibáival együtt, ha megtanítja arra, hogy mindenben a jót, a szépet lássa meg, ha a legjobbat tudja kihozni belőle minden helyzetben, és lesz ettől egy egészséges önértékelése, akkor akármilyen környezetbe kerülhet, szerintem nem tudják letörni azt az egot a legrosszindulatúbb emberek sem.
Kalib, Jin, de jó együtt látni benneteket :)
VálaszTörlés