2015. október 7., szerda

Árpi bácsi

Árpi bácsival találkoztam ám személyesen is egyszer. Orbán Viktoréknál.
Az a nap is jól kezdődött. 2000-ben járunk, hasvillantós topban zötykölődtem a 17-es villamoson munkahelyem, a (még liberális) Magyar Hírlap felé úgy fél tíz tájban, amikor felhívott a szerkesztőm, hogy jó lenne, ha útba ejteném a zsidó gimnáziumot, mert van ott valami konferencia. Atyaég, az én hasam meg kivan. Nem baj, volt nálam kis dzseki, a gimnáziumban meg volt klíma. Meg fémdetektoros beengedőkapu is, egy gimnáziumban, ez az emlék egy életre belém égett.

Késésben voltam, még haza akartam menni átöltözni, mielőtt odamegyek az Orbán Viktorék partijára. Öt percem volt elkészülni, mielőtt megérkezett a taxi, ami odaszállított a Béla király útjára, majd kitett a kapuban. Na most a Béla király útján a Viktor rezidencia az nem egy utcafrontos, két ablakos kockaház, hanem ilyen udvarház, vagy hogy hívják az ilyet, valami park közepén állt az épület, én meg nem ismertem a járást, a kapuban palotaőrök, vagy mik azok az egyenruhások. Na, szóval álltam ott hülyén, mint a kisvakond, amikor először lát csőszegecset, de azért azt sejtettem, hogy abból semmi jó nem sülne ki, ha magassarkúban nekivágnék, még a végén eltévedek és éjszakázhatok a százholdas pagonyban, vagy mi. Be voltam szarva, nekem mindenképpen oda kell érnem, tudósítanom kell.

És akkor kifundáltam, hogy mivel parti van, úgyis jönnek majd emberek autóval, amit beengednek, mert le van adva a rendszám, nem úgy, mint az én taximé, én meg majd az egyikbe bekéredzkedek, bevitetem magam mintegy. A palotaőrök is bólogattak, hogy jó ötlet. Be is kopogtam az egyik autónak a lesötétített ablakán, ami lehúzódott, és egy kedves arcú ember nézett ki rajta, megkérdeztem, beülhetek-e. Az ember hátra nézett, majd jóindulatóan beinvitált. Akkor azért már sejtettem, hogy ez a kedves ember a sofőr lesz, na nem fokozom a feszültséget, a Friderikusz kocsijába ültem be, a Sándor meg mögöttem, kezében akkora virágcsokorral, hogy alig látszott ki mögüle a feje. Hozta az Anikó asszonynak.

Megérkeztünk, én kedvesen megköszöntem a fuvart, ő lepattintott, én úgy tettem, mintha nézelődnék, de különben nem igazán értettem, hogy mit keresek itt, és könyörgöm, mit keres a teraszon az Aranycsapat összes, még életben lévő tagja? Ez amúgy a Lévai Anikónak, meg a Gyermekmentő Szolgálatnak volt valami eseménye, a Viktor csak a férj volt ott. Az első miniszterelnökségét töltő Viktor meg a terasz sarkában elhelyezett asztalnál nevetgélt a kövér exfocista barátaival. Bocsánat, én leszarom a focit, jó, biztos, hogy vannak, akik ügyesen csinálják, de azért kezeljük már a helyén, labdát pöckölni pénzért, hát, nem egy rákkutatás, na. A Viktor meg fel nem állt volna, de még csak rá se nézett a vendégekre.

Szóval én akkor már nagyon feszült voltam, nem sikerült olyan jól a napom, ugye. Rágyújtottam. Akkor még szabad volt dohányozni a kocsmákban, a buszmegállókban, az Orbán Viktor teraszán meg a Mári néni kredencében is. Aztán hoztak a fehér kesztyűs pincérek vörösbort (előtte volt szörbet, ami nem ízlett), a bor viszont nagyon jól esett az ijedségre. Ott álltam, kissé szerencsétlenül, egyik kezemben a cigivel, másikban a borospohárral, és akkor egyszer csak előttem állt Árpi bácsi. Göncz Árpád, a körtársasági elnök. Mert ő olyan ember volt, hogy mindig mindenkit üdvözölt, mindenkinek bemutatkozott. Ránézett a foglalt kezeimre, elvigyorodott, és azt mondta: "igaza van, maga még fiatal, igyon, dohányozzon".
Ha ez egy film lett volna, alighanem a hátam mögé dobom a borospoharamat, úgy adom a kezemet Árpi bácsinak, így viszont csak átcsúsztattam a cigit a jobb kezemből a pohár mellé, a balba.
Hát így fogtam én kezet 2000-ben Göncz Árpáddal. Nem egy hőstörténet, de legalább van sajátom.
Nyugodjék békében.

















(Mellékszál az ügyben: az akkori szerkesztőm ma a főszerkesztőm. Akkor annyit tett hozzá az ügyhöz, amikor elmeséltem neki, milyen kis ügyes voltam aznap: protokollból ötös.)

1 megjegyzés:

  1. Árpi bácsi, óriási veszteség, hogy egy ilyen sötét korszakban kellett elmenned! Emberi minőségedre, egyenes tartásodra, erődre most lenne szükség! Jó, hogy vannak és lesznek, akik emlékezni fognak rád, akik számára irányadó voltál. Reméljük, hogy ez az irány újra életre kel majd! Árpi bácsi, köszönünk mindent! Nyugodj békében!

    VálaszTörlés