Óvodai ügyek (+update)

S. Borbála (4,5) a mai napon felvételt nyert az ideköltözésünkkor kiválasztott óvodába. Igaz, hogy ennél távolabb tőlünk már csak a szomszéd faluban működő óvoda esik, de nem baj, mert ide jár Borcsi unokatesója is, és ha már szegény gyereket minden évben másik intézménybe rángatjuk, legalább legyen neki egy biztos pont (mondjuk a tavalyiról pont nem tehetünk, akkor is kinőtte volna a bölcsit, és elkezdte volna az óvodát, ha nem költöztünk volna Sopronba).
További jó tulajdonsága az óvodának, hogy vegyes csoportba került a Borcsi, úgyhogy egy év múlva követheti őt a Poji, hogy a rákövetkező két évben együtt szocializálódjanak intézményeileg, az lesz csak a jó világ. Valamint az óvónéni osztálytársam volt középiskolában, a legviccesebb és legjószívűbb lény volt az egész osztályban.
Azért a tények kedvéért rögzítsük csak, hogy ahelyett, hogy a beíratás aktusára való tekintettel a családunk valamelyik nőtagja vállalta volna a gyerekeim felügyeletét, pontosan négy kiskorúval érkeztem papírmunkát intézni, mivel a tesóm gyerekei is becsatlakoztak hozzánk. Majd miután a Poji túlesett a huszonötödik őrjöngő hisztijén, mert hogy képzelik, hogy ő nem mehet be a frissen telepített füvön álló forgóra, amikor azt ő pont jól tudja forgatni, és elvonszoltam az ivókúttól, mert már nekem égett a fejem, hogy ilyen gátlástalanul pazarolja anyaföldünk véges ivóvízkészleteit, és még számos ehhez hasonló méltatlanság érte, viszont felmászhatott a többiek elől lezárt területen lévő mászókára, és - természetesen engedély nélkül - beleszórt egy kiló homokot a kis Csen szemébe (kimostam, megvigasztaltam, sztem tök cukik a távol-keleti kisgyerekek, de ha nem lennének azok, akkor is kimostam és megvigasztaltam volna), mehettünk az irodába, ahol közölték, hogy elszámolták magukat, és mégsem fér be a Borcsi, de ez hogy lehet, nem értik. A legjobb lesz, ha megpróbálok inkább egy másik óvodát keresni.
Mi sem egyszerűbb így augusztus 23-án.
Addig ültem ott tanácstalanul és szerencsétlenül magamba roskadva (tuti önérvényesítő trükk, mindenki segíteni akar, csak történjen már valami), míg kamuból, de nem hiába ismét átszámolták a névsort, és kiderült, hogy az egyik gyereket kétszer írták föl, úgyhogy mégiscsak föl tudják venni a Borcsit. Huhh.
Aztán már csak a jel kiválasztása volt hátra, amit Borcsi és Anikó néni együtt oldott meg, nekem már csak annyi dolgom volt, hogy forrón gratuláljak az eperhez, valamint megkeressem itthon azt a három kazal eper mintájú felvarrható ruhacímkét, amit Borcsi Eperke jelmezének készítésekor használtam, majd tettem jól el, hátha egyszer, és tessék.

Update: valamint eszembe jutott még, hogy amikor elnézést kértem, hogy beíratáshoz ilyen sok gyerekkel érkeztem, akkor azt válaszolta a vezetőnő, hogy nem baj, őket egyáltalán nem zavarják a gyerekek. Szerintem ez tiszta jófejség, mert Tarsolylemezke oviban például biztos beugattak volna érte, de legkésőbb akkor biztos elszakadt volna náluk a cérna, amikor Ákos a frissen megszerzett szappannal kiszaladt az udvarra, majd amikor vissza akartam szerezni, elhajította jó messzire a bokrok közé. De meglett, lemostam, visszatettem, az óvónők pedig még mindig mosolyogtak, és kedvesen beszélgettek a többi gyerekemmel.