2011. augusztus 24., szerda

Dokument

Vettem Borcsinak (4,5) Okos ötéves című foglalkoztató füzetet, hogy most majd én foglalkozom a gyerekemmel, leülök vele a politúrozott asztal mellé keményített blúzban, felkontyozott hajjal, és tanítom őt*. A gyerek nem csak hogy csont segítség nélkül hibátlanul megoldotta az összes feladatot, de azt is kitalálta, hogy mit kell csinálni. Gyakorlatilag mire odáig jutottam, hogy leüljek mellé, két epizód Lovasklub között egyedül kivégezte a füzetet.
Valamint olyan mennyiségfogalma van, hogy számolás nélkül, ránézésre bök rá mondjuk hatig a megfelelő számú objektumra. (Példa: Melyik kosárban van öt szilva? Abban. Ügyes!)
Nem azt mondom, hogy szupergyerek, csak megjegyeztem, hogy most itt tart.

Valamint mesét is mondott: " a rózsát pedig elrakta a derekpetéjébe".
Az utolsó szót nem nagyon értjük, de szerintem azzal lehet kapcsolatban, hogy ma tisztáztuk, hogy a halak és a békák petéket raknak, és abból kelnek ki az utódok. 

*vihihi, muhaha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése