2014. január 25., szombat

Nagy sóhajtás

Hosszas és mindenre kiterjedő empirikus kutatásaim eredményeként elmondható, hogy kizárólag attól az ételtől lehet fogyni, amit az ember nem eszik meg. Úristen, milyen éhes vagyok!
De nem baj, mert közben arra is rájöttem, hogy végül is amikor még szép, vékony, 36-os konfekcióméretű lány voltam, akkor is gyakran voltam éhes, bár akkor nem az önmegtartóztatás miatt, hanem mert így jött ki a lépés. Mit tudom én, este nem sikerül hazajutni vacsorázni, mert fontos találkozóm volt mondjuk valamelyik moziban, ilyesmi, nassolni meg nem álltam neki, mert én enni szeretek, nem hülyeségekkel pótolni az evést. Vagy rohantam, elképesztő mennyi dolga tud lenni az embernek, amíg nincsenek gyerekei. Mondjuk nyilván aztán is nagyon elfoglalt az ember, csak éppen fordítva, ez egy olyan elfoglaltság, amikor nem tud csinálni semmit*. Úgyhogy unalmában eszik.
Igaz, régen dohányoztam is, ami azért vékonyan tartja az embert, de ha ez az ára, akkor ott egy meg a fene az egészet, maradok inkább negyvenes.
Szóval az a terv, hogy visszaszoktatom magam arra, hogy nem gond, ha éhes vagyok. Ez van, semmi különös.
Meg arra is rájöttem, hogy én régen alapból vigyáztam az alakomra, sosem ettem édességet, sem zsíros dolgokat, meg péksüteményeket, (mondjuk azt most sem), viszont sok salátát, ilyesmit. Akkor ez fel sem tűnt, de most így visszagondolva, tényleg.
Amúgy csak annyi történt, hogy nem jön rám az a farmer, amit még Ákos születése után is tudtam hordani.

*mármint semmi olyat, amit magától is csinálna. Főzni, meg mesét olvasni, meg szőnyegen ülve legózni persze akkor is lehet, de mondjuk én még soha nem hívtam fel senkit, hogy te figyelj már, menjünk már el holnap legózni, főzni, vagy mesét olvasni, na.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése