Nem is tudom, mit mondjak

Na most tessék elképzelni azt a szituációt, amikor az egyik gyerek a vécén ül, és a másik is közli, hogy kakilni kell. Ugyanakkor figyelmedbe ajánlja, hogy neki most úgyis bilibe kell kakilni, mert azt mondtad neki tegnap este. Mivel éppen lenyelt egy kristályt, aminek a szervezeten való áthaladását és sikeres távozását mindenképpen detektálni szeretnéd.
Kimész a kamrába, a bilit nem találod. A gyerek pánikfejjel közli, hogy akkor neki a lavór is jó; a testvére továbbra sem hagyja el a vécét. A gyerek feneke alá teszed a kis takarító lavórt (isten áldja a fejleményt hogy nem én takarítok már, nem én használom a kis lavórt), leborítod az alját domestosos kendővel, hátha nem lesz kakis az egész. A gyerek fölé guggol, és egy percen belül megérkezik az anakonda, ami persze rádől a lavór oldalára. Kitörlöd a gyerek fenekét, a szarszag beborítja a nappalit, közben a gyerek felvisít, hogy nézd már, ott a kristály a kakiban. VEDD KI!
Próbálod lebeszélni, a nappaliban egyre áthatóbb a szarszag. Pánik, nincs hova önteni, mert a másik gyerek még mindig a vécén dekkol. Aztán beadod a derekadat. Beletúrsz a szarba papír zsebkendőbe burkolt ujjakkal, kimented a kristályt, ami egyébként egy sima üveggyöngy, megtörölgeted, megmosod, majd bosszúból a gyerek kezébe nyomod, vigye. Reméled, nem látod többet.
A gyerek örül, a másik ugyanebben a pillanatban ártatlan fejjel kilép a vécéről, és már össze is vesztek az ánuszgöngyön. Te pedig, beletörődve a sorsodba, beleöntöd a vécébe a kakit, aztán eszedbe jut, hogy a domestosos kendőt nem lehet a vécébe dobni, kiszeded, kiviszed a kukába. Majd kitörölgeted a lavórt is egy domestosos kendővel, és feladod a reményt, hogy ennek valaha vége lesz, és nem kell többet szart törölnöd mindenféle tárgyakról lefelé.

A történet nem a képzelet szüleménye, csak ennyit szeretnék még hozzáfűzni.