Végül az lett, hogy visszaültem a lóra, na, nem a Bajnokra, hanem egy másikra. Futószáron.
Az a helyzet, hogy ez is végtelen hősiesség tőlem, mert legszívesebben elszaladtam volna inkább (adtam is magamnak két hét szabadságot, először lábadoztam, de konkrétan tényleg, mert mozdulni is alig bírtam, aztán a gyerekek lettek betegek), végül mégis ott voltam, és felültem.
Két okom volt rá. Az egyik, hogy egész évre be van írva az időpontom, és elég ciki lenne törölni. Papírkutyás. A másik, hogy az milyen lenne már, hogy a magam részéről lemondok a lovaglásról, mert veszélyes, közben meg a gyerekemet simán odaengedem. Mert neki nem veszélyes? Vagy mi?
Szóval most az van, hogy próbálom visszanyerni a bátorságomat, de nem megy túl gyorsan. Na mindegy, végül is ráérek, a belsőcombom meg a fenekem futószáron is dolgozik :D. És hát sajnos tényleg kurvajó érzés lovagolni. Mondjuk lerepülni meg kurvaszar, de nem is az a rossz benne, hogy egyszer lerepültem és jól megütöttem magam, hanem, hogy előre sokkolom magam, hogy hány ilyen lehet még, és akkor micsoda szörnyűségek történhetnek. Jaj, jaj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése