Annyira imádom egyébként, hogy a gyerekeim az iskolában/óvodában bár aranyosan játszanak, és bénán játszmáznak a társaikkal, tanulják mintegy az életet, aztán hazajönnek, és még be se léptek az ajtón, de már játsszák a közös szerepjátékukat, amiben nincs se játszmázás, se ki kit nyom le, se csoportdinamika, csak a határtalan ősbizalom, a tudás, hogy itt lesznek ők egymásnak holnap is, meg amíg a világ világ, mert ők összetartoznak, még ha nem is lehetnek mindig együtt.
Na jó, persze, szoktak veszekedni meg harcolni verbálisan, de például soha nem bántják egymást fizikailag, nincs egymás verése meg tépése, soha, soha. Eleinte büszke voltam erre, de ma már tudom, hogy ez egyáltalán nem az én érdemem, hanem egyszerűen ők így vannak egymással. Borcsi szerint Ákos hihetetlenül aranyos, Ákos szerint Borcsi szerintem a világ fundamentuma, maga az evidencia. Végtelen szeretet és ősbizalom van köztük. És ennél csodálatosabb dolog nem igazán létezik a világon, szerintem, most is könnybe lábadt a szemem, ahogy írok róla.
(Most is együtt játszanak, áthallatszik a szövegelésük, őrülten aranyosak, félszavakból is megértik egymást, befejezik egymás gondolatát és énekét.
:) (ami azért részben mégiscsak a te érdemed is)
VálaszTörlésaz enyémek is ilyenek, de azért bántják is egymást. akkor most ez az én hibám? (lehet, de olyan nyomasztó dolgok ezek)
VálaszTörlésHát, szerintem a gyereknevelés az olyan, hogy az ember teszi, amit jónak érez a legjobb indulattal és a legnagyobb szeretettel, aztán majd 20 év múlva kiderül, hogy mivé állt össze ez az egész. Túl sok a változó ebben az egyenletben, azért nem lehet okosnak lenni szerintem.
VálaszTörlésSzeritnem ez teljesen rajtuk múlik és a személyiségükön! 4 gyerekem van egy fiú és 3 lány. A két nagy jó testvér volt, de már kamaszok nem sokat foglalkoznak egymással, a lányok a két középső sokat veszekszik, mert a kisebbik domináns, mindig is a nővére fölé akart kerekedni, hiába fitalabb 4 évvel, de ugyanez a kis akarnok csodálatosan jó nővére a húgának. A közöttük lévő kapcsolat olyan meseebeli mint a leírtak:) De ehhez a kicsi feltétlen rajongása és a nagy odaadó szeretete is kell. A legkisebb hozzá kötődik leginkább, a nagyokkal nem is nagyon foglalkozik, bár szeretik egymás, de nem úgy és közös dolgaik sem nagyon vannak.
VálaszTörlésAzért ezt tényleg csodálatos lehet megélni. Elképzelem az életet, hogy milyen lenne így, nem kell olyan nagyon megerőltetnem magam, mert _alapjáraton_ nálunk is tökre ez van, mindhárom gyerek közt, csak ők ezt időről időre megszakítják mégis valami viszállyal, balhéval. Valószínűleg tényleg személyiségbeli tényezők is alakítják ezt, meg én még arra tudok gondolni, hogy nálunk mindenki lány... jobban látják egymásban a kvázi riválist. Mindenben együtt rezegnek, de ekkora együttrezgésben óhatatlan a súrlódás is. Szóval értem én, hogy miért nincs mindig idill nálunk, de néha mégis ilyenre vágyom, mint amit te írsz.
VálaszTörlés