A költözési előkészületekkel kapcsolatban

Az új házzal kapcsolatban egyébként eléggé fokozódik a helyzet, az emeleten például már éppen elkezdhetnénk munkálkodni, (falat festeni, kicserélni a szétkoszlott padlószőnyeget, miegymás), mivel a fönti részt már kiürítették. Ezzel párhuzamosan a fantáziánk is beindult.
Ami a következőképpen néz ki: én mondok valamit a Pének, "te Édes, mi lenne ha az Olaj utcában...", na és akkor ő felteszi a kezét, széttátja az ujjait, és magabiztos fejjel, mint aki legalább 15 házat vett és újított fel a családja számára, közli, hogy bízzam rá a dolgot, én csak ne okoskodjak, majd ő tudja.

Pár évvel ezelőtt a konyhát csináltattam meg ebben a házban. Hát azt is ő tervelte volna ki, osztotta az enyémekkel ellenkező utasításokat az asztalosnak, mire a mester nagyon jó fej módon közölte vele, hogy maradjon már, úgyse ő fog főzni, most nem kurvamindegy neki, hogy hol van a fiók? Amire a Pé bosszúból, a kész konyhaszekrényen, ami szerintem ilyen mérnöki pontossággal megszerkesztett és kivitelezett alkotmány lett (vö. gránit szilárdságú), elkezdte kifogásolni az ajtók felfüggesztését, meg mi tököm nem létező hibákat, az asztalos meg csak pislogott, hogy most mi van, de végül nevettünk inkább.

Akkor ez így különösebben nem zavart, mert nem az én konyhámban, nem az én pénzemből, nem az én szekrényem épült, hanem egy bérelt házban a tulaj nénié, szóval ebben a felállásban  végül is nekem is kurvamindegy volt, hogy milyen lesz a konyha, úgysem tart örökké.

Jelenleg viszont pont így néznek ki a dolgok, csak a gyerekszobákkal. Gondoltam, hogy hát már mégiscsak kéne, hogy némi beleszólásom legyen a dologba, mivel ugye én vagyok az anya, vagy mi, és ötleteim is vannak, ugye. Ennek ellenére mégis úgy néz ki a dolog, hogy nem lesz beleszólásom, mert ez a ház a Pé játszótere lesz dizájnilag, megérdemli, hehehe. Mivel úgysincs rá pénzünk jelenleg :D. Aztán ha kijátszotta magát, és lesz pénzünk felújítani, akkor meg majd én jövök, muhaha.

A Pének például mániája a rendes fa parketta, amit én nem értek, mert szerintem az sárga, amivel semmilyen színű bútor nem néz ki jól. Amikor ezt közöltem vele, akkor olyan felháborodással vegyes undorral nézett rám, mintha éppen egy Red Dot-díjas vázát törtem volna össze szándékosan, amikor meg még rá is tettem egy lapáttal, hogyaszongya végül is felszedhetnénk a Borcsi szobájában a parkettát, és és lerakhatnánk a gardrobban a gusztustalan padlószőnyeg helyére, na akkor egy darabig nem szólt hozzám, most meg azzal vádol, hogy tettleg kidobtam egy csomó pénzt az ablakon azzal, hogy felvetettem, vagyis gondolatban átrakattam a parkettát.

Aztán van még a bútorzat, mint ütközési felület. Kiderült, hogy három különböző házban szétszórva ugyan, de van nekem egy csomó, és teljesen vállalható minőségű és kinézetű bútorom, amiket simán be tudnánk állítani az új házba. Na most ha bármi ilyet felvetek, hogyaszongya nézd már, szekrény, amibe lehetne pakolni, na akkor megint ilyen lesújtó pillantásokat kapok, mert a szekrény, az tiszta hülyeség, ellenben a képtartó polcok, amik ilyen öt centi mélyek, és emiatt semmi más sem fér rájuk, hát az kurvafontos.

A scrapbook szobát viszont szerinte mindennél fontosabb eldöntenem, hogy hol legyen, az A verzió, hogy a konyhát átrakjuk a mostani étkezőbe, és akkor a konyha jelenlegi helyén. B verzió, hogy a mostani étkező lesz a scrap room, a harmadik pedig, hogy a fenti klubszobát nevezzük ki. Hát mit tudom én, basszus, majd ha ott lakunk, kiderül, hogy mit akarok, meg mire van lehetőség. Jelenleg a papírragasztgatásnál kicsivel azért jobban izgat, hogy hol, és min fogok főzni. Mert ugye az sem egészen egyértelmű.

Hát így éldegélünk mi vidáman, mondjuk a kertet azt elképzelhetem nyugodtan önállóan is, azzal a kikötéssel, hogy fát nem vágunk ki, de akkor sem, ha a fél törzse szétrohadt már, és ecetfa, a helyére meg cseresznyét ültetnék. És gyöngyvirágot se szedhetek ki, habár elfoglalja a fél kertet, és két hétig virágzik, valamint mérgező. De ezen kívül bármit tervezhetek fejben, csak magamban.
Jól elvagyunk amúgy.