Petrezselyem sziget

Amúgy meg csináltam petrezselyem szigetet a kertben, felástam két négyzetméter* földet, a közepére beültettem egy rózsatövet (Aldi öccázér'), az alját meg körbeszórtam metélőpetrezselyem maggal. Jó lesz, közel van a konyhaajtóhoz, csak nőjön ki nekem.

A négy négyzetméteres szigetre meg rukkola került, nagyon bizakodó vagyok, bár csíráztatni való biocucc volt a mag. Remélem, ellenáll a gilisztáknak. Holnap meg jön a raponc, Borcsi végtelen örömére. Mert hát az úgy van, hogy mi előbb olvastuk a Grimm-féle Aranyhajat, szóval ő tudja, hogy a Rapunzel, vagyis Raponc a galambbegy salátáról kapta a nevét. Konkrétan eladta érte az apja, jó fej volt nagyon.

És még azt szeretném mondani, hogy lassan ott tartok, hogy a reteknek a fejét hagyom a zöldségesnél, és csak a levelét hozom el, amiből ma pesztó lett pirított törökmogyoróval készítve, a szárát meg Chilli és Vanilia nyomán  megfuttattam olívaolajon sok fokhagymával, aztán leöntöttem citromlével és vízzel elkevert tahinivel, Mautner Zsófia egy zseni! Már nem is várom annyira a medvehagyma szezont (főleg mert itt úgysincs az erdőben, pénzért meg nem kell).

*azért csak két négyzetmétert, mert akkora gyökerek voltak mindenfelé, mintha egy tormaültetvényt támadtam volna be, pedig nem is. Senki se ás ki egy tormaültetvényt, még én sem.

Lószomszéd

Na, egy hét után végre sikerült megismerkedni a szomszéddal, akinek lova van. Vele egyébként auditív szimbiózisban élünk, én hallom, hogy mit üvölt  a családnak meg a kutyáknak (két kuvasz, egy dobberman, nem bízzák a véletlenre a ló őrzését), valamint minden reggel ötkor arra ébredünk, hogy a kutyák ugatva nekiugranak a zörgő vaskerítésnek, majd megszokjuk, nekünk meg a vécéablak nyílik a kertjük felé. És gyanítom, az is átszűrődik, amint reggelente próbálom beimádkozni a kölkeket a kocsiba, mert az nem olyan halk, őszintén szólva, na.
Szóval összefutottunk a nénivel. Szépen bemutatkoztam, bemutattam a gyerekeket. Ő is szépen bemutatkozott, letegezett, majd közölte, hogy milyen kis fiatal vagyok. Hát, mondom, azért nem annyira (bár nem tudom, mit gondol, hatvannyóc nem lehetek két ekkora gyerekkel), de ő megerősítette, hogy de. Szép tőle, nem mondtam számot inkább. Aztán rögtön a tárgyra tért, és megkérdezte, hogy mennyiért béreljük a házat. Hát, mondom, ezt kérdezze meg inkább a tulajdonostól. Erősködött, hogy neki nyugodtan megmondhatom, mert az ő lánya is bérel, de mivel ezt nem tartottam valami ütős érvnek, hanem inkább irrelevánsnak, megint csak nem mondtam számot. Aztán hazamentünk. Hát így élünk mi, a számok bűvkörén kívül.
Amúgy él ott egy fiatalabb nő is, olyan velem egykorú, ő üli meg a lovat, elég szimpatikus volt. Megígérte, hogy elvisz minket birkatürelmű lovakhoz, hadd lovagoljanak a kölkek. Ováció.

Ásó, kapa

És valóban elkezdtem ma felásni a kertet, most van nagyjából négy négyzetméter porhanyós földem, hurrá, holnap viszont alighanem vízhólyagszünetet leszek kénytelen tartani. Vagy leukoplasztozok.
Egyébként tudok én ásni, vagy nem is tudom, lehet, hogy még sose kényszerültem magam csinálni, de az elmélettel tisztában vagyok, a mozdulat is sikerült rögtön, láttam én azt apámtól eleget, és most azt is megértettem, hogy miért nem hordta a jegygyűrűjét. Én is le akartam venni, amint megjött a felismerés, csak nem jött le, mármint a jegygyűrűm.
Csak hát az az ősgyep, ami nem akart feltörni! Meg benne a sok kő, időnként egy-egy féltéglát is előhúztam, de mondjuk az nem baj, azt viszont remélem, hogy nem azért van ott a sok kő, mert egy vegyszerraktár dőlt ott össze, a halálfejes flakonok meg már lebomlottak, nem úgy a tartalmuk. De hát ez csak a paraverzió, az igazi, "A terv" az, hogy a mai gyönyörű napfényes délutánon  a szakértően és előrelátóan összegyűjtött joghurtos, mini mozzarellás, chocolate chip cookie-s, és vajkrémes dobozokba Borcsi segítségével* elvetett magokból gyönyörű kis palánták lesznek, amiket majd kiültetünk a várhatóan legalább 16-20 négyzetméteresre növő kertembe (ásni, ásni, ásni!), a nyár közepétől pedig csodálatosan egészséges, napérlelte, és természetesen bio paradicsomokat és rezedákat fogunk szedni a vasárnapi reggelikhez.
A melegágyam egyébként itt van a bejárati üvegfal mögött. Elég gyarmatian néz ki, amint ott állnak szépen sorban a műanyagdobozok egy fa narancsos ládában, amire valaki rozsdás drótból fület eszkábált, hát elég Isaura feeling, röhögök is mindig, ha ránézek, de legalább szállítható, és nem ázik majd fel a parketta, ha locsolok.

Egyébként nagyon nagyra értékelem, hogy az amatőr kiskertész karrierem nem úgy indult, hogy vettem nagy összeg plusz áfáért ásót, kapát, meg mittudomén még milyen szerszámokat az OBI-ban, hanem volt itt minden a sufniban, kivéve gereblye, viszont találtam egy lombseprűt (a Pé szerint az a neve), az is jó lesz. Mondjuk nem egészen, úgyhogy a bazinagy, zúzmóval benőtt göröngyök elegyengetése nem volt teljesen akadálymentes, csakhogy én meg elszánt vagyok. 

Találtam egyébként még átlagosan kettő gilisztát ásónyomonként, valamint három darab hangyafészket a négy négyzetméteren, aminek ugyan nem örültem annyira, de a giliszták például nem szokták ezeket megenni? A földben található kövek mennyisége miatt egyébkén igen aggódom, hogy a gyökérnövények, mint pl. hónaposretek, vagy sárgarépa, hülye alakot fognak felvenni, de annyira azért nem izgulok, mert ha valamelyik növény nem sikerül, akkor huh, buktam 59 forintot, ennyibe került a vetőmag. Majd vetek a helyére borsót, azt úgyis lehet júliusig, a csúfos kudarc felismerése után is.

Anyósom felvetette (a stílus, a stílus!), hogy mi lenne, ha medvehagymát is ültetnék, amivel ugyan kétségtelenül létező igényt elégítenék ki, viszont kénytelen voltam közölni vele, hogy két érv is szól ellene: az egyik, hogy itt nincs savanyú talaj, mondjuk ezt megoldanám még, hanem a fontosabb, hogy egyelőre, amíg nem tudom, hogy van-e itt, és hol gyöngyvirág, addig nem reszkírozunk, nehogy puszta jóindulatból egy gyöngyvirágpestóval vessek véget a szépen induló, boldog családi életünknek. Meg egyáltalán az életünknek. Szóval a medvehagyma még várhat.

Mert képzett vagyok ám én, na jó, nem, hanem elolvastam mindegyik zacskó hátulján a használati utasítást, végül is fogyasztói társadalomban ez alap, mindenki ezt csinálja az alapozótól a Nurofenig, nem? Meg olvasom a Kapanyél blogot, aminek köszönhetően a málnametszés már megtörtént vagy két hete. Mivel nem tudjuk, hogy ez itt a ház előtt a folytontermő, vagy az egyszerérő fajta-e, én meg nem tudom megkülönböztetni a gyökérhajtást a tőhajtástól (én eddig a tő és gyökér szavakat szinonimaként használtam, nem jól tettem volna?), az egyszerűbb módszert választottam, és a föld fölött valamennyivel levágtam mindent.  Jó lenne amúgy, ha igyekezne a málna haver, mert a terveim szerint saját málnával fogom kirakni a Poji szülinapi csokitortáját tűzoltóautó külsejűre.
A Nagy Joghurtosdoboz Gyűjtés azonban nem ért véget, sőt attól tartok, hogy még csak most kezdődik igazán a szezon. Az eperpalántákat viszont alighanem vásárolni fogom a piacon, vagy ilyesmi, itt nincs kultúrája ugyanis a puccos kertészetbe járásnak. 

Azt szeretném még mondani, hogy amióta gyerekeim vannak, ez a délután hasonlított eddig a legjobban ahhoz, ahogy én elképzeltem a felnőtt, családos életemet. Ja, és ha felállok a kerítés mellett a betongyűrűre, és a karomba veszem a gyerekeket, átlátunk a szomszéd lóhoz. Magas, és csillag van a homlokán.

* Ő rohangált a műanyag dobozokért, amiket mindig elvitt a szél. Élvezte nagyon, én is.

Szép napokat élünk

Borcsi, és a jól megérdemelt szülinapi epertortája:

A fenti fotó a családi ünnepen készült.
Csaptunk neki persze világraszóló babazsúrt is, melynek során valóban tizenöt fő hét éven aluli gyermek rohangált nálunk indiánüvöltve. Borcsi szerint ez volt élete legboldogabb napja, és este egy kicsit pityergett is, hogy milyen kár, hogy vége, pedig milyen jó volt már, hogy öt napja tart a születésnapi Borcsi-ünnep.
Méltatnám én sokáig és szép szavakkal a tündérgyermekem harmatlelkének szépségét, csakhogy sajnos az a helyzet, hogy kipurcantam. Két hete festünk, takarítunk, költözünk, berendezkedünk, háztartást felszerelek, tortát sütök, munkát kezdek (bár ők nagyon rendesek, egyelőre nem nagyon kell megjelennem), bulit szervezek és bonyolítok (kettőt), úgyhogy most egy kicsit megpihenek (bár holnap felásom a kertet), az ötéves csodagyermek méltatását pedig egy későbbi alkalomra halasztom.
Még azt szeretném mondani, hogy ma négy éve volt, hogy a Pével először tudomást szereztünk egymás létezéséről, és ebből lett a hosszan tartó, gyümölcsöző kapcsolat házasság. Szép napokat élünk.

Mission completed

Egyébként most meg, ahelyett, hogy megközelíthetővé tenném a rumli/szárító/vasaló/vendégszobát, amit az anyósom rögtön a saját szobájaként mutatott be a gyerekeknek, leblogolom, hogy beérett a terv.
Ugyanis eredetileg azt gondoltam, hogy a kis korkülönbség ugyan az első két évben rohadt nagy szívás, az egyik gyerek elrohan, a másik üvölt a babakocsiban, az egyiket a mászóka legtetejéről próbálom lecsalogatni, míg a másik homokot töm a szájába, az egyik még édesdeden aludna, míg a másiknak éppen beszorul a feje a játékkonyhába, és úgy általában mindig két különböző dolgot kell csinálni, de lehetőleg egy időben és persze azonnal (vö. seggtörlés vs. szoptatás). Viszont ha megvagyunk a nehezével, a kölkek majd egymást fogják szórakoztatni, én nem is látom őket, csak betolom az ajtórés alatt a kajájukat, és játszanak szépen, én meg olvasok blogolok békésen, ölemben laptop, lábam a dohányzóasztalon.
Jelentem, megvagyunk. Tegnap játékot kezdeményezett a Borcsi: anya, te vagy a Flynn, én meg az Aranyhaj.
Még ki se mondhattam, hogy oké, jött a Poji, és közölte, hogy ő meg a banya, és el is kezdte játszani a szerepét, ami a Borcsinak tökéletesen megfelelt, el is tűntek a szobájukban, én meg folytathattam a blogolást dobozok kipakolását. Dehogy kapnak külön szobát! Mondjuk a jelenlegi itt az új házban éppen háromszor akkora, mint az előző volt, kérdezte is Borcsi, hogy miért nincs egymás mellett most is az ágyuk. Mondtam, hogy azért, mert eddig a két szemben lévő falra voltak tolva az ágyak, úgy voltak egymástól karnyújtásnyira, de ha most is odatolnánk, akkor nagyjából postai levél útján tudnának kapcsolatot tartani, olyan távol kerülnének egymástól.
Szerintem csinálunk egy terepasztalt.

Madárfüttyös jó reggelt!

Pillanatnyilag ha kinézek az ablakon, itt látok legelészni egy lovat meg egy csikót, igazit. Gyanítom, hogy kezdhetem megszokni a látványt, mert az állatok alighanem a szomszédunkban laknak. Tudom, hogy a post fényképpel lenne ütős, de most itt a költözés közepén hadd ne már.
Egyébként van villany, vezetékes víz és gáz, meg csatorna is, szóval itt vagyunk a városban.

A Borcsi ovis farsangja pedig olyan volt, hogy beléptünk a csoportba, és megláttunk öt darab különböző hercegnőt, vagy hasonlót, hosszú selyemruhában, aztán csatlakozott hozzájuk a hatodik, az Aranyhaj:

A kezében ott a serpenyő, amivel kupán vágja a Flynn-t, benne pedig ott figyel a  schööön schwäbish Chamäleon, Pascal, amit én gyurmáztam neki saját kezűleg, és aminek a csodájára jártak a többiek. Hát szóval ennyit a bolti jelmezekről.

Etának

De akkor már mindenkinek, akit érdekel a sorsunk.

Jelen pillanatban az a helyzet, hogy el vagyok havazva, mint a kint felejtett homokozólapát '86 telén. Az van ugyanis, hogy berántottak némi előmunkára, de ez valójában bagatell annak tükrében, hogy találtunk egy házat, úgyhogy a jövő hétvégén költözünk, bár tudom, hogy ebben semmi újdonság nincs a mi életünkben. Ennek, mármint a költözésnek a folyományaként a hétvégén festünk, méghozzá falat, emellett itt meg zsákolok és dobozolok, szólítsatok Tótnénak. Valamint készülünk Borcsi farsangjára, vagyis nekem ma még kell szobrásznom gyurmából egy kaméleont, hogy péntekre kiszáradjon, és Aranyhaj vállára tudjuk ültetni. Alighanem sütit most nem sütök az ovis farsangra.
A kaméleongyártásra mondjuk este pont rá fogok érni, úgyse megyek pilatesre, mert az anyukám megbetegedett (alighanem a szívére vette, hogy elköltözünk tőle, bár eddig úgy tudtuk, hogy valójában alig várja), vagyis a festés idejére sem tud gyerekfelügyeletet vállalni, a tesómék meg nyaralni mennek, úgyhogy ők sem, az ő gyerekeik sorsa még bizonytalan, mert ők nem mennek nyaralni. A mi szaporulatunkra a Nagymama fog vigyázni.A következő hétvégén meg Borcsi szülinapja lesz, hát gyanús, hogy fornetti lesz a menü.
Esetleg ha van még valami, amit meg kéne oldani, akkor a tökömön még elfér egy viharlámpás. Talán.
Én meg itt blogolok, ahelyett, hogy mennék ablakkeretet leragasztani, de a tizenötödikei partink az evidenciában van tartva, kikacsint.

Farsang, kép, és jutalmul slusszpoén

És elérkezett végre a várva-várt farsang a bölcsiben. Ákos már hetek óta készült rá, az első pillanattól fogva tudta, hogy ő tűzoltó lesz, mi más. Úgyhogy vettünk neki sárga gumicsizmát, a tavalyit úgyis kinőtte, meg sárga széldzsekit (a kínaiban, ofkorsz), amire szintén szüksége lesz tavasszal, most pedig tűzoltózubbony lesz egy napig. Aztán feladtam rá a kantáros farmerját, a kiegészítőket pedig, úgy is, mint sisak, fejsze, és tűzoltó készülék, ezerháromszázé' vettem a százforintos boltban. Büszke kis tűzoltónk  azóta azokkal alszik, ki se tudjuk csavarni a kezéből. Egyébként pedig időnként ábrándos szemekkel bámult ki az ablakon, és amikor megkérdeztük, hogy mit csinál, közölte, hogy várja a farsangot.
Ma reggel pedig, az ünnep tiszteletére apa is bejelentette a munkahelyén, hogy késik, mert ő bizony saját kezűleg* adja be a kisfiát a bölcsődébe. Így is történt, csak aztán úgy kellett utánaszaladni, hogy legalább egy fotó készülhessen, mert az én gyerekem, aki reggelente csak úgy hajlandó belépni a csoportszobába, hogy először rituálisan becsönget, majd kinyitják neki az ajtót, örülnek neki egy sort, és a 16 kilójával, (egyszer tuti leszakad alatta a karom) kegyes mosollyal  az arcán átcsimpaszkodik az enyémből a gondozónő nyakába, na szóval az én kisfiam ma úgy tűzött befelé a csoportszobába a saját lábán, hogy az apja csak úgy lihegett utána. És ezt a fotót készítette:

* Volt egy másik eset is, amikor apa szintén szokatlan módon velünk tartott. Az úgy volt, hogy Ákosnak begyulladt a kukija, és fájt is, a Pé meg éppen szabadságon volt, úgyhogy közösen vittük el a gyereket az orvoshoz. Előadtam, hogy mi a panasz, mire a mi öreg doktorbácsink huncutul csillogó szemmel megjegyezte: apuka meg bepánikolt... hogy odalesz a szerszám! Asszem akkor felnyerítettem a röhögéstől. 

Hamar felnőnek

Tegnap reggelinél Borcsi bemutatta nekünk, hogy hogyan kell szépen enni, és mindannyiunk bámulatára késsel-villával, szabatosan elfogyasztott egy tükörtojást. Csak megjegyzem, hogy még nincs egészen ötéves.
Valamint este önállóan fogat mosott és megfürdött, ami tudom, hogy nem nagy kunszt, mindenki így szokta, kivéve mi, mert én ilyen izé anyuka vagyok, hogy legalább naponta egyszer, tetőtől talpig át kell simogatnom a kisbabáimat. Még akkor is, ha már nem kisbabák, hanem ügyes kisgyerekek.

A farsangi készülődéssel kapcsolatban

A magam részéről a farsangot a legviccesebb és legkreatívabb ünnepnek tartom, méghozzá azért, mert soha nem voltam hajlandó készen vásárolt jelmezt húzni a gyerekeimre, viszont remekül szórakoztam a viselet kitalálása és elkészítése közben. Szegény gyerekeim kénytelenek voltak elszenvedni az anyjuk agymenéseit, emlékezetes például az az eset, amikor a nem egészen kétéves Borcsi még azt sem nagyon tudta, hogy miről van szó egyáltalán, de Harisnyás Pippi lett a bölcsődében, mert pont volt itthon egy öt számmal nagyobb harisnyája, szeplőket rajzolni meg még én is tudok. Kicsit furcsa volt ugyan, hogy a gondozónő se tudta, hogy miről van szó, mert ő meg visszakérdezett, hogy mi? Harisnyás csirke?
Aztán volt még a Borcsi Eperke, mert azt is meg tudtam oldani a ruhásszekrényből, kalapot meg csináltam hozzá epres-szalagosat, cuki volt, és idén pedig tűzoltó lesz a Poji, ami szintén kijön a ruhásszekrényből, plusz a kiegészítő szett ezerháromszázér', amit a gyerek azóta nem ad ki a kezéből.
Borcsi viszont feladta a leckét, közölte, hogy ő sellő lesz. Egészen pontosan diszkósellő, mert a sellő jelmezre még egy diszkó övet is fel akart tenni, na ennél a variációnál tiltottam le az önálló brainstormingot, sellő oké, diszkósellő nem oké. De azt meg hogy? Hát kölcsön kérjük a Kíráét! - vágta rá határozottan Borcsi. Mondanom sem kell, Kíra nem adta a sellőjelmezét, mondjuk erre számítottam is, de hiába vakartam a fejem, semmi sellős nem jutott eszembe. Felmerült, hogy egy halpikkely színekben tündöklő kötött pulóvert (ez állt a sellő külsőhöz a legközelebb a szekrényben)  lényegítek át sellőfarokká, de nem egészen bíztam a sikerben, úgyhogy megalkudtam, és elsunnyogtam jelmezt vadászni az angol second hand boltokba. Mert azért szabtam egy lélektani határt, és természetesen arról szó sem lehet, hogy hétezer forintot kiadjak egy interneten rendelt, egyszer használatos jelmezért, még magamnak se veszek annyiért ruhát, na jó, igen, de az más.
Mondanom sem kell, így február közepére minden turkáló kiürült jelmezileg, nagyjából egy bohócsipkát, meg egy mikulás rugdalózót találtam mindössze. A százforintos boltban viszont volt egy pompás rózsaszín hercegnőruha, megvettem, ki tudja, mire lesz az még jó. Mire hazaértem, kész volt a terv, alighanem épp annyival nagyobb a ruha, hogy ha az alsó negyven centi fölött összefogom gumival, kicsit megszabom, éppen kiad egy sellőfarkat, elöl fölszabom, hogy ki tudja dugni Borcsi a lábát, mert medencét azért mégse viszünk hozzá, annyira azért nem nyomjuk autentikusban, farsang lesz, nem Balaton Sound, és rajzolok a szoknyára alkoholos filccel pikkelyeket. Azért elkészítettem a B tervet is, ami úgy nézett ki, hogy nem szabok semmit, és nem rajzolok pikkelyeket, hanem legyen a gyerek tündérhercegnő, ahhoz ugyanis mindig van itthon mindenféle kiegészítő, mondhatni tündérségben folyamatosan up to date-ek vagyunk, kap egy rózsaszín koronát, kezébe jogart, hátára tündérszárnyat, meg valami virágos parfümöt, hogy illatozzék, kész.
Amint beléptünk a házba, Borcsi lefülelte a ruhát, és csillogó szemmel kijelentette, hogy megvan, Aranyhaj lesz farsangkor. Közölte, hogy majd magával viszi a játék serpenyőt, amivel leüti a Flynn-t, a haja is éppen alkalmas a feladatra (legalább is nem tudunk vele mit csinálni, a színe jó, a mérete nem annyira, de ez van, belátta). Már majdnem elömlött a képemen a diadalittas vigyor, így kell ezt csinálni, amikor is önkéntelenül lefutott az agyamban az Aranyhaj-féle megjelenés kiegészítőszükséglete.
Jelen pillanatban vállra ültethető méretű és súlyú kaméleont keresünk.

Mintha húznák

Ákos koma három hónap alatt öt centit nőtt. Jelenleg 96 centi, majd szólok, ha eléri az egy métert.
Mindazonáltal kinőtte a síoverallját, soha jobbkor, mint harminc centis hóban. A három hónapja még ideális méretű gatyái most bokavillantósak, a harisnyája feneke a térdéhez konvergál, a pólóiból kivillan a pocak (még mindig Döbrögi-képzős a termete), az ujjuk a könyökéig ér, a body-k hónalja pedig valahol a cicik magasságában (mélységében) feszül szexisen. Konkrétan ez utóbbi jelenti a problémát, mert ebben a méretben (ajánlás: 3-4 éves korú gyerekre) a gyerekek általában már szobatiszták, úgyhogy nem is nagyon kapni már nagyobbat. Nem úgy Ákos, aki továbbra is készségesen belepisil, és -kakil a bilibe, majd mindenhová máshová is, hacsak nem adok rá pelenkát.
Szerencsére a tudomány mai állása, és a bölcsőde véleménye szerint nem kell azt erőltetni, majd megérik rá magától a gyerek.
Mondtam már, hogy a tudomány mai állása kimondottan lusta anyuka-barát?

Ja, és egy aranyköpés. Orvosi rendelő várójában.

Poji: - A bácsinak van szakálla?
Kalib: - Nincs szakálla.
Poji: - Annak a bácsinak van szakálla?
Kalib: - Neki sincs szakálla.
Poji: - Akkor mije van?
Kalib: - Bajusza.
Poji: - Ő a Magilla Gorilla? Magilla Gorillaaaaaaaaa! MAGILLA GORILLAAAAA!

Mondjuk ez elég égő volt.

Na, megyek havat lapátolni.

Egyik szemem sír, a másik nevet

Most meg az van, hogy kiolvastam a Dance with Dragons-t, és ezért egyrészt marha büszke vagyok magamra, mert mégiscsak ez az első könyv életemben, amit angolul olvastam el, és nem is voltam kispályás, mert rögtön olyan* ezer oldallal indítottam. Másrészt viszont borzalmas érzés, mert jelen pillanatban nincs tovább, a hatodik könyv ugyanis még nem íródott meg.
Most azon gondolkozom, hogy elkezdem az első könyvet angolul, mert azt nem olvastam egyáltalán, csak láttam a tévésorozatot, viszont nem biztos, hogy ez szolgálná a nyelvi előrejutásomat. Nem vagyok ugyanis meggyőződve róla, hogy bármikor az életemben előállhat egy olyan helyzet, amelyben frappáns lenne bevetni a "useless, as nipples on breastplate"**  szólást. Magyarul meg még hülyén is hangzik.
A kedvenc új tanulású szavam pedig a crawl, aminek a jelentése, csúszik, élőhal-tartály, illetve dél-afrikai bennszülött falu.

* azért nem lehet tudni pontosan, mert Kindle-nél nincs oldalszámozás, hanem százalékban adja meg, hogy hol tart az ember. Amúgy meg nincs is rá szükség, mert automatikusan ott nyitja meg a könyvet, ahol utoljára jártam. Azért még időnként kiver a víz, ha véletlenül lecsukódik a Kindle tok teteje.

** haszontalan, mint mellbimbó a mellvérten

Mit hozott a január?

Tankoltam a minap az autóba.
Anyukám megkérdezte, hogy mennyiért. Mondtam: ötezerért.
A képembe röhögött. Láttam, hogy vissza akarja fogni magát, de nem sikerült neki. Ezt csak úgy a dízel árakról.
Valamint kivetették a zuglói lakásra a kommunális adót, tizennyolcezer. A magyarázat: az elmúltnyócév.
A lakás akkora, hogy nem férünk el benne négyen.

Január, február, itt a nyár

Szerintem az azért elég sokat elárult az elmúlt napok időjárásáról, amikor az oviban az egyik anyukával mosolyogva nyugtáztuk, hogy ma reggel kimondottan enyhe az idő. Mínusz hét volt.

Amelyben nem akadunk fenn az időjáráson. Tél van, na

Most itt az volt, hogy a Borcsi megtaknyosodott, itthon volt velem egy hétig, ezért nem jutottam gépközelbe. Este meg azért nem lehet blogolni, mert ha bejövök a dolgozószobába, a gyerek alvás helyett kiszaladgál, hogy "de anya azt akartam mondani, hogy adjál puszit meg ölelést", én meg mondom neki, hogy tessék, puszi, ölelés, de kint meg mínusz tizenöt fok van, úgyhogy most inkább ne szaladgáljon ki. Ami mondjuk tök irreleváns infó, mert elvileg mi köze van a gyereknek a kinti hőmérséklethez, gyakorlatilag viszont itt nincsenek fűtve a folyosók/lépcsőház, úgyhogy éppen hogy nem fagynak meg a virágok, meg a gyerek, amikor kiszaladgál. Ezért nem volt most post.
Hír viszont, hogy  alighogy behordtam a fáskamrába az utánpótlás tüzelőt (friss levegőn végzett könnyű fizikai munka, romantikus vidéki hangulattal) leesett a hó, amit várva vártunk, és ki kell használni, és pont jókor jött, mert úgyis készültünk a Bakonyba Etáékhoz. Úgy volt, hogy szombaton hatalmasat fogunk szánkózni meg hógolyózni a Bakony lejtőin, ezzel tartottam sakkba a gyerekeket egy hétig, hogy aki nem viselkedik rendesen, az nem hógolyózhat, de a végső ítéletet a természet mondta ki, mert ott meg szinte egyáltalán nem volt hó. Másnap viszont itthon, Körmöspálcáson, laza futólépésben kikocogtunk szánkózni a Gerje-partra, ami nagyon vidám dolog volt. A gyerekeket szánkón húztuk magunk után, ők nem futottak.
A Gerje-part a környék legnagyobb lejtője, hossza kb. tíz méter, a szintkülönbség pedig egy, de mondjuk ez a gyerekek korában nem is olyan nagy baj, a miénkben viszont igen; magamban azért megjegyeztem, hogy Etáék bakonyi házának a kertje majdnem kétszer akkora szánkópálya lett volna, mint ez, mindegy. Kárpótlásul viszont megkaptuk itthon az idei legnagyobb havat, és most meggyőződésből beszélek, mert szombaton tényleg végigautóztunk az országon, de csak itt, Körmöspálcás belterületén volt igazán nagy hó az utakon. Amúgy egyszer látni véltünk elsuhanni egy hókotró autót, szigorúan felemelt lapáttal, nehogy beleérjen a hóba, és még a végén elkotorja a havat. Már eléggé egy óra felé járt, amikor hazaértünk a szánkózásból, Poji csöndben kókadozott a bobon, gondoltuk, álmos már szegény. Itthon viszont megjegyezte, hogy hú, hát elég hideg volt kint. Akkor vettem észre, hogy szerencsétlen gyerek teljesen át van fagyva, mi meg hatalmas lelki nyugalommal húztuk őket magunk után, mert mégiscsak profi sícuccban indultunk el szánkózni, és nem köszvénytérdű mackónadrágban az itteni divat szerint, fenekük alatt párna, a szél sem érheti őket. Ehelyett még délután kettőkor is kék volt a Poji szája, én nem tudom, miért nem szólnak ezek a gyerekek, mielőtt a klondike-i csávók sorsára jutnak, bezzeg ha nem kap cukrot, azonnal kész egy órahosszás zokogásra.
Aztán mi is volt még? Ja igen, reggel a riasztó sípolására ébredtünk, ami azt jelenti, hogy nincs áram (valamint központi fűtés és meleg víz). Hú, bepánikoltam nagyon, hogy lesz ebből kávé, hogy lesz ebből felébredés? De aztán szerencsére találtam tegnapi maradék kávét, sőt szerencsére emlékszem még a tűzön melegítés fortélyára is, emellett még gyufa is volt itthon, hogy begyújtsam a gázt, mert ugyebár a szikra is elektromos. Mindezt felhúzott redőnnyel, az utcai világítás mellett, amit viszont háromnegyed hétkor lekapcsoltak, mert szerintük elég világos van most már. Biztos úton volt már amúgy az áramszolgáltatós ember, hogy kijavítsa a hibát, csak nyilván összefutott a hókotróval, azért nem ért ide időben, mondjuk reggelre, amikor kel a níp. Na mindegy, végül megoldottuk, sőt, még a gyerekeket is sikerült eljuttatni a bölcsibe-oviba, most jött el igazán a terepjáró ideje.
Amúgy meg itt a szörnyű nagy, húszcentis hóban már a vonatok se járnak, én nem tudom mi lenne mondjuk Svájcban, ha ott is így állnának az emberek a hóhoz. Hát nem lenne se Milka, se óra, az tuti, mert nem lenne idejük megcsinálni. Mert azért lássuk be, itt, a Kárpát-medencében azért évi egy-két havas hétre biztosan lehet számítani, oszt' rögtön megáll az élet, vonat nincs, hókotrás nincs, csak csempe a francba van. Szerintem itt arra használják az emberek a havat, hogy pár napig ne kelljen semmit se csinálni. Mondjuk én most Stannis Winterfell ostromára haladó seregénél vagyok gondolatilag (tessék egy kis Trónok harca, aki hiányolta már), akik hatalmas hófúvásban, méteres hóbuckák közt vánszorognak, napi átlag három kilométert haladnak, amire az északi urak röhögve mondják, hogy megcsókolta őket az ősz, a déli urak viszont már meghaltak. Mi lesz itt, ha valóban beköszönt a tél?
Na, erre eleredt a hó itt is.
És még azt szeretném mondani, hogy a Norbi-féle Nyírédes nevű termék nem helyettesíti a xilitet, az az egy százalék szukralóz ugyanis, amitől ugyan csak negyedannyit kell használni belőle, elrontja az ízét, pfuj. Ez akkor derült ki, amikor mínusz tizenkét fokban nem volt kedvem a Norbi bolttól eldideregni a DM-ig. Amúgy nyitni kéne a Tesco üzletsoron is egy rubintrékázót, biztos lenne forgalma, csak most meg már nem lesz időm, mert márciustól dolgozom, mondtam már? Ingyen adtam az ötletet, viheti, aki akarja.

A Sárkány évével kapcsolatban, ami nem volt rest

Úgy emlékszem, hogy hétfőn köszöntött be a Sárkány éve, ami tudni való, hogy változásokat hoz.
Hétfő délután felhívtak Sopronból, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Mondom hogyne.
Majd délután felhívtak arról a vonalról, amelyik vonalat vérző szívvel ugyan, de már rég feladtam, tekintve, hogy négy hónapja nem történt semmi, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Mondom, hogyne. Gyorsan meg is beszéltünk egy találkozót, gyorsan el is mondták, hogy mit várnak tőlem, én gyorsan megkérdeztem, hogy de most milyen munkáról is van szó pontosan, és amikor elmondta, akkor majdnem felnyerítettem, mert konkrétan arról van szó, amit pont tudok, amihez pont értek, és amit éveken keresztül csináltam, mielőtt elmentem volna gyerekeket szülni. Gyorsan egymás tenyerébe is csaptunk, úgyhogy most úgy néz ki a dolog, hogy öt év láblógatás után visszatérek a munka világába. Legfeljebb ezen túl egy órával később megyek a gyerekekért a bölcsi-oviba.
Gondoltam egyébként, hogy feküdni fog nekem ez a Sárkány éve, mégiscsak A Dance with Dragons-t olvasom, és Daenerys-nek drukkolok, a dragonqueen-nek, nem pedig a vonalas Stannis-nek, még jó.
Végül pedig egy jó tanács: sose tegyétek éjszakára a pohár víz mellé a Kindléteket! Én nem tettem, ezért még mindig működik.
Aki pedig a lakáshitelem végtörlesztése felől érdeklődik, a Sárkány éve első intézkedéseként elhozta, hogy lezártnak tekinthetjük az ügyet. Mostantól forinthitelt törlesztek, hah.

Borcsi olvas

Borcsi meseolvasással múlatja az időt.

Az első mese címe: A krokodil lehelete.
 A második mese címe: A zsiráf tragédiája

A világ legélvezetesebb fogyókúrája

Csapjunk a közepébe: Paleo-Norbi Update-Turbódiéta az igen frappáns neve, és én dolgoztam ki. Össze.
Az elmúlt két hétben két kilót fogytam vele úgy, hogy élveztem, és soha nem voltam éhes. Különösen a reggeliket szeretem, hogyaszongya: csipsszé sütött bacon, olyan öt csík, virsli, rántotta, sajt, zöldség, amennyi csak belém fér, és az nem kis mennyiség ám. Igaz, kiderült, hogy a szalonnával meg a virslivel bajok vannak, hasnyálmirigyrákot okoznak, de nekem már van rá elméletem: aki ilyen feldolgozott húsokat eszik, az nyilván zacskós levest is tol, horribile dictu üveges szószokat és gyári süteményeket, ami azért maga a sátán, aki ilyeneket eszik, az biztos képes rágyújtani a villamoson, vagy ilyesmi, úgyhogy nincs is min csodálkozni, csak önkritikát gyakorolni. Ezekről kell leszokni, nem a szalonnáról.
Eleinte, mivel gyenge voltam, a reggelihez még ettem egy-két kis szelet barnakenyeret, de most már azt sem igénylem, leszoktam, mint megtért fradista a sörösüveg dobálásról. A reggeli csoda betetőzéseként megiszom egy bögre xilites teát c vitaminnal savanyítva, finom, egészséges, és a fogakat is megóvja, meg fönntartja a vércukorszintet jó sokáig.

Ebédelni nem szoktam, mert nincs rá igény, se kapacitás ilyen reggeli mellett.

A következő étkezés az uzsonna úgy 3 óra tájban, valójában egy késői ebéd, és szintén nem takarékoskodom a kalóriákkal, nem úgy a szénhidráttal. Azt ugyanis legfeljebb zöldség és gyümölcs formájában viszek be, szevasz kenyér, krumpli, rizs, tészta, de a hüvelyesek se játszanak mostanság, az édességet meg a xilites kávé képviseli, esetleg alma. Szóval ebédre husi-saláta jön, de sok.
Uzsonnázni kétszer szoktam, tekintve, hogy a délután rohadt hosszú még így is, vacsorázni viszont nem fogok, nehogy már ne fogyjak le! A második uzsonna ilyen fehérjeturmix, ami nem hétezer forintos, és Turbó diéta néven fut, hanem 1300, és rossmannos. Valamint nem paleóellenség szójafehérjéből van, hanem tejsavóporból, ami szintén nem barátja a paleolit táplálkozásnak, de nincs más. Na most ez ordas módon fosat, nincs rá jobb szó, de nem baj, mert gyorsabban tisztulok. És már nem is annyira, mert kezd hozzászokni a szervezetem. És akkor jöhet még gyümölcs is, és kávé tejjel, xilittel, én ezeket nem korlátozom. Elvileg lehetne még enni dióféléket, de hát azt azért fogyókúrában szerintem mégsem kellene.

Vacsorára valamiféle üres leves jár, de ha nincs, akkor a főmumus zacskós (bögrés) leves áll elő, ha úgyis szart eszem, legalább ne kelljen energiát fektetni belé.
Hát így néz ki a fogyókúrám, és mondom, heti egy kiló simán leugrik tőle, éhezés meg nincs. Egyébként ha lenne, mert mondjuk kevés szalonnát ettem reggelire, biztos innék még dél körül egy pohár turmixot, málnás ízűt vettem, hát szerintem finom, na.

A fogyókúrám tizedik napján kíváncsiságból részt vettem egy testanalízisen. Jelentem, kedves barátaim, fitness kategóriás vagyok, ennél nincs feljebb. A fiziológiás súlyomhoz hízhatnék még húsz dekát, bár azóta kilencvenet, de én még fogyni szeretnék inkább úgy hat kilót, hogy trendi legyek, és vékony. Ez az eredmény egyébként úgy jött ki, hogy a referenciaértékeken túl van rajtam izomtömeg, szólítsatok Rubint Rékának, már csak a cici hiányzik hozzá. A testzsír mennyisége a referenciaértékeken belül van, de az alsó érték felé tart. Mondjuk innentől eléggé kérdéses, hogy mi a francnak akarok én fogyni, és főleg miből, izomból-e talán, és azt hogy képzelem, ha a heti két pilatest továbbra is megtartottam, valamint továbbra is cipelem a gyerekeimet, amitől karban és vállban erősen hajazok egy kelet-német úszónőre (szerencsére máshol nem). Hát mit tudom én! Csak hát azért mégis az a helyzet, hogy hatvan kiló fölött olyan... gyanús egy nő manapság.
(Egyébként de, tudom, a gyerekek előtti súlyomat szeretném visszaszerezni, és semmi okom rá, hogy több kiló legyek, mint akkor, mert a gyerekek szerencsésen kijöttek belőlem, és ami visszamaradt, az én vagyok, hat kilóval az akkori súlyom fölött.)
Szóval hajrá!

És akkor én most már életem végéig, minden évben fogyókúrás postokat fogok írni?

Már megint az a kurva krupp

Amikor a kisfiam az éjszaka közepén ugatva köhög, és zihálva veszi a levegőt, és csak annyit tesz hozzá, hogy "anya, megdajkálsz kicsit?", akkor meg kell a szívnek szakadni.