2012. május 13., vasárnap

A fejlődés újabb állomásával kapcsolatban

A mai napon Ákos cumi nélküli kisgyerek lett, ami úgy történt, hogy ébredéskor kivette a szájából az eszközt, és megkért, hogy dobjam ki. Soha életemben nem pattantam még ki ilyen lelkesen az ágyból reggel 6 óra 19 perckor, mint most, hogy teljesítsem a kérését. Majd pedig azt hazudtuk neki 1.) elvitte a kukásautó, 2.) kétéves kor fölött már nem adnak a boltban új cumit.
Ez utóbbival persze már hónapok óta tisztában volt, mert figyelmeztettük rá minden alkalommal, amikor szétrágta egy cumiját. Hát most vége.
A délutáni alvásnál eszébe se jutott, hogy cumizni kéne, este viszont szegényke zokogásban tört ki a hírre, hogy a kukásautó véglegesítette a kidobási procedúrát, ami vasárnap lévén ugyan eléggé átlátszó hazugság, de nem egy majdnem háromévesnek, akinek kellő átéléssel még bármit be lehet adni, és ma valahogy nem volt kedvem azt magyarázni neki, hogy de értsd meg kisfiam, maholnap óvodás leszel, ott úgysem cumizhatsz majd, de legalább is a totális megaláztatás lenne az osztályrészed, ha mégis, hát kell ez neked? Különben is, örüljél, hogy a két nagy akadályból egyet most megugrottál, már csak a szobatisztaság van hátra, és már mehetsz is oviba, örülsz?
Szerintem nem lett volna őszinte a mosolya.
De szerencsére jött Borcsi, aki megvigasztalta a zokogó gyermeket (ja, persze apa ilyenkor nincs itthon, igaz, hogy munka ügyben járt el, de akkor is magamra maradtam a feladattal, még jó, hogy itt volt a Borcsi, gyalázat, az ötéves kislányomba kapaszkodom), és mint a téma szakértője, közölte a testvérével, hogy nyugi, hamar megszokja majd a cumi nélkül alvást, ő például már nem is emlékszik a cumis korára, és különben is ott van helyette a kulacs. Azt persze elfelejtette, hogy az ő cumitlanná válásakor még cumisüvege volt, azzal aludt el, és nem is tudtuk leparancsolni róla vagy négy és fél éves koráig. Majd pedig a Poji kezébe nyomta a kedvenc tűzoltós könyvét, erre Poji közölte, hogy most már ő boldog. Úgyhogy ebben maradtunk. Végül megérkezett apa is, hozott nekünk ajándékot, és előkerült egy-egy világító lufi is, csak sajnos a Pojié zöld, amitől a Borcsi pont fosik, mert az olyan, mint a Demona zöld fénye, ami a romlásba bájolta Csipkerózsikát. De mivel a Poji ragaszkodott a lufija jelenlétéhez a szobájukban, építettem díszpárnákból egy tornyot, ami eltakarta Borcsi elől a rálátást.
Hát így trükközünk mi mostanság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése