Erre az esetre még nem dolgoztam ki a hatékony kommunikációs stratégiát

Van a munkahelyemen egy nagyon aranyos vágófiú, mindig nagyon kedvesen és készségesen bólogat, ha kérek tőle valamit: persze, éppen azt csinálja, de ez teljesen független attól, hogy valóban mit csinál, vagy egyáltalán esze ágában van-e megcsinálni, amit kérek tőle.

A Fogtündérrel meg a macskával kapcsolatban

Reggel fél hat óta fent vagyunk, akkor állt meg Borcsi az ágyunk mellett "na ugye" fejjel, kezében a pengő pénzdarabbal, amit a Fogtündér hozott neki.
A macska meg egy zseni, éjszakára hoztam be neki macskaalmot (ne kérdezzétek, hogy kerülhetett be éjszakára), és lefekvés előtt megmutattam neki, hogy na, akkor Miju, ide kell pisilni meg kakilni, látod-e. Én nem látom, mert töksötét van, de te macska vagy, biztos látod. Erre reggelre ott volt benne a termés, ez az állat szerintem a Mensa HungarIQa kabalamacskája volt, csak szabadulni akartak tőle, mert valami rossz fát tehetett a tűzre, ahogy most elnézem, alighanem megette valaki otthagyott gyümölcsjoghurtját.

Update: vagy odaszart a szőnyegre. Amikor nyitva volt az ajtó, és nyugodtan ki is mehetett volna akár.

Ákos szuper ötletével kapcsolatban

Borcsi: - Anyaaaaa, mikor vesszük meg a kecskét?
Kalib: - Hát, előbb meg kell építeni neki a karámot...
Borcsi: - Meg nevet is kell találnunk neki addig.
Ákos: - Nevezzük Olgának!
Kalib: - Kisfiam, nem zavar, hogy engem is úgy hívnak?
Ákos: - Nem, téged úgyse nevezünk soha Olgának, hanem anyának!

A három színű nőstény macskával kapcsolatban

A neme ellenére pillanatnyilag a Miju (hivatalosan Jess) megítélése simán veri az Edgárét a legjobb napjaiban, ami azért nagy szó, mert Miju mégiscsak erős negatívból indult. Szóval ma beengedtem a konyhába, mert az ajtó előtt mijuzott nekem, tettem elé tejet meg apróra vágott csirkehúst, mert olyan kis falatka, hadd nőjön, de még mielőtt nekilátott a lakomának, beszagolt háromszor a konyhaszekrény mögé, ahol az egeret tartjuk. Mondjuk nem biztos, hogy még mindig ott van, de ha igen, már nem sokáig fog élni, van egy olyan érzésem.

Nagyon praktikus a reggeli rutinhoz inget és cicanadrágot húzni, mert csak fölsőt kell váltanom, és már mehetek is futni. Ha akarok. Még meggondolom.


Update:
3,42 km
22:07 perc
(átlagos sebesség 9,3 km/óra)
243 kcal

Örökké élni fogunk!

Remekül tudom titkolni még magam előtt is, hogy mennyire nem érdekel a pénzkereső munkám, én is csak onnan vettem észre, hogy este fél tízkor jutott eszembe, hogy jaj, még nem csináltam meg.
Még jó, hogy nem is nagyon kell bejárnom.













(Na jó, ez csak a rutin része. Na jó, megcsináltam, csak az utolsó simítást nem végeztem el, amitől értékelhetővé válik, mondjuk mint amikor a tanár felkészül az órájára, meg be is megy, csak nem adja le az anyagot)

A családi fotókkal kapcsolatban

Voltam leválogatni a műtermi fotókat, annyira kurvajók, hogy nem is tudok hallgatni róla addig, amíg legalább készen nem lesznek és megmutathatok párat.
Addig meg kénytelenek vagytok elhinni, hogy tényleg kurvajók lettek.

További gyakorlati kérdések a macskával kapcsolatban

Lelkiismeret furdalásomat, amit azért érzek, mert nem akartam ezt a macskát, pedig tök jó fej, azzal próbálom enyhíteni, hogy puccos kajákat vásárolok neki. A tegnapi, aranyárban mért alutasakos lazacos eledel például olyan minőségű volt, hogy amikor a maradék bekerült a mosogatóba, hogy elmossam a macska tálját, a forró víz alatt nem akart szétesni az aszpik.
Szerencse, hogy az előző adagot nem a Jess ette meg, hanem felfalta előle a szomszéd macskája, ami azóta olyan öblöseket böfög tőle, hogy idehallatszik.

A macskás léttel kapcsolatban

Amúgy egy előnye mindenképpen van a macskának (ami egyébként épp az imént fosott az ölembe), hogy reggel fél hétkor Borcsi tetőtől talpig felöltözve jelenik meg, és robog ki játszani vele. Már csak a haját kell megcsinálni. Fél óra könyörgést ezzel meg is spóroltunk.
A két szóban forgó gyerekkorú:

A macska:

Borcsi: (itt éppen játéklovat etet)

Katze

A macska érkezésével kapcsolatban

A Pé délután óta azért lobbizik nálam, hogy bejöhessen éjszakára a macska. Már a lelkemre is megpróbált hatni, azt mondta, hogy képzeljem el, hogy mennyire félhet kint az éjszakában az a kismacska az első, anyja nélkül töltött éjszakán.
Mondom macska. És fél a sötétben?
Egyébként ez egy tök normális állatnak néz ki, ivott a tejből, evett a macskakonzervből, felfedezte a terepet, és nem harap, se nem karmol. Meg talált magának búvóhelyet is, szóval életrevaló kis dögnek tűnik, máris bírom a fejét. De nem alhat bent. Minek elrontani, ami ilyen szépen indul?

(amúgy meg igen cukimuki feje van életben is)

Megint macskaállat

Most én egy kicsit szorongok, mert a Pé meg a gyerekek elmentek hozni egy macskát.
Pár héttel ezelőtt kezdődött, a Pé jelentőségteljesen rám nézett, és azt mondta, határoznunk kell. Na ilyenkor nekem mindig összerándul a gyomrom, és nem azért, mert döntésképtelen lennék, vagy ilyesmi, hanem mindig felbasz agyilag, amikor nem mondják, hogy miről van szó. Viszonylag nyugodtan, sőt érdeklődést is alig színlelve megkérdeztem, ugyan miben. Mivel ott voltak a gyerekek, így fogalmazott: katze. Erre elhúztam a számat, és annyiban is maradtunk. Mert igaz, hogy hónapokkal ezelőtt eltűnt már az Edgár, de nekem annyira nem hiányzik, hogy indulás előtt mindig le kelljen vadásznom a macskát, hogy kipenderítsem a házból, nehogy nekem odaszarjon, különben is karmolt és harapott, és szétcseszte az összes bőrbútort. Érdekes, ezért sosem reklamált a Pé.
Aztán pár nap múlva megint felhozta a Pé, hogy na mi van már, gondolkoztam-e a katzén? Mondtam, nem, valójában próbáltam mindig nem is gondolni rá. Ezek után kb. háromnaponta, majd két-, végül naponta felhozta, hogy katze, katze, mi lesz már. Úgyhogy ez a nem törődünk vele taktika nem igazán jött be, ezért elkezdtem sorolni az ellenérveimet, hogyaszonygya, lásd fönt, plusz még az is, hogy kell az nekem, mint púp a hátamra, mert mindig nekem kell majd foglalkoznom vele, mert az Edgárt se etette meg rajtam kívül senki, és tudja-e, hogy milyen gusztustalan dolog a nyári melegben beállt UHT tejet kidzsuvázni a macska táljából, na azt se csinálta rajtam kívül senki más. Mindezt azért, hogy megint valaki szétbassza a bútorzatot. Amire a rendmániás Pé csak legyintett, annak már úgyis mindegy.
Na most nekem az a bajom a macskával még továbbá, a fentieken túl, hogy nem haszonállat. Nem tudok túrót csinálni a tejéből, nem tudom a végén megenni a húsát, nem tojik tojást, de még csak nem is ugat, ha jön a betörő. És ha az Edgár, ennek a világcsúfjának a példájából indulunk ki, mindezek mellett mászhatok fel érte naponta háromszor a szilvafára, mert fölmegy a dög, de lejönni már nem tud, és még az egeret se fogja meg, de még a lótücsköt se, én meg pucolhatom a tálját meg hordhatom haza a macskakonzervet. Meg hordhatom állatorvoshoz féregteleníteni, az anyósom meg mindent jobban tud majd róla, mert állatokban szaktekintély, volt már a fiának kígyója is, pont.
És akkor jött a lelki offenzíva, képeket mutatott az állatról, mire én elkezdtem dünnyögni a monitornak, hogy utyulumutyulu, milyen cukimuki bucifejed van neked, hát hogy tud valaki ilyen mutyifejet vágni, nézmár, ennek pont olyan a pillantása, mint a Csizmás Kandúré a Shrekben, mütyütyü. De aztán magamra találtam, és befogtam a számat.
Másnap reggel nevet találtunk neki Jazz, vagy Jes, ez még nem dőlt el, csak azt tudjuk, hogy dzsessz-nek ejtjük.
Most meg elmentek érte, én meg itt maradtam a kétségeimmel, úgyhogy bánatomban blogolok, és gyűjtöm az erőt, hogy felemeljem a seggemet, és elmenjek a boltba macskakonzervet venni. Bár valójában csak azért öntöttem most ide a lelkem minden bánatát, mert a Pé vett egy doboz Raffaellót, amit nem nekem adott azért, mert hajlandó vagyok eltűrni a jószágot, ami nekik kell, mintegy lekenyerezésnek, a gondoskodásom reményében, hanem elvitte az állat anyja gazdájának ajándékba. Bosszúból azért közöltem, hogy remélem, az anyamacska gazdájának van némi realitásérzéke, és ő is ad nekünk ajándékot (nagyot és drágát), amiért megszabadítjuk őt az egyik macskától. Szerintem ez így lenne igazságos.

(de persze ma jó napom van, mert délelőtt műtermi fotózáson voltunk, és lesz egy csomó szépséges családi fotónk, hű.)

Őszinte gyermek volt

Borcsi: - Alig várom már, hogy megérjen a répa!
Kalib: - Miért? Tudtommal nem is szereted a répát!
Borcsi: - Mert akkor nem kell bentről lopkodnom, hogy odaadhassam a lónak.

És valóban, a rögtönzött leltáram szerint nagyjából egy kiló répát etetett meg a héten a gyerek a szomszéd lovával a kerítésen át.
Remélem, nem építenek gyorsan egy Trevi kutat a szomszédban, vagy ilyesmi.

Ismét a mentazöldről

Mert arra sokan klikkolnak.
Jelzem, hogy ma az új, Promodban lőtt mentazöld-fehér csíkos top van rajtam (a mentazöld körömlakkhoz), de sajnos semmi sem látszik belőle, mert van rajta egy fehér kardigán, meg egy bézs mellény is, különben befagyna a seggem. Pontosan 19,3 fok van a házban.
És most megyek a gyerekekért az óvodába, mert már megint hazavágják őket ebéd után.

Egyébként a Pé tegnap este bebizonyította nekem, hogy a mentazöld az lánykori nevén nem türkiz, bár esküdni mertem volna. Színkód alapján csinált nekem Photoshopban egymás mellé egy ilyen, meg egy olyan színű négyzetet, és tényleg más a két szín, bár én az ilyen apró, nüansznyi különbségeket nem észlelem, én simán összepárosítom a piros zoknit a lilával, tessék, pár. Szóval most már tudjuk, hogy nem türkiz, de nem is menta. Akkor milyen szín lehet ez?

Na itt lenne fukuyamaian vége a történelemnek

Van most ez a forradalmi gondolat, hogy mindenkinek, feltétel nélkül járjon egy alapjövedelem, ami fedezi a lakhatás és az önfenntartást alapköltségeit, mert az igazságos lenne. Mert miért részesedjen az egyik ember jobban a tudomány és technika évezredes vívmányainak gyümölcséből, mint a másik, hiszen ezek az emberiség közös kincsei. És hát a szomszéd Kis Józsinak sincs Newton 2. törvényéhez, vagy a szaúdi olajhoz több, se kevesebb köze, mint a Simicska Lajosnak.
Ez az alapjövedelem a kiötlői szerint ugyebár mindenkinek járna, annak is, aki dolgozik, meg annak is, aki bölcsődébe jár, vagy világutazó, vagy bankmanager, mindegy, kapja feltétel nélkül. Vagyis a földet az orcája verejtékével öntöző paraszt nem mondhatja, hogy amazok meg az ő munkájából henyélnek, mert ő is henyélhetne, akkor is lenne mit ennie, lenne hol laknia, hiszen ő is megkapja az alapjövedelmet.
A presztízs költésekre azonban ez a pénz nem lenne elég. Ezért aztán úgy gondolják, hogy ettől az alapjövedelemtől nem lenne kevesebb paraszt, se bankmanager, aki akar, az eztán is dolgozik majd, mert a legtöbb ember nem csak a pénzért munkálkodik, hanem a foglalkozása szeretetéért, meg a vele járó presztízsért, ami nem feltétlenül váltódik (apró)pénzre.
Na, hát így vagyok én is. Valahogy ez már a második hónap, hogy a fizetésemet havi vállalkozói díjamat elviszi a cica. Különböző jogcímeken, kőkemény munkával, mintegy másfél óra szöszmötöléssel az utolsó fillérig átutalom bizonyos számlákra, ahol a kedvezményezett neve mindig úgy kezdődik, hogy NAV. Gyakorlatilag én vagyok az az ember, aki azért dolgozik, mert szeret dolgozni hogy adózhasson. Oké, tudom, hogy kell a pénz járdára, meg a tanárok fizetésére, meg a hivatalok fenntartására, meg nyugdíjra és a MÁV veszteségeinek a kipótlására, de azért csendesen megjegyezném, hogy az alapjövedelem, az jó volna már. Ha lenne. Vagy maradna legalább a fizetésemből egy kicsi, csak hogy jobban motiválva legyek.
Még jó, hogy soha nem hittem a munka jövedelmében, csak a tőkéében.

Nemcsak a Taft

Körmöspálcás, gazos szamócás kigyomlálva, és a körömlakk még mindig tart.
(mondtam én, hogy szerelmes lettem a mentazöld körömlakkomba)

A menta színnel kapcsolatban (sok zárójellel)

Azt vettem észre, hogy a (bizonyos) nők érzelmi kapcsolatban állnak a körömlakkjukkal, és ez biztosan így van, mert
1. egyébként okos, és nem divatban utazó bloggerlányoktól is többször olvastam már postot a körömlakkjukról
2. én is érzelmi kapcsolatba kerültem a körömlakkommal. Tessék, bizonyíték.
Na szóval tegnap vettem a DM-ben egy menta színű körömlakkot, viccből. Aztán este, bánatomban felkentem. Aztán az elalvás előtti szép gondolatom a körmöm volt, majd a reggeli szép gondolatom is (kezdődhet a nap) a menta színű körmöm volt. Ezért kénytelen voltam ma a menta színű körmömhöz öltözni, ami ebben az időjárásban fekete garbót és menta színű karkötőt jelent. Most pedig úgy érzem, hogy feltétlenül szükségem van egy menta színű balerina cipőre is. Bár pillanatnyilag ezt nehezen tudom megindokolni magamnak észérvekkel, ahogy azt is, hogy miért hívják ezt a színt mentának? Nekem a kertben van egy egész mentaligetem*, tudom, hogy milyen színű a menta. Nem ilyen.

*bocsánat, mentaligetünk

Meg kell a szívnek szakadni

Pedig még csak most született.

Most meg már hátán az iskolatáska. Egyébként ez csak a végtelen rendességem miatt* van így, hogy ne augusztusban kelljen kapkodni, mivel 1db A4-es oldal kinyomtatva a beszerzendők listája. Ebből most 2 item: a táska meg a tolltartó pipa. Egyébként ugyanaz a dizájn mind a kettő, és a tolltartó beleillik abba a középső zsebbe. Rendkívül stílusos elsős lesz a Borcsi.

*meg azért, hogy ne feküdjek ki, amikor kimondják az árat, úgyhogy apránként veszem meg a cuccokat. 

Egy kicsit megint a futással kapcsolatban

Szóval ma fennkölt hangulatban vagyok, ezért megosztom veletek, hogy alighanem mérföldkőhöz érkezett a futókarrierem. Ma ugyanis már nem azon törtem a fejem, hogy mit találjak ki, miért nem megyek el futni, hanem hogy hogyan tudnék mégis elmenni*. Amúgy nem volt olyan jó, mert az út felében szembeszelet kaptam, szerencsére hazafelé meg pont az ellenkező irányban kellett futni, az sokkal jobb volt, olyasmi, mint Szilszakállnak, amikor Délnek megy, ha értitek, miről beszélek.
És most már a haldoklási időt is sikerült lecsökkentenem, hát nagyjából nullára, ma például felporszívóztam helyette úgy izzadtan, dzsuvásan és vörös fejjel, mert engem nem zavar, ha a patak parti futópályámon birkaszarba lépek, legfeljebb nem viszem be a házba a cipőmet, de a szőnyegen zavar a szöszmösz, mert haldoklás közben ráragad a hátamra.


*úgy, hogy összeállítottam egy B futócuccot, miután kiderült, hogy a default a szennyesben hever.

Nahát!

Én azt hittem, hogy ötéves korára minden kisfiú ismeri és használja a következő szavakat: mellvért, sisakrostély, pallos. De ma kiderült, hogy nem.
És az is kiderült, bár az már tegnap, hogy az a fokhagyma, ami szedéskor beleszakad a földbe, az nem vész el, hanem a következő évben átalakul... izé... még több fokhagymává.

(És akkor itt zárójelben meg is említeném, hogy bizonyítsam, nem csak a jóról írok ám én, hanem szenvedek is néha nagyon, a hónapos retkem az úgy nézett ki, hogy megnőtt kb. egy méter magasra, felmagzott, a gumó, vagy mijét esszük meg, az meg a vastagabb részeknél olyan fél centi átmérőjű répára hajazott. Úgyhogy idén nem eszünk saját termésű retket, és ha így haladunk, rukkolát sem, mert az meg valahogy eltűnt)