Már megint tök viccesek :D

Szóval észrevette Borcsi, hogy az ablakba kiállított Mikulást valaki megdézsmálta. Ákos rögtön rákontrázott: ő tudja, ki volt, alighanem egy egér. A biztonság kedvéért azért megkérdeztem, hogy nem ő volt-e véletlen, de természetesen nem. Ebben a hitben egyáltalán nem zavarta őket az sem, hogy a csokimajszolás után "az egér" akkurátusan visszacsomagolta a maradékot és lezárta a celofánt. Majd Ákosnak eszébe jutott a megoldás, hozta a konyhai eszközeimet, hogy csapdát állítson az egérnek. És akkor elkapjuk, és lesz egy házi egerünk. Egy házi macskánk és egy házi egerünk, így együtt, ofkorsz.
Aztán Borcsinak is jött az isteni szikra: a csokimiki egyszerűen megolvadt, behorpadt a feje és belecsorgott a testébe. Elő is kapták gyorsan a maradékot, hogy akkor ők most olvasztott csokit esznek szívószállal.
A megoldást hatalmas ováció övezte részükről, és egy cseppet sem zavarta őket, hogy nem volt meg a mikulás olvadt feje. Mert a teste meg igen, és azt így be lehetett tömni :D

Képtelen balesetek minálunk 574638. rész

Szóval a múlt héten készítettem ugye kókuszlikőrt, és gondoltam, most már pont itt az ideje megkóstolni. Csak az van, hogy a kókuszzsír beleállt az üveg nyakába, mintegy természetes dugót képezve, és pillanatnyilag nem is tudom, hogy mivel törhetném át.


Lehet, hogy beteszem a mikróba, vagy nem tudom.

Az előző poszt folyományaként

pedig állok a drogteszt elé, aminek az újságírókat vetik alá, bár konkrétan érdekelne az újságíró definíciója, például én is annak számítok-e holott köztudottan bértollnok vagyok.
Voltam. A múlt héten felmondtam a picsába. Jelenleg állástalan bértollnok vagyok, jelentős potenciállal.

Egyébként amikor ideköltöztünk Körmöspálcásra, és éppen a gyesről való visszatérést fontolgattam, az volt a tervem, hogy mekkora poén lesz már, ha bértollnokként hirdetem a szolgálataimat. Vagyis bárkinek, bármit megírok magas minőségben. Politika, reklám, bulvár, akármi. Az idő bosszúja, hogy ehhez az ötlethez ma már nem lehet visszatérni, mert ez a dolgok jelenlegi állása szerint egyáltalán nem poénos, sőt kimondottan sírni támad miatta kedve mindenkinek. Tekintve, hogy a 15 indexes, cinkes és 444-es újságírón kívül gyakorlatilag mindenki bértollnok már. Vidéken meg pláne.

Na ezt csináljátok utánam!

Az én kisfiam, Ákos (5) az olyan, hogy tegnap, amikor hazaértünk, és éppen csak sikeresen letettük a csizmát meg a kabátot, már jött is, és a kezembe nyomott egy pohár bort :D :D :D.

Egy pillanatra eltöprengtem, hogy basszus, ekkora alkesz lennék, hogy a gyerekem pavlovilag adja a kezembe a talpas poharat? De aztán rájöttem*, hogy csak arról van szó, hogy ilyen dobozos bort** vettem, amilyenben a natúr gyümölcsleveket is árulják, és azon ilyen helyre kis csap van, és Ákos imád csapolni.

* vagyis egészen pontosan remélem. Nagyon remélem.
** forralt bornak vettem

Szerintem nem

Nos, miután összekészítettem a mikuláscsomagot 54 kisgyereknek, leszállítottam az óvodába-iskolába (+pedagógusok, ofkorsz); megcsináltam és rendeltetési helyre csempésztem az én és a tesóm gyerekeinek a mikuláscsomagját, méltó módon megünnepeltük szűk-, majd bő családi, emellett iskolai körben is Borcsi névnapját, és az óvodai Mikulás buliba is vittem süteményt - nos mindezek után szilárd meggyőződésemmé vált, hogy egyáltalán nem jobb adni, mint kapni.

Az SzMK anyukák sorsával kapcsolatban

A mai napon teljes mélységében átérzem a Mikulás felelősségét, stresszes meló az övé. Most képzeljétek el, hogy véletlen kimarad egy gyerek, nem kap csomagot, úristen, úristen. A mai napon 56 kisgyereknek én vagyok a Mikulás, csak nehogy valami gikszer csússzon be.

Sopron nem egy város. Sopron egy életérzés

Hát tulajdonképpen én tudom, hogy Magyarországon sok szép hely van, és egy csomót még nem is láttunk ezek közül, de most mit tegyünk, ha nekünk akkor is Sopronba KELL mennünk? Mert annál szebb és jobb és izgalmasabb úgy sincs.
Időnként, amikor soproni képeket nézegetek, rám tör az érzés, hogy meghalok, ha nem lakhatok Sopronban, csak mivel ilyen letapadt izé vagyok, rögtön eszembe jut az is, hogy hohó, valójában abba pusztultam majdnem bele, hogy ott laktunk. De hát az más volt. Akkor még két pelenkás gyerekünk volt. Most meg már nagyok. Hm.

Hétköznapi küzdelmeink

Szóval Borcsi jelentkezett egy országos iskolai levelező versenyre. Először matekra akart, de mondtam, hogy azt inkább ne erőltessük,* mire kapva kapott az alkalmon, hogy jó, akkor Biblia illusztráció. Ó, mondom, remek, majd elrajzolgat vidáman, abban úgyis verhetetlen szerintem, én meg ügyesen beszkennelem és beküldjük, hurrá. 

Hamarosan megkaptuk az első feladatot: 1 Mózes 20-25, az alakokat papírhajtogatással, a hátteret vegyes technikával kell kialakítani. További kikötés, hogy A3-as méretű legyen, a pályamunkákat postán kell eljuttatni. 

Na itt fagytam le először, papírhajtogatás, basszus, erről nem volt szó, utoljára sótartót hajtogattam az óvodában, de a gyerek se egy origami artista, ebből mi lesz...

A következő probléma a hivatkozott passzus fellelése volt, nekem már az 1 Mózes 20-25 értelmezése is akadályokba ütközik, de annyit azért leszűrtem elsőre, hogy ha Mózes, akkor nyilván nem jézusos sztori lesz, legalább tuti nem kell éppen feltámadóban lévő halott embert hajtogatni, vagy leprást, vagy ilyesmi. 

Na, fellapoztam a Bibliát, és megtaláltam az 1 Mózes... kezdetű verset, a teremtésről van szó, annak is az a része, amikor Isten megteremti a csúszómászó és szárazföldi állatokat. Ööö, hát a kígyó még ment, az sodrásos technikával készült, majd pedig esténként Youtube videókat nézve reális időben elkezdtünk állatokat hajtogatni. Vagyis próbálkoztunk vele. Vagyis én.
Hát nem ment. A disznó még oké, nem olyan nagy baj, hagyjuk a picsába, úgyse kóser, majdcsak eltekintenek tőle, de hát a teve se nagyon akart összejönni, meg, ha őszinte akarok lenni, szinte semmi se. 

Mivel gyenge vagyok és konfliktus kerülő, többször utaltam rá Borcsinak, hogy nincs semmi akkor sem, ha hagyja a francba az egészet. Először csak finoman célozgattam, végül kerek perec közöltem, hogy szerintem ez szívatás, kapjanak már a fejükhöz, ez mennyire reális elvárás egy nyolc éves gyerektől?, de ő annál inkább csinálni akarta. Vagyis töretlenül ugrált a fejemen, hogy csináljam már.

Végül, nagy nehezen, hosszas próbálkozások után lett egy halunk, egy pingvinünk (nem röhög), egy békánk, egy pillangónk, egy oroszlánunk, meg a kígyó. Aztán hajtogattunk még bokrokat, az könnyű, mert széthúzott legyező, meg csináltunk egy 30 centi magas pálmafát is, de azt már háttérnek minősítettem, és vegyes technikával készült, úgy is, mint tűzőgép. Na, azt nem kellett volna. 

A háttér egyébként tök tuti lett szerintem, olyan lett a terep, ahogy én a teremtés közben közvetlenül elképzelem. Nem éppen az a jól fésült pázsit, sokkal inkább a kissé mocsaras, itt-ott zöldellő, köves-bokros-vizes-zsombékos vadregényes táj. Mert kertészt még nem teremtett az Isten, és különben is muszáj volt az új media ink-jeimet odacsöpögtetni, pont volt mocsár színű, értsétek meg.
Csak hát az a fránya pálmafa! Meg a beküldés... Na most azt kell elképzelni, hogy ezt, így A3-as méretben, rajta ugye egy 30 centis pálmafával és 6 db 3D-s origami állattal, bokrokkal, satöbbivel, na, ezt hogy a picsába lehet úgy elcsomagolni, hogy szállítás közben ne sérüljön? Mert hát ez nem egy gránit szilárdságú építmény, lássuk be. Hát nyilván: sehogy. 

Úgyhogy a békés rajzolgatás reményéből végül az lett, hogy először is estéken keresztül kudarcot kudarcra halmozva próbáltunk állatokat hajtogatni, ami nem jött össze, majd a véres verejtékkel összetákolt pályamunkát bökdöstük napokig tanácstalanul innen oda, onnan ide, hol az egyik, hol a másik asztalon, mert azért annyi vízszintes felület nincs itthon, hogy egy A3-as pályamunka ittléte ne okozzon fennakadást, szóval néztük, hogy ezzel most mi a szart csináljunk? Végül az lett, hogy bevágtam a kocsiba, és nesze neked, országos levelező verseny, elvittem személyesen a rendeltetési helyre. 

Ott tájékoztattak, hogy habár határidőt ugyan elfelejtettek megadni, még lett volna egy kis időnk elkészíteni a művet, de nem baj, nekik van nagy raktáruk, majd oda beteszik és megőrzik arra a pár hónapra. Úgy tavaszig.

Egyébként én nem akarok panaszkodni, meg minden, akkor sem jártunk volna jobban, ha a gyerek mégis a matekot választja, ott ugyanis valószínűségszámításos feladatokat kaptak a 8 évesek. Na, az mondjuk nagyobb kudarc lett volna, mint hogy nem sikerült az origami disznó. 

* jó matekos, de nem akarom, hogy itt ébredjen rá, hogy mégsem elég jó

Vendégség minálunk

Azt mondja a Petrovics szomszéd, hogy ilyen finom babgulyást utoljára a katonaságnál evett. Váltig állítja, hogy ez dicséret.

Az életünk egy Woody Allen film

Éppen a macska megszerzésének körülményeit vetítjük valakinek:

Én: - Ha szorosan a tényeket vesszük, tulajdonképpen Ákos elrabolta ezt a macskát.
Ákos: (közbeveti) - Örökbe fogadtam.
Én: - Hát, végül is felkínáltuk neki a lehetőséget, hogy hazamenjen, de nem élt vele.
Pé: - Igen, mert Stockholm-szindrómát kapott.

És most nyomunk egy ridikulusz varázslatot

Tegnap zuhanyzás előtt felfedeztem magamon egy új, amorf anyajegyet. Be is pánikoltam, most már mindenképpen meg kell látogatni a bőrgyógyászomat, mert mindjárt meghalok*. Aztán lezuhanyoztam, és az anyajegy azzal el is tűnt.
Mindig mondtam, hogy a tisztaság fél egészség.

*Mittelholcz Dóra óta kicsit ideges vagyok, na.

** ez egyébként a híres ridikulusz varázslat a Harry Potter-ből, a félelmetes dolgok legjobb ellenszere, ha nevetségessé tesszük őket. Eszem ágában sincs bárki esetleges betegségén tréfálkozni.

Ezért mindenki irigyelni fog minket

Különleges éjszakán vagyunk túl, Ákos hatszor ébredt (bedugult az orra, pisilni kell, orrot kell fújni, inkább velünk aludna, tényleg inkább velünk aludna, na jó, most már tényleg velünk alszik), Borcsi pedig háromszor (jaj, bejött a macska, tessék, itt a macska, mit keres már megint itt a macska), mi pedig természetesen mindannyiszor (plusz pisilni kell, macska, húzzál kifelé az udvarra, ne kapard már azt a kurva ajtót, Ákos, ne izegj-mozogj már, basszamegeló, felrúgtam a vizemet).
Jó volt, na.

Borcsi mesél

Csingiling aludni tért. Áfonyalevéllel takaródzott, és lehajtotta a fejét a szottyadt áfonya párnájára.

Macska kezd beszokni

A macska szobatiszta, rendeltetésszerűen használja a macskaalmot, amiből arra következtetek, hogy vagy egy őstehetség, vagy szobaállat volt mindig is. Csak beintett az eredeti gazdájának, mert 1.) nem szedte ki a szőrébe tapadt bogáncsot, minek az ilyennek macska, 2.) nem adott neki eleget enni.
A mai napon a fél kilós macska apránként elfogyasztott egy 415 dkg-os macskakonzervet. Ügyes. Valamint aprólékos munkával kiszedtem a szőréből azt a beletapadt gyomnövényt, ami minden zokniba beleáll, kimosni se lehet, viszont szúr.
És még szereti a tejet is, de sajnos fosik tőle, úgyhogy nem kap többet.
Mit is akartam még? Ja, allergiás vagyok rá.
A gyerekek meg változatlanul boldogok.

Az a baj, hogy gyereket is így nevelek

Ma dél körül Ákos szerzett valahonnan egy macskát. Az úgy volt, hogy egyszer csak ott volt a jószág a karjában, amikor a 110 centijével peckesen, elégedett fejjel belépkedett a kapun. Így.

Tulajdonképpen nem is tudom, mit képzeltem, mivel ezért indult el otthonról. Hogy ő most szerez egy macskát. Meghallotta, hogy éppen vernyog odakint egy, kimentünk az utcára, és amíg én az árkot egyengettem, hogy lefolyjon a csapadékvíz, ő megfogta az állatot.
Én meg nyilván, mert az anyák már csak olyanok, hogy reflexből etetnek, adtam a jószágnak virslit. Öt karikát. Aztán még ötöt, majd még. Ez egy totál éhenkórász jószág. Meg dorombol. Elképesztően kis cuki. Gyönyörű szürke cirmos, kis formás, kedves állatka, olyan közepes, alighanem kölyök még, idén születhetett. Nem hülye, mint Masni, és nem fosik, mint Jess.
Na jó, előre szaladtam, de hogy tartsuk az időrendet, délben még égre-földre esküdöztem, hogy itt több állat nem lesz, este hazaküldjük az anyukájához. Na jó, a szünet végén küldjük haza, mert addig remekül el lesz vele az Ákos. Aztán délután vettem neki egy alutasakos macskakaját. Persze befalta az egészet.
Aztán hazajött Borcsi, és készített neki egy darab tűzifából és Ákos kinőtt kisgatyájából egy kaparófát :D.
Aztán hazajött a Pé is. Mondom neki, nézd már, macska. Ákos rohan lélekszakadva és könyörög, tartsuk meg, tartsuk meg. Elkezdtem neki magyarázni, hogy az nem egészen úgy van, ezt a cicát nyilván valaki hazavárja, ne bőgjél, a gazdája most pont így bőg otthon, hogy hol a jószág.
Erre Mátyás királyian kitaláltuk a bölcs megoldást, bár alighanem még a Dalai Láma is elismerően hunyorítana az ötletre: nyissuk ki a kaput, vigyük ki rajta a macskát, és hagyjuk, hogy hazamenjen az anyukájához. Így is történt. Borcsi ölbe kapta az állatot, kivittük a kapun a kis dorombolót, letettük. A macska kedvesen végigdörgölőzött mindenki bokáján, hm. Mondtam, akkor szevasz, macsek, mi bemegyünk. A macska pedig úgy látszik, éppen idejét érezte, hogy leszakadjon a mamáról, mert békésen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, bejött velünk együtt. Hogy ő most akkor már itt lakik, most mi van?
Hát így lett, hogy már megint van egy macskánk.
Aztán jött a Pé kérdése: indoor, vagy outdoor katze? Hát, mondom, ez nem is kérdés, hogy outdoor, ofkorsz.
Na, egy szó, mint száz, fél órával később már azt fontolgattuk, hogy macskaalom híján mit tegyünk a sebtében szaróládának kinevezett ikeás dobozba, á, jó lesz a homok, ami nem ment rá a dália gumókra.
Jelen pillanatban ott tartunk, hogy szép kis szürke cicánk, aminek eddig csak hülye neveket sikerült kitalálni (Dorombi Simi) itt cirkál valahol a házban, benéz minden sarokba és szekrénybe, felfedezi mintegy a terepet. Vagyis bocsánat, a Pé ölében dorombol behunyt szemmel, boldogan.
Hát, így jártam már megint a macskával.

Ui: egyébként azért kell bent laknia, mert most, hogy tél jön, és a gyerekek kevés időt töltenek kint, soha nem látnánk a macskát, ha nem jöhetne be, és különben is, belefagyna a táljába a táp. Na.

További steampunk cucc

És most, hogy Zenóbia elárulta a bounty pite receptjét, amiért nem lehetünk elég hálásak, és amely posztban a naplójáról is ír, én meg megmutatom a jegyzetfüzetemet, (amibe munka dolgokat írok, de) amit én csináltam.

Van leírás is, ha valaki kedvet kapna csinálni egy ilyesmit.

Csak engem zavarnak a vécépapírgurigából készült tárgyak?

Szóval.
Amikor az oviban  vécépapír gurigát kérnek be, vagy valaki felajánl valakinek egy rahedlivel, akkor mégis, mire gondolnak? Mi az a szituáció, amiben valaki konstatálja, hogy némá, kifogyott a vécépapír, akkor én ezt most megfogom és kicserélem. És milyen volt akkor a keze éppen?

Emellett szeretek nem gondolni arra sem, hogy milyen lehet a higiénia szintje egy bőrkesztyűben belül, amit ugye soha az életben nem mos ki az ember, viszont mindig beledugja a BKV-s, pénzes, akármis kezét. Blöá.

Találós kérdés

Ákos az ölemben ül, úgy tesz fel találós kérdéseket:

- Két lába van, nadrág van rajta, oposszum színű az orra, a szája belül sebes, és itt vagyok az öledben. Mi az? 

Borcsi áradozik

"Olyan szépet írt, hogy rögtön repes lett tőle a szívem. Még most is gombóc van a torkomon."

Közkívánatra

Ákos tegnap a mászókáról fejjel lefelé lógásból arccal beleesett a marosi homokba. Azt mondta, az nagyon rossz volt.

Ákos ma fejre állt a bébimotorral az oviban, leütötte a homlokát, az orrát, az állát, és kicsit felszakadt belül a szája. Fogai, szemei épek maradtak. Azóta oposszumnak hívjuk.
Eleinte eléggé zokon vette a dolgot, (mármint nem azt, hogy oposszumnak hívom, hanem a balesetet), és csak az ölemben volt hajlandó helyet változtatni, de aztán találkozott az iskola udvarán a barátjával, és pár perc múlva már vidáman dobálták egymást féltéglákkal.