A kemény fizikai munkával kapcsolatban

Döbrögivé válásom első lépéseként tegnap kimentem anyámmal a tanyára, hogy kitakarítsuk az istállót. Tök komolyan.
Na most, trágyalapátolás az nem volt, mivel az istállóban még soha nem volt állat (és ha rajtam múlik, nem is lesz), leszámítva azt az ipari mennyiségű pókot, ami beköltözött, és beszőtte az egészet, de ilyen függönyszerűen.

Mostanában több helyen is láttam, szabadulószobákban, itt-ott ilyen műpókhálót műpókokkal, hát nem is tudom, kár az erőlködésért, tőlünk kölcsönözhettek volna igazit, akár a Gyűrűk ura & a Banyapók témához is simán tudtunk volna adni eleget.
Szóval amikor beléptünk, először machetével utat vágtunk a pókhálóban, aztán szisztematikusan haladva megtisztítottuk a terepet.
Persze, Kalibka úgy képzelte, hogy feláll egy csini tollseprűvel, amit  cukin végighúz a sarkokon, majd tipli haza. Na most, ehhez képest három és fél órán keresztül kőkeményen söpörtük le a falakról, az oszlopokról meg a plafonról a pókhálót, miközben a pókok ott malmoztak, és alig várták, hogy lelépjünk végre, és kezdhessék elölről a hálórakást, vagy miszarnak hívják ezt.
Közben anyámmal azon röhögtünk, hogy a fancy kis házát nyilván takarítónővel tartatja rendben havi negyvenezerért, mert esze ágában sincs saját kezűleg porszívózni vagy port törölni. A gigantikus dzsuvának persze nekiugrunk, mint az állatok.
Na, de amit ki akartam hozni belőle, hogy az, amit én kőkemény (magas intenzitású intervallum tréningnek) edzésnek hívok, az kb. lepkefing az istálló pókhálózásához képest. Úgy elfáradtam, hogy este már egyáltalán nem voltam képes edzésre menni, habár a szükségét sem éreztem. Ráadásul mára olyan ordas izomláz van a vállamban, hogy majdnem munkaképtelen állapotba kerültem, alig tudok írni.
Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha tényleg trágyázni kell, vagy ilyesmi. Mondjuk ez nem fordulhat elő, soha.
Ja, és marhára büszke vagyok magamra, mert végre olyat csináltam, ami látszik. Habár a maradandóságával kapcsolatban komoly kétségeim vannak. Ráadásul még boldog is voltam, mert kint voltam a természetben, sütött a nap, és végre megint úgy éreztem magam, mint aki él.

Igazán nem tehetek róla

A mai napon az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Index, és az NLCafé címlapján is kint van egy-egy cikkem.
Én tényleg nem tehetek róla, ott még nem pörögtek ki a felmondási idő att leadott anyagaim, itt meg már beszerkesztették az újakat.
Mondjuk, hogy elkerüljük ezt a helyzetet, írhattam volna szart is, ami nem kerül ki a címlapra. Csak azt meg minek.

Egyébként, most, hogy csak heti 2-3 cikket kell írnom, tisztára úgy érzem, mintha nem is dolgoznék, csak hobbiból blogolnék. Egészen felfoghatatlanul jó érzés.

Hosszú magyarázkodás a miértekkel kapcsolatban

Na, most már úgy látszik, tényleg visszatértem.

Az úgy volt, hogy tavasszal még úgy tűnt hogy ez a gasztrojelenség, úgy is, mint újság, a világ legjobb munkahelye lesz. Békésen elszerkesztgetek, nem kell megszakadni a munkában, a főni a legcukibb főni a világon, szóval lesz végre egy normális nyaram, amikor lesz időm a gyerekeimmel lenni, meg élvezni az életem.

Ehhez képest kiderült, hogy nincsenek az újságnak szerzői, mármint érted, cikkek, mert nincs rá pénz. Ja, hát rám se nagyon, szóval mi lenne, ha én írnám tele az újságot, viszonylag szar pénzért? Mivel nem igazán volt kedvem nyáron normális munka után kutatni, belementem, és ezzel a profi mozdulattal tökön is böktem saját magam.

Úgy telt el a nyaram, hogy nagyjából futottam magam után, hogy mindig készen legyen az újság, és a dolgozószobám ablakából ugyan láttam, hogy kint süt a nap, de hát úgy délután négyig nem igazán kerültem vele közvetlen kapcsolatba. Mondjuk most is itt ülök, ahelyett, hogy kimennék végre.

Szóval nem volt nekem se kedvem, se időm blogot írni, meg életem se nagyon volt. Aztán, mire vége lett a nyárnak, és bejöttek a hajnali fagyok, lezártam az egészet a picsába. Először a főni mondott fel, aztán én - a szerzők már szép lassan kikoptak, amit emellett a honorárium mellett mélységesen megértek - és ma délelőtt 11:32-kor odafostam az utolsó cikket is, és vége. Hogy számszerűsítsük, 70 darab cikket kellett megírnom havonta. Azt hiszem, ezt akkor már nem is kell tovább magyaráznom, hát, nem ezekre fogom megkapni a Minőségi Újságírásért díjat. Mondjuk ugyanezt csinálták a Dívánnyal is, amiért szerintem nagyobb kár, viszont nem az én bajom többé.

Érdekes adalék még, hogy pontosan azon a napon mondtam ki, hogy ennek tényleg és végleg vége, nem megyek vissza kétszer annyi pénzért sem (amikor felmondtam, hirtelen mégis lett pénz), amikor hivatalosan bejelentették, hogy a NER felvásárolta a kiadót.

Természetesen ismét bízom a szebb jövőben a Kalib-féle, gyengeelméjűséggel határos hurráoptimizmusomnak köszönhetően. A jelenlegi újságírói munkám, ami októberben kezdődik (hétfőn), úgy néz ki, hogy heti kettő darab cikket kell majd leadnom (segítek, az havi 8 a 70 helyett), azt is olyan témában és stílusban, ami nekem jól esik. Nem mintha a stílussal eddig bajok lettek volna, van az a pénz, amiért mindent leszarok, és ezért irtó viccesek és őszinték lettek a cikkeim :D.

Ezzel párhuzamosan a Pé ugye visszament ugrálni a balettba, úgyhogy innentől kezdve a pénz nem számít. Lehetek megint főleg anyuka, amire pont szükség is mutatkozik, úgy látom. Borcsi kamaszodik és a suli kemény (erről majd írok még hosszút), Ákosnál meg erősen mutatkoznak a jelek, hogy nagyobb odafigyelést igényelnek bizonyos részképességei, szóval, nem árt, ha van neki anyja, aki nem egy kifacsart agyú felmosórongy estére. 

Hát így alakul a mi szép életünk, és szerencsére még a nap is süt kint, szóval még azt sem mondhatom, hogy elbasztam az egész nyarat, és tél lett, mire újra élhető lett az életem (még csak 5 órája, de már megszoktam), hanem még lesz itt pár élvezhető hét az évben, mielőtt betör a sötétség.

Ja, és a lényeget majdnem elfelejtettem, hogy párhuzamosan elmegyek döbröginek. Ha emlékeztek, volt ez az aranykalászos gazda tanfolyam, amit lelkesen végigküzdöttem, és ami azért kellett, mert van egy birtokunk. Na most a dolgok a természetüknél fogva olyanok, hogy egyszer csak alighanem nekem kell majd átvennem a birtok ügyeit, addig pedig ki fogom tanulni rendesen, anyám mellett. És mivel Ákos azt találta ki, hogy ő márpedig gazda lesz, és a tanyán fog lakni és dolgozni, én fogom tartani neki a frontot a következő 10-15 évben, amíg elvégzi az egyetemet szakirányon (meg persze az általános iskolát és a gimit is). Ha átver, és mégsem veszi át, én kinyírom. 

Ártatlanság kora

Arra jöttem haza péntek délután, hogy a világszép lányom és a három évvel idősebb barátja fent vannak a lányom szobájában, és elmélyülten matekoznak. :D :D :D

Korán kezdődő szenilitás

Hát az tényleg minden pénzt megér, amikor a gyerek este fél hétkor közli, hogy hupsz, elfelejtette mondani, hogy holnap sütinap  lesz az iskolában, és neki házi sütit kell vinnie, mert ha nem, akkor osztályfőnökit kap, de nem azért, hanem mert ma elfelejtette bevinni a sulis pólót, de a sütivel kiválthatja az osztályfőnökit, csak amikor délután éppen a boltban voltunk, akkor elfelejtett szólni, hogy vásároljunk be a sütihez is.

Különlegesen tehetséges gyerekem tréfál

Kalib: - Ez a macska egy istencsapása, egy rakás szerencsétlenség. Majdnem olyan béna, mint a Weasley-ék baglya, a... hogy is hívják?

Borcsi: - Error... Vagyis Errol

:D :D :D

Kronológia

Augusztus közepén felmondott az újság főszerkesztője, ahol főleg dolgozom.

Két héttel később én is felmondtam.

Egy hét múlva elfogadták a felmondásomat.

Újabb egy héttel később pedig felajánlották, hogy maradjak, kétszer annyi fizetésért.

Kövérek vagytok emberek! (És neked mi közöd hozzá?)

Egymás kövérségének a nyilvános fikázása kapcsán az jutott eszembe, hogy amikor azt egy táncosnő teszi, aki abból él, hogy vékony, az pont olyan, mintha az Akadémia doktora kipenderülne, és nagy mellénnyel megállapítaná, hogy az emberek hülyék.
Csakhogy ő nem fog ilyet tenni, mert ő okos.

Sorsunk változása

Két év itthon dizájnerkedés után a Pé visszament ugrálni a balettba. Mostantól vagy minden második kávém állott szar lesz, vagy veszünk egy kapszulás kávéfőzőt, amivel egy adagot is lehet főzni.

Vis major

A jelenlegi munkahelyemen azért dolgozom még, mert nincs kinek felmondanom.

A sorsunk megpecsételődött

Ákost felvették a zeneiskolába, ütős tanszakra. Marimbázni fog, de lehet, hogy dobolni, majd kiderül.

Egyébként tök büszke vagyok rá, annyira kis cuki volt, ahogy állt ott a felvételi biztosság előtt, Pumukli-kócos fejjel, ingben, csokornyakkendőben, térdnadrágban, és cérnahangon, de kristálytisztán énekelte a Bodzavirágot.

Egyébként nyilván az egész felvételi bizottságot ismertem, többségüket gyerekkorunk óta, de szerintem nem azért vették fel, mert gondolom, más is, ez egy kisváros.

Ebben az évben 5 hely ürült meg összesen, a tanszakon, az egyik Ákosé lett.

Trükkösek voltak amúgy, mert átküldték, hogy felvételizzen furulyára is, mert oda könnyebb bejutni. És valóban, ott 25 helyet osztottak ki. Le is akartak csapni Ákosra, mondták, hogy a maximális 30 pontból adnak neki harmincegyet, meg beszéltették, annyira cukin és határozottan magyarázott a jövőbeli terveiről. (Mezőgazdász lesz, átveszi a birtokot a nagyitól, és ő folytatja majd a gazdálkodást).

Szóval volt izgalom vagy három napig, de mára kiderült, hogy Ákos a jók között is a legjobb volt, hát, én gyerekem, na.

Ez a kép meg még novemberben készült róla a csokifesztiválon.

Akartam magamnak ruhát venni

Az, mondjuk tízes skálán mennyire ciki, hogy a Tesco gyerekosztályán vásároltam magamnak ruhát?

Merthogy akartam venni valami könnyűt a nyárra, valami shortot meg pólókat, laza lődörgéshez, de a női ruhák mind műszálasok voltak, a gyerek viszont pamut. De főleg flittercicás :D.

És azt is megtudtam ma (jó házból való úrilány keservei rovatunkban), hogy nemcsak tízezerért lehet melltartót venni, ellenben a teszkós kétezerért dizájnban és kényelemben is veri a hasonló kategóriás Triumphot. A tartósságáról később fogok mesélni.

Most már megint itt vagyok, és leszek is

Most meg az van, hogy megszűnt a sok éve tartó megbízásom, ez a szabadúszó lét már csak ilyen, megbízások jönnek és mennek, tisztára megszoktam már. Ami ment, azt így a végére már utáltam sajnos, és csak szenvedtem tőle, ami meg jött, az tök jó.

Azt hittem egyébként, hogy utálok szerepelni, erre kiderült, hogy nem is. Ebben az új projektben tegnap kisvideókat forgattunk, (nemigen lehetett nemet mondani rá, az az áldott jó szívem, na, pedig a szereplés messze kívül esik a komfortzónám határain), és hát durva, de imádtam minden percét. Sose hittem volna. Alighanem sikerült még összefüggően is beszélnem, nevetgéltünk, semmi mesterkéltség meg megjátszottság nem volt, a második perctől már nem is izgultam, amiben nyilván benne volt a segítségként elfogyasztott apátsági rozé, adtuk egymás szájába a szót, szuper volt. Hát, feleim, sosem késő, hogy az ember új tulajdonságokat fedezzen fel magában.

Bár, ha jobban belegondolok, már kislány koromban is mindig azt játszottam, hogy engem vesz a kamera, szóval min csodálkozunk?

És ráadásul megint van kedvem blogot írni, mert nem kell már napi négyezer karaktert menetrendszerűen lepakolnom, tisztára felszabadultam, megyek is a piacra, és főzök valami finomat.

A választásokkal kapcsolatban

Régóta kérdés, hogy átszavaznék-e a jobbikra, mert itt Körmöspálcáson kétségtelenül az az esélyesebb elkenzéki erő.

Hát, barátaim. Amikor négy éve, monitorra gúvasztott szemmel vártuk az eredményeket, emlékszem arra a jeges témületre, amikor a jobbik egy időre beelőzte a fideszt. Mármint nem a narancsos kollégák jeges rémületére, hanem a sajátomra emlékszem. Az nem lehet, hogy itt a nácik diktáljanak!

Azóta sok minden megváltozott, a jobbik cuki lett, az én csukám meg még jobban teli lett a fidesszel. A baloldal meg az lmp itt harmatgyenge, most mit csináljak, mit csináljak, átszavazzak a jobbikra? Ééén?

Hát nincs az az isten, ráadásul ezek helyben olyan hülyék, mint a segg. Úgy értem, csodálkoznék, ha kiderülne bármelyikről, hogy nyolcvan felett van az IQ-ja. Süt róluk a sutyerákság.

Szóval válságban voltam, de aztán rájöttem a megoldásra: vihihi, nem is körmöspálcási választópolgár vagyok, hanem zuglói :D.

Meg vagyok mentve.

Az elmaradt jutalmakkal kapcsolatban

Azt szeretném mondani az év végén elmaradt tanári jutalmak miatt hőzöngőknek, hogy én még soha, soha a büdös kurva életben nem kaptam sem év végi jutalmat, sem munkahelyi ajándékot, sem 13 havi fizetést, se semmit. És nem kapok másodikán fizetést, hanem majd valamikor, amikor úgy jön ki a lépés, kifizetik a számlámat, meg még egy csomó mindent nem kapok, holott én is tök lelkiismeretesen dolgozom egész évben, művelem és szórakoztatom a népet, és nem középiskolás fokon.

Szóval én nem irigylem senki jutalmát, meg semmit, de amikor hőzöngnek azért, mert elmaradt a jutalom, azért mégis mindig eszembe jut, hogy bassza meg, az én minden évben elmaradt jutalmam miatt is hőzönghetne már valaki. Köszönöm, hogy elmondhattam.

A Mikulás egy igazi pöcsarc

Telehányta a házat csokival, térdig gázolunk benne, miközben tudja, hogy én nem ehetek ilyesmit. Amúgy nem szokott zavarni a csoki, mert sosincs szem előtt, kivéve most. És ráadásul nem is nagyon fogy, mert a gyerekek meg betegek.
Az idei influenza tényleg nagyon durva, mind a kettő 38 fok fölötti lázat produkált, ami egyáltalán nem jellemző rájuk, Borcsi 3 napja fekszik, és nem vert le semmit, mert egyáltalán nem mozog. Ilyen se volt még.
Minket vállba dartsozott a sógorom a minap a vakcinával, szóval megúszásra gyúrunk. Nekem sajni nincs 3 napom lázasan fetrengeni.
A kilóim száma jelenleg 65, és mind színtiszta izom. Csodálatos dolog ez a sport, mit ki nem hoz az ember testéből! Menjetek ti is deep workre, body artra meg spinracingre! Akkor is, ha azt sem tudjátok, mi az, mert jó lesz. Lassan bikinis képeket fogok posztolni magamról az instán.
Na jó, azt azért talán mégsem. De megtehetném, ha akarnám. Mondjuk, mit nem?
Egyébként meg rászántam magam, és elmentem géllakkoztatni, ez már a harmadik alkalom, mert rögtön ráfüggtem. Állatira felszabadító érzés, hogy mindig elővehetem és mutogathatom a kezem, mert a körmeim több, mint rendben vannak: gyönyörűek és ápoltak. Azt mondjuk soha nem fogom föltenni az instára. Egyébként semmi csilivili meg kirkszkraksz, csak sima szín (most éppen francia, szóval nem szín), mégis imádom. A legjobban azt, hogy moshatok hajat, mosogathatok (azt mondjuk nem szoktam), főzhetek egész délelőtt, és a körömlakk még mindig meg se moccan. Komolyan, erre vágytam egész életemben, hogy én ezt eddig miért nem csináltattam? Rejtély!
Majd szólok, ha feltöltettem az ajkaimat szilikonnal. (nem, a valóságban ez sosem fog bekövetkezni).

Kipakoló lustáknak

Jól állok a karácsonyi ajándékvásárlással, már vettem színházjegyet, szoftvert meg 2 e-bookot.
Ezzel kapcsolatban még azt kéne kitalálnom, hogy mi kerül a fa alá?

Ti miért vagytok ilyen kicsik? Mert gyerekek vagyunk

Ma, majdnem négy év után először, kitakarítottam itthon, mert a Konszi szabadságra ment. Hát roppant érdekes élmény volt, egyúttal kiderült, hogy a gyerekeim egyáltalán nem tudnak sem vasalni, sem mosogatni, sem porszívózni, de még felmosni sem rendesen.

Jó, ez nyilván azért van, mert sosem volt rá szükségük, van Konszi meg mosogatógép, szóval engem se látnak túl gyakran takarítani.
És hát, lássuk be, én sem boncolok soha tyúkot, se harcsát, holott anyám nyilván tud. Csak én meg már nem vagyok rászorulva, hogy tudjak, és különben sem kellemes dolgok ezek, úgyhogy nem tanultam meg, és kész.

De azért, azt hiszem, mégiscsak kezdenem kell valamit ezzel a helyzettel, mert nem túl valószínű, hogy amikor először elhagyják a mamahotelt, és főiskolára mennek, vagy ilyesmi, jutni fog nekik bejárónőre. Szerencsére időben kiderült a dolog, és maradt még 8-10 évem intézkedni. Mármint megtanítani őket, nem pedig bejárónőt szerezni.  Mondjuk az komolyan érdekel, hogy kitől fogják ellesni a mozdulatsorokat, mert hogy tőlem nem, az tuti.

Mondjuk főzni azt pont szoktam, ők meg mégsem tudnak, szóval lehet, hogy csak az van, hogy még kicsik. Vagy pedig egyáltalán nem érdekli őket a téma, az is lehet, ugye.

OMG

Az érzés, amikor rájössz, hogy a gyereked gimnáziumi tanára 17 évvel fiatalabb nálad.

A nap, amikor nem volt olvasnivaló

Mivel nem érdekel sem a magyar politikusok lemondása, sem pedig a lövöldözések a világban. Eljutottam odáig, hogy leszarom.