További rakenroll

Kalib: - Képzeld, Borcsi, milyen nagyszerű dolog történik! Petra* néni férjének a templomában lesz egy igazi thüringiai típusú orgona. Olyan, mint amin Bach is komponált. Csodálatos barokk zenei koncertek lesznek a templomban. Ami azt illeti, csütörtökön is lesz egy orgonakoncert, elmegyünk?
Borcsi: - Hurrá! És majd táncolunk!

Tudtam, hogy egyszer még zavar támad ezekből a bibliai hasonlatokból

Ákos: - Te vagy a világ legparadicsomosabb anyája!

Indulunk ebédelni

Pé: (feláll a gépe mellől) - Meddig várjak még rád?
Kalib: (még dolgozik) - Fess ki!
Pé: - Filctollal? Rajzolok neked egy hitlerbajuszt.

Ez meg a kalács

Mert miután kitanultam videó tutorialból a hatos fonást, és meg is sütöttem vele a cuccot, anyósom közölte, hogy ő bizony nem szereti az édes kalácsot.
Hát akkor kap sósat:

Kukta

Készül a színes cukorba hempergetett húsvéti kókuszgolyó.

Növények bent és kint

Egyébként én tényleg nagyon sajnálok mindenkit, aki nem vigyáz az alakjára, és kénytelen sült krumplit enni a rántott húshoz, mert mi szerencsére nem:

Hanem sült spárga salátát, hmmm.

És még tavaly véletlenül kint hagytam éjszakára a begyűjtött magokat, és alighanem szétfújhatta a szél, mert nálunk idén a járdarepedésekben is metélőpetrezselyem nő, bizony. De az nem baj. 

Étkezés, csak most igen

Asszem a tavaszi szünet legnagyobb kihívása az állandó konyhaszolgálat lesz. Irigylem a nyulat, baszki, egy szál répán fel tudja nevelni a kölykét.

(igazságtalan vagyok, Ákos cukin segített zöldséget pucolni a krémleveshez, és túrógombócban is nagy király már, habot ver, masszát kever, mogyorót darál, gömbölyít ügyesen, habár időnként különutas felfogással, Borcsi meg itthon sincs.)

A legszebb percek

Más: - Na, Kalib, hogy megy a fogyókúrád?
Kalib: - Vége. Lefogytam.

További vidám hétvégi elfoglaltságok

Háttulajdonképpen már megint marhajó volt a hétvége, alighanem ez a nyárral függhet össze, vagy tavasszal, vagy mindegy, a jó idővel. Mert amúgy a múlt hétvége is tök vidám volt, de főleg felszabadító, mert vége lett a kampányidőszaknak, huh. De most nem arról értekezünk, hanem az aktuális hétvégéről.

Ami úgy volt, hogy szombat reggel aranyosan elhelyeztük a gyerekeket anyukámnál, akinek így segíthettek aranygaluskát sütni, abban profik, Ákos már másfél évesen tudott. Mi meg elmentünk a Pével Pestre shopizni. Na most a Pé, számos jó tulajdonsága mellett rendelkezik azzal ritka, és különösen és irigylésre méltó készséggel, hogy szeret vásárolni. Meg tud is. Ügyesen, támogatón, nekem ugyanis az ilyesmivel fél óra alatt teliszalad a csukám, én megyek haza, szevasztok. Ő viszont tudja, hogy melyik boltokban szoktam sikerrel járni, tudja, hogy azok melyik plazában hol helyezkednek el, mosolyog a választásomon (ha nem, akkor baj van), véleményezi felvéve, hoz méretet, viszi a csomagokat és fizet. Valamint türelmes, békén hagy, ha kell, és ott van, ha kell. Szóval vele aztán tényleg öröm a shopizás. Nem tűnik el, nem vág pofákat, nem nézi az óráját. 

Erre a shopizásra egyébként most már tényleg nagy szükségem volt, ugyanis ez a 9 és fél kiló, ami lement így két-három hónap alatt, ez azzal járt, hogy marhára nem maradt ruhám, ami a.) méretben megfelelő, b.) nem tíz évvel ezelőtti divat szerint készült. 

Úgyhogy kellett vásárolni. Kaptam gyikos cipőt* (vö. ne ríjá, kapsz gyikos pólót), ami Lacoste, a talpa meg chevron mintás, tök jól lehet vele scrapbook oldalra pecsételni. Meg a Pé is kapott egy cipőt, aminek még menőbb a talpa pecsételés szempontjából**. Meg még kaptam pár ruhadarabot, de most már megérkeztünk a scrapbook tanfolyamra érzelmileg, úgyhogy ugorhatunk.

Szóval délután meg mixed media tanfolyam volt, ami nagyon okos és technikás dolog, kicsit nehéz, de nagyon jópofa, sokat lehet vele játszani. A társaság nagyjából mindig ugyanaz, egy csomó vidám, az életét szerető anyuka, akik ráadásul alkotni is szeretnek, szóval a tökéletes terep, hogy a mániánkkal foglalkozzunk, és közben harsogva röhögjünk, á, imádom. Megmutatom, mit készítettem. 

Na és amikor végeztem, hazamentünk, majd elmentünk az óvodai retro party-ba, ami szerintem azért egy kicsit már gáz, vaze, Zoltán Erikára meg Szűcs Judith-ra táncolni 2014-ben, hát komolyan, szégyen, hogy ebből még mindig meg lehet élni, most tényleg, a világon semmit sem lehet eladni, ami harminc éves, már minden a szeméttelepen van és a férgek rágják, amit harminc éve hoztak létre, autók, ruhák, televízió készülékek, kivéve a zene Körmöspálcáson, mert azt még mindig le tudja nyomni a dj, pénzért. Úgyhogy eljöttünk. 

Ma meg a cuki gyerekeinkkel voltunk, sütött a nap, elvetettem a cukkinit, bringáztak a forgalmatlan kis utcánkban, bandáztak a szomszéd gyerekekkel, a Pé esztergált valamit (szerintem, de én ezt nem tudom megítélni), végül pedig még moziba is elmentünk a Borcsival. Szóval királyság volt megint. Ki is találtam a "boldogság" tematikájú címkecsomag szókészletét, feljegyzem, mielőtt kimegy a fejemből. 

* És még egy csomó tréfát tudok vele: amikor a nílusi hajókiránduláson hajótörést szenvednek, tapossák az utasok a vizet serényen, mire az egyik felkiált: á, nyugi, már küldik a mentőcsónakot, Lacoste!

** Nem csavarodtam be. Vicceltem.

Borcsi, a bölcselő

Kalib: - Borcsikám, fújd ki az orrodat!
Borcsi: - De a takony nem akkor jön, amikor akarjuk. Csak a könnyek... A könnyek, meg a puki.

A fogyókúrámmal kapcsolatban

A fogyókúrámmal kapcsolatban meg az van, hogy kissé visszavettem most a tempóból, mert az első lendületben először belefogytam a két évvel ezelőtti, 38-as méretű ruháimba, majd további egy hét után villámgyorsan ki is fogytam belőlük, pillanatnyilag pedig a 15 évvel ezelőtti Mustang farim van rajtam, amiben a főiskolán jártam még. Úgyhogy jelenleg nem áll rendelkezésre több motivációs ruhadarab, bár ami azt illeti, másmilyen sem, nincs egy rongyom, amit felvegyek. 

Egyébként roppant szomorú vagyok, mert egyik reggel felvettem a kedvenc szitakötős blúzomat, és úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya, úgyhogy kénytelen voltam átöltözni, és csak este felé esett le, hogy helyette a másik, a 10 évvel ezelőtti szitakötős felsőmet sikerült felvennem, ez biztos egy ilyen szitakötős nap volt, de most milyen napjai legyenek egy sárkányrajongónak a Trónok harca aktuális szériája előtt pár nappal, és most gondolkozzunk egy kicsit angolul a szitakötőkről, naugye. 

Úgyhogy további motivációs ruhadarabokért kénytelen leszek ellátogatni a Promodba, ez a jövő hét végén történik majd meg, és közben tegyük fel a kérdést nyugodtan, hogy én most akkor panaszkodom-e, vagy dicsekszem?

A hétvégénkkel kapcsolatban

Egyébként meg tényleg tökéletes volt a hétvégénk, el is telt gyorsan. Szombaton elmentünk Borcsival a scrapbook klubba, mert volt gyerekfelügyelet, és amíg az anyukák kicsodálkozták magukat egymás dolgain, meg alkottak, meg röhigcséltek, a gyerekek békésen játszottak meg alkottak, jópofa volt nagyon. Tulajdonképpen én pont erre gondoltam, amikor Borcsit vártam, hogy milyen király lesz már, amikor majd a kislányommal mehetek ilyen programokra, mert akkor még nem tudtam, hogy a gyerekek nyígnak meg elfáradnak, meg hisztisek meg éhesek meg pisilni kell. Erre a Borcsi tök olyan lett, amilyet még tapasztalatlan fejjel megálmodtam, a gyerek, akinek oké az, ami van éppen.

Aztán ha már Pesten voltunk, és pont felavatták, négyes metróztunk is, meséltem is Borcsinak, hogy tízen akárhány évvel ezelőtt, amikor a pasimnak végre kinézett egy állás a metrónál, de csak nem akart elkezdődni, az LD még azon poénkodott, hogy biztos úgy értették, hogy a 4-es metrónál adnak neki munkát. Akkor ezen kicsattanóan kacagtunk, annyira távoli és elképzelhetetlen volt a dolog (ugye az volt az 1. Fidesz-kormány ideje, amikor megvonták az állami garanciát, és leállt az egész folyamat), most meg, 12 évvel és (összesen) négy gyerekkel később, itt a 4-es metró, és mi utazunk rajta, hát eléggé "ezt is megérhettük" érzés volt. Persze nekünk célunk volt, nem csak úgy koptattuk a járművet a vakvilágba, nekünk el kellett jutnunk az Árpád-hídtól a Rayherbe, mert kifogyóban a papírkészletem, a Rákóczi téren meg pont van egy megálló. Szóval mentünk a vadiúj metróval, már ez is jó érzés, ugye egyáltalán, hogy van, de főleg hogy vadiúj, mert eddig csak szétfingott metrón utaztunk. 

Ez meg elég futurisztikus, 3 megállót néztünk meg. Hát beton. Sok a beton, de most azt azért mindjárt gondoltam, hogy nem alabástrom lesz. A peronok szerintem elég kicsik, de azért elfértünk, és további érdekesség, hogy úgy van megcsinálva a tér, hogy a szintek egybe vannak nyitva, nem igazán van plafon. Szóval három emelet betont lát maga előtt/fölött az ember, elég monumentális, mondjuk én nem vagyok híve annak, hogy az ilyen dolgokat szépség alapján ítéljünk meg, a metró csak menjen, meg ne füstöljön. Én mindig röhögök a legújabb divat szerint kialakított fürdőszobákon is, milyen ciki lesz az már 3 év múlva, oszt nézhetik a bambuszmintás* csempét nyugdíjas korukig, köztudottan 2010-ből. Szóval jó lesz így a 4-es metró, mert megy. Aztán a Keletinél le kellett szállni, mert ott a vége, mondjuk ha még egy kicsit odafúrnak, akár meg is érkezett volna a zuglói kis lakásomhoz, hát lesz ott felfordulás a 2. ütemben. 

A Keletinél szerintem nagyon király teret alakítottak ki, egyáltalán nem értek egyet az Index vonatkozó cikkével, ami szerint nem lett jó. Szerintem egy profin tagolt, érdekes, sok ülőhellyel ellátott, kellemes placc lett ott, tényleg jó volt ott ácsorogni kicsit. Eleve egy profi ötlet volt, hogy a pályaudvarral szemben megszűnt az az út, meg az a tetőkert is jópofa nagyon, szóval nekem tetszik. 

És akkor még szombaton fagyiztunk is, mármint a gyerekek, mert én azért már mégsem, nem azért fogytam le, hogy most meg visszahízzak mindent. 

Vasárnap meg elmentünk a bolhapiacra, a Pé vett egy csomó öreg lámpát, amiket majd felújít puccosra, én meg kaptam ilyen régi falmintázó hengert, amivel nyilván scrapbook oldalakat fogok hengerelni, hehe.

És akkor délután még fagyiztunk (én nem), meg bringáztunk a kresz parkban, Ákossal együtt nyomtam a szép új bringámmal, ami nem új, hanem régi, olyan, mintha a Saint Tropez-i csendőrből lépett volna ki, menta színű és Peugeot márkájú, a Pétől kaptam karira, most meg szerelt rá ládát, hogy abban hordhassam a tulipánokat :D.
Ja, és még a kertben is kapirgáltam kicsit, elvetettük a gyerekekkel a spenótot, már alig várom, hogy kikeljen itt végre valami. Bár ha belegondolok, végül is kint van már a petrezselyem, pesztóképes vagyok. 

És akkor a jövő hétvégén meg választás. 

* amúgy semmi bajom a bambuszmintával, csak nem tudtam nem észrevenni, hogy divat. Volt 4 éve.

Ismét a külső megjelenéssel kapcsolatban

Az idei divattal kapcsolatban ismét az lesz a kérdés, hogy hol találjuk meg azt a kétmillió tökéletes lábú lányt, akin jól mutatnak a ruhák. Vagy idén is virsli-, meg gázpalack lábakat nézünk, hurrá, alig várom már.
Amúgy mégis csak jó hely ez az óvoda, az egyik anyuka ma megjegyezte, hogy annyit fogytam, mintha kicseréltek volna. Ehhez képest hétvégén amikor mondtam a klubban, hogy 8 kiló ugrott a minap, mi volt a reakció? - És mi láttunk téged előtte?
Hátööö, igen. Az igaz barát, akinek mindenképpen jó vagyok :D

Tim Burton fanság van itthon

Amúgy szerintem nagyon cool, hogy az incifinci gyerekeim Tim Burton filmeket néznek, és röhögnek a poénokon, vágják az összeset.
Na jó, nyilván nem az Álmosvölgy legendáját nézik, hanem a Charlie és a csokigyárat meg az Alice csodaországbant, de akkor is vagány.

A hétvége dióhéjban

Úristen, úristen, jön a rossz idő, én meg elvetettem az uborkát.
Amúgy a hétvégén már majdnem egészen rendbe tettük a kertet, a Pé füvet nyírt, én kapáltam, gyomláltam, uborkát vetettem, még jó, hogy még nincs kész a föld, így nem tudtam elvetni a cukkinit meg a tököt meg a paradicsomot, pedig szívesen megcsináltam volna azt is, annyira várom már a nyarat. De legalább is április 7-ét. Azt sokkal jobban.  Amúgy meg virágzik a szamóca, csak szólok.
Meg a muskátlit is előhoztam a telelőhelyről, mi lesz, ha most meg elfagy nekem szegény?
Ja, és kitaláltuk, hogy veszünk egy házat, mondjuk azt még nem tudjuk, hogyan, de majd kitaláljuk azt is.

Fontos, hogy pontosan fejezzük ki magunkat

Borcsi mutatja Ákos rajzát.

B: - Ugye milyen szépen kiegészítettem?
Á: - Szóval te vagy a bűnös!
B: - Csak kipingáltam.
Á: (töprengve) - Mi az a pinga?
Á: - Anyaaa, a Borcsi belepin..., belefir..., belerajzolt a rajzomba.

Bringás album, satöbbi

Na jó, ha már semmi nincs, még egy recept sem, kaptok egy kis albumot. Én csináltam (naná!), és arról szól, hogy a nyáron Borcsi és Ákos is megtanult biciklizni rendesen, kétkerekűvel. Meg rollerezni is.
Minimál dizájn van ma. Egyébként két este alatt raktam össze, jó játék volt.

Ez itt a borító, senki se gondolta volna. 

Ezen a képen egyben látszik, hogy semmi különös

Szerencsére jó sok ilyen címke volt, úgyhogy lehetett magyarázni, mi van. Az utókornak.

És szerencsésen megérkeztünk az első fotós oldalhoz, itt éppen Borcsi mutatja be, hogy tud bringázni. A tanulás folyamatáról sajnos nem készült fotó, mert futottam mellette, bal kezemben egy félkész rongybabával, jobb kezemben meg Borcsi nyakával (jó fogás esett rajta hátulról).

A kommentkártyát miltonkapoccsal rögzítettem, ami lánykori nevén jancsiszög, úgyhogy kiforgatható a fotó alól. Magic.

Itt már kapunk egy kis Ákost is

Kihúzható kommentkártyák mind a két oldalon. Szöveg, magyarázat.

És ö, visszatolható

Ákos rollerezik, mert tud. Idő közben a markolatot persze lefejtette a rolleremről (igen, ezzel jártam dolgozni a Magyar Hírlapba annak idején, nem röhög), frankón össze lehetett csukni egy mozdulattal, amikor felszálltam vele a villamosra. 

Kétkeréken bandázók

És itt is kihúzható kommentkártyán mesélem el a sztorit.

Ez az album egyébként az éppen készülő 2013-as családi fotóalbumunk bringás melléklete. Na jó, mutatok az albumból még egy képet, amit kajáltak nagyon a scrapper társak, de most már aztán elég legyen.

Borcsi és a lényeglátás

Írom a márc. 15-i tudósítást, ctrlC - ctrlV a beszédekből. Odajön a Borcsi, bámulja a monitoromat, próbálja elolvasni.
Kalib: - Á, Borcsi, hagyjad, ezt ne olvasd el, ez politika, ebben semmi okos nincs.
Borcsi: - Nem csoda, hogy aláhúzta.

További fogyókúrás poszt

Velem meg az van, hogy amióta elveszítettem a hájamat, legalább is a nagy részét, azóta folyamatosan fázom. Még mindig télikabátban meg csizmában járok például, na jó, kis szoknyához, és nem érzem túlzásnak.

Meg még az is furcsa, (bár ha jobban belegondolok, a szigetelés nélküli lét és a fázás közötti összefüggésben nincs semmi furcsa), hogy a kutya se veszi észre, hogy fogytam hét kilót. Amikor mondom, hogy fogyókúrázom és kopog a szemem az éhségtől, mindig megkérdezik, hogy "na és fogytál"? Á, nem bazmeg, csak lötyögnek rajtam az egy számmal kisebb ruhák. De nem kell észrevenni, meg megdicsérni, meg hangot adni neki, hogy a derekam mint a darázsé, olyan lett, á, szarni bele. 

Bár alighanem erre meg az lehet a magyarázat, mármint hogy nem vesznek észre 7 kiló mínuszt, hogy félkövér koromban is nagyon ügyesen és csinosan tudtam rejtegetni, ami nem odavaló, muffin topot, detektívsegget*, miegymást. Szerencsére tokám még nem volt. 

Mondtam én, hogy nagyon optimista lelkialkatú vagyok.

Na, még fogyókúrázok egy kicsit, mert tök jól megy, aztán abbahagyom.   

* a detektívsegg az, amikor akkora a segged, hogy úgy érzed, követ valaki. 

Ákos olvas, vagy valami hasonló

Erős a gyanúnk, hogy Ákos tud olvasni. Ákos 4 és fél éves.
Ő ugyan tagadja, de időnként lebukik. Valószínűleg egyébként nem ismeri a betűket, viszont felismeri a szavakat, amiket már látott, mondjuk egyszer. Amúgy svédül is tud, pl. a Pettson és Findus címeit simán felismeri, pedig még csak egyszer látták az epizódokat, és mindegyik főcím ugyanaz. Mégis tudja, amikor felvillan a cím, hogy melyik mese jön, és azt ő már látta. Érdekes.
Egyébként nyilván nem tanítjuk olvasni, meg ilyenek, lustábbak vagyunk mi annál, és bízunk a gyerekek normális fejlődési ütemében, a fejlesztésben viszont (egészséges gyerekeknél) nem.