A Pé, McLuhan, meg az Amazon

Most pedig karácsonyra eljött a Kindle ideje, ami olyan, mint az a szerelem, amiről elhiszi az ember, hogy tartós lesz. Először ismerkedtünk egy kicsit, aztán kiderültek a jó tulajdonságai (például hogy rá tudom tölteni az Tűz és jég dalát), aztán a helyzet fokozódott (pdf helyett kindle formátumban is rá tudom tölteni a Tűz és jég dalát), szóval most izzok és lángolok, és Kindle-lel a kezemben alszom el (nem igaz, elalvás előtt fölkelek, és biztonságba helyezem, nehogy baja essen, agyonnyomjam, vagy valami), és azzal is kelek. Csak egy baj van vele, hogy nincs rajta angol-magyar szótár, csak angol-angol, amivel én azért annyira könyvolvasás tempóban nem vagyok kisegítve, és ha lenne is rajta, akkor sem tudom, hogy hogyan lehet, és lehet-e egyáltalán olvasás közben váltani a lapok között, szerintem nem. Úgyhogy most szótár nélkül olvasom a Tűz és jég dala 5. részét, de végül is ez már nem is olyan nagy baj, mert belejöttem.
Úgyhogy részemről most ért véget a Gutenberg-galaxis, meg az ötvenkilós könyves dobozok költöztetése.

Akár mérnök is lehet

Poji áll az ajtófélfánál, a feje fölött tíz centivel, vízszintesen, Borcsi tartja a mérőszalagot.
Borcsi:  - Poji, most megmérem, hogy milyen magas vagy. Hm... 16 centi... Árnyékban 15.

Most, hogy felmerült

		Arra gondoltam, hogy megtanulom a "bench" szó mind a huszonöt jelentését, mint egy verset. Csak tudnám, mit jelent  a "gázgyári retortacsoport", de az "előresiető vágat" is magyarázatra szorul. A "kimosási padka" megvan valakinek? alagútszelvény alapárok bakállvány bírói szék bíróság előresiető vágat fejtési lépcső fejtési szelet gázgyári retortacsoport gépágy húzópad kimosási padka kőfejtő pászta lóca munkaasztal munkapad mérőpad nívó pad rézsűpad szerelőpad szint szénpad terasz állandósított alappont Egyébként a minap, úgy tíz éve azon töprengtünk (vidám este volt, na), hogy honnan származhat a "span" szó. Internetünk még nem volt az albérletben, etimológiai szótárunk meg pláne, úgyhogy leemeltük a polcról a német-magyar szótárt, és megtaláltuk a megfejtést: a span: a szomszéd szedő. De nem voltunk elégedettek a primér jelentéssel, ezért még forgattuk egy kicsit a dolgot. Végül a(z ezek után) leendő pasim benyögte, hogy a szó alighanem onnan ered, hogy Stan é' Span. Csak úgy eszembe jutott a bench kapcsán.

Karácsonyi készülődés

Kiskukta viszi a tésztát pihenni.

Még egy kis Trónok harca?

Egyébként kezdek eléggé kiművelt lenni a középkori harcászatban angolul, nyíl, számszeríj, dárda, pajzs, páncél, miegymás, na meg az állatok. Öcsém, ezek mindent ettek csukától a csigáig, tökjó. És az milyen  már, arra felébredni, hogy jaj, mi is az elk?

A feloldhatatlan ellentétekkel kapcsolatban

Sajnos megint meglódult egy kicsit a súlyom, nem vészes, de rögtön az elején kell megfogni az ilyesmit, és akkor nem lesz baj. Tudom is, hogy mit  tegyek. nem kell szénhidrátot enni, ennyi.
Na most az ilyesmi szerintem ott kezdődik, hogy az ember nem is gondol arra, amit nem akar enni, de sajnos mivel éppen karácsony jön, nekem hivatalból kell naphosszat törni a fejemet mindenféle édességeken és sütiken.
Nehéz dolog anyának lenni.

(Sajnos már elkezdődött, és sorakoznak a kamrában a sütis dobozok (kettő már sornak számít), de sajnos azóta tényleg nem tudok másra gondolni, mert törökmogyorós-aszalt sárgabarackos csillagok vannak bennük, a következőbe pedig kekszmorzsás csokiszivek (via csokimikulások) kerülnek egyrészt rumos-kókuszos, másrészt meggyes ízesítéssel, hol étcsokis, hol pedig tejcsokis túlsúllyal, eh, mi jöhet még.)

Ismét egy trónokharcás post

Csak szólok, hogy újabb határozatlan ideig tartó postszünet jön, mert mégiscsak átjön Tyrion humora, bár a franc gondolta volna.
Valamint megtanultam angolul olyan szavakat például, hogy kócsag, fejsze, rokongyilkos. Sose tudni, még jól jöhetnek.

Kevés szóval angolul

Kitaláltam, hogy mit kell tennem tavaszig* , hogy addig se legyek Tűz és jég dala nélkül. Elkezdtem angolul olvasni az ötödik könyvet.
Na most az elég hamar, úgy a harmadik mondatnál kiderült, hogy a szimpla élvezeti olvasáshoz nem lesz elég a szókincsem, de mire való a szótár?! És valójában ez is értem van, nem ellenem, mert alighanem így valóban kitart a könyv tavaszig.
Ennél motiváltabb meg már úgysem lehetek, hogy elkezdjek végre angolul olvasni. Vagyis megtanuljak. Megtanuljak.
Pepecs meló, de legalább ingyen van.
Majd időnként jelzem, hogy hogy haladok, és esküszöm, hogy szólok, ha megkerül Benjen bácsi, bár nekem van egy elméletem, hogy mi lett a sorsa.

*akkor jön a Trónok harca 2. évad a HBO-n, illetve az ötödik könyv magyarul.

Van egy kis update is, így az ötödik oldal után: az első pár bekezdésben valóban elég túláradóan bánik a szerző a jelzőkkel, na, azt bőven lehet szótárazni, de aztán megkegyelmez, úgyhogy most már haladok, és közelít a helyzet az élvezeti olvasáshoz.

További androidos post

Egyébként hónapok óta vinnyogok, hogy nekem tükör alkalmazás kell a mobilomra, milyen hülyék, hogy nem találták még fel, mert igény az lenne rá. Aztán láttam tegnap egy reklámban, hogy a csávó a mobiljában igazítja a nyakkendőjét, és akkor megnéztem, tényleg létezik tükör alkalmazás, vagy tizenöt.
Letöltöttem az egyiket. Basszus, ez egy akkora kamu, mint a galaxis. Nem tud többet, mint a kikapcsolt tévé. Igazítottál-e már sminket a kikapcsolt tévé képernyőjében? És szemöldököt szedtél-e már?

Akkor inkább a garnyier!

Bartos Erika témakörben többször visítottam már nyelvi lektorért, hovatovább a szarrágás csimborasszójának neveztem, hogy ilyen, százezres példányszámban kiadott irományokra sajnálnak kifizetni ötvenezret valakinek, aki megmondja, hogy hogyan kell egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Alighanem Pogány Judit is nagy szarban lehet anyagilag, ha a DVD-ken hajlandó elmondani többször is, dacolva a basic nyelvérzékével, hogy Bogyó és Babóca elindultak hógolyózni, sic. El bírom képzelni, amikor jelzi a szinkronstúdiónak, hogy gyerekek, elment lesz az, nem elmentek. Először finoman megjegyzi, majd egy kicsit határozottabban, mondja, hogy ez szar, ezt kisgyerekek tízezrei fogják megnézni, hát hogy fognak ezek a gyerekek beszélni, aztán végül már sír, siratja a nyelvet, meg a szakmai renoméját, de a stúdió ragaszkodik az eredeti szöveghez, mert kisgyerekek tízezrei mondják már fejből a tré szöveget, annyit olvasta nekik anyu rossz magyarsággal, de eredetiben.
De végül is nem ezen kaptam fel a vizet, hanem amikor Borcsi kikölcsönözte a gyerekkönyvtárból a sárga annapetigergőt, amiben a Margit-sziget (sic!) című borzalom van. Hát basszus, én elhiszem, hogy az alany-állítmány egyeztetésnek utánanézni bonyolult dolog, de a Margitszigetnél felütni a Helyesírási szótárt, hát ugyan férjen már bele!
Nem fért, így lett Bartos Erikánál Margit-sziget.
Sajnos azonban én is elkövettem egy hibát, az említett mese képeinél észrevettem, hogy Gergőke minden oldalon másik ruhában van, és bánatomban megjegyeztem, hogy biztosan azért kellett olyan gyakran átöltöztetni, mert összefosta magát tarkóig.
Borcsi azóta minden alkalommal megjegyzi, hogy Gergőke a Margitszigeten gyakran összefosta magát, míg elértek a Centenáriumi emlékműig.
Ez nem volt szép tőlem. De azt gondolom, hogy a csúnya szavakat előbb-utóbb némi önkontrollal képes lesz majd elhagyni a gyerek, azt viszont hiába dönti el, hogy mától helyesre cseréli a helytelenül berögzült nyelvtant. Tűzre minden bartoserikával!

(a cím egyébként nem egészen fedi a post problematikáját, bár a lényeg ugyanaz, ejtsük csak garnyiernek a Garnier-t, mer' az fekszik, jó lesz nektek az is, ma meg már ott tartunk, hogy még Veiszer Alinda is így ejti az "er"-re végződő francia szavakat, bár nem tanult franciául, de így hallotta a reklámban, és tud extrapolálni. Pedig ő okos.)

Szünetben csak a buta gyerek lesz beteg

Mondtam én, hogy a könyvolvasás, na jó, szűkítsük a Tűz és jég dala ciklusra, meg még néhányra, veszélyes addikció. Én például most iszom a levét, a szervezetem tiltakozik, mint heroinosé a székrekedéssel, vagy füvesé a szorongással: szombat estére begyulladt a fél fejem, a mandulámtól a szememig mindenem fájt, na jó, a hajhagymáim nem.
Egyébként nyilván nem az olvasás ellen lázadt föl a szervezetem, hanem az abból következő krónikus alváshiányra. Na, de szerencsére azért élünk a 21. században, hogy a modern farmakológia méltó választ adjon a kihívásra. Milyen rossz lehetett Westeroson, belehaltak egy felületi sebbe, mert nem volt még antibiotikum. Hogy csak egy példát említsek, a Khal Drogo is élne még, ha lett volna, és nem akarok itten spoilerezni, de még jó sokan így járnak a negyedik részig, nem mondok neveket. Háború van, na. Mármint ott.
Az antibiotikum tehát a barátunk, és én már megismerem az érzést (jelentős tapasztalatot gyűjtöttem az évek során ugyanis mandulagyulladásban), hogy mikor van itt a helye. Most. A kúra folyományaként a féloldali fejfájásom (úgy értem, a fejemen lévő minden, fül-, szem-, íny-, és kiterjesztve mandulafájásom) szétfolyt az egész fejemre, és eltompult: jelenleg egy takonygyár beteg, de már gyógyulóban lévő kis nőci benyomását keltem, és alighanem az is vagyok. Mondjuk tegnap kicsit megrémültem, amikor elkezdett nyomni a tüdőm, jesszus, meghalok, tüdőgyulladást kaptam az antibiotikum ellenére, most mi lesz, ki neveli fel a gyerekeimet, de rájöttem, hogy ha kinyitom az ablakot, és beengedek a lakásba némi oxigént, na meg párásítok, sokkal jobb lesz a helyzet. Egyébként azért van szükség öngyógyításra, mert egyelőre nincs háziorvosunk itt Körmöspálcáson, mivel nem volt még rá szükség, és különben is hétvégén jött a baj, ügyeletre meg felnőtt nem megy mandulagyulladással. A gyerek más, őket szirénázva vinném. Felhívhatnám még a tesóm férjét, hogy mit javasol, de hát végül is már jobban vagyok. Biztos megdicsérne.

Borcsi és az egója

És hogy legyen most már Borcsis sztori is, meg kell, hogy jegyezzem, hogy anyukám összes unokaféltés által generált piszkálódásával ellentétben (hogy ugyebár gyereket nevelni ő tud, mi meg itten csetlünk-botlunk, hátunk mögött dermedt hullahegyeket hagyva) kiderült, hogy Borcsika a legmasszívabb lelkületű kisgyerek a világon. Na jó, az óvodai csoportjában.
Kitalálták ugyanis az óvónők, hogy nosza, rajzoljanak családrajzot ezek a gyerekek, amiket majd jól kitűznek a faliújságra. Na most ez szerintem jó nagy tapintatlanság, mert gondolom, nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki hallgatott legalább fél év fejlődéslélektant, ahol is majdnem az első óra témája: a gyerekrajzok. Vagyis nagyjából bárki, akinek nyolc általánosnál több van, egy családrajzból simán visszagöngyölíti, hogy ki kivel harcol otthon, és milyen eredménnyel. Mondanom sem kell, én azóta a Borcsi csoporttársainak a kis lelkét és családját boncolgatom várakozás közben, szememet a faliújságra meresztve, érdekes.
Na, a Borcsin nincs mit boncolni, ő tiszta ügy. Ennek a gyereknek akkora az egója, hogy hat másik is sikerrel tudna gazdálkodni belőle. A többiek miniatűr (szorongó) alakjaihoz képest Borcsi képén nagyjából akkorák a szereplők, hogy lelógnak a lapról, de főképp Borcsi, aki a főalak. Mellette egy kicsivel kisebb, ám térdig érő hajú (wtf?) és nyakláncos (wtf?) alak vagyok én. A fiúk hát, hm, nem olyan nagyok, de ott vannak hiánytalanul. Mindenki cuki, lila, és mosolyog.
És mostanában néhányszor közölte, hogy ő a legszebb gyerek a világon, úgyhogy lehet, hogy most, hogy felépítettük kősziklából az egója masszív erődítményét, ideje lenne némi realitásérzéket is belecsöpögtetni. Vagy ez még korai?

További Poji, a jógyerek történet

Tart még ugyan a Tűz és jég dala, de azért ezt most leírom.
Ez is eljött, nem hiába féltünk tőle: a Poji öles léptekkel megkezdte a ház lebontását. Azt úgy volt.... hát igen, a Poji. Meg én is egy kicsit. Na jó, eléggé benne voltam.
Szóval a kölkek közfelkiáltással berendelték a puszedlisütést. Itt most négy kölökre kell gondolni, mert a tesóméi is nálunk voltak ketten.
Egész gördülékenyen menedzseltem a folyamatot, amíg csak a legkisebb (2,5), és a legnagyobb (7,5) volt otthon, tették a dolgukat, szaggatták a tésztából az üstökös, szívecske és fenyőfa formákat, én meg karba tett kézzel álltam felettük, tudok én feladatot osztani, ezt csináljátok utánam! A zűrzavar akkor kezdődött, amikor hazaértek a négyévesek az autómosóból (tuti program, meg a téli gumi szerelés is), mert akkor egyszer csak mindenkinek baja lett. A négyéveseknek segíteni kellett kezet mosni, ami ugye lelki segítséget jelent, noszogatást és ösztönzést, meg drukkolást, de anélkül sajnos kevés az esély a sikerre. A Poji elkezdte a szájába tömni a nyers tojásos tésztát, ami ugyan az ő baja, de ha jobban belegondolok, ha szalmonellás lesz véletlenül, akkor abból én sem tudnám kivonni magam, úgyhogy végeredményben az én bajom is lenne. A legnagyobb meg elkezdett nyígni valamiért, alighanem azért, mert nem rá figyeltem. Aztán a nagy zűrzavarban szépen lassan feketedni kezdett a sütőben lévő puszedli széle, na, nem folytatom, azt sem tudtam igazán, hogy hol áll a fejem, közben huszonöt négy gyerek sivalkodott megállás nélkül. És akkor a Poji megjelent a kezében egy parkettadarabbal. Gondoltam is, hogy mit keresett kint ez a gyerek a fáskosárnál, de megrántottam a vállam, és egy jól irányzott mozdulattal bevágtam a parkettadarabot a cserépkályhába. Aztán a Poji beriszálta a kis seggét a nappaliba, a többi gyerek utána, lett egy kis csend és égett süti szag, amikor is a nappaliban kezdődött elölről a sivalkodás. Bementem rendet vágni köztük, amikor is megláttam a padlón a parkettahiányt, és akkor összeállt a kép, hogy a Poji alighanem mégsem a fáskosárnál járt, hanem csak felszedte a parkettát a nappaliban. Én meg eltüzeltem, baszki. És akkor szépen feddőleg elkezdtem neki magyarázni, hogy a parkettát nem szabad felszedni, mert látja, most egy csúnya lyuk van itt, mennyivel szebb volt a folytonos parketta, de nem mertem tovább fokozni a helyzetet irodalmilag, nem tettem hozzá például, hogy és nem tépjük le a tapétát a falról, és nem hasogatjuk fel az ülőgarnitúra kárpitot, és nem esünk neki kalapáccsal a márvány lépcsőburkolatnak, meg ilyenek, mert rettegtem, hogy ebből is csak ötleteket merítene. Úgyhogy most gondolkozunk, hogy mi legyen, alighanem mestert hívunk kijavítani.

Az úgy volt...

Mostanában azért nem tudok írni, mert sajnos az összes időmet leköti a Trónok harca néven ismert Tűz és jég dala ciklus. Szerencsére már csak egy könyv van hátra, az utolsó kettőt pedig még meg sem írta a Martin nevű, de tervezi. Ezzel kapcsolatban két dolog merült fel, de alaposan:
1. feltétlenül szükségem van egy e könyv olvasóra, vagy egy tabletre, vagy akármire, ami elfér a ridikülömben, és alkalmas az ilyesmi megjelenítésére, valamint
2. tiszta szerencse, hogy a könyveknek egyszer vége lesz, mert különben nagyjából olyan függőséget tudnak okozni, mint a szerencsejáték, vagy más ilyen mumus. Én például két hete semmi másra nem gondolok, csak Tyrionra, a törpére*.
Na jó, közben úgy látszik, hogy külsős szerzője lettem egy újságnak, megnyertem.
Az a másik állás meg, amit felkínáltak, hát csak éppen azt nem kérdezte a hapsi a munkamegbeszélésen, hogy mikor dugunk, de elég egyértelművé tette, hogy nem lenne ellenére, úgyhogy azt nem fogom elvállalni. Hát ezek vannak  most.

* említettem már, hogy Borcsinak van egy törpe csoporttársa? Nem nagyon érti ugyan, hogy miért vagyok vele olyan kedves, de majd húsz év múlva, ha ő is elolvassa a Tűz és jég dala ciklust, megérti.

Ma sem keltem fel hiába

Minden rendben van az implantokkal, kaptam úgy ínyformázót, pedig le sem nyeltem a régit. Mindazonáltal furcsa érzés, amikor az ember ínye a lépései ütemére lüktet.
Valamint elméletben kidolgoztam, hogy hogyan lehet terepjáróba elegánsan beszállni miniszoknyában, működött.
Este meg kaptam egy állásajánlatot. Habár az utóbbi négy évben úgy képzeltem el, hogy mackónadrágban ülök majd itthon a gép előtt, és leadok 5 kilót heti 3-5 cikket, nagyon úgy tűnik, hogy ebből nem lesz semmi. Alighanem kár volt kidobni a régi munkaruhámat, nem beszélve a második terhesség alatt kinőtt magas sarkú cipőkről, eh.

Az implant-szotori folytatódik

Most jött el igazán a kefirek ideje, mert rágni azt nem nagyon merek, a kefir meg pont átfér a szívószálon.
Az úgy volt, hogy a múlt héten, az implant-ügy következő adekvát lépéseként meglátogattam Pesten a fogorvosomat. Még szomorkodtam is egy kicsit, hogy semmi különös nem történt, hogy fogok én ebből sztorit rittyenteni, erre most tessék!
Az egész fogorvos látogatás alatt csak kétszer vert le a víz, először akkor, amikor közölte, hogy a két hónappal ezelőtti röntgen alapján az alsó implant (implant 1) az off, nem csontosodik, gyulladt, ki kell venni. Tegyük hozzá, frontális metszőről beszélünk, (konkrétan nem nőttek ki, a tejfogak voltak még bent). Egy ilyen implantáció egyrészt nem az a kimondottan fájdalommentes dolog, de legalább jó drága, úgyhogy ez a hír most úgy hiányzott nekem, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Szerencsére a mondat úgy folytatódott, hogy most meg úgy néz ki, hogy mégis rendben van minden implant 1-gyel, ügyesen becsontosodott. Vegyük le gyorsan a lenyomatokat, aztán jövő héten próba, csütörtökön meg lezárjuk az ügyet a végleges felépítmény beillesztésével, szuper.
Na akkor lépett fel az a problematika, hogy idő közben a jó Camlog cég, amelyik az implantomat gyártotta, átdizájnolta a rendszerét, és most valami apró kis basz eltérés van a legfrissebb, és a nekem öt hónapja beültetett szerkezet között. Mivel a kettő természetesen nem kompatibilis, miért is lenne,  a fogorvosomnak nem volt megfelelő alkatrésze a mintavételhez. Habár ez már már űrtechnika, meg minden, a fogorvosom elég tökös hapsi, mert sufnituning módszerekkel nekiállt szobrászni egyet, és végül megoldotta a problémát, kalap le.
(Kicsi intermezzó: most érkezett Borcsi, kezében egy baba cserélhető hajfonatával, és megkért, hogy gumizzam be újra a végét, mert kicsúszott, ugyanis be akarta csatozni a pepit Ákos hajába, hogy feldíszítse őt, mire megérkeznek a Kíráék :D)
Na, lényeg, hogy le is vette a mintát, mármint a fogorvos. Másodszor akkor vert le a víz, amikor visszatekerte az ínyformázót, fájt, mint az állat, de nem azért pánikoltam be, hanem azért, mert mi van, ha az implantom fáj. De kiderült, hogy nem, hanem az ínyem. Ez az állapot, mármint az ínyfájás meg is maradt egész nap, de kit érdekel, ha az implantok meg állnak, mint Katiba' a gyerek.
Erre tegnap észre vettem, hogy a másik implantom (implant 2, szintén tejfog helyett lett beépítve) ki-be jár. A hírre azért egy kicsit megszivacsosodott a sípcsontom, mert nem igazán kívánom még egyszer végigcsinálni a műtétet. Jó volt, jó volt, de azért annyira mégsem. Végül, amikor már szembe mertem nézni bajjal, és jobban megvizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem mégsem az implantom lötyög, hanem csak a kupakja, az ínyformázó. A Pé gyorsan és együtt érzőn felskiccelte nekem az implant szerkezeti rajzát, és bemutatta rajta, hogy az  lehetetlen, hogy kilötyögősödjön a kupak, de szerintem meg nem, én például már meg is találtam rá a műszaki megoldást.
Úgyhogy most nem merek sem enni, sem aludni, nehogy véletlenül lenyeljem az implantomat (implant 2), vagy a kupakját, aztán kifúrja a belemet, vagy valami, de ami még ennél is jobban izgat, hogy ha lenyelem, és mondjuk szükség van rá a végleges felépítményhez, akkor honnan szerzek másikat, mivel a most használatos Camloggal nem kompatibilis az én implantom. Egy vesszőfutás az életem.

Update: aztán a végigizgult éjszaka után felhívtam a fogorvost, és mondta, hogy nyugodtan lenyelhetem, ha úgy jön ki a lépés, nem fog hiányozni, és valójában a beleket sem tud lyukasztani, úgyhogy nyugi.

Szolgálati a freeblogos kollégáknak

Azt szeretném mondani Oui-nak, Sixxty-nek, Létezőnek, és  a többi freeblogos barátomnak, akinek olvasom a blogját, viszont a rendszerkarbantartás során elveszett vagy három hónap összes bejegyzése, hogy van megoldás.
Ezt ugyan nem egészen tudom, hogy mit jelent, mármint a readerből exportálás, de nyilván ha megkérdezitek az admintól, megmondják (leírják), és akkor olvashatom a friss bejegyzéseiteket, amit egyébként roppant mód fájlalok, hogy pillanatnyilag nem, és visszatérnek az elveszettnek hittek is.
Csók mindenkinek.

Update: közvetlen link a megoldáshoz, Isolde küldte, köszi!

Amelyben kevéssé elegánsan kutyázok más embereket (?)

Most, hogy a jó sósapuka egész pályás támadást indított annak érdekében, hogy - klasszikussal szólva - minél többet elvegyen a gyerekétől, konkrétan nagyjából a negyedére csökkentse a gyerektartás összegét, egy váratlan fordulattal Sopronban kötöttünk ki a Pével. Tulajdonképpen nem kirándulni mentünk, hanem a tárgyalásra, úgyhogy sajnos nem is tudtam eldönteni, hogy örüljek-e az utazásnak, vagy sem, mert egyrészről ez a tárgyalás nekem konkrétan háromhavi gyerektartásba került, csak hát nem volt más választásom, mert ugyebár bepereltek, másrészről viszont mégiscsak láthattam éltem szerelmét, Sopront, ahová életem fő szerelme, a Pé is elkísért. Végül úgy döntöttem, hogy inkább örülök, mert a tárgyalást gyorsan lezavarjuk, még érdekes is lesz, azután pedig miénk lesz Sopron.
Tulajdonképpen tényleg elég érdekes volt, ahogy a jó sósapuka ügyvédjének sikerült úgy beállítani a szituációt, hogy én a full gazdag családból származó lány, aki ez után a gyerekszüléses sztori után még jól is házasodott, a vérét szívja ennek a szegény, munkanélküli apukának, aki mindent megtesz a kislányáért, adna ő, csak nincs miből, de minek is adjon, ha amott nincs is rá szükség. Jó tanácsom egyébként hasonló helyzetben lévő anyukáknak (mármint nem a full gazdag családból származó, ráadásul jól is házasodott anyukáknak, hanem a magamfajtának, aki szeretne normális körülményeket biztosítani a családjának, és nem venné rossz néven, ha ebből valami minimális terhet a gyereke vér szerinti apja is vállalna), hogy nem kell a bíróságot odaillő öltözékkel megtisztelni, és az elegáns aktatáskát is otthon lehet hagyni, helyette megteszi a teszkós nájlonszatyor is, mert a felperes úgyis úgy fog kinézni, mint egy homeless, és akkor eléggé hihetővé válik az ügyvédje által előadott sztori. Na, meglátjuk, mi lesz a vége.
Ezek után valóban a miénk lett Sopron, mint a két rendelkezésünkre álló órában. Legfontosabb észrevételem ezzel kapcsolatban, hogy imádom, még mindig imádom (mármint a Pét is, meg Sopront is).  Valamint továbbra is az enyém, olyan otthonosság érzésem volt, mintha sosem költöztünk volna el onnan (mármint Sopronból, de persze a Pé is az enyém). Nyilván eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszaköltöznénk, de elég gyorsan lezongoráztuk, hogy ennek nincs gazdasági realitása, mondhatni, egyszer megpróbáltuk, de nem tudjuk finanszírozni. Pedig most már az is eljutott az agyamig, hogy tiszta hülye vagyok, hogy egyedül bénáztam mindig a gyerekekkel. Csak a mi házunkban legalább hárman bármikor bevállalták volna őket egy-egy órára, ha kértem volna, csak én sajnos a felnőtt életemben Budapesten szocializálódtam, ahol még akkor is odatelefonálnak egymásnak az emberek, ha éppen a szomszéd lakásban laknak, hogy nem lenne-e alkalmatlan becsöngetni, de akkor sem egészen biztos, hogy tudja a másik, hogy ki hívja, mert a franc figyeli azt, hogy ki lakik a szomszéd ajtó mögött. Szóval nem akartam alkalmatlankodni, na. Hülye voltam, az én bajom.
További nagy felfedezésem a soproni kirándulással kapcsolatban, hogy a város csodálatos és mellbevágó szépsége arra mindenképpen jó volt, hogy felnyissa a szememet az építészeti csodák iránt, mert ma már Körmöspálcást is alapvetően szépnek látom a klasszicista és parasztbarokk házaival, bár Sopron titokzatossága, és a sok évszázad emléke hiányzik. (Sopron a 17. században égett le, Körmöspálcás meg a 19. közepén, ezért az újjáépítés, vagyis a mai városkép kialakulása is ezekre a századokra tehető, bár Sopronban azért a gótikus alapok is egész jól megmaradtak, nem folytatom ezt a vonalat, mert beleveszek a végén, és sosem lesz vége ennek a postnak).
Ittunk forralt bort a Fő téren, ettünk pizzát a Fórum pizzériában (gótikus alapon 17. századi falak, stb, stb.), pótoltuk a fogyóban lévő Herendi Rooibos tea készletet, majd felültünk a vonatra, és hazajöttünk, és én nagyon-nagyon hálás vagyok Csavardi Samunak, a Pének, hogy most sem hagyott magamra, hanem velem volt végig, és ezt a köcsög pert is segít cipelni, nélküle már rég kiborultam volna, bár még mindig nem pihentem ki a vele járó stresszt.
Sosem hasonlítom össze a két gyerekem apját, de azért itt megjegyezném, hogy az elsőé meg még terhesen is simán elhagyott.

A kefirgombával, és egyéb állatfajtákkal kapcsolatban

Úgy kezdődött, hogy a nagybátyám írta, hogy küld nekem kefirgombát, és mivel ez a szó, hogy "kefirgomba" elég veszélytelenül hangzik, de legalább is a "tigrispitonnal" való összehasonlításban mindenképpen ártalmatlanabbul, (tudom, kicsit gyanakvó vagyok), bólintottam. Még örültem is neki, mert én amúgy szívesen elbíbelődöm az ilyesmivel, volt nekem tenyérnyi kombucha gombám is, míg el nem pusztult, de amióta gyerekeim vannak, kicsit magabiztosabb vagyok a gondoskodásomra szoruló élőlények életben tartásával kapcsolatban.
Küldött hozzá a nagybátyám leírást is, ami szerint a kefírgombával készült kefír mindenre jó a stroke-tól a tyúkszemig, aki azt issza, örökké él, természetesen rendbe hozza a meglévő bajokat, majd pedig konzerválja az egészséget. Ez egész pontosan úgy szerepel a leírásban, hogy két hónap múlva jelentős javulás áll be az ember állapotában, egy év múlva pedig tökéletesen egészséges lesz a test.
Na most én úgy tudtam, hogy ezt éppen a tejmentes paleolit diéta csinálja, mármint az örök életet, de mivel megbizonyosodni úgysem fogok egyikről sem, kipróbálom ezt is. A megbizonyosodás egyébként szerintem azért nem lehetséges, mert sajnos nem tudom letenni a garast, mert mi van, ha életem végéig paleózok, és mégis meghalok, vagyis akkor nyilván a kefirgomba lett volna a jó választás, hát cefetül érezném magam, hogy a franc, ott volt a kefir, én meg nem ittam, most meg meghalok. Ha meg a kefirt iszom mindennap, a halálos ágyamon ugyanígy fogok érezni a jó paleó iránt, hogy elszalasztottam életem legnagyobb lehetőségét. De valószínűleg az az én bajom, hogy hitetlen vagyok, nemigen bízom én az örök élet ígéretében, mármint ezen a sárgolyón, a jelenlegi testben.
Lényeg, hogy egyszer csak megérkezett a kefirgomba. Hát elég hülyén nézett ki, ilyen karfiolrózsaféle volt, ami kefirben úszott. Két nap múlva rászántam magam, hogy bevetem, de csak azért, mert féltem, hogy meghal itt nekem a szemem láttára, ha nem gondozom. A leírásban ugyanis az is szerepelt, hogy naponta meg kell mosni, majd pedig le kell önteni tejjel, és különben is, bánjunk vele úgy, mint egy kis élőlénnyel (ami azért nem egy hülye ötlet, mert mégiscsak élőlény), különben beszürkül, majd elpusztul.
Azóta én lelkesen gyártom és iszom az élőkultúrás kefirt, finom. Nem mondom, jól vagyok, bár eddig is jól voltam.
Lelkesen ajánlgatom is mindenkinek, itt volt például két napig az anyósom, hogy vigyázzon a gyerekekre, amíg mi hivatalos ügyekben járunk a Pével (majd írok arról is, vagy nem), és gondoltam, felajánlom neki a szaporulatot, mármint a gombáét. Mert ugyebár az élőlények szaporodnak is. Az mondja, nem kell neki. Anyósomról tudni kell, hogy élete során körülbelül százötvenféle állatot tűrt meg a lakásában a nagyobbik fia jóvoltából, aki nem ugyanaz a személy, mint a férjem (hál' Istennek). Köztük mindenféle csúszómászókat, kígyót, békát, pókot, még tán egy baglyot is. Többnyire hidegvérrel kezelte a helyzetet, amikor például a belvárosi lakásuk lépcsőházában meglátta a szökésben lévő kígyót, szemrebbenés nélkül visszaterelte a lakásba az esernyőjével. Ehhez képest a kefirgombára nemet mondott, pedig megesküdtem neki, hogy nem fog megszökni, mint a kígyó, nem fogja megcsípni, mint a pók, és nem fog köpetet hányni a szőnyegre, mint a bagoly, de még csak nem is hullajtja a szőrét, mint a kutya. Igaz, hogy nem is kéredzkedik fel az ölébe, mint a macska, de cserébe nem is nyalja arcon, ami szerintem pozitív, bár nem sminkeli magát, úgyhogy végül is inkább semleges. Alighanem ott szúrtam el a kefirgomba píárolását, hogy valahogy kikívánkozott belőlem, hogy bakker, amióta kefirem van, úgy érzem, mintha született volna egy harmadik gyerekem: tisztába kell tenni, és tejecskét kell neki adni, különben elpusztul. Még szerencse, hogy nem bőg, mikor felébred.
Mire az anyósom csak annyit talált mondani, hogy aham, jó neki az aludttej is.
Úgyhogy ha valaki igényt tartana a kefirgomba szaporulat egy részére, jelezze. Remélem, a közelben lakik, mert nem tudom, hogy lehet-e postázni, vagy zárt üvegben megfullad szegény, vagy ilyesmi. Szerencsére vonatjegyet nem kell neki venni.

Survivor

Ákos ma talált egy csavart, majd céltudatosan elindult vele a konnektor felé. Még szerencse, hogy éppen abban a korban van, hogy mindent kommnetál, közölte, hogy ezt most ő becsavarja. Erre azért már én is felkaptam a fejem.
Rávetődtem a gyerekre, elnavigáltam a konnektortól, és közöltem vele, hogy ezt azért nem kéne, mert ha megpróbálja, az bizony halállal jár. Alighanem derenghetett neki valami, mert ezen túl csak a teregetőkosár lyukain dugdosta át a csavart.
Azt hiszem, hatékony szülő vagyok.