2011. július 1., péntek

Félre a költözős gondolatokkal, most nyaralunk!

Ma még nyaralunk egyet a Nagyanyónál, holnaptól viszont itt fogunk lakni.
Az úgy lehet, hogy a Pé ma elhozott minket Körmöspálcásra a szokásos hétvégi látogatós cuccal (nagy fekete táskában a ruháink, kis rózsaszín hátizsákban a játékok). Aztán visszafordult, Pesten felvette a teherautót, visszarongyolt Sopronba, ahol holnap reggel, miután elviszi a régihozzánk az unokahúgomékat a VOLT-ról zuhanyozni, reggelizni és aludni, berakja a teherautóba a már összepakolt holminkat (azért megvárja, míg a lányok felébrednek, nem fogja kihúzni alóluk a matracot, vagy ilyesmi), és elhoz mindent Körmöspálcásra (kivéve lányok). Na, akkor kezdődik az ügy érdekes része (a dobozolás az uncsi, már-már rutin, bedob az ember egy(-két) Bacardi-kólát, és egy lendülettel kartonba zárja a konyhát, plusz szekrény- és hűtőmosás). Mert most itt az van, hogy egy komplett és működő háztartásra fogunk rátelepíteni egy másik komplett háztartást. Végül is nem izgulok, hely van, raktár van, tervek, B tervek, és egyéb szuper ötletek vannak, egyedül a könyvespolcokkal állunk csehül, de abból hol van elég? Mondjuk nagy előrelépés volt a helyfelszabadítás rögös útján, amikor Ákos születése előtt két nappal elázott a pincénk, és benne a Pé mindegy hatszáz kötet könyve vált így nagyjából homogén cellulóz masszává, de az már nem számít, mert Ákos már idestova kétéves, és ennyi idő alatt anyukám a FAO összes gabonaraktárát kétszer megtöltené az újonnan beszerzett irodalommal. Ami mondjuk nem lenne olyan nagy baj, ha tényleg a FAO gabonaraktárait töltené, de sajnos a mi szobáinkat is, a Pé meg többé nem hajlandó raktárban tartani a könyveit a két évvel ezelőtt elszenvedett veszteség miatt, holott a szaporodásuk tempója indokolná, hiába állítom neki, hogy itt Körmöspálcáson a legnagyobb felhőszakadáskor se kúszik magasabbra a víz a ház lábazatánál, de az ajtón vagy az ablakon egészen tutira nem fog bejönni, ez nem a FAO gabonaraktára egy új építésű társasház, hanem egy régi építésű családi. Ő már biztosra akar menni, a legszívesebben a könyveivel a feje alatt aludna. Ami szerintem hülyeség, nem a könyvvel a fej alatt alvásra gondolok, mert az persze, hogy az, hanem egyáltalán a könyvvásárlásra, egyszer elolvasod, aztán áll a polcon további ötven évig, fogja a port, áll benne egy vagon pénz, amikor pl. el lehet olvasni monitoron is, és rögtön nem fog sérvet kapni a feleség, amikor az ötven év alatt összeharácsolt könyvmennyiségnek egy gyenge kis töredékét próbálja leszállítani papíron, kötve a raktárba, na részemről ez tette be végleg a kaput a Guttenberg-galaxisnak. A már említett fekete táska ugyanis, ami ruhával megtöltve még egészen kezelhető súly, könyvvel megrakodva gyakorlatilag mozdíthatatlanná vált, még szerencse, hogy vannak kerekei, ami mindazonáltal nem jelent túl nagy segítséget, ha a szoba és a raktár között mintegy 28 lépcsőfok szintkülönbség van, szevasz. De én elszánt voltam, mégsem eszetlen, mert az utolsó pillanatban a mudrás, meg a körmöspálcási sztorikat tartalmazó könyvet a hirtelen támadt érdeklődésemre tekintettel visszafordítottam. Veszek is inkább egy e-book olvasót, vagy mi a neve annak, valami úgyis kell a bekrepált gépem helyett monitorbámulás céljára.
Szóval itt tartunk most, és úgy teszek, mintha a mi szobánk lenne a legnagyobb probléma, közben meg csak azért írok arról, mert annak tudtam a legkönnyebben a végére járni. A nappali teljes berendezésének a cseréje, na, az már izgalmas lesz, ami azért fog megtörténni, mert anyukám végignézett a vidáman hancúrozó unokaseregen, ezt felszorozta két évvel, és úgy döntött, hogy ha már 250 évet és számtalan generációt kibírt a nappali bútorzata, mégiscsak botorság lenne most a biztos halálba küldeni. A miénknek meg úgyis mindegy, azt már úgyis használjuk egy éve, úgy is néz ki. Amúgy szerintem igaza van anyukámnak, majd cserébe leharcolom a számítógépét.
Egyébként a legcukibb dolog ever az volt, amikor Sopronból elindulva Borcsi szabaddalban búcsúzott a várostól és benne mindentől és mindenkitől, akit szeretett, gyönyörű hajlításokkal és bámulatos szöveggel, én a táskám fülét rágtam a röhögéstől, és a Pé válla is gyanúsan rázkódott. Nem aprózta el, Nagycenkig kitartott a históriás ének, ami majdnem negyed órát jelent, szerintem ez szép teljesítmény egy négyévestől. A telefonommal készítettem róla felvételt, remélem, sikerül leimádkoznom róla valahogy. Ja, kedden érkezik az új telóm, királyság!

2 megjegyzés:

  1. Egy könyvesboltos ismerős mesélte, hogy egyszer bement az üzletbe egy nő, és mondta, hogy neki olyan könyvek kellenek, amiknek piros a gerincük, mert az megy a nappali színvilágához. Egészen meg volt bántódva, hogy a könyvesboltok ilyen szempontból nem katalogizálnak könyveket. Pedig nagyon felkészülten érkezett az üzletbe, megmérte, hogy 1 méter 20 centi helye van rá otthon... :D

    VálaszTörlés
  2. Legközelebb küldje hozzám, én adok neki :))).

    VálaszTörlés