Így öt év itthon prüntyizés után (na jó, szültem közben két gyereket, satöbbi, satöbbi) azért elég kíváncsi voltam, hogy hogy fog esni egy munkanap. Valójában éppen olyan volt, mint ahogy emlékeztem rá. Pontosan a várható időintervallum, egészen pontosan két órahossza után éreztem azt, hogy na jóvan, én most már húzok, eleget voltam itt.
Amúgy általában nekem ennyi a tűréshatárom, ennyi idő után lépek le mindenhonnan, ha tehetem. Na most ez a szokás munkahelyen nem annyira tartható, bár eleve úgy mutatott be a papíronfőnököm a többieknek, hogy fél-, vagy negyedállásban vagyok ott. Az meg végül is pont két óra, úgyhogy győztem, és egyben kiderült, hogy akkor holnap csak kettőre megyek be. Ebéd kérdés kipipálva.
Amúgy jó volt, meg vécépapír is volt a budiban, ezen kívül kisvasút az íróasztalokon körbe-körbe, meg felfújható gitár, és rendetlen párnájú kanapék is voltak (rossz az, aki rosszra gondol), szóval látom a helyben a potenciált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése