A nyári vakáció veszélyeivel kapcsolatban

Nos hát a mai napon Borcsika megkapta élete első gipszét. Soha jobbkor, mint a nyári szünet előtt két nappal.
Az úgy volt, hogy délben telefonáltak az oviból, hogy leesett a mászókáról, és fájlalja a csuklóját, de nem kell odarohanni, csak azért szólnak, hogy tudjam. Délután szép nyugodtan elmentem a gyerekért az oviba, látom, hogy nem játszik, hanem a fa alatt ül, karján borogatás. Hű, ennek fele se tréfa, a gyerek csöndben van. Nem szenved, nem nyafog, csak csöndben ül, irány a baleseti.
Egyébként egészen emberi volt mindenki, hát nem vagyunk tökéletesek, na. A pultban egy eléggé életunt néni ült, de nem szólt be, és az orvos se cseszett le nagyon, amiért enni adtam Borcsinak, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy kell-e műteni a kezét, mondjuk ezt mondhatta volna akkor is, amikor előhúztam az ischlert a feneketlen táskámból, és nem utána. És a röntgenes néni is megkérdezte, hogy anyuka ugye nem terhes, igaz, hogy csak a felvétel után, hát elfelejtette, na, ő is ember.
Kiderült, hogy van egy repedés a csonton, tipikus kitámasztásos sérülés, leteszi a kezét, roppan, de semmi komoly, csak három hét gipsz.
A gipszelő bácsi is nagyon rendes volt, ő tényleg, megkérdeztem, hogy nem lehet-e a gipsz helyett valami gyerekbarátabb dologgal rögzíteni a kart, nem akarok akadékoskodni, meg beleokoskodni a munkájába, de hát mégis nyár van, meg harminchat fok, a gyerekek álló nap medencéznek, a hétvégén meg elutazunk, na, érti. Mire közölte, hogy most frissen nem tesz fel színes műanyag rögzítést, mert nem tanácsos, de egy hét múlva úgyis kontroll, majd akkor. Ja, ha pénteken utaznak, akkor nem is, akkor jöjjünk vissza holnapután, és akkor lecseréli egy könnyű, vízálló, színesre.
Régi parám egyébként, hogy olyankor történik velünk baleset, amikor mondjuk éppen a kertben kapirgálok, és sáros bakancsban, felhajtott szárú vászonnadrágban, büdösen és csapzottan kell berobogni az ambulanciára, ahol nem vesznek majd komolyan a lepattant külsőm miatt, és mindenki genyó lesz. Hát most ezt sikerült megúszni, mert ugye munkából jöttem, talpig csiniben és felcicomázva, sminkben és illatosan. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetekben egyébként az a trükköm, hogy mindenkire nagyon kedvesen mosolygok, akkor is, ha genyó, sőt, akkor különösen aranyos vagyok, úgyhogy általában a következő mondatával már mindenki nagyon kedves inkább, szépítenek mintegy. Tulajdonképpen ez most is bevált, tényleg nagyon gyors és szakszerű ellátást kapott Borcsi kis pálcika karja, még a lecseszős dokibácsi is rászánta az időt, és elmagyarázta neki, hogy szép, mosolygós repedése van, mert nem mozdult el, és nem kell vele csinálni semmit, csak rögzíteni.
A kis rózsaszín tündérgyerekem egyébként elképesztően büszke a gipszére, mondtam én, hogy beteljesíti minden vágyamat, mert én is egész gyerekkoromban gipszre gyúrtam, csak nem jött össze sose. Közölte, hogy ez élete legboldogabb napja, és holnap mindenképpen elmegy az oviba, hogy megmutathassa a többieknek a harci sérülést. Aztán egy fél óra múlva felbukott a saját lábában, és lezúzta a térdét, amiért viszont volt ám ordítás, és vicces volt, hogy fürdéskor is a térde miatt bőgött, a törött kar meg kit érdekel. Hát ezért tudtam én, hogy baj van, és el kell őt vinni a balesetire. Minden esetre azt gondolom, hogy hálistennek elég szerencsésen megúsztuk a kalandot, bal kar, repedés, huhh.