2012. szeptember 3., hétfő

Debrecenbe kéne menni

Csak előbb még Poroszlóra.
Szóval teliettük magunkat a Hortobágyi Nagycsárdában, és roppant elégedetten távoztunk. Egészen a Kilenclyukú hídig mentünk, ami olyan öt lépés, és fotózkodtunk egyet, ami alant látható. Mi így szoktuk.

Aztán elhúztunk Poroszlóra, ahol Ökocentrum néven adtak át egy mintegy kétmilliárdos EU pénzből épült állatkertfélét, "a nonprofit Kft. mögött az önkormányzat áll". A nő a pénztárban elsorolta, hogy miféle állatokat lehet ott látni, mire én alighanem felkerültem a Hónap Látogatója falra azzal a kérdésemmel, hogy és tessék mondani, élnek? Ami mondjuk egy csöppet sem tűnt magától értetődőnek Hortobágy után, ahol viszont egyetlen állat sem élt, kivéve az éttermi légy, oszt jónapot. A többi ki volt tömve, nyomorultak. Na, és ott csináltak ilyen Tisza-tavi akváriumot, ahol a fejünk fölött úszkáltak a vizák meg a többi halak, az elég jópofa volt, meg láttunk vidrát, meg aranysakált, ami a toportyánféreg, de szerintem kamu volt, mert leginkább egy cuki kiskutyára hajazott, én nem tudom mit volt oda tőle annyira a Toldi Miklós. Aztán rövidesen agylágyulást kaptam a hőségtől, és visszamentünk a szállodába, de akkor már úgyis este volt.

Másnap reggel meg elrángattam szegény ateista Pét a görög katolikus templomba, misére. Először is hülyének nézett, mert ahhoz azért tényleg perverznek kell lenni, hogy egy három éve épült templomot akarjon az ember megnézni, de hát mit tudhatom én látatlanba, hogy honnan hozták az képeket az ikonosztázra, meg kell azt nézni. Másrészt meg amikor volt itt a Bartolomeiosz, a konstantinápolyi pátriárka, mármint nem Hajdúszoboszlón, hanem Beloianniszban, akkor marhára tetszett a mise, mert ugyebár ezek a görög katolikusok végigéneklik, és az akkor olyan volt, hogy legszívesebben odaálltam volna egy közvetítőkocsival, hogy a világon mindenki hallja, csodálatos volt. De sajnos akkoriban még a telefonomon sem volt hangfelvétel, meg semmi, a szalagos diktafon meg azért nem az igazi így hangminőségileg. Mondjuk azt azért sejtettem, hogy a pátriárka látogatása, meg egy sima mise között hanganyagban azért lesz némi különbség, de nem baj, úgyis azért mentünk nyaralni, hogy mást csináljunk, mint amit szoktunk. Hát görög katolikus misére például tényleg egyáltalán nem szoktunk járni, mondjuk másmilyenre se. A Pé nem igazán érezte magát otthon, de én nagyon élveztem. A dominus vobiscumnál elhúztunk.

Egészen a kálvinista Rómáig, ahol először azért nem tudtunk bemenni a Nagytemplomba, mert mise volt (némá, hát Szoboszlón már végeztek), aztán meg amikor jöttek kifelé, akkor ilyen veszélyesnek látszó fekete palástosok sora állt az ajtókban. Aztán meg azért, mert hazament az összes fekete palástos, majd pedig azért, mert évnyitó volt. Úgyhogy elmentünk inkább sütizni, meg a Déri múzeumba, ahol megnéztük a Krisztus trilógia két darabját, tetszett nagyon, a harmadik Szegeden van éppen. A teremőr gyanúsan hasonlított a Kósa Lajosra, kiskutya legyek, ha nem lesz belőle múzeumigazgató tíz éven belül. Aztán megnéztük az éppen aktuális kiállítást is, majd átmentünk a Modembe, és ott is megnéztünk egy szürrealista kiállítást, szerencsére volt klíma. Majd pedig ettünk pizzát a Vespa nevű pizzázóban. Debrecen egyébként nagyon szép, nagyvilági és jó hangulatú hely, látszik, hogy az embereknek van pénze, meg hogy tudnak élni, és van is hol. Nem is bánnám, ha a gyerekek oda járnának egyetemre mondjuk.

Aztán hazajöttünk, és most megint rajtunk van a post vacation blues, pedig anyám szilvás gombóccal várt minket, a gyerekek meg tök jól elvoltak nélkülünk. Legközelebb Pannonhalmára megyünk, mert tart még a SZÉP kártya.

Most pedig láthattok egy csomó képet rólunk, nagyjából a Facebook-ra önarcképet készítő emo-s tinik stílusában, soha vissza nem térő alkalom. A képeken látható nő írja a blogot:

A Hortobágy fotószobájában található kellékkel, vihihi


Hajunkban fütyül a szél



Másnap Debrecen, amott a főnixmadár


 Pé és a viza Poroszlón


 Vízibolha b@szki, bemutatták. Amúgy láttam papucsállatkát is a mikroszkóp alatt. Poroszló



 Háttérben a Tisza-tó élővilága



2 megjegyzés:

  1. Jó látni titeket, hiányoztok, a főnixet is jó látni áldott emlékű tanáraim alkotása.:-D

    VálaszTörlés
  2. Hízik a májam, hogy a szép Debrecenemet így dicsérik!
    (Amúgy nem vagyok lokálpatrióta, vagy ilyesmi, meg momentán nem is ott lakom, de a kicsi szívem azért örül, ha valakinek tetszik a kedvenc helyem. )

    VálaszTörlés