2013. június 6., csütörtök

Na itt lenne fukuyamaian vége a történelemnek

Van most ez a forradalmi gondolat, hogy mindenkinek, feltétel nélkül járjon egy alapjövedelem, ami fedezi a lakhatás és az önfenntartást alapköltségeit, mert az igazságos lenne. Mert miért részesedjen az egyik ember jobban a tudomány és technika évezredes vívmányainak gyümölcséből, mint a másik, hiszen ezek az emberiség közös kincsei. És hát a szomszéd Kis Józsinak sincs Newton 2. törvényéhez, vagy a szaúdi olajhoz több, se kevesebb köze, mint a Simicska Lajosnak.
Ez az alapjövedelem a kiötlői szerint ugyebár mindenkinek járna, annak is, aki dolgozik, meg annak is, aki bölcsődébe jár, vagy világutazó, vagy bankmanager, mindegy, kapja feltétel nélkül. Vagyis a földet az orcája verejtékével öntöző paraszt nem mondhatja, hogy amazok meg az ő munkájából henyélnek, mert ő is henyélhetne, akkor is lenne mit ennie, lenne hol laknia, hiszen ő is megkapja az alapjövedelmet.
A presztízs költésekre azonban ez a pénz nem lenne elég. Ezért aztán úgy gondolják, hogy ettől az alapjövedelemtől nem lenne kevesebb paraszt, se bankmanager, aki akar, az eztán is dolgozik majd, mert a legtöbb ember nem csak a pénzért munkálkodik, hanem a foglalkozása szeretetéért, meg a vele járó presztízsért, ami nem feltétlenül váltódik (apró)pénzre.
Na, hát így vagyok én is. Valahogy ez már a második hónap, hogy a fizetésemet havi vállalkozói díjamat elviszi a cica. Különböző jogcímeken, kőkemény munkával, mintegy másfél óra szöszmötöléssel az utolsó fillérig átutalom bizonyos számlákra, ahol a kedvezményezett neve mindig úgy kezdődik, hogy NAV. Gyakorlatilag én vagyok az az ember, aki azért dolgozik, mert szeret dolgozni hogy adózhasson. Oké, tudom, hogy kell a pénz járdára, meg a tanárok fizetésére, meg a hivatalok fenntartására, meg nyugdíjra és a MÁV veszteségeinek a kipótlására, de azért csendesen megjegyezném, hogy az alapjövedelem, az jó volna már. Ha lenne. Vagy maradna legalább a fizetésemből egy kicsi, csak hogy jobban motiválva legyek.
Még jó, hogy soha nem hittem a munka jövedelmében, csak a tőkéében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése