2013. október 9., szerda

Dráma az első ában

A gyerek iskolájában az a szokás, hogy az elsősök magatartását délelőtt és délután is egy emotikummal értékelik, amit az osztályban nem így hívnak nyilván, hanem mosolykának. A száj állásából lehet kikövetkeztetni, hogy mit alkotott aznap a gyerek viselkedés terén. A legrosszabb Borcsi szerint a duplalebiggyedő-koronás-sírós, ami szerintem nevében már-már Csukás István-i magaslatokat karistol, vö. Madárvédő Golyókapkodó, meg ilyenek, ezeket én komorkának meg szomorkának hívom, mégsem mondhatom a gyereknek, hogy gyíkarc.
Borcsi egyébként egy igen fegyelmezett kisgyerek, megfelelés kényszeres szegény, ahogy a lányok általában, ha nem otthon vannak (otthon persze be nem áll a szája, meg füle mellett gyalogút, de szerintem ez gyerekeknél normális). Általában mosolykát kap, meg néha egyenes szájat, de hát szerintem ez a pedagógus ügye, nem az enyém, minthogy a bevésett emotikum a tanár érzelmeit tükrözi a gyerek iránt, nehéz ugyanis definiálni, vagy egzaktul mérni a duplalebiggyedő-sírós-koronás rosszaságértékét. A gyerek későbbi agykutató karrierjét pedig alighanem nem az fogja előlendíteni vagy akadályozni, hogy milyen fej került a füzetbe első osztályban.
Én azért minden délután megkérdezem képmutatóan, hogy na mi van a mosolykás füzetben, mire Borcsi sajtópofával közli az eredményt, én meg sajtópofával hümmögök, oldják meg.
Tegnap viszont már azzal várt a gyerek, hogy lebiggyed a száj. Hú, mondom, mi történt? A gyerek vesz egy nagy levegőt, hogy most akkor válaszol, de a tanítónő már oda is penderült, és géppuska sebességgel elmondta, hogy beszélgetett a gyerek addig, amíg ő másfél percre kiment az osztályból, holott megtiltotta, hogy beszélgessenek, de a jó magatartásfelelős szerencsére kiválóan végezte a dolgát, és beárulta.
Sajtópofa.
Borcsi gyorsan átvette a szót, és közölte, hogy igen, mert azt vitatták meg a Zsomborral, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, tulajdonképpen ismeretet terjesztett a gyerek, mert nem hagyhatja tudatlanságban a nípet, ugyanis elég nagy a sötétség a fejekben a növényrendszertan terén, de ezt már persze nem tette hozzá, csak én.
Úgyhogy kifejeztem az örömömet, hogy megfelelő szellemi társra talált az iskolában, és micsoda szerencse, hogy pont egymás mellett ülnek. Zsombor is lebiggyedő szájat kapott.
Na most, mivel a gyereket nem csesztem le nyilván, nem is vette a szívére a dolgot, én viszont azóta is ezen pörgök, mondhatni, ez itten nekem dráma, nem a gyereknek, szerencsére.
Mert az mennyire irreális elvárás már egy pedagógustól, aki egyébként négygyermekes anyuka, hogy délután fél négykor is néma kussban üljenek a hat és fél évesek a padban. Aznap egyébként már lenyomtak hét tanórát, nem túlzok, első osztályban hét órájuk van, bazmeg, aztán lecke, de kussoljon a gyerek, mert ha meg meri beszélni a padtársával délután fél négykor, hogy a paradicsom gyümölcs-e, vagy zöldség, akkor a gyerek rossz. Hát szerintem meg a tanár rossz akkor, ha nem beszélheti meg a gyerek. A magatartásfelelős kinevezését meg nem is méltatom inkább, szerintem ipari kamerát kéne betenni minden osztályterembe, és annak segítségével kielemezni minden egyes első osztályos valamennyi iskolában töltött percét, hogy lehessen őket minél hatékonyabban büntetni, a spicliképzés az nem elég hatékony szerintem. Mert még a végén spiclike elfelejt egy-két nevet megemlíteni, és akkor csak a frusztráció van, hogy szarul végzi a munkáját. Első osztályban!
Az a tervem egyébként, hogy megbeszélem ezt a dolgot a tanítónővel, megkérdezem, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak szar napja volt, és mire számíthatunk a jövőben, mert akkor kiveszem a gyereket a napköziből, de sajnos még mindig felbasz agyilag, ha rágondolok, tárgyalni meg csak higgadtan szabad.
Hab a tortán, hogy azt írta be magyarázatként, hogy tanórán beszélgetett. Hát szerintem meg valaki itt szereptévesztésben van, mert kurvanagy különbség van a tanórán beszélgetés, meg a napköziben beszélgetés között.

Annak azért marhára örülök, hogy Borcsit egy cseppet sem érintette meg a kérdés, ezek szerint hitelesen tudom neki átadni a tökéletes kudarckezelő technikát, hogyaszongya: szarni bele.

15 megjegyzés:

  1. Ójaj. Mélységes együttérzésem, úgy látom, a dolgok nem sokat fejlődtek '89. óta. Én akkor voltam elsős (nem röhög, nem irigykedik :-DDD) Dettó ez esett meg velem is, kiment a tanítónéni telefonhoz, vagy 5 percre, délután, szintén tanulószoba idején, és mire visszajött, horribile dictu: zsivaj volt. Spicli az nálunk nem volt, hanem megkérdezte a tanítónéni, hogy ki beszélgetett. Hát egy filmbéli klasszikus analógiájára: Ki beszélgetett? Mindenki? Ki vallotta be? Senki. Kivéve Pannika és egy másik kisfiú, becsületlovagja Ádámka. Úgyhogy, a nyilvánvaló hazugság ellenére, kettőnk kimagasló erkölcsi érzéke azzal lett jutalmazva, hogy mindenkinek a fényképe maradt a piros oldalon, kettőnké pedig átkerült a fekete oldalra - nálunk ez volt a magatartásértékelés módja. Életemben először történt ilyen tragédia velem akkor. Borcsi egy egészséges lelkületű gyermek, én zokogva vártam az anyukámat, és azt kívántam, bárcsak nyílna meg alattam a föld, ilyen szégyen még a világtörténelemben nem esett, hogy az én fényképem a fekete táblára kerüljön. Persze én sem kaptam szidást, sőt. A hasonló történetek azóta is nagyon felzaklatnak, valószínűleg nem hevertem ki a traumát. :-P

    Nem szól a tanerő mentségére, de annyit tudok még mondani, hogy szerintem ilyenkor a tanárok azért idegesek, mert sajnos olyan az iskolákban a fegyelem-fogalom, hogy a saját presztizsük fénye homályosul, ha az ő osztálytermükből zaj hallatszik. Emlékszem, gyakorlótanítottam egyszer, negyedik osztályban, valami csudaszuper vetélkedőt csaptunk, mindenki élvezte, kérdéseket és a helyes válaszok nyomán kincseket kerestünk a teremben, a gyerekek okosabbnál okosabb válaszokat adtak csillogó szemmel - csak hát kissé ordítva a lelkesedéstől, meg ugye senki nem ült a helyén, mert mászkáltak a teremben, keresgélve az elrejtett papírokat, "kincseket" (matricákat, üveggolyókat rejtettem el). Én is örültem, ők is örültek, de még a vezető tanárom is mosolyogva ült a hátsó sorban, erre bejött egy tanárnő, és ott, a gyerekek előtt leordította a fejemet, hogy azonnal hallgattassam el a csapatot, mi ez a vircsaft, és ha ennyire nem bírok fegyelmet tartani, akkor nem sok jót jósol nekem ezen a pályán. (Nem is lettem tanár. :-P) Utána nem rendeztem több efféle vetélkedőt, és minden gyakorló tanításomon nagyon szépen fegyelmeztem mindig, mert én sem szeretem, ha leordítják a fejemet, és kétségbe vonják tanári kvalitásaimat. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Panka :)
      Természetesen nekem is van ilyen emlékem, ezért érzem annyira gáznak, hogy baszki, én már felnőttem, beleszarok, erre itt a gyerekem, akit mármeg jobban szeretek, mint magamat, és védtelen is, kezdődhetnek elölről a genyózások. Na jó, persze kiderült, hogy éppenhogy ő nem védtelen :D.
      És igen, megértem a tanárt, mert én sem vagyok a nap 24 órájában igazságos, nyilván, emberek vagyunk, ezért kéne beszélnem vele, hogy ezt most komolyan gondolta-e, ezt a vonalat képviseli, és akkor az gáz, vagy holnaptól igyekszik megjavulni.

      Törlés
    2. nagyon sok képzést tartok felnőtteknek, többek közt pedagógusoknak is - a pedagógusok nagyságrendekkel kevesebb önfegyelemmel csinálják végig a programokat, a legnehezebb számukra az, ha egy feladatot NÉMÁN kell végrehajtani. szoktam őket figyelmeztetni, hogy a gyerekektől ennél jóval többet várnak - általában a többség elismeri.

      Törlés
    3. Nocsak, ez érdekes fejlemény :). Egyébként persze, aki ahhoz szokott, hogy beszél, kimondja, ami a fejében jár, annak nagyon nehéz ezt magában tartani, nekem is, a gyereknek is, a tanárnak is, nyilván. Egyébként Zsombor anyukája szerint ezért van az a sok infarktus, mert már az iskolában is elvárják a visszafojtást, gyerektől, hatévesen. Aztán meg csak pislognak, hogy némá, ez meg mitől van.

      Törlés
    4. csakhogy az én beharangozottan "nagyon nehéz" , szigorúan némán végrehajtandó feladataim max. 5-10 percet vesznek igénybe - többek közt épp annak demonstrálására, hogy lehetetlent várnak a gyerekektől :) ha az előadásaim alatt odasúg egyik a másiknak vmit, azért nem jár szomorúpofa, de még neheztelő pillantás sem, mert sztem természetes, hogy az emberek minden lehetséges helyzetben kommunikálnak egymással

      Törlés
    5. Hú, hát most csak még jobban felhergelődtem, hogy nem tudja ezt egy pedagógus?

      Törlés
    6. elméletben a többség tudja - de a gyakorlatba átültetés sokszor hibádzik (amúgy nyilván sokunknál sok mindennel van ez így)

      Törlés
  2. ÁÁÁÁÁ azt hittem az utolsó magatartásfelelőst én űztem ki a világbúl kb 89 ben a rendszerváltás évében amikor ötödikes voltam, hogyaszongya -Tanárnéniiiii, ez milyen pedagógiai módszeeeeer ? Volt is hármas magaviselet a kitűnő bizonyítványban meg anyám a szőnyeg szélén, de tanárnéni katarzálhatott mert magatartásfelelős nem volt többé. Szóval hajrá, lépj fel ha lehiggadtál! (Úúúúristen én meg felbaszkurálódtam közben a szomorú történeten)

    VálaszTörlés
  3. Én meg beírtam a mosolykás füzetbe a tanító néni magyarázata alá, hogy "tanórán beszélgetett", hogy Napköziben! Nagy különbség!
    Biztos értékelni fogja :D

    VálaszTörlés
  4. Nálunk ez úgy van, hogy minden hetet egy ötszirmú virág jelképez,és a szirmok aktuális színe (piros avagy kék, változó arányban) hivatott bemutatni a napi magatartást. Hát, az egyszínű piros az oly ritka madár nálunk, mint a fehér holló, de az okokat hallgatva maximálisan osztom a véleményed: a kölkek agysebészi karrierjéhez ennek még csak csekély köze sincs. (Itt is minden carér' kék jár, ha a gyerek simán visszaszól annak, aki mondjuk 1 perccel korábban poénból jól megrugdosta, akkor egyformán részesülnek a kékből. Nemrégiben szóvá is tettem, mire az volt a válasz, hogy nem tudnak igazságot tenni, "minden gyerek mellett nem állhat tanár".)

    VálaszTörlés
  5. nekem nincsenek nagy elvárásaim a gyerekkel szemben -révén, hogy ismerem jól-, de ettől függetlenül tartom magam ahhoz, amit apukám mondott ezer éve: nem normális az a gyerek, aki sosem kap egyest és nincs egy beírása sem
    (negyedikben, az első intőmre, aminél a tanárnéni külön kihangsúlyozta, hogy majd kíváncsi az édesapám reakciójára, csak annyit mondott: mondd meg a tanító néninek, van még elég hely az ellenőrzőben, írogasson csak bele nyugodtan!)

    Szóval a bejegyzésed végén a lényeg: leszarni, és a gyereket is finoman rávezetni, hogy ne vegye a lelkére

    VálaszTörlés
  6. Zsófi, nem a büntivel van a baj, hanem az irreális elvárással, hogy hat és fél éves gyerek, miután hét órája volt(!), még a napköziben is maradjon csöndben.

    VálaszTörlés
  7. Hát én is ezt írtam! Nem a gyerek a nemnormális, ha nem tud folyamatosan jó lenni, hanem a tanár, aki ezt elvárja tőle :)

    VálaszTörlés
  8. Miutan evek ota itt sirok- es foleg neked- hogy milyen borzalmas ez az angol iskolarendszer, mert szegeny gyerek mar negy evesen szabalyok koze kenyszerul stb...szoval most unnepelyesen befogom a szamat. Ugy orokre. Itt ugyanis beszelhetnek. Most eloszor orulok, hogy a gyerekeim nem Mo-n jarnak iskolaba. Borzaszto kinlodas lenne ez a suli P-nek. Borcsi meg well done! Az en lanyom egy hetre kiborult amikor egy tornatanar igazsagtalanul es nagyon lecseszte az uj secondaryjaban. Eleteben eloszor ...rettentoen kiakadt. Nekem valahogy nem sikerult megtanitanom a problemakezelesedet. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az angol iskolarendszerrel nekem is ez a tapasztalatom, meg az amerikaival is. Van mivel összehasonlítanom, mert otthon tanár voltam jó régen. Azért a külföldi rendszernek is vannak hátrányai, de összességében jobbnak tartom, főleg amilyen változások most otthon vannak az oktatásban.

      Törlés