2013. december 30., hétfő

Az Isteni Rectodelttel kapcsolatban

Ákos koma egyébként az éjjel szerencsésen túlesett egy kruppos rohamon. Úgy értem, azért szerencsésen, mert végül nem fulladt meg. Szerencsére ott aludt közöttünk, szerencsére volt még egy Rectodelt kúp, szerencsére időben szólt, hogy gáz van, úgyhogy még a szája se kékült el, már meg is oldódott a helyzet.
Mivel nehéz éjszakája volt szegénynek, reggel sokáig aludt, úgyhogy nem értünk el a gyerekdokihoz. Szerencsére volt itthon tartalékban egy Rectodelt recept, gondoltam, tudom én, mit kell csinálni: párologtass kamillát és tartsd kéznél a Rectodeltet. Ennyit tehet az ember A Nagy Kruppok idején. Próbálkoztam az egyik gyógyszertárban, a nő a fejét rázta, hát ez hiánycikk. Vissza kell menni a gyerekorvoshoz felíratni valami mást. Hú, mondom, ez érdekes, vajon nem adná-e ki az alternatív szert, ha már egyszer receptünk van róla, hogy ilyentájt mi a kruppal töltjük az éjszakáinkat. Nem.
Tovább mentem a másik gyógyszertárba (Ákost a hátamon cipeltem, ugyanis miután elhagytuk a játékbolt kirakatát, közölte, hogy neki annyira elfáradt a lába, hogy már görcsöl is, még meg is fogta a térdét és meg is tekergette párszor, mint a vénséges vén, rugalmasságukat vesztett bácsikák, szóval nagyhalál, a krupp neki semmi, de a gyaloglás, hát az irtógáz.). Gyógyszertár 2.-ben közölték, hogy Rectodelt csak rendelésre van. Nocsak. És mikorra? Hát, azt mondja, holnapra. És én hogy menjek neki az éjszakának egy kruppos gyerekkel gyógyszer nélkül? Jön a főnök úr, udvariasan köszön, majd elővezeti nekem, hogy a Rectodelt az drága, 6-7 ezer forint a 4 db. Mondom, tudom, mivel krupos a gyerek. Viszont mekkora szerencse, hogy nyilván ez egy ilyen egyedi probléma, az egész városban csak az én gyerekem kruppos, vagy hogy szokták ezt megoldani mások? Hogy nincs Rectodelt a városban, csak rendelésre? Majd holnap. Addig meg mi van?
Nos, válaszolja a főnök úr, valóban csak 3-4 havonta adnak el egy-egy dobozzal a Rectodeltből, ugyanis mindenkinek a magisztrális szert szokták felírni, ami 280 Ft. Megrendeljék a Rectodeltet nekem? Hát meg.
Na de ezzel az én problémám nem oldódott meg, ugyanis a magisztrális szert ők sem adják ki recept nélkül, jelen pillanatban ugyanúgy itt állok kruppgyógyszer nélkül, a megrendelőívet nem tudom feldugni a gyerek seggébe, ha fullad. Úgyhogy az lett, hogy elővezettem sógoromnak, a dokinak (bár most jut eszembe, a sógornőm is doki, duplán be vagyunk biztosítva, hej!) a szituációt, aki felhívta barátját, a gyerekgyógyászt, aki lediktálta a magisztrális szer receptjét, és elárulta a titkos beszerzési helyet,a hol van kikeverve, és nem kell rá holnapig várni: Kígyó Patika. És aznap a harmadik gyógyszertárban valóban sikerült is hozzájutnom a szerhez, ami, ahogy a gyerekszobából kiszűrődő hangokból hallom, ma este is meg fogja menteni a gyerekem életét, hát szuper. Mennyire cuki már, hogy sógorom, a doki karácsonyra egy 1923-as kiadású "Orvos a családban"-t kapott tőlünk szépen újraköttetve.
Ja, és mivel a Rectodeltet ugye nem tudják eladni, előre bekérték az árát, úgyhogy hiába van már gyógyszerem, 280-ért 6 db, holnap lesz újabb 4 db 6500-ért is. Most ezt nem szarrágásból mondom, meg ha egy szülő a gyerek gyógyszerének az árán nyafog, mindig megkérdezem tőle lélekben, hogy na és a kábeltévére mennyit költ havonta, csak most nekem tényleg kissé ambivalens érzelmeim vannak a gyógyszeriparral, meg a csúcskategóriás kruppgyógyszerükkel kapcsolatban.

10 megjegyzés:

  1. A feketepiaci ára biztosan még magasabb, figyeld a netet, kinek kell ma éjjel azonnal :D

    Amúgy meg jó néhány kruppos év után (de végre már kinőtték!) azt javaslom, hogy hidegpárologtassatok Salvus gyógyvizet a szobájukban (nálunk szezonban állandóan ment - nyáron nem gondoltunk rá, hogy kéne - pedig kellett volna), mert jó eséllyel meg lehet úszni Rectodelt (vagy az olcsóbb szinonímája) nélkül a továbbiakban. A hidegben való hosszas játékboltkirakat-nézegetés pedig éjjel is állati hatásos (szintén tapasztalat)

    BÚÉK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alighanem az lesz a vége. Pedig hogy utálok hidegpárásítót fertőtleníteni hetente!

      Törlés
  2. Mi tavaly karácsonykor jártunk így, csak nekünk receptünk sem volt, megjártuk az ügyeletet, aztán bő háromnegyed óra sorban állás az utcán a gyógyszertári ablakhoz tartva, majd közölték, hogy a három receptemből egyet sem tudnak kiváltani, egyik volt a Rectodelt. Az egyik szomszéd városból akartunk hozni, ott volt belőle egy dobozzal, oda is adták volna, de szerencsére a helyi ügyeletes gyógyszertár tulajdonosa is szerzett közben valahonnan.
    Jobbulást nektek!
    Egy zugolvasó

    VálaszTörlés
  3. jaj, tavaly mi is kruppoztunk szilveszter táján, rémes dolog, szegények.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, szar ezt mondani, de még ezt is meg lehet szokni. Már meg sem ijedtünk :(.

      Törlés
    2. elhiszem, mindent meg lehet szokni, tudom én.

      Törlés
  4. Vegyél bele ezüstrudat, vagy cseppents a vízbe eszüstkolloidot, de lehet kapni uv fényes csírátlanítós készüléket is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és akkor nem kell fertőtleníteni? Ha belecsűröm a régi ezüst nyakláncomat, az is jó?

      Törlés