2014. május 31., szombat

OMBM

Borcsi: - Anya, egyszer én is megpróbálhatok vízen járni?
Kalib: - Persze, hogy megpróbálhatod. Csak ne keseredj el, ha mégsem sikerül.

Szóval ma, a vadon kelt paradicsom palánták szétültetése közben beérkezett az igény, hogy süssünk sütit szamócából, úgyhogy sütöttünk gyümölcstortát, ami a végén egyáltalán nem hasonlított gyümölcstortára, helyette meglehetősen házias, rusztikus és finom sütit kaptunk. Sikerült venni a piacon kapirgálós tyúk tojását, aminek eleinte örültem, csak most meg rájöttem, hogy az a mi az iparihoz szokott ízlésünknek olyan, mint a friss tehéntej az UHT után. Hát büdös, na, pedig friss volt, meg minden. Na most az ilyet Borcsi rögtön kiszúrja, és nem is hajlandó megenni, ezért tettem a piskótába egy csomó kakaót, hogy elnyomja az odőrt. Majd pedig kiderült, hogy nincs itthon pudingpor, miért is lenne? Ezt én egy vállrándítással elintéztem, ugyan már, csak a prolik csinálnak pudingot pudingporból, van rá biztos rendes megoldás is, minőségi alapanyagokból. Hááát, a végeredmény, az úgy viszonyult a zacskós pudinghoz, mint az izééé, a kapirgálós tyúk tojása a ketreceséhez. Furcsa, na. Úgyhogy azt találtam ki, hogy a szamócát bele keverem a pudingba, hadd ízesítse meg kissé. 
Na szóval ott tartunk, hogy csokis piskóta házi, szamócás vanília pudinggal, majd pedig jött a gyümölcszselé, házi szamócaszörpből némi zselatinlappal. Ez jelenleg még folyik, de mire újra eszembe jut, mondjuk reggel, majd biztos beleköt a tálba, amiben jelenleg hűtöm. Az egyik tortát azért már megettük, azt találtam ki, hogy a piskótát alulról locsolom meg a szamóca"zselével", hogy az íze azért benne legyen. Csak nem pendliztethetem szegény kisgyerekeimet reggelig, amikor olyan lelkesen törték a tojásokat, verték a habot, vágták a szamócát apróra. Ügyesek voltak, minden ujjuk megvan, az a titka, hogy oda kell figyelni.
Na szóval én a magam részéről megpróbáltam gyümölcstortát sütni mindenféle előkészület, gyümölcstorta forma, pudingpor meg gyümölcszselé nélkül, vö. vízen járni, és végül is tök jól sikerült, csak helyette úsztunk egyet inkább.

Ja, kinézetre meg ilyen, tessék végig nézni.

6 megjegyzés:

  1. Ha egy tojas budos, akkor az romlott, titeket atvertek. 3 eve van a kertben tyuk, azota eszunk sajat tojast, ami egyetlen tulajdonsagaban kbozik a boltitol (en boltban sem vettem ketreces tojas, embertelen korulmenyek kozott elo allattol/bol nem kerek), h en veszem ki a tyuk alol. A nagyon frissnek az allaga mas, nem folyik szet, hanem egyben marad a feherje, de szaga semmi sincs. Ja es az en tyukjaim tojasai nem egyformak mint ket tojas :)

    VálaszTörlés
  2. Viszonylag biztosan meg tudom különböztetni a romlott tojást a frisstől :). A "furcsa" szag meg az, amihez nem vagyunk hozzászokva. Én készséggel belátom, hogy neked a házi tojás szaga a normális, hiszen azt használsz, de nekem az nem jó szagú. Ahogy a frissen vágott disznó húsának a szaga is, hát büdös, na. Utálom. Amit meg a hentesnél veszek, az már oké. Hát ide fajult a világ, tudom, megérett a pusztulásra.

    VálaszTörlés
  3. haho, mar az elso mondatnal elakadtam es felvisitottam. P pont ma reggel taglalta nekem, hogy sztem o tudna jarni vizen. Mar akkor is frucsalltam, de igy duplan? Mi a fene van a 7 eves korosztallyal hogy ez jar a fejukben? 1000 km tavolsagra mas kulturaban felnoven.

    VálaszTörlés
  4. Na, hát ez nem csoda, már magzat korukban egymást rugdosták hasfalon át a Hauerben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy te mikre nem emlekszel? :)
      Amugy en azota is toprengek, hogy megis honnan jott nekik ez az egesz vizen jaras + miert ennyire egyszerre.En nem hiszem gyerekkoromban egy pillanatot is szantam erre a temara. :)
      Kovetkezo verzioim vannak: Nem feltetlen valoszinusegi sorrendben. :)
      1. Mar a tanterv is EUsitva van. Ugyanazt tanuljak mindenhol, s suliban mondjuk csinaltak valamit vizrol, terfogatrol stb ( na jo ez nem tul vszinu)
      2. Ha azt mondom skylanders van ilyen orulet feletek is. Nalunk ez az uj hazi mania, annyira mar star wars is dobva lett. El tudom kepzelni, hogy abban vki vizen jart.
      3. Mivel nem gondolnam nalatok meno lenne a Horrible History mar csak egy dolog maradt amit rendszeresen nez, Pokemon. Ja meg a Simpsons :) Szoval sztem vmit a teveben lathattak. Nu de mostmar befejezem, van dolgod. :)

      Törlés
    2. Hát, nálunk elég tiszta a helyzet, egyházi iskolába jár a szentem, és éppen most volt valami ünnep, áldozócsütörtök, amikor is a nap nagy részét a templomban töltötték. Amúgy jó, vicces a lelkész, bírom. Na, és megkérdeztem Borcsit, hogy honnan vette ezt a vízen járást, hogy tud, ki tud még? Közölte, hogy azért, mert neki van hite, és Jézus meg Péter is tudott. Hát így. Lehet, hogy Paddy is kapja a vallási nevelést az iskolában?

      Törlés