A kisvárosi élet diszkrét bája

Ákos koma távollétében sikeres felvételit tett az általános iskolába, ahová Borcsi is jár. Ez egy egyházi iskola egyébként.
Az úgy volt, hogy a nyelvi előkészítő előtt az egyik csopitárs anyukája megkérdezte tőlem, hogy melyik napon megyünk felvételizni. Mondtam, hogy gőzöm sincs, mivel nem kaptunk még értesítést.
Hűha, mondta, az baj, mert ma, holnap, meg holnapután vannak a felvételik.
Felhívtam az alsós igazgatóhelyettest, aki Borcsi osztályfőnöke volt elsőben, hogy megkérdezzem, mi újság, de ki volt kapcsolva a telefonja. Úgyhogy lepasszoltam Ákost az angolórára, kézen fogtam Borcsit, és magammal rángattam a könyvtárba, mert emlékeim szerint három éve ott volt a felvételi, ahová akkor szépen, fehér blúzban érkezett a gyerek, hogy érezze, ennek itt súlya van, ez egy különleges alkalom az életében. Most meg beestünk, áldás, békesség. Mondták, hogy már nagyon vártak, menjek is be gyorsan, hol a gyerek? Hát, a gyerek nyelvi előkészítőn van, ugyanis most én azért vagyok itt, mert meg szeretném kérdezni, hogy mikor lesz a felvételi, mivel nem kaptunk értesítést. Mondták, hogy most, be is mehetek.
Úgyhogy bementem felvételizni, áldás, békesség. Ott volt mindenki, az igazgató, az egyik lelkész, az alsós igazgatóhelyettes és a hitéleti igazgatóhelyettes. De nem ám úgy tespedve, mint akik már halálra unják a dolgot, hanem az igazgató meg a lelkész, akik ugye férfiak, felállva fogadtak, ami szerintem azért eléggé ott volt. Ismert már minket mindenki, mint a rossz pénzt. Megkérdezték, hogy most akkor melyik osztályt, milyen nyelvet választottunk, illetve milyen vallású a gyerek. Az alsós igazgatóhelyettes még mondott rólunk pár kedves mondatot (hátha valaki mégsem ismer minket, mint a rossz pénzt, de hát igen, mert az összes SZMK ülés aktív résztvevője vagyok, alkalmanként minimum 10 kérdést teszek fel, stb, stb, iskolai aktivitásaim sora kilométeres). Még egy kicsit sopánkodtunk rajta, hogy nem jött meg az értesítés, de nem baj, úgyis napi kapcsolatban vagyunk, úgyhogy ettől mi simán eltekinthetünk, viszontlátásra, szervusztok, (a férfiak ismét felálltak, amikor én is), és már rohantam is át a gyülekezeti házba, mivel mostantól az én feladatom lesz az egyházközség kommunikációja. Mondjuk ez egy másik gyülekezet, az evangélikus, de a barátság meglehetős.
Iskolába járni nem leszek hajlandó a gyerek helyett.