Van remény

Reggel, amikor bekuckózok kávézáshoz a kanapé sarkába, éppen kilátok a kertre a teraszajtón át. Látom a teraszkorlátot, amire nyáron az uborkafát futtattam fel, és ott csüngtek rajta a cuki uborkák, mögötte pedig egy hófödte aranyeső bokor, aztán egy sárga, illatos tearózsa, meg a nagy fenyő, mind csupa hó, meg dér. Szép, de hát ugyanolyan minden nap, kissé lehangoló. Na jó, ma megjelent rajta egy cinke is.

Aztán, a minap rájöttem, hogy óóó, pár hét, és tavasz lesz. És tavaszunk még nem volt itt, de ha jól emlékszem, a néni kertje teli volt mindenféle tavaszi hagymás virágokkal, de ilyen mezőszerűen borították a tulipánok a kertet, és ki tudja, mi minden lesz  még itt. Utána meg virágozni fog az aranyeső, meg a barackfa, és kikelnek a paradicsomaim (ügyesen szüretelek, mindig eldobok néhány szemet, hogy legyen minek kikelni), utána meg lehet palántázni, szóval pár hét, és visszatér a kertbe az élet.

De addig is, mivel szeptemberben elfelejtettem, most elültetem a saját, átmentett virághagymáimat. Kérek a zöldségesemtől narancsos ládát, kibélelem fóliával, teszek bele virágföldet, és csinálok egy nárciszos-tulipános ládát, itt bent, a nappaliban. Olyan holland módra. Borcsi szülinapjára pont kivirágoznak, ha jól számítom.

Valahogy így, csak nekem mondjuk százszor ennyi hagymám van.

Szóval ne csüggedjetek, a február rövid hónap, már csak 28 nap, és itt a tavasz!