2017. február 1., szerda

Mondtam már, hogy a lányom olyan okos, mint a Nap?

Ma egy dolgot vagyok hajlandó megírni (na jó, ezen kívül a poszton kívül): Borcsi jelentkezési lapját a nyolcosztályos gimibe.

Állati büszke vagyok ám rá (lágy zene indul) a gyerek ugyanis, azon kívül, hogy maximális pontszámot visz az iskolából, olyan felvételit írt, hogy a gimnázium igazgatóhelyettese könnybe lábadt szemmel kérdezte, "ugye eljön hozzánk szóbelizni?".

Elmegy.

Körbekérdeztem egyébként az ismerős felvételizőket*, hogy nekik hogy sikerült az írásbeli. Jelenleg ott tartunk, hogy ketten értek el a Borcsinéál kicsivel  jobb pontszámot, a többiek meg mind úgy hússzal kevesebbet.

Úgyhogy most már aztán tényleg el kell gondolkozni rajta, hogy valóban akarjuk-e ezt a nyolcosztályos gimnáziumot, mert azért az elég ütős érv a jelenlegi általános iskola mellett, hogy két perc sétára van tőlünk.

A nyolcosztályos gimnáziumból ezzel szemben átlag két középfokú nyelvvizsgával kerülnek ki a gyerekek, szinte mindenkit felvesznek az első helyen megjelölt főiskolára/egyetemre, és még szuperdíjnyertes lánykórusa is van. Országosan a kisgimibe járó gyerekek jóval a PISA felmérés átlaga fölött teljesítenek, és Borcsinak jelenleg oda jár két unokatesója is. Idén négyszeres a túljelentkezés. Az objektum egyébként 10-15 perc sétára van tőlünk, és úgy néz ki, mint egy kastély. Menő.

Mondjuk nem tudom, hogy min gondolkozom, ha felveszik :D.

Ja, és még azt szeretném mondani, hogy igen, járt a gyerek felkészítő tanárhoz, heti ezerötszáz forintot költöttünk rá, de nagyjából minden második óra elmaradt, szóval úgy nagyjából egy középkategóriás pulóver árába került az egész felkészülés.

*tisztára klub jellegű volt a felvételi, a szülők, úgy százan, kétszer negyvenöt percig csevegtek és tréfálkoztak egymással ráérősen. Mikor van ennyi ideje egy anyának trécselni? Amúgy meg ez egy kisváros, és bizonyos körökben azért jórészt ismerik egymást az emberek, szóval mindenfelé ismerősök voltak.







3 megjegyzés:

  1. Borcsi szuper, ez a vitán felül áll, viszont ezt eddig is sejtettem. :-) Engem most az a rész érdekelne, hogy hogy veszitek majd rá, hogy sulit váltson. Illetve akarja-e? Mert ugyan az én lányaimról még senki nem mondta, hogy tárt karokkal várná őket bármelyik nyolcosztályos gimi, de a nagyon kitűnő eredményeik mellett persze én is úgy gondolom, hogy meg kéne próbálni. Ők viszont hallani se akarnak semmilyen suliváltásról, ők voltaképp a sírig szeretnének együttélni jelenlegi osztálytársaikkal (meg a tanítóikkal is, de arról legalább már rég tudják, hogy nem fog összejönni.)
    Plusz nehezítő körülmény, hogy nálunk csak én vagyok nyolcosztályos párti, lévén, hogy én is ilyenbe jártam, és jónak tartom, Laci viszont távolról sincs meggyőzve, neki a 4, de legfeljebb a 6 osztályos gimik szimpatikusabbak.
    (Nem taglalom, mindenféle bonyolul teróiái vannak, hogy miért.)
    Szóval ha úgy alakul, kíváncsian várom a posztot arról, hogy Borcsi hogy viszonyul a kérdéshez. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igazából ő találta ki magának ezt az egészet, én simán maradtam volna itt az akolmelegben, tudod, lustaság - fél egészség. Viszont ő a nyári szünetben valami miatt fejébe vette a dolgot, nekem csak annyi teendő volt vele, hogy a kezébe nyomtam a pénzt a felkészítő órákra (meg néha, amikor fellelkesedtem, hogy milyen jópofák a feladatok, átnéztem a "házi feladatát". Amúgy két unokatesója is odajár, az azért nagy vonzerő, meg itt azért eléggé sikk is odajárni, a "kisgimisek" deklaráltan kiemelkedően okosak :).

      Törlés
  2. Sőt, tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, ezt az egészet ő is bonyolította. Először a fejébe vette, hogy megpróbálja, aztán szervezett magának tanulócsoportot és tanárt, aztán szólt, hogy nyílt nap lesz, menjünk, és még a felvételi napján is ő kérdezgette, hogy diákigazolvány, mittoménmi megvan-e. Szóval profin intézte a dolgait, nem tartok tőle, hogy nem állná meg a helyét, vagy szomorkodna a régi suliért. Igazi érett, céltudatos gyerek módjára menetelt :). Ügyes. Én meg büszke. Csak egy baj lesz: olyan nehéz a "kastély" ajtaja, hogy még nem tudja kinyitni. Fizikailag nem tud bemenni önállóan az épületbe :D :D :D

    VálaszTörlés