2014. október 30., csütörtök

Macska kezd beszokni

A macska szobatiszta, rendeltetésszerűen használja a macskaalmot, amiből arra következtetek, hogy vagy egy őstehetség, vagy szobaállat volt mindig is. Csak beintett az eredeti gazdájának, mert 1.) nem szedte ki a szőrébe tapadt bogáncsot, minek az ilyennek macska, 2.) nem adott neki eleget enni.
A mai napon a fél kilós macska apránként elfogyasztott egy 415 dkg-os macskakonzervet. Ügyes. Valamint aprólékos munkával kiszedtem a szőréből azt a beletapadt gyomnövényt, ami minden zokniba beleáll, kimosni se lehet, viszont szúr.
És még szereti a tejet is, de sajnos fosik tőle, úgyhogy nem kap többet.
Mit is akartam még? Ja, allergiás vagyok rá.
A gyerekek meg változatlanul boldogok.

2014. október 29., szerda

Az a baj, hogy gyereket is így nevelek

Ma dél körül Ákos szerzett valahonnan egy macskát. Az úgy volt, hogy egyszer csak ott volt a jószág a karjában, amikor a 110 centijével peckesen, elégedett fejjel belépkedett a kapun. Így.

Tulajdonképpen nem is tudom, mit képzeltem, mivel ezért indult el otthonról. Hogy ő most szerez egy macskát. Meghallotta, hogy éppen vernyog odakint egy, kimentünk az utcára, és amíg én az árkot egyengettem, hogy lefolyjon a csapadékvíz, ő megfogta az állatot.
Én meg nyilván, mert az anyák már csak olyanok, hogy reflexből etetnek, adtam a jószágnak virslit. Öt karikát. Aztán még ötöt, majd még. Ez egy totál éhenkórász jószág. Meg dorombol. Elképesztően kis cuki. Gyönyörű szürke cirmos, kis formás, kedves állatka, olyan közepes, alighanem kölyök még, idén születhetett. Nem hülye, mint Masni, és nem fosik, mint Jess.
Na jó, előre szaladtam, de hogy tartsuk az időrendet, délben még égre-földre esküdöztem, hogy itt több állat nem lesz, este hazaküldjük az anyukájához. Na jó, a szünet végén küldjük haza, mert addig remekül el lesz vele az Ákos. Aztán délután vettem neki egy alutasakos macskakaját. Persze befalta az egészet.
Aztán hazajött Borcsi, és készített neki egy darab tűzifából és Ákos kinőtt kisgatyájából egy kaparófát :D.
Aztán hazajött a Pé is. Mondom neki, nézd már, macska. Ákos rohan lélekszakadva és könyörög, tartsuk meg, tartsuk meg. Elkezdtem neki magyarázni, hogy az nem egészen úgy van, ezt a cicát nyilván valaki hazavárja, ne bőgjél, a gazdája most pont így bőg otthon, hogy hol a jószág.
Erre Mátyás királyian kitaláltuk a bölcs megoldást, bár alighanem még a Dalai Láma is elismerően hunyorítana az ötletre: nyissuk ki a kaput, vigyük ki rajta a macskát, és hagyjuk, hogy hazamenjen az anyukájához. Így is történt. Borcsi ölbe kapta az állatot, kivittük a kapun a kis dorombolót, letettük. A macska kedvesen végigdörgölőzött mindenki bokáján, hm. Mondtam, akkor szevasz, macsek, mi bemegyünk. A macska pedig úgy látszik, éppen idejét érezte, hogy leszakadjon a mamáról, mert békésen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, bejött velünk együtt. Hogy ő most akkor már itt lakik, most mi van?
Hát így lett, hogy már megint van egy macskánk.
Aztán jött a Pé kérdése: indoor, vagy outdoor katze? Hát, mondom, ez nem is kérdés, hogy outdoor, ofkorsz.
Na, egy szó, mint száz, fél órával később már azt fontolgattuk, hogy macskaalom híján mit tegyünk a sebtében szaróládának kinevezett ikeás dobozba, á, jó lesz a homok, ami nem ment rá a dália gumókra.
Jelen pillanatban ott tartunk, hogy szép kis szürke cicánk, aminek eddig csak hülye neveket sikerült kitalálni (Dorombi Simi) itt cirkál valahol a házban, benéz minden sarokba és szekrénybe, felfedezi mintegy a terepet. Vagyis bocsánat, a Pé ölében dorombol behunyt szemmel, boldogan.
Hát, így jártam már megint a macskával.

Ui: egyébként azért kell bent laknia, mert most, hogy tél jön, és a gyerekek kevés időt töltenek kint, soha nem látnánk a macskát, ha nem jöhetne be, és különben is, belefagyna a táljába a táp. Na.

2014. október 19., vasárnap

További steampunk cucc

És most, hogy Zenóbia elárulta a bounty pite receptjét, amiért nem lehetünk elég hálásak, és amely posztban a naplójáról is ír, én meg megmutatom a jegyzetfüzetemet, (amibe munka dolgokat írok, de) amit én csináltam.








Van leírás is, ha valaki kedvet kapna csinálni egy ilyesmit.

2014. október 17., péntek

Csak engem zavarnak a vécépapírgurigából készült tárgyak?

Szóval.
Amikor az oviban  vécépapír gurigát kérnek be, vagy valaki felajánl valakinek egy rahedlivel, akkor mégis, mire gondolnak? Mi az a szituáció, amiben valaki konstatálja, hogy némá, kifogyott a vécépapír, akkor én ezt most megfogom és kicserélem. És milyen volt akkor a keze éppen?

Emellett szeretek nem gondolni arra sem, hogy milyen lehet a higiénia szintje egy bőrkesztyűben belül, amit ugye soha az életben nem mos ki az ember, viszont mindig beledugja a BKV-s, pénzes, akármis kezét. Blöá.

2014. október 15., szerda

Találós kérdés

Ákos az ölemben ül, úgy tesz fel találós kérdéseket:

- Két lába van, nadrág van rajta, oposszum színű az orra, a szája belül sebes, és itt vagyok az öledben. Mi az? 

Borcsi áradozik

"Olyan szépet írt, hogy rögtön repes lett tőle a szívem. Még most is gombóc van a torkomon."

2014. október 14., kedd

Közkívánatra

Ákos tegnap a mászókáról fejjel lefelé lógásból arccal beleesett a marosi homokba. Azt mondta, az nagyon rossz volt.

Ákos ma fejre állt a bébimotorral az oviban, leütötte a homlokát, az orrát, az állát, és kicsit felszakadt belül a szája. Fogai, szemei épek maradtak. Azóta oposszumnak hívjuk.
Eleinte eléggé zokon vette a dolgot, (mármint nem azt, hogy oposszumnak hívom, hanem a balesetet), és csak az ölemben volt hajlandó helyet változtatni, de aztán találkozott az iskola udvarán a barátjával, és pár perc múlva már vidáman dobálták egymást féltéglákkal.

2014. szeptember 24., szerda

Csak szólok

Hogy ezt én csináltam. Meg ezt is.

Az életem egy film legyen, azt kívánom (mert kényelmes vagyok)

A filmekben szeretnék élni. Nem, nem híres és szép, valamint kőgazdag színésznő szeretnék lenni, nem érdekel a mindig selymes és lobogó haj, az állig érő keblek, a darázsderék meg a tűsarkúban lefutott kilométerek (valamint a dugás közben is makulátlan smink). Az is pont hidegen hagy, hogy az életem olyan szép és finom legyen, mintha éppen egy fotózásra készülnék az ELLE magazinba. Nem, ezek engem mind nem érdekelnek.

Megmondom, hogy mi igen viszont.

Hogy amikor megérkezem valahová biciklivel, akkor csak letámaszthassam a gépet, és ne kelljen megfelelő lelakatoló helyet találnom, megkeresni a kulcsot, majd tíz percig szarakodni, mire sikerül fixálni a dolgot.
Hogy amikor azt mondom a kocsmában, hogy kérek egy Cuba Librét, akkor ne kérdezzenek vissza, hogy sima vagy light kólával? Sok vagy kevés jéggel? Mehet a Bacardiból? Hanem csak úgy elém tegyék.
Hogy amikor beállít hozzánk valaki, akkor mindig készen álljak vele csevegni egy fél órát a nappaliban, és ne kelljen félbe hagyni valamit éppen, ne legyen hónaljig maszatos a kezem, valamint hogy a kávéval való megkínálása ne jelentsen negyed óra szarakodást a konyhában, hanem hopp, ott teremjen a kávé. A végén pedig hosszas búcsúzkodás meg "mennem kéne" felkiáltások nélkül egyszerűen felálljon és hazamenjen.
Hogy ha dolgom van, akkor simán elmehessek itthonról, úgy, hogy amikor hazajövök, kiderül, hogy itthon vannak a gyerekek, mint a filmekben, de az nem gond, hogy eddig nem vigyázott rájuk senki. Ezzel kapcsolatban van még az is, hogy amikor beszélgetek éppen, akkor a gyerekek szintén tegyenek úgy, mint a filmekben, és eszükbe se jusson megszólalni, viszont ha kérdezik őket, készen álljanak válaszolni. Bár ebben az esetben a valóságos életemben alighanem meghalnék az unalomtól. És még az is, hogy úgy mehessek el itthonról, hogy lendületből letépem a kabátomat a fogasról, és helló. Ne kelljen még előtte száz kört lefutni a lakásban, mert cipő, meg kulcs, meg hol a telefonom. Meg bezárni a házat. Meg kinyitni a kaput, kilépni rajta, majd azt is bezárni.

És természetesen ha megyek valahová, mindig irányba álljon az autó, és ne kelljen megkerülni hozzá a háztömböt. Zuhanyzás után ne kelljen felmosni a fürdőszobát, hanem szexin, a vizes hajamat törölgetve, fehér fürdőköpenyben leülhessek reggelizni. Mert a reggeli készülődésbe simán belefér a zuhanyzás, a hajmosás és a kényelmes reggeli is, mégis világos van már, télen is.
Esti mese után pedig a gyerekek engedelmesen, kicsi zombik módjára lépkedjenek befelé, ellenállás nélkül a szobájukba.
És úgy általában, flottul menjenek a dolgok. Ne kelljen mindenért megküzdeni meg kitalálni, meg összebénázni, meg kigazsulálni, meg ilyenek. Hanem ha felugrok a bringára, hogy indulok, akkor mehessek, és ne jelenjen meg hirtelen egy kilométeres autósor, amit el kell engedni. Értitek. Hogy ne legyenek mindig körülmények.

2014. szeptember 23., kedd

Isten hozta a Lipóti Pékséget a paleó világában

Mindenkit óva intenék...

Nem, ez így nem jó, elölről kezdem.

Akinek kedves az élete, az semmiképpen se egyen a Lipóti Pékség paleó bacon-ös muffinjából. Szúrós hajfesték (ammónia) szaga van, az állaga meg a hullafáradt gépzsírba mártott fűrészporra hajaz. Ilyen szálakat húz benne a zsiradék, mint a baklavában a szirup, és belülről bevonja a szájat. Én minden esetre egy falat után nem mertem megenni, mert ilyen kaja nincs a világon, szerintem ez valami tévedés, amúgy meg mérgező. Pedig én általában elég elszánt vagyok, ha a kajámról van szó.
560 forint volt.

(nem azért vettem meg, mert paleó, hanem mert nem volt más cukor és fehér liszt nélküli termékük, én meg már nagyon éhes voltam, hát ráfanyalodtam)

2014. szeptember 11., csütörtök

A jó barátság alapja a pontos elszámolás

A tavalyi adózási tevékenységemmel kapcsolatban ma befizettem a NAV-nak 161 forint késedelmi pótlékot. Istenem, de szánalmas.

2014. szeptember 9., kedd

Hüpp

Délután a parkban Borcsi virágot tűzött a hajamba. Most még vissza kell mennem egy sajtótájékoztatóra. Akinek nem tetszik a virág a hajamban, majd nem nézi.

2014. szeptember 8., hétfő

Szeretetnyilvánítások családunkban

Ákos: - Anya, nagyon szeretlek. Meg a cicidet is szeretem!
Kalib: (röhögve) - Ezzel, kisfiam, apa is így van
Ákos: (elképedve) - Apa, te tényleg szereted anya cicijét?
Pé - Ööö, igen.
Ákos: (helybenhagyólag) - Meg az orrodat is szeretem. Meg a popsidat. Szép görögdinnye.
Kalib: - Én is szeretem a popsidat, szép fokhagyma.
Ákos: - Az kisebb, mint a görögdinnye. A görögdinnye akkora, mint a te popsid.

De napközben még így is van nyolc órám dolgozni

Egy élmény úgy vezércikket írni este fél hétkor, hogy közben percenként odapenderülök és elmagyarázom a matematikai egyenlőség mibenlétét a szerencsétlen másodikosnak, aki a napköziben való leckeírás helyett táncórán volt.
És aki csak néz rám hülyén, amikor az egyenlőséget egy mérleghez meg a serpenyőihez hasonlítom, a digitális mérlegek világában. Hát elvont egy tudomány ez a matek.
Amúgy van egy olyan érzésem, hogy neki van nehezebb dolga, mert én rutinból odabullshittelek valamit a monitorra, de másodikosnak lenni nem lehet rutinból.

2014. szeptember 1., hétfő

x

Elmentem az okmányirodába diákigazolványt intézni a gyereknek (mert baszki, ránézésre nem hiszik el a vonaton, hogy a 130 centis gyerek az diák, és nem mondjuk lógós bányaigazgató).
Magammal vittem az iskolalátogatási igazolást. A lakcímkártyáját. A születési anyakönyvi kivonatát.

Csak a gyereket nem. Pedig kellett volna.

Hát ezt is megérhettük aranyoskáim

Igazi slow food-ot ebédeltünk tegnap, pizzát sütöttem. A paradicsomot hozzá májusban ültettem el, a fokhagymát meg még tavaly októberben.
Bár ha jobban belegondolok, mégis a paradicsom nyert, mert annak még a nagyszüleit is ismertem, én vetettem őket ugyanis, ez meg már a harmadik generáció itt.

Na de az, hogy van időm ilyesmin elmélkedni, mert - halljátok? csönd van! - megfizethetetlen. Éljen szeptember elseje, ez az igazi munka ünnepe. Amikor végre lehet dolgozni rendesen.

2014. augusztus 29., péntek

Kezdem látni a fényt az alagút végén

Azt mondja a Borcsi: "Találtunk az Ákossal a kamrában mindenféle dolgokat, meg egy könyvet is, valami Száz év, és unalom volt a címe, vagy ilyesmi". :DDD.

Ákos meg elkísérte a Pét gyalupadot venni, majd hazaállított a kezében egy zacskó babapiskótával, egy simpsonos hűtőmágnessel, és helyben még fogyasztott csokit és "felnőttkólát". Élelmes gyerek, vagy élelmes gyerek?

Tegnap meg a kezükbe vették a "Mi történik velem" című nemi felvilágosító kiadványt, és határtalan örömömre, a takarítónéni jelenlétében, hangosan tárgyalni kezdték a látottakat:
Borcsi: - Pénisz!
Ákos: - Mars!
valamint
Ákos: Óóó, a heregolyó az jó, mert kerek és benne van a herezacskóban. :DDD

Mindezt leszámítva, mármint hogy időnként mennyire aranyosak, és milyen jókat tudok nevetgélni a kis világukon, valami gusztustalan és ordenáré módon várom már, hogy eljöjjön a szeptember és elhúzzanak mind a ketten az iskolába/óvodába. Az üvöltés, az megy az agyamra.

2014. augusztus 21., csütörtök

A tévézés az tényleg egy szívás

Mondjuk én nem tévézek túl gyakran, idén már megnéztem a Trónok harca 10 epizódját, most meg a Twin Peaks-t követem figyelemmel, és ennyi. Utóbbival kapcsolatban csókoltatom a közszolgálati tévé műsorszerkesztési elképzeléseit, miszerint egyik nap 22 órakor, másikon meg 23.35-kor kezdődik a soros epizód, illetve bármelyik nap bármelyik időpontban. Tegnap például nem volt egyáltalán.

2014. augusztus 20., szerda

Na, Balaton, egyelőre fotók nélkül

Csak elkezdem ezt a balatoni beszámolót, mielőtt elfelejtem az egészet. Szóval hétfőn már nem csináltunk semmit érkezés után, csak kipakoltunk, aztán lementünk a Balatonhoz. A kacsákat üldözve megtalálták a gyerekek a gyerekpancsoló részt, Ákos meg összeszedett egy csomó kagylót, meg ettünk palacsintát, ennyi. Idő közben másodfokú viharjelzés lépett életbe, amit be is mondtak, és hozzátették, hogy ez azt jelenti, hogy a vízben tartózkodni tilos. Természetesen az adekvát magyar reakció ott az orrom előtt hangzott el (kiskölyök a nagymamájának): "de azért ugye bent maradhatunk?" Hát hogyne!
Kedden meg pont a szülinapom volt, úgyhogy még a reggeli kávé előtt kaptam a cuki családomtól egy Canon Selphy fotónyomtatót, szívem vágyát. Tenyérnyi kis cucc, de olyan képeket tud nyomtatni, hogy ihaj! Aztán lementünk a Balatonhoz. Megnyugtatásként jelzem, hogy több ilyen fordulat nem lesz ebben a beszámolóban, mivel 30 fokos levegő hőmérséklet alatt én víznek a közelébe se megyek, kivéve a fürdőszobát. Este meg szülinapom alkalmából elvitt a Pé a Kistücsökbe. Na most a Kistücsök, az tényleg nagyon jó hely. Nem véletlenül olyan felkapott. Én csupa nagyon finom ételt ettem, és leteszteltem, a Pé ételei is mind nagyon finomak voltak. Meglátásom szerint egyébként rendkívül egyszerű elmélet szerint főznek: jó alapanyagokat választanak, és a megfelelő módon párosítják őket. Nincs fűszerekkel elnyomás, meg zsírral turbózás, meg ilyenek, csak a színtiszta ízek. Remek. Mondok egy példát, csirkemájas levendulazselével. Az előző szerintem konfitált csirkemáj esetleg sózva, pépesítve, utóbbi meg levendula tea zselatinnal behúzva, ennyi. A kettő együtt viszont fergeteges. És egyáltalán nem puccos hely, nagyon barátságos, oldott hangulatú, sőt, még a gyerek szituációt is tudják kezelni. Jó, külön gyereksarok ugyan nincs, de a mieink például remekül elfoglalták magukat a mosdóba járással, mert ott szuper gépek és trükkök voltak, úgy is, mint gombnyomásra lefóliázódó ülőke és fotocellás szappanadagoló :D. Meg valahonnan zsákmányoltak valami játékot is, remélem, nem az volt a "ha sikerül kirakni, ingyen volt a vacsora" esély. Egyébként meg a vacsoránk vége felé megérkezett a Kistücsökbe Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is, akin rögtön feltűnt, hogy szép a haja és nagy a melle, de csak másnap olvastam az újságban, hogy gyereket vár. Na mindegy, lényeg, hogy még hazafelé is járt a komp, tök jó volt éjjel a Balatonon.
Szerdán a füredi mólón és a sétányon lötyögtünk délelőtt, és megnéztük az Akváriumot is, ami kicsi és nem látványos, de azért cuki. Aztán uzsgyi haza, mert délután ötkor már Székesfehérváron volt jelenésünk Eta kiállításmegnyitóján, ahová még a nagybátyámék is eljöttek, meg még vagy másik kétszáz ember, plusz a püspök, a polgármester, meg a Miklósa Erika. Eta amúgy megint nagyot alkotott, legszívesebben megfogtam volna a terem négy sarkát, és úgy vittem volna haza az összes cuccot, bár lehet, hogy összetört volna a sok Herendi. Szerencsére megjelent Orbán Viktor anyukája is, és vásárolt a Lévai Anikónak szülinapjára egy szingli kávés szettet, hát annyit már elmondhatunk róla, hogy az ízlése kiváló. Aztán elmentünk a nagybátyámékhoz, és palacsinta mellett végig röhögcséltük az estét.
Csütörtökön főleg szakadt az eső, így elmentünk a Veszprémi Állatkertbe, ami szakadó esőben korántsem akkora buli, ráadásul, leszámítva a szerencsétlen, fedél nélkül gubbasztó uhut, alig látszott valami állat. Maradjunk abban, hogy láttunk gödényt meg makit, valamint elzarándokoltunk a bébizsiráfékhoz is, de már megnőtt, más állatot nem láttunk. Délután már kissé kisütött a nap, így átmentünk Füredre, hogy megmártózzunk ismét a dohos polgári ántivilág hangulatában, ami az én ízlésemnek egy kissé, hát hogy is mondjam, igazságtalan. Ú, de fasza, hogy megnézhettük a múzeumban, hogyan mulatott száz évvel ezelőtt a soproni ügyvéd az Anna-bálon, kinek kurizált, meg hogy melyik volt a Blaha Lujza villája, miközben, ha jól belegondolunk, a maradék pármillió ember meg a gyárba járt dolgozni szombat, vasárnap, fizetett szabadság, meg egészségbiztosítás nélkül. Bár ha jobban belegondolunk, lehet, hogy inkább be kéne fogni a számat, mivel pont mintha most is valami hasonló történne, két hét nyaralás, meg Kistücsök, mi? De legalább Anna-bálba nem megyünk.
Egyébként meg kell, hogy állapítsam, hogy Balatonfüred nagyon jó állapotban van, látszik, hogy egy csomó pénzt költöttek rá, minden szép és rendezett, az ember szinte elhiszi, hogy ez itt a polgári jólét, nem pedig az uniós adófizetők miatt van.
Pénteken meg a sümegi várba mentünk, ami nagyon jó progi. A vár maga nem túl nagy, pont akkora, hogy egy magunkfajta, két, nem túl nagy gyerekes család szuperül ellazuljon. Nagyjából belátható, és mindenki megtalálja a számítását, semmi stressz, feltéve, hogy mondjuk elhisszük, a gyerek nem fog kiugrani kíváncsiságból a várfalról. Mi nagyjából elhittük, úgyhogy a kölkek szabadon simogathatták a törpemalacokat meg a csupasz macskát, meg nézelődhettek, meg nyilazhattak, meg mittomén, csinálhattak amit akartak. A végén volt egy kis nyafi, hogy maradjunk még, de mi már nagyon kíváncsiak voltunk a vár aljában lévő étteremre  éhesek voltunk, úgyhogy pár óra után levonszoltuk őket, kár volt, az a csárda nem egy jó hely. De minden más meg igen, ott a sümegi vár környékén. Tényleg. Aztán este még elmentünk az almádi borfesztiválra, ami jó volt, bár bizonyos jelek arra mutattak, hogy a Pé már kissé besokallt. A gyerekek még bírták volna akármeddig, meg én is csak tele legyen a poharam.
Szombaton meg elmentünk a Bakonyba Etáékhoz, akinek éppen ma avatták a Batthyány Lajos szobrát, igen, ő ilyen univerzális, reneszánsz ember, hol egy Herendi porcelán, hol egy bronz szobor ugrik ki a keze alól. Városlődön éppen fesztivál volt, és mivel ez egy sváb falu, így dirndliben meg léderhosenben nyomták egy csomóan, ami nekem, innen nézve nagyon vicces volt. A polgármester fia és négy éves unokája szintén, ők vitték körbe a faluban a polgármester traktorján a népet, saját benzinen, ingyen és bérmentve, ahányszor csak igény mutatkozott rá. A kis Maxinak egyébként a traktor kerekére rendszeresítve volt egy autós ülőke, ami az ő altató alkalmatossága, mennyire menő már, ennek a gyereknek traktor a bölcsője :D.
Aztán hazajöttünk, és azóta rajtam van a post vacation blues, vagyis rajtam lenne, ha lenne időm ezzel foglalkozni, de jelen pillanatban élni sem hagynak, munka, meg partyszervezés, meg party-k, a Pé meg mindjárt Ironman lesz, még ez is.

2014. augusztus 19., kedd

És a Balatonról még nem is írtam

A bárhol való személyes megjelenéssel kapcsolatos averzióim odáig fokozódtak, hogy nem mentem el a cukrászdába a sütiért, inkább sütöttem egy tortát.