Kisvárosban sem fáklyás menet ám

Imádom Sopront. Úgy ahogy van, az egészet egyben, és részenként, ide számítva az ötven kilométeres körzetét is, a történelmének mind az ötezer évét, valamennyi fáját, kövét, és az összes valaha volt és lesz lakosát, egyvalamit viszont nem tudok megszokni. A parkolórendszert.
Én készséggel belátom, hogy ez itt egy turistaparadicsom, és az idelátogatóktól szedett parkolási díj kiváló bevételi forrás a városnak. Azzal is tisztában vagyok, hogy amúgy még Körmöspálcáson is pénzt szednek a parkolásért, ahol szerintem az utolsó 30 évben nem láttak olyan embert, aki találkozott valakivel, aki hallott olyanról, aki körmöspálcási turistával találkozott, vagyis ott a helyi lakossággal fizettetnek bőszen.
Na de én most hadd legyek már helyi, soproni lakos, főleg ha idejár a gyerekem óvodába, és fizetek, fizetek, fizetek, mint a katonatiszt.
Reggelenként engedelmesen megérkezünk az óvodába, autóval, leparkolok, engedelmesen elsétálok a parkolóautomatáig, engedelmesen bedobom a 25 forintot. Kiszedem a gyerekeket, beviszem Borcsit az óvodába, a maradék Pojival a hónom alatt átmegyünk Klári nénihez, és megvesszük az aznapra rendelt szuperfinom péksüteményt. Közben találkozom mindenféle emberekkel, és barátságos csevegés közben (óvónők, anyukák, Klári) fejben azon kattogok, hogy vajon lejárt-e már a negyed óra, amit váltottam, illetve hány mondat múlva kell lekevernem a beszélgetést és vágtatnom az autóhoz, bár simán ráérnék még pofázni eszmét cserélni a világ dolgairól, gyedes anyuka vagyok, mondtam már? De nem lehet, mert menni kell az autóhoz, és tovább kell állni, különben rám mérnek pár ezer forint irgumburgumot.  Délben ugyanígy néz ki, megérkezünk, leparkolok, közlöm Ákossal, hogy maradjon, mindjárt hozok parkolójegyet. Erre elkezd üvölteni, hogy ő is jön, ő akarja bedobni a pénzt, és ő akarja megnyomni a gombot. Hurrá. Egy párszor ugyan leesik az érme a földre, én meg hajolgatok érte, a hónom alatt a tizenhárom kilós gyerekkel, de nem baj, majd felfogjuk sportnak. Végül csak sikerül megvenni a jegyet, visszasétálunk az autóhoz, Ákos szorongatja a zsákmányt, én izgulok, hogy ki ne fújja a kezéből a szél a papírfecnit, mert akkor kezdhetem elölről az egészet. Már ha van nálam elég apró hozzá, mert ha nem, akkor százas ugrik be 25 forint helyett, vagy kétszázas, mert amit az automatába bedobtál, azt ő megköpködi, összenyálazza, az az övé, abból vissza nem ad. Volt amúgy tölthető parkolókártyánk is, és akkor be tudtuk lőni, hogy mennyit emeljen le az automata, de az sajnos két töltés után tönkre ment, háromezer forint kártyadíj ugrott. Na, és akkor bemegyünk a Borcsiért az oviba, fogkrémes gyerekfejeket kerülgetve, anyukákkal és óvónőkkel eszmét cserélve, közben a Pojit ártalmatlanítva (muhaha), nehogy szétszedje a kikészített uzsonnákat/rajzszögeket a faliújságról/fésűket/festékeket/vagy belekotorjon a vécékbe, hajtom Borcsit, hogy vegye már a cipőjét, menjünk, menjünk, mert lejár a parkolódíj. Kivéve, ha százas volt csak nálam, mert akkor ráérünk. Akkor csak a Pojit kell két vállra fekve tartanom, miközben 28 óvodás szeretgeti körbe. Vagy alszik a karomban, mert az is előfordul, ha nem jut időben eszembe út közben, hogy ébrentartási céllal ki kell kérdeznem tőle a teljes állatszótárt, különben bealszik az autóban, mondd, kisfiam, hogy csinál a kígyó, satöbbi.
Elmondom, hogy hogyan vettem ma fel készpénzt bankautomatából. Megálltam a Spar előtt, mondtam a Pojinak, hogy ő marad, anya megy, de fél perc múlva jön. Anya tíz másodperc múlva jött, mert az automata sajnos nem üzemelt. Fogaim közt elmorzsoltam egy cifra káromkodást, beültem az autóba, majd kidolgozott terv nélkül elindultam kápét szerezni, mert időpontom volt a gumishoz, muszáj volt, de jó megoldás nem látszott. Várkerület kilőve, ott tutira nincs parkolóhely, sőt, újabban verekednek is értük az osztrákok. Elmentem a postához. Mázlim volt, a célállomástól olyan 30 méterre találtam helyet, beparkoltam. Kivettem a Pojit, hónom alatt a gyerekkel váltottam parkolójegyet, automata olyan 20 méterre az ellenkező irányban. Belváros, százért húsz perc jár, elég lesz. Visszavittük az autóhoz a parkolójegyet, hónom alatt a 13 kilós gyerekkel, mert a parkoló mellett nincs járda, hanem csak a kétsávos út, nyilván nem jöhet gyalog. És akkor már indulhattunk is a dolgunkra, plusz negyven méter Ákossal a karomban, plusz száz forint, a hülyének is megéri így pénzt felvenni.
Egyébként készült egy petíció, hogy ugyan engedje már meg a város, hogy a Tarsolylemezke óvodások szülei negyed órát ingyen parkolhassanak reggel, délben és délután az óvoda előtt. Na, azóta minden nap jár a parkolóellenőr fényképezni, reggel, délben, és délután is.
Ja, és utánanéztünk a parkolóbérletnek. Hetvenezerért mérik, vihihi, muhaha, megszakadok a röhögéstől. Ezt ugye úgy gondolták, hogy csak a kirakatba teszik dekorációs céllal, de maguk is tudják, hogy senki se fogja megvenni?