2011. szeptember 11., vasárnap

Amit a fiamról tudni kell

Ákos kisfiam holnap kilép a nagybetűsbe, élet viharai, helytállás, meg minden, szóval kezdődik a bölcsőde. Az ezzel kapcsolatos előkészületeket három kategóriába osztottam: a "kellemesek" (bevásárlás), a "szükségesek" (cucc átgondolása, összepakolása, úgy is, mint takaró vagy zsák, Sudocrem esetleg Gabi popsikenőcs), és az "ej ráérünk arra még" (pöttyös labda berajzolása minden ruhadarabba, jellemzés írása a gyerekről). Na most nekem azért mégiscsak van egy fogalmazáskészségem, sőt annyira, hogy fizetni is szoktak érte mások, de most totál alkotói válságban vagyok. Nem azért, mintha nem ismerném a fiamat, mert velem van két éve, és figyelek is, de hát olyat azért mégsem írhatok a jellemzésébe, hogy Attention, attention, danger, danger, istencsapása a fedélzeten, vagy hasonló, mert még a végén úgy is fognak ránézni, én meg nem hibáztathatok érte senkit, csak magamat, mert én mondtam. Szóval valami szépet kéne írni róla, de igazat, sőt informatívat, úgyhogy a "szeme se áll jól" "cukin tud nézni" máris kiesett. És azt hiszem, azt sem írom meg, hogy harap.
Hát lássuk. Hátha a webes felület ihlethez segít.

Ákos két éves múlt. A napjait eddig a négy és fél éves nővére társaságában töltötte, akit gyakran utánoz, ugyanakkor önállóan is feltalálja magát. Hosszú ideig képes könyvet nézegetni, vagy elmélyülten játszani, szívesen szerel, épít, összerak, pakol, vagy autózik. Nagyon szereti a munkagépeket (pakpakpak). Néha rajzol is, de akkor oda kell rá figyelni, mert a végén megeszi a ceruzát vagy a zsírkrétát. Kérésre a szája elé tett kézbe készségesen kiköpi a darabokat.
Beszélni mostanában kezdett el, de máris elég sok dolgot meg tud nevezni (csak legyen, aki megérti). Gyakran kérdezgeti a dolgok nevét (mi?). Egyébként szavak nélkül is kiválóan meg tudja értetni magát.
A nagymozgása nagyon ügyes, ennek megfelelően elég bátor is. Tud motorozni, jól mászik, önállóan lépcsőzik. Az öltözködésnél együttműködik, sőt önállóan is próbálkozik, ha elég időt kap, a nadrágot, cipőt egyedül is fel tudja venni. A finommozgása is jó, egészen apró dolgokat is megpróbál összerakni. Kiskanállal és villával ügyesen eszik, pohárból magabiztosan iszik. Balkezesnek tűnik, általában azzal fogja meg az evő- és rajzeszközöket.
Az étvágya változó, alapvetően bármit megeszik, vagy semmit. A tésztát, sajtot mindig megeszi, a meleg ételt kiköpi, a gyümölcsöket és a gyümölcslevet nagyon szereti.
Rendkívüli bizalommal van az emberek iránt, különösen a kisgyerekeket és a babákat szereti, gyakran ölelgeti, puszilgatja őket (ha hagyják). A felnőttekben sem csalódott még.
Moderálni, sikerrel megtiltani neki bármit elég nagy kihívás, tekintve hogy igen makacs kisgyerek, amit a fejébe vesz, azt keresztülviszi. A figyelemelterelés általában beválik.
Ha valami miatt nagyon elkeseredik, akkor a bújás, dédelgetés megnyugtatja, a cumi pedig csodát tesz.
Általában jó alvó. Délben gond nélkül elalszik. Zsákban szeret aludni, cumival a szájában. Rend szerint három óra körül ébred, de néha tovább is alszik.
Nem kimondottan fázós kisgyerek, sőt inkább a meleget viseli nehezen. Szeret mezítláb lenni, gyakran leszedi magáról a szandált-zoknit. Nem érdemes túl sok energiát fektetni abba, hogy mindig legyen a lábán valami, ha fázik, úgysem vetkőzik le.
Nagyon muzikális, szereti a zenét, éneklést hallgatni, és ügyesen visszaénekli a dallamokat. Gyakran dúdolgat, énekelget magában.
Még nem szobatiszta, de ha ráültetik a bilire, készségesen és sikerrel használja. 
Ákos alapvetően egy vidám, kiegyensúlyozott, és magabiztos kisgyerek. Melegszívű, jóindulatú és nagyon-nagyon kíváncsi.

5 megjegyzés:

  1. Akkor végülis frankón frankón megoldottad a helyzetet. Éljen a webes felület! :)

    Egyébként akad gyerek (nem is kevés), aki otthon igazi istencsapása, közösségbe kerülve viszont kisangyalka. Simán lehet Ákos is ilyen. :)

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsian várjuk a beszámolót az első napról :)

    VálaszTörlés
  3. Lepkevár: áh, dehogyis! Kiderült, hogy nem kaptam meg az itinert, ami alapján el kellett volna készíteni a jellemzést, és így kihagytam az olyan fontos infókat, hogy mikor nőtt ki az első foga, és mikor ült fel. Ti egyébként tudjátok ezt a saját gyerekeiteknél? Mer' én nyilván nem.
    Girosz: hú, hát semmi, egy óra udvarozás. Játszótér kb. csak nem nekem kellett utána futkosnom. Borcsi ovis beszoktatása sokkal izgibb, csak még nem merem megírni, mert ahhoz már öreg vagyok, hogy elborult anyázásba kezdjek nyilvánosan. De majd egyszer kijön az is.
    pusz

    VálaszTörlés
  4. Hogy tudom-e? Röviden: nem. :) Egyetlen kivétel a két lábon járás megkezdésének ideje, semmi egyéb. Ja, és nem érzem magam ettől hülyébbnek azoknál, akik mindent tudnak. :)

    VálaszTörlés
  5. Huhh, megnyugtató, hogy nem csak én vagyok olyan műveletlen, hogy csak kb. tudom belőni, melyik mikor kezdett járni, beszélni, szilárdat enni, fogzani stb., vagy mi volt az első szavuk. Védőnő kiakadt, mikor a harmadikhoz töltötte ki a terheskönyvet, és nem tudtam fejből az első kettő pontos születési súlyát... sőt, bevallom, születésük órája-perce is csak nagyjából megy puskázás nélkül.

    VálaszTörlés