Amelyben nem akadunk fenn az időjáráson. Tél van, na

Most itt az volt, hogy a Borcsi megtaknyosodott, itthon volt velem egy hétig, ezért nem jutottam gépközelbe. Este meg azért nem lehet blogolni, mert ha bejövök a dolgozószobába, a gyerek alvás helyett kiszaladgál, hogy "de anya azt akartam mondani, hogy adjál puszit meg ölelést", én meg mondom neki, hogy tessék, puszi, ölelés, de kint meg mínusz tizenöt fok van, úgyhogy most inkább ne szaladgáljon ki. Ami mondjuk tök irreleváns infó, mert elvileg mi köze van a gyereknek a kinti hőmérséklethez, gyakorlatilag viszont itt nincsenek fűtve a folyosók/lépcsőház, úgyhogy éppen hogy nem fagynak meg a virágok, meg a gyerek, amikor kiszaladgál. Ezért nem volt most post.
Hír viszont, hogy  alighogy behordtam a fáskamrába az utánpótlás tüzelőt (friss levegőn végzett könnyű fizikai munka, romantikus vidéki hangulattal) leesett a hó, amit várva vártunk, és ki kell használni, és pont jókor jött, mert úgyis készültünk a Bakonyba Etáékhoz. Úgy volt, hogy szombaton hatalmasat fogunk szánkózni meg hógolyózni a Bakony lejtőin, ezzel tartottam sakkba a gyerekeket egy hétig, hogy aki nem viselkedik rendesen, az nem hógolyózhat, de a végső ítéletet a természet mondta ki, mert ott meg szinte egyáltalán nem volt hó. Másnap viszont itthon, Körmöspálcáson, laza futólépésben kikocogtunk szánkózni a Gerje-partra, ami nagyon vidám dolog volt. A gyerekeket szánkón húztuk magunk után, ők nem futottak.
A Gerje-part a környék legnagyobb lejtője, hossza kb. tíz méter, a szintkülönbség pedig egy, de mondjuk ez a gyerekek korában nem is olyan nagy baj, a miénkben viszont igen; magamban azért megjegyeztem, hogy Etáék bakonyi házának a kertje majdnem kétszer akkora szánkópálya lett volna, mint ez, mindegy. Kárpótlásul viszont megkaptuk itthon az idei legnagyobb havat, és most meggyőződésből beszélek, mert szombaton tényleg végigautóztunk az országon, de csak itt, Körmöspálcás belterületén volt igazán nagy hó az utakon. Amúgy egyszer látni véltünk elsuhanni egy hókotró autót, szigorúan felemelt lapáttal, nehogy beleérjen a hóba, és még a végén elkotorja a havat. Már eléggé egy óra felé járt, amikor hazaértünk a szánkózásból, Poji csöndben kókadozott a bobon, gondoltuk, álmos már szegény. Itthon viszont megjegyezte, hogy hú, hát elég hideg volt kint. Akkor vettem észre, hogy szerencsétlen gyerek teljesen át van fagyva, mi meg hatalmas lelki nyugalommal húztuk őket magunk után, mert mégiscsak profi sícuccban indultunk el szánkózni, és nem köszvénytérdű mackónadrágban az itteni divat szerint, fenekük alatt párna, a szél sem érheti őket. Ehelyett még délután kettőkor is kék volt a Poji szája, én nem tudom, miért nem szólnak ezek a gyerekek, mielőtt a klondike-i csávók sorsára jutnak, bezzeg ha nem kap cukrot, azonnal kész egy órahosszás zokogásra.
Aztán mi is volt még? Ja igen, reggel a riasztó sípolására ébredtünk, ami azt jelenti, hogy nincs áram (valamint központi fűtés és meleg víz). Hú, bepánikoltam nagyon, hogy lesz ebből kávé, hogy lesz ebből felébredés? De aztán szerencsére találtam tegnapi maradék kávét, sőt szerencsére emlékszem még a tűzön melegítés fortélyára is, emellett még gyufa is volt itthon, hogy begyújtsam a gázt, mert ugyebár a szikra is elektromos. Mindezt felhúzott redőnnyel, az utcai világítás mellett, amit viszont háromnegyed hétkor lekapcsoltak, mert szerintük elég világos van most már. Biztos úton volt már amúgy az áramszolgáltatós ember, hogy kijavítsa a hibát, csak nyilván összefutott a hókotróval, azért nem ért ide időben, mondjuk reggelre, amikor kel a níp. Na mindegy, végül megoldottuk, sőt, még a gyerekeket is sikerült eljuttatni a bölcsibe-oviba, most jött el igazán a terepjáró ideje.
Amúgy meg itt a szörnyű nagy, húszcentis hóban már a vonatok se járnak, én nem tudom mi lenne mondjuk Svájcban, ha ott is így állnának az emberek a hóhoz. Hát nem lenne se Milka, se óra, az tuti, mert nem lenne idejük megcsinálni. Mert azért lássuk be, itt, a Kárpát-medencében azért évi egy-két havas hétre biztosan lehet számítani, oszt' rögtön megáll az élet, vonat nincs, hókotrás nincs, csak csempe a francba van. Szerintem itt arra használják az emberek a havat, hogy pár napig ne kelljen semmit se csinálni. Mondjuk én most Stannis Winterfell ostromára haladó seregénél vagyok gondolatilag (tessék egy kis Trónok harca, aki hiányolta már), akik hatalmas hófúvásban, méteres hóbuckák közt vánszorognak, napi átlag három kilométert haladnak, amire az északi urak röhögve mondják, hogy megcsókolta őket az ősz, a déli urak viszont már meghaltak. Mi lesz itt, ha valóban beköszönt a tél?
Na, erre eleredt a hó itt is.
És még azt szeretném mondani, hogy a Norbi-féle Nyírédes nevű termék nem helyettesíti a xilitet, az az egy százalék szukralóz ugyanis, amitől ugyan csak negyedannyit kell használni belőle, elrontja az ízét, pfuj. Ez akkor derült ki, amikor mínusz tizenkét fokban nem volt kedvem a Norbi bolttól eldideregni a DM-ig. Amúgy nyitni kéne a Tesco üzletsoron is egy rubintrékázót, biztos lenne forgalma, csak most meg már nem lesz időm, mert márciustól dolgozom, mondtam már? Ingyen adtam az ötletet, viheti, aki akarja.