Van ugye 12 évünk megmenteni a Földet, és a felére csökkenteni a légkörben a széndioxidot, mielőtt megfőlünk élve, vagy éhen/szomjan pusztulunk, de hát nagyon úgy néznek ki a dolgok, hogy ez az információ nem jutott el az emberekhez. Igaz, Trump roppant káosszal terhelt mütyür agyában már megfordult egy pillanatra, hogy nem kizárt, hogy mégis van ez a globális felmelegedés, vagy minekhíjják dolog, de cselekedni, hát ne szívassák már ilyen hülyeségekkel, amikor lehet például falat is építeni a mexikói határra.
De hát én csak egy egyszerű anyuka vagyok, aki reggelente látja, hogy még mindig borzasztó fontos a 15 fokos napsütésben kocsival szállítani a gyerek seggét az iskolába, mert nehogy már gyalogoljon szegény, mint az állatok, és anyunak meg apunak is mindennél fontosabb kocsival járni a munkahelyére, ami egyébként tíz perc séta lenne. Körmöspálcáson vagyunk ugyanis, nem Floridában.
Nem minket visz el a hurrikán, szóval autózhatunk agyra-faszra, na.
Mint a szomszéd nyugdíjas házaspár, akik ugyan nem dolgoznak már, de két autót tartanak fenn, mert nehogy logisztikai zavar keletkezzen, és gyalogolni kelljen véletlen. Egyébként ez a szomszéd szólt be nekem a múltkor, amikor jöttünk haza a könyvtárból, és látványosan roskadoztam a 10 kiló kölcsönkönyv alatt, hogy miért nem kocsival járok, nincs rá pénzem? És persze ugyanezek a szomszédok locsolnak folyamatosan, mert hát természetesen lakik a kertjükben egy fúrt kút, amiből ingyen jön a víz, akkor minek vele gondosan bánni? Hát maszájok ők, vagy micsoda?
Hát, szóval mostanában egy kicsit aggódom a jövőnk miatt. Ez a 12 éves kilátás eléggé elvette a kedvemet a tervezéstől. Most vált mindennél aktuálisabbá a régi bohózat szövege: "minek arra a kis időre?" Meg a carpe diem. Éljünk akkor most már a magunk kedvére, repüljünk évente ötször a világ másik végére, öntsük a csatornába a használt sütőolajat, úgysincs már holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése